Az idei LMBTQ rendezvényt szombaton délután tarják Kijev központjában, de a melegparádé ezúttal sem mentes a botrányoktól, Ukrán Ortodox Egyház provokációt emleget – számolt be az rbc.ua hírportál a Kyivpride-ra és Ukrán Ortodox Egyház kijevi metropolitájára hivatkozva.
A jelentés szerint a szervezők kezdetben úgy döntöttek, hogy a másság ünnepét a Népgazdasági Kiállítás (VDNH) területén tartják. Ott azonban problémák merültek fel. Az esemény előtt egy nappal a Nemzeti Rendőrség a potenciális veszélyre való tekintettel helyszínváltoztatást kért. A szervezők hangsúlyozták, hogy egy napon belüli költözés gyakorlatilag a rendezvény lemondását jelenti, mivel ilyen rövid időn belül lehetetlen alternatív helyszínt találni.
A szervezők azonban hamarosan bejelentették, hogy a kijevi melegparádét mégis megtartják, de már a Külügyminisztérium épülete előtti téren. A rendezvény ma 15:00 órakor elkezdődött.
Az rbc.ua forrásai szerint egy csoport verekedésre kész ember érkezett a rendezvényre. Ennek megakadályozása érdekében a legagresszívabbakat a kerületi rendőrkapitányságra szállították. Azt is jelentették, hogy az LMBTQ ellen tiltakozók között katonák is vannak, azonban a hírportál forrásai ezt nem erősítették meg.
Jelenleg úgy tudni, hogy a csoport néhány tagja továbbra is a Külügyminisztérium előtti téren van. Obszcén jelszavakat kiabálnak, de közvetlen konfliktusra még nem került sor.
Az Ukrán Ortodox Egyház kijevi metropolitájának a sajtószolgálata reagált a melegparádé megrendezésére. Az egyház ezt az eseményt „szándékos, cinikus egyházellenes provokációnak” tekinti a helyszín, az időpont és a kijevi LMBTQ közösség támogatására szervezett felvonulás céljának megválasztása miatt.
Az egyházi közlemény megjegyezte, hogy a rendezvény jelenlegi, a Szent Mihály Aranykupolás kolostor falai alatti megrendezése a pünkösd napjának előestéjén „nem véletlen, hanem a szervezők direkte provokatív és egyházellenes szándékaira utal”.
„Az Ortodox Egyház kijevi metropolitája tiltakozását fejezi ki a provokáció ellen, és emlékeztet arra, hogy az Ortodox Egyháznak a homoszexualitás jelenségével és ideológiai propagandájával kapcsolatos álláspontját az Ortodox Egyház Helyi Tanácsának 2023. július 27-i, „A szodómia (homoszexualitás) bűnével, annak társadalmi propagandájával, a gender ideológiával és az úgynevezett azonos neműek házasságával (azonos neműek együttélésével) szembeni negatív hozzáállásról” szóló nyilatkozata rögzíti” – áll a közleményben.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az idei LMBTQ rendezvényt szombaton délután tarják Kijev központjában, de a melegparádé ezúttal sem mentes a botrányoktól, Ukrán Ortodox Egyház provokációt emleget – számolt be az rbc.ua hírportál a Kyivpride-ra és Ukrán Ortodox Egyház kijevi metr...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749323175
[modified] => 1749489261
)
[title] => Az idei kijevi melegparádé sem mentes a botrányoktól, az Ukrán Ortodox Egyház is határozottan tiltakozik
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=206735&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 206735
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 206736
[image] => Array
(
[id] => 206736
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/lmbtq.jpg
[original_lng] => 47053
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/lmbtq-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/lmbtq-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/lmbtq.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/lmbtq.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/lmbtq.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/lmbtq.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/lmbtq.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1749478476:12
[views_count] => 1728
[_thumbnail_id] => 206736
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 70468222001
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_684253cb3ba7e9e1e08c363851feb792] =>
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
Beszámolók szerint a mintegy 500 palesztinpárti nő és férfi, transzparensekkel és palesztin zászlókkal felfegyverkezve, dühödt tömeget alkotott, amely több mint három órán keresztül antiszemita jelszavakat kiabált a leszbikus nők jogairól szóló megmozduláson.
Berlinben kilencezer ember vett részt a leszbikus nők jogaiért kiálló Dyke March felvonuláson, a békés megmozdulás azonban Izrael-gyűlölő szlogenek harsogásába, palackdobálásba és a végén letartóztatásokba torkollott.
A BZ c. lap beszámolója szerint a palesztinpárti tüntetők nem foglalkoztak azzal, hogy a Gázai övezetben élő LMBT-emberek életveszélyben vannak szexuális irányultságuk miatt, ehelyett a „genocídiummal”vádolt Izrael ellen uszítottak, táblákon hirdették Palesztina támogatását, palesztin zászlókkal vonultak, és a zsidó állam megszüntetését jelentő „From the River to the Sea”-t skandálták.
A rendőrség 28 szabadságkorlátozásról és ugyanennyi büntetőfeljelentésről számolt be, egyebek között becsületsértés, testi sértés, alkotmányellenes jelek használata és gyűlöletkeltés miatt.
Az egyik meleg lap tudósítása szerint a berlini Dyke March-ot szabályosan megszállták az Izrael-ellenes aktivisták: „Legalább 500 nő és férfi ‒ köztük arab férfiak, akik spontán csatlakoztak a menethez ‒ kefijával, transzparensekkel és palesztin zászlókkal felszerelkezve, eksztatikusan dühös tömeget alkotott, amely több mint három órán keresztül folyamatosan antiszemita jelszavakat kiabált a Dyke March élén.”
Az egyre növekvő palesztinpárti blokk rögtön a tüntetés kezdete után a második vonalból átment a tüntetés élére, lévén „mind létszámban, mind láthatóságban messze felülmúlták az első blokkot”, ténylegesen átvéve a menet vezetését egy „No pride in Genocide” (Nincs büszkeség a népirtásban) feliratú transzparenssel.
„A hatalmas, fanatikusan Izrael-ellenes tömegnek, amely pogromhangulatot terjesztett Neukölln utcáin, láthatóan csak egy aprócska, Izraellel szolidaritást vállaló csoport (kb. 20 fő) állt ellen, akik a négyes blokkhoz, azaz a Dyke March középső végéhez vonultak, egy szivárványon elhelyezett Dávid-csillaggal” ‒ írja a Queer Nations, élesen bírálva, hogy a leszbikus nők jogairól szóló rendezvény „a zsidógyűlölet menedékhelyévé válhatott”.
„A Dyke March és szervezői nemcsak az Izrael-ellenes csőcselék kollaboránsaivá váltak, de egyértelmű nyilatkozataikkal még a kezet is nyújtottak ennek a csőcseléknek” ‒ írja a berlini meleg lap.
A járványügyi korlátozásokban meghatározott létszámkorlátozást elutasítva, több ezer résztvevővel tartották meg szombaton Bukarestben az LMBT-közösség hagyományos utcai felvonulását, előtte pedig az Új Jobboldal Párt rendezte meg szintén hagyományosnak számító tiltakozó megmozdulását, a homoszexualitás és a genderideológia népszerűsítése ellen.
Bukarest önkormányzata eredetileg nem járult hozzá, hogy a Bucharest Pride-ot a hagyományos útvonalon, a Victoriei (Győzelem) sugárúton rendezzék meg, arra hivatkozva, hogy a térséget a nyári időszakban sétálóövezetté alakítják minden hétvégén, de a melegfelvonulást szervező Accept egyesület nem volt hajlandó más útvonalat elfogadni, és végül elérte, hogy a melegfelvonulás miatt szombaton felfüggesszék a városháza vakációs programját.
Az Accept azt is megtagadta, hogy a felvonulás létszámát úgymond egy „egy utcai keresztelő” méretére, vagyis a hatályos járványügyi előírásokban előírt ötszáz résztvevőre korlátozzák. A román média becslése szerint idén mintegy hétszer – többnyire kirívó öltözetű és frizurájú, élénk színű ruhákban táncoló, szivárványszínű óriászászlót hordozó – demonstráló vonult fel Bukarest belvárosában.
A korábbi időpontban és más útvonalon rendezett, a Normalitás menete elnevezésű ellentüntetésen több százan követelték, hogy Románia ne legalizálja az azonos neműek házasságát, élettársi kapcsolatuk bejegyzését, vagy azt, hogy gyerekeket fogadhassanak örökbe. A résztvevők egy része ortodox ikonokat és román nemzeti színű zászlókat hordozott, mások Románia nem Szodoma, Ne terjesszék a genderideológiát az iskolákban feliratú táblákat emeltek a magasba.
Mindkét tüntetést jelentős rendőri erőkkel biztosították, incidensekről nem számolt be a román média.
A hatályos román alkotmány nem zárja ki a melegházasság hivatalos elismerését, ugyanis a „házaspárok önkéntes elhatározásával alapított család” fogalmát használja, de a 2011-ben hatályba lépett új román polgári törvénykönyv egyértelműen leszögezi: házasságot csak egy férfi és egy nő köthet. A bukaresti parlament többszöri nekifutásra sem fogadott el olyan törvényt, amely legalizálná az azonos neműek élettársi kapcsolatát.
Egy polgári kezdeményezés nyomán 2018-ban népszavazást is tartottak Romániában a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról – megakadályozandó a melegházasság későbbi legalizálását – a referendumon azonban a részvétel nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt.
Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat”.
Video cu momentul în care un Black Hawk US Army efectuează o aterizare de urgență în piața Charles de Gaulle din București.ℹ️ Mai multe detalii: https://to.bpne.ws/Joqmm
Am heutigen Sonntag gibt die Polizei Wien überraschend eine Pressekonferenz. Laut Verfassungsschutz konnte ein Terroranschlag auf die Regenbogenparade in Wien verhindert werden. https://t.co/UKBuhW6lVM
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul