Az Ocean Infinity tengerkutató vállalat ismét megkezdte a Malaysia Airlines MH370-es járatának kutatását, amely 2014-ben tűnt el Kuala Lumpur és Peking között, fedélzetén 239 utassal. A keresés újraindítását kedden jelentette be Anthony Loke, Malajzia közlekedési minisztere – számolt be róla az AFP alapján a News.ro.
A miniszter üdvözölte „az Ocean Infinity hajlandóságát, hogy beveti hajóit” a 2014. március 8-án a radarról eltűnt Boeing 777-es repülőgép keresésének folytatására. Anthony Loke, aki nem közölte, hogy a keresés mikor kezdődött, azt mondta, hogy még nem tárgyaltak a keresés időtartamáról.
„Megkönnyebbültünk és nagyon boldogok vagyunk, hogy a keresés ilyen hosszú szünet után újraindul” – mondta az AFP-nek Grace Nathan, egy 36 éves malajziai, aki édesanyját vesztette el a repülőgép-szerencsétlenségben. A maláj kormány december végén jelentette be, hogy jóváhagyta a közel 11 évvel ezelőtt rejtélyes módon eltűnt gép utáni új keresési művelet elindítását. December 13-án a kormány elvben elfogadta az Ocean Infinity javaslatát, hogy folytassák a kutatást „egy új, 15 ezer négyzetkilométeresre becsült területen az Indiai-óceán déli részén” – közölte Anthony Loke miniszter. A katasztrófa utáni, a repülés történetének legnagyobbnak tartott keresési művelete ellenére a repülőgépet eddig nem találták meg.
Az Ausztrália vezette kutatás eddig 120 ezer négyzetkilométert fedett le az Indiai-óceánon, de nem találták meg a gép nyomát, csak néhány roncsdarabot. „Ők (az Ocean Infinity) meggyőztek arról, hogy készen állnak” – mondta Anthony Loke. Az Ocean Infinity egy tengeri robotikára szakosodott cég, amelynek főként Texasban és Angliában tevékenykedik. Kuala Lumpur 2018-ban a céghez fordult a gép felkutatására, de eredménytelenül. A Boeing eltűnésével kapcsolatban már régóta számos elmélet született, köztük olyan is, amely a pilóta, az akkor 53 éves, tapasztalt szakember, Zaharie Ahmad Shah szándékosságára utal. A Malaysia Airlines 2018-ban közzétett jelentése kiemelte a légiforgalmi irányítás hibáit, és megjegyezte, hogy a gép röppályáját manuálisan módosították. A jelentés azonban nem jutott végleges következtetésekre – számolt be a Maszol.ro.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
Malajzia kész újraindítani a világ egyik legnagyobb repülési rejtélyének, a Malaysia Airlines MH370-es járatának 2014-es eltűnése ügyében indított vizsgálatot, ha meggyőző új bizonyíték merül fel – közölte Anwar Ibrahim miniszterelnök hétfőn.
Malajzia két másik országgal, Ausztráliával és Kínával együtt 2017 januárjában vetett véget a két évig tartó, 130 millió dolláros, eredménytelen víz alatti kutatásnak a Boeing 777-es típusú személyszállító után. A repülőgép, amelynek fedélzetén 239-en tartózkodtak, 2014. március 8-án tűnt el a malajziai fővárosból, Kuala Lumpurból útban Peking felé.
A malajziai kormányfő a kérdésről beszélt az ausztrál és a délkelet-ázsiai nemzeteket tömörítő ASEAN-csoport csúcstalálkozójának helyszínén Melbourne-ben tartott sajtótájékoztatóján. Kijelentette: „Azt az álláspontot képviseltük, ha van egy meggyőző bizonyíték arra, hogy újra meg kell nyitni a vizsgálatot, akkor természetesen szívesen megnyitjuk újra. Bármit is kell tenni, azt meg kell cselekedni”.
the landslide that caused death of campers in Malaysia is very tragic and heartrending, condolences to the bereaved families pic.twitter.com/gghpiBRAKw
this video is NOT Batang Kali, but it showed how dangerous a landslide is, afforestation to help. pray that more victims survived there... pic.twitter.com/gRF6CiK4WT
the landslide that caused death of campers in Malaysia is very tragic and heartrending, condolences to the bereaved families pic.twitter.com/gghpiBRAKw
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
A közös gyakorlaton, mely több ezer szélsőséges tartalmat tárt fel, a magyar hatóságok is részt vettek.
A TikTok, az Europol Terrorellenes Központja (ECTC) és 11 ország részvételével tartottak Referral Action Day néven szeptember 28-án közös gyakorlatot az online szélsőséges és erőszakos tartalmak megfékezése céljából – derül ki az Europol csütörtöki közleményéből.
A TikTok, a részt vevő országok nyomozó, valamint az ECTC Európai Uniós Belső Hivatkozási Egysége (EU IRU) a terrorizmust és a terroristákat dicsőítő anyagok felderítését tűzte ki célként. A TikTok rendszeresen közöl adatokat az eltávolított anyagokról a negyedévente közzétett átláthatósági jelentésében, mely szerint a videómegosztó az erőszakos és szélsőséges tartalmak 95 százalékát proaktívan eltávolítja.
A közös gyakorlat részeként így is 2145 tartalmat vizsgáltak meg és jelentettek a TikTok felé a hatóságok, mint amelyek a cég felhasználási feltételeivel ellentétesek. Ezek között dzsihadista és szélsőjobboldali mémek és videók is találhatók, amelyek a terrorizmust és az erőszakot dicsőítik.
Az akciót a spanyolok és az EU IRU kezdeményezték, együttműködve a cseh, dán, francia, német, magyar, ír, máltai, portugál, svéd és brit hatóságokkal. A Referral Action Day része az Europol és a TikTok közötti együttműködésnek, melynek célja az internet terrorszervezetek általi használatának és az online radikalizációnak a megelőzése. Az Europol más platformokon is végzett hasonló gyakorlatokat korábban.