Az ukrán hadsereg megerősítette, hogy vasárnapra virradó éjjel lőszerrobbanás történt egy vonaton Kijev megyében, a vasúti forgalmat leállították – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők kommunikációs főosztályának közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint „szeptember 13-án 23:30 óra után lőszerrobbanás történt egy katonai rakományt szállító vonaton Kijev megyében.” Személyi sérülés nem történt. A vasúti pályán leállították a forgalmat, három kocsit lekapcsoltak a szerelvényről.
A katasztrófavédelem a helyszínen dolgozik. A pirotechnikai szolgálat szemlét tart a területen. A robbanás okát vizsgálat és hatósági ellenőrzés fogja megállapítani.
A vasárnapra virradóra kialakult vészhelyzet következtében megrongálódott a vasúti infrastruktúra. Mikola Kalasnyik, a Kijev Megyei Katonai Adminisztráció vezetője arról számolt be, hogy a régióban történt robbanások nem ellenséges légitámadáshoz kapcsolódtak.
A vészhelyzet miatt számos vonatjárat útvonala megváltozott, és késések vannak. A Harkiv–Przemysl vonat utasainak egy részét busszal vitték Kijevbe, a többieket pedig vonattal, de módosított útvonalon folytatták az útjukat. Három nőt láttak el az orvosok akut stresszreakció miatt.
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
Súlyos vonatbaleset történt Svédországban vasárnap egy lőszerrel megrakott tehervonat siklott ki a Vasternorrland északi részét sújtó heves esőzések miatt. A szerencsétlenül járt szerelvény a Stugusjön-tó mellett, Skorpedben, Örnsköldsvik külvárosában fekszik a sínek mellett – írta az SVT svéd hírportál.
A svéd közlekedési hatóság tájékoztatása szerint hetekbe telik majd a vasút helyreállítása. Peter Jonsson, a közlekedési hatóság sajtótitkára arról számolt be, hogy a vonat egy részében lőszerek és lítiumelemek vannak. Mivel ezek veszélyes áruknak minősülnek, így nehezebb és hosszabb lehet a helyreállítás is. A veszélyes áruk elszállítása után kezdhetik csak meg a közlekedési hatóság szakemberi a helyszín megtisztítását és a károk pontosabb felmérését.
A Dagens Nyheter svéd hírportál arról számolt be, hogy a vasárnap Örnsköldsvik közelében kisiklott vonat több száz liter dízelüzemanyagot is szállított, emiatt intenzív munkálatok folynak, hogy az üzemanyag ne szivárogjon a közeli tó vizébe.
Thomas Aslin, a mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a vagonokban hűtőegységekhez tartozó üzemanyagtartályokat szállítottak. Elmondása szerint három, egyenként körülbelül 100 literes tartályról van szó. Azt nem tudták megállapítani, hogy mennyire voltak tele a tartályok, de akár 300 liter dízel is beszivároghat a vízbe.
A dízel mellett a vonat nagy mennyiségű lőszert is szállított, azonban a szállítmánynak az a része a sínekre esett, így azt nem tartják veszélyesnek.
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
— USA Incident Tracker (@incidnt_tracker) June 20, 2025
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH