Szándékos emberölés gyanújával őrizetbe vette a rendőrség Leonyid Kozsara ex-külügyminisztert, akit a hatóságok Szerhij Sztarickij, az Inter televízió volt vezérigazgatójának meggyilkolásával gyanúsítanak – közölte szerdán Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes a Facebook-oldalán.
A tárcavezető-helyettes azt írta, Kozsarát a bíróságra szállítják, ahol döntenek a vele szemben alkalmazandó további intézkedésről.
Mint február 23-án honlapunk is beszámolt róla, egy nappal korábban hullát találtak Leonyid Kozsara volt régiópárti külügyminiszter házában. A halálesetet még akkor öngyilkosságiból gyilkossági üggyé minősítette át a rendőrség.
Először a Zerkalo Nyegyeli hírportál írta meg rendőrségi forrásra hivatkozva, hogy Leonyid Kozsara házában este 21 óra 50 perckor lelőtték Szerhij Sztarickij üzletembert a volt külügyminiszter nevére bejegyzett Jericho 941 típusú pisztollyal. Az 1963-as születésű Kozsara 2012 és 2014 között töltötte be a külügyminiszteri tisztséget Nyikolaj Azarov kormányában. Az ugyancsak 1963-ban született Sztarickij az Atlantic Group vállalat vezérigazgatója, korábban az Inter televízió vezetője volt.
Charges have been filed against 19-year-old Laroy Battle in this double homicide. To the community members who stepped forward with information - thank you. Detectives were able to quickly identify Battle, but it was the help we received from the community that led to his arrest. https://t.co/94KgVXgLXz
Nancy Crampton-Brophy, the self-published romance novelist who was found guilty of shooting and killing her husband at the Oregon Culinary Institute back in 2018, has been sentenced to life in prison for his murder.https://t.co/vklCl0PEIf
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
#Últimahora | #Montenegro??: Un tiroteig deixa un mínim d'onze morts i sis ferits a Cetinje. Segons els primers informes, seria la conseqüència d'un conflicte familiar. La policia ha abatut el sospitós.pic.twitter.com/AZC4l6Gzob
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
SHOCKING VIDEO: Ecuador presidential candidate Fernando Villavicencio, who was leading in the polls, has just been assassinated two weeks before an election the 59-year-old was expected to win. Journalists were referring to him as "right-wing" candidate!https://t.co/69wFzCK4DK
US- Samantha Woll, the president of a Jewish synagogue, was stabbed to death outside her home on Saturday. This took place in Rashida Tlaib's district.
Woll was a liberal social justice campaigner who attempted to "bring Jews and Muslims together."
Reports indicate that last night unidentified assailant threw a hand grenade at the residence of Mawlawi Ghulam Jilani Hanafi, the Taliban's Education Minister, in Hisarak district of Nangarhar, resulting in the loss of his four daughters. pic.twitter.com/a44GzVyYC3
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
Gyilkossági üggyé minősítette át öngyilkosságiból a rendőrség Leonyid Kozsara volt régiópárti külügyminiszter házában történt halálesetet – adta hírül hivatalos honlapján az Ukrán Nemzeti Rendőrség, a sajtójelentésekben közölt név nélkül.
A neveket nem említő közlemény szerint az ügyben előzetesen folytatott nyomozás megállapította, hogy a házban hárman tartózkodtak, egy házaspár és a vendégük. Mindhárman alkoholt fogyasztottak. A feleség azt állította, hogy ő egy másik szobában tartózkodott, amikor a vendég fejbe lőtte magát a házigazda pisztolyával.
A rendőrség folytatja a haláleset körülményeinek tisztázását, mindazonáltal vannak olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy a férfi esetleg nem önkezűleg vetett véget az életének. Ezért az ügyészséggel egyeztetve a rendőrség öngyilkosságiból szándékos emberölésivé minősítette át az ügyet – áll a jelentésben.
A Zerkalo Nyegyeli hírportál február 21-én éjjel írta meg rendőrségi forrásra hivatkozva, hogy Leonyid Kozsara házában péntek este 21 óra 50 perckor lelőtték Szerhij Sztarickij üzletembert a volt külügyminiszter nevére bejegyzett Jericho 941 típusú pisztollyal.
Az 1963-as születésű Kozsara 2012 és 2014 között töltötte be a külügyminiszteri tisztséget Nyikolaj Azarov kormányában. Az ugyancsak 1963-ban született Sztarickij az Atlantic Group vállalat vezérigazgatója, az Inter televízió volt vezetője. Az Atlantic Group sajtószóvivői irodája megerősítette a vezérigazgató halálának a hírét – közölte a Levij Bereg hírportál.