Nancy Faeser német belügyminiszter felmentette Arne Schönbohmot, az ország kiberbiztonsági ügynökségének (BSI) vezetőjét, miután állítólagos oroszországi kapcsolatai miatt vita alakult ki.
Schönbohm azonnali hatállyal távozik a belügyminisztériumból – közölte kedden Berlinben a helyi médiával a minisztérium szóvivője. Emellett fegyelmi eljárás is indult Schönbohm ellen, akinek önkéntes távozásáról korábban a Spiegel számolt be.
German Interior Minister Nancy Faeser has fired Arne Schönbohm, head of the country's cybersecurity agency, following a controversy over his alleged contacts with Russia. https://t.co/rranIU5EqY
Schönbohm 2012-ben alapított egy iparági szövetséget, a Cyber Security Councilt (CSC), amelynek elnöke volt, amíg 2016-ban a BSI élére nem került. A ZDF október 7-i jelentése szerint a CSC hajlamos volt az orosz kémkedésre és befolyásolásra – írja a Politico.
Az elmúlt hét folyamán azonban szakértők szerte Németországban Schönbohm védelmére keltek, rámutatva a BSI vezetőjeként szerzett jó teljesítményére: „El kell ismerni, hogy valóban előre vitte a BSI-t” – mondta Manuel Atug informatikai biztonsági szakértő.
German Interior Minister Nancy Faeser has fired Arne Schönbohm, head of the country's cybersecurity agency, following a controversy over his alleged contacts with Russia. https://t.co/rranIU5EqY
German Interior Minister Nancy Faeser has fired Arne Schönbohm, head of the country's cybersecurity agency, following a controversy over his alleged contacts with Russia. https://t.co/rranIU5EqY
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024