Bűnösnek találta a georgiai bíróság az ország harmadik elnökét, Mihael Szaakasvilit az államhatár illegális átlépése ügyében. Az ítéletet március 17-én hirdette ki Mihajlo Dzsinjolia bíró a Tbiliszi Városi Bíróságon, számolt be az Eho Kavkazu.
Közvetlenül a határ illegális átlépése miatt négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Mivel a georgiai bíróságok már összesen 9 év börtönbüntetésre ítélték Szaakasvilit, Georgia harmadik elnöke végül 12 évet és 6 hónapot tölt rács mögött.
Az ítélet értelmében Mihail Szaakasvili 2034. április 1-ig marad börtönben.
A körözés alatt álló politikus 2021. szeptember 29-én titokban érkezett Georgiába. Ezt követően október 1-jén letartóztatták, és a georgiai Büntetőtörvénykönyv 344. cikkelye (az államhatár illegális átlépése) alapján büntetőeljárás indult ellene. Szaakasvili tejtermékekkel megrakott kamionban tért vissza Ukrajnából Georgiába, és hajóval érkezett az ukrán Csornomorszk kikötőből Potiba.
Vádat emeltek az ügyben érintett négy másik személy – Elgudja Tsomaya, Giorgi Narimanidze, Zurab és Shalva Cotsori – ellen is. Ügyeiket külön eljárás során vizsgálják, és óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Mielőtt visszatért Grúziába, Szaakasvilit két esetben távollétében börtönbüntetésre ítélték – megkegyelmezett Sandro Girgvliani gyilkosainak és megverte Valeri Gelashvili parlamenti képviselőt.
A jelenleg is börtönbüntetését töltő Miheil Szaakasvili volt grúz államfőt további kilenc év börtönre ítélte szerdán a tbiliszi városi bíróság – jelentette az Ekho Kavkaza.
Az ítélet indoklása szerint költségvetési források elsikkasztása vádjában találták bűnösnek Szaakasvilit, aki 2004 és 2013 között volt Grúzia elnöke.
Szaakasvili 2013 novemberében tiltakozások közepette volt kénytelen távozni az ország éléről, és azonnal el is hagyta hazáját. 2014-ben távollétében bíróság elé állították hatalommal való visszaélés címén, négy pontban emeltek ellene vádat.
A tbiliszi városi bíróság 2018-ban két vádpontban bűnösnek találta. Az egyikért három, a másikért hat év szabadságvesztésre ítélték.
A politikus 2021-ben hazatért, őrizetbe vették, és meg kellett kezdenie börtönbüntetését.
A börtönben többször is éhségsztrájkot folytatott, majd 2022 májusától megromlott egészségi állapota miatt kórházi ápolásra szorult, és azóta is egy tbiliszi klinikán ápolják.
Szaakasvili nem jelent meg a mostani ítélethirdetésen, és a büntetés-végrehajtás közlése szerint távolról sem volt hajlandó csatlakozni, állapotára hivatkozva a tárgyalás elhalasztását kérte.
Nagy valószínűséggel megmérgezték a börtönben Miheil Szaakasvili volt grúz elnököt egy friss vizsgálat szerint – számolt be róla az Izvesztija az Mtavari grúz tévécsatorna híradása alapján.
Shalva Khachapuridze, Szaakasvili ügyvédje nemrég hozta nyilvánosságra az orvosi vizsgálat eredményét, amely kimutatta, hogy a volt grúz elnök testében egyéb mérgező anyagok mellett arzént is találtak.
Szaakasvili egészségügyi állapota már annyira leromlott, hogy az előzetes értesülések szerint a bíróságra is tolószékkel érkezik majd, hiszen önállóan már nem képes járni.
November 25-én Mariam Jishkariani, az Empathy civil szervezet vezetője arról számolt be, hogy a volt grúz elnök testében három nehézfémet mutattak ki. Az orvos akkor arra következtetett, hogy Szaakasvili minden bizonnyal mérgezés áldozata lett.
Nem sokkal az orvosi vizsgálatokat követően kezdett el drámaian romlani Szaakasvili egészségügyi állapota. Az ügyvédje szerint nem csak járni képtelen, hanem emellett a bal kezében lévő izmok is elhaltak, valamint a tavaly októberi bebörtönzése óta már 30 kilogrammot fogyott a szörnyű körülmények miatt.
Szaakasvilit 2021 október elsején tartóztatták le, mert a vádak szerint illegálisan lépte át a grúz határt. Emellett szintén vádolják Szandro Girgvliani grúz bankvezető meggyilkolásával összefüggésben, valamint azért, mert állítólag ő rendelte el Valeri Gelasvili grúz képviselő megveretését.
A residential building collapsed today in #Batumi, Georgia, leaving an unknown number of people trapped under the debris. @RedCrossGeorgia teams are on the ground supporting rescue efforts. pic.twitter.com/79R3N27kSV
Residential block collapsed in #Batumi. There are survivors. Those found in the ruins of the block were all alive, rescuers still searching. I hope everyone survives this disaster.
Collapse happened when water utility company was drilling on the first floor. pic.twitter.com/gxIy892rpe
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
November 10-én Tbiliszi Városi Bíróságán megkezdődött Miheil Szaakasvili egykori grúz elnök pere. Maga Szaakasvili nem volt jelen a tárgyaláson, mint ismeretes, letartóztatása első napja, október 1-je óta éhségsztrájkot tart.
Sőt, később még az ügyvédei is, a „tiltakozás jeleként” elhagyták a tárgyalótermet, az exelnök pedig kijelentette, „a börtönkórházban erőszakot alkalmaztak ellene”, és meggyőződését fejezte ki, hogy „fizikai megsemmisítése Putyin elnök utasítására készül”.
Számos grúz sajtóorgánum közölte, Szaakasvilit szándékosan nem vitték el a tárgyalásra, mert fennállt a veszélye annak, hogy az épület előtt összegyűlt támogatói „destruktív akcióra” készülhetnek, valamint a politikus rossz egészségi állapota miatt. Erről Grúzia Büntetés-végrehajtási Szolgálata is külön közleményben számolt be. Az állami intézmény adatai szerint a tiltakozók állítólag „pusztító jellegű cselekmények végrehajtását tervezhették”, többek között 500-600 gépkocsi gépkocsit alkalmazva „ellenőrizhetetlen helyzetet generálva, egyben hozzátették, Szaakasvili jelenléte a tárgyaláson további kockázatot jelent az egészségére nézve.
Az „Eho Kavkazu” közölte, Miheil Szaakasvili ügyvédjei, Beka Baszilaja és Shota Tutberidze ügyfelük jelenlétét követelték, véleményük szerint „ez esetben nem igazságos a bíróság”. A Büntetés-végrehajtási Szolgálat a maga részéről kijelentette, „nem áll módjában”. Ezt követően Szaakasvili ügyvédjei, „tiltakozás jeleként” elhagyták a tárgyalótermet. A „Grúzia online” információs portál közleménye szerint mindez azt követően történt, miután Nino Elieshivili bíró nem engedélyezte még két ügyvéd jelenlétét a tárgyaláson.
A tárgyalás előtt Miheil Szaakasvili kijelentette, hogy „megverték, miután a börtönbe szállították”. „Mindannyian igazi bűnözőkként viselkedtek. A cellámban folyamatosan a bűnözők kiabálása hallatszik. Minden orvosi beavatkozást elutasítok. Nem működök együtt az egészségügyi személyzettel. Csak a személyes orvosommal vagyok hajlandó találkozni. Az ide való áthelyezésem célja egyértelmű – fizikai megsemmisítésem Putyin parancsára” – olvasható a grúz-ukrán politikus Facebook-oldalán.
A grúz exelnök ugyanakkor „békés, de nagyon határozott tiltakozásra” szólította fel támogatóit. A bírósági eljárás kezdetén több ezren gyűltek össze az épületnél, bíróság azonban úgy döntött, hogy november 29-re halasztja el a tárgyalást.
Jelen esetben a 2007. november 7-i ellenzéki tüntetés leverése, valamint az Imedi TV – társaság a különleges alakulatainak általi elfoglalása ügyében vonják felelősségre Szaakasvilit.
Mint ismeretes, Grúziában az exelnököt korábban több ügyben is bűnösnek találták. Többek között három év szabadságvesztés kapott Szandro Girgvliani meggyilkolása ügyében elítélt egykori belügyi tárca alkalmazottai megkegyelmezéséért, valamint hat évet – az egykori képviselő, Valerij Gelasvili megveréséért.
Mindezek mellett 10 (kilenc) millió lari, az állami költségvetésből való sikkasztásával, valamint törvénytelen határátlépéssel vádolják.
A residential building collapsed today in #Batumi, Georgia, leaving an unknown number of people trapped under the debris. @RedCrossGeorgia teams are on the ground supporting rescue efforts. pic.twitter.com/79R3N27kSV
Residential block collapsed in #Batumi. There are survivors. Those found in the ruins of the block were all alive, rescuers still searching. I hope everyone survives this disaster.
Collapse happened when water utility company was drilling on the first floor. pic.twitter.com/gxIy892rpe
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee