A Legfelsőbb Antikorrupciós Bíróság (VAKSZ) engedélyezte, hogy a volt parlamenti képviselő, a Munkácsi Városi Tanács elnöke, Mihajlo Lanyo szabadon mozoghasson Ukrajnában, de meghosszabbította a vele szemben alkalmazott egyéb kötelezettségek időtartamát 2025. március 21-ig. Az Ukrajnai Nemzeti Antikorrupciós Ügynökség (NABU) és az Antikorrupciós Ügyészség (SZAP) szerint ő volt az, aki 75 millió hrivnya értékű visszaéléseket szervezett az Avanhard stadion területének eladásakor a városban.
Ezt a döntést január 21-én hozta meg a bíróság, tájékoztat a Szlovo i gyilo.
Ahogyan azt már korábban is tudni lehetett, az antikorrupciós bíróság előzetes letartóztatásba helyezte Lanyót, de 30 millió hrivnya óvadék ellenében szabadon védekezhetett. Emellett Lanyóra a következő kötelezettségeket rótták: meg kell jelennie minden hatósági felhívásra; nem hagyhatja el Kárpátalja területét engedély nélkül; értesítenie kell a lakóhelyének és/vagy munkahelyének megváltozását; tartózkodnia kell a gyanúval kapcsolatosan bárkivel történő kommunikációtól, főként a gyanúsítottakkal és tanúkkal; le kell adnia az útlevelét és viselnie kell az elektronikus nyomkövetőt.
Később a bíróság levette a nyomkövetőt Lanyóról, de a többi kötelezettséget változatlanul fenntartották. A SZAP ügyésze kérte a kötelezettségek meghosszabbítását.
A Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság csütörtökön megelőző intézkedésként előzetes letartóztatásba helyezte Mihjlo Lanyót, a Munkácsi Járási Tanács elnökét, aki társszereplője Andrij Baloga munkácsi polgármester nagyszabású korrupciós földeladási ügyletének – számolt be az rbc.ua hírportál a Szakosított Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a bíró, miután megvizsgálta a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) nyomozóinak az SZAP ügyésze által jóváhagyott kérelmét, megelőző intézkedést előzetes letartóztatást rendelt el 30 millió hrivnya óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés lehetősége mellett.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ésa Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU)nyomozói kedden őrizetbe vették Andrij Balohát, Munkács polgármesterét és Mihajlo Lanyót, a Munkácsi Járási Tanács elnökét korrupciós földügyletekben történt részvétel miatt – számolt be az rbc.ua hírportál az SZBU Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy mindkét tisztségviselő visszaélt hivatali helyzetével annak érdekében, hogy mélyen áron alul értékesítsen egy 3 hektárnál nagyobb területű telket a belvárosban.
Az ügylet szervezője a kerületi tanács elnöke volt, aki rendkívüli tekintéllyel rendelkezik alvilági körökben. Ráadásul a múltban kétszer választották meg parlamenti képviselőnek, egyik esetben az időközben betiltott Régiók Pártja színeiben.
A polgármester a városi tanács ülésén biztosította a döntés meghozatalát a telek közel kilencszeresen alulértékelt áron történő eladásáról. A vevő egy magáncég volt, amelynek tényleges irányítója maga a járási tanács elnöke.
„Az ügylet alapja egy szakértői pénzügyi értékelés volt a telek árának alulbecsülésével. Az ügy iratai szerint az értékbecslő cég tulajdonosait az „alulbecsülés” érdekében megvesztegették. Az ilyen machinációk következtében 84,6 millió hrivnya piaci értékű földterületet 9,6 millió hrivnyáért adták el” – áll az SZBU közleményében.
Ezen túlmenően a polgármester 6 hónap fizetési haladékot adott a fent említett cégnek.
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2