Kijevben a rendőrség elfogta a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy fizikailag bántalmaz egy kerekesszékes utcazenészt, hogy orosz dalok előadására kényszerítse, a támadó ellen kisebb garázdaság miatt indult közigazgatási eljárás – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda a kijevi rendőrségre hivatkozva.
A jelentés szerint az incidensről a rendőrség a közösségi médiából értesül, miután az esetről Ivan Zamiha zenész barátnője közzé tett egy videót. A felvételen hallható, ahogy egy férfi káromkodik és azt követeli az előadótól, hogy énekeljen el egy orosz dalt. Miután a zenész ezt megtagadta, az ismeretlen személy sértegetni kezdte és fizikai erőszakkal fenyegette.
A rendőrség megállapították, hogy egy 29 éves fővárosi lakos volt az elkövető. A rendőrség szerint a férfi nem tudott magyarázatot adni tettére, „arra hivatkozott, hogy ittas volt”. Közigazgatási feljelentést tettek ellene a közigazgatási szabálysértések törvénykönyvének 173. cikkelye – kisebb garázdaság – alapján.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Kijevben a rendőrség elfogta a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy fizikailag bántalmaz egy kerekesszékes utcazenészt, hogy orosz dalok előadására kényszerítse, a támadó ellen kisebb garázdaság miatt indult közigazgatási eljárás. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1760285520 [modified] => 1760281107 ) [title] => Kijevben egy férfi veréssel fenyegetett egy kerekesszékes zenészt, hogy énekeljen oroszul, az illetőt már elfogták [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=221089&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 221089 [uk] => 221094 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 221090 [image] => Array ( [id] => 221090 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/562081042.jpg [original_lng] => 108414 [original_w] => 771 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/562081042-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/562081042-289x300.jpg [width] => 289 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/562081042-768x797.jpg [width] => 768 [height] => 797 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/562081042.jpg [width] => 771 [height] => 800 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/562081042.jpg [width] => 771 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/562081042.jpg [width] => 771 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/562081042.jpg [width] => 771 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1760273708:8 [_thumbnail_id] => 221090 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1254 [_oembed_698f7724469d0070e5772c6995593721] =>
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW