Az Európai Bírósághoz fordul a New York Times, miután az Európai Bizottság nem adja ki a bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti üzeneteket, amelyek olyan üzletekről is tartalmaznak információkat, mikor a több milliárd euró értékben vásárolt vakcinákról esett szó – számol be erről a Politico.
A keresetet 25-én nyújtották be, és hétfőn tették közzé az Európai Bíróság nyilvános nyilvántartásában, de további információk egyelőre még nem érhetők el online.
Az egész ügy még 2022 januárjában indult el, mikor a német Netzpolitik újságírója, Alexander Fanta kérelmezte, hogy nyilvánosságra hozzák a vakcinavásárlásokról szóló üzenetek részleteit, ezt azonban a bizottság nem teljesítette. Ezután indított hivatalos vizsgálatot az európai ombudsman, Emily O’Reilly, aki megállapította, hogy a bizottságtól jogszerűtlen lépés volt az, hogy nem tették nyilvánossá ezeket a közérdekű információkat.
A Netzpolitik mellett a Bild is egy sor keresetet nyújtott be a Bizottság ellen, amelyben a Pfizer/BioNTech és az AstraZeneca által gyártott Covid-19-vakcinák megvásárlásáról szóló tárgyalásokkal kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra hozatalát kérte, de a bíróságok elutasították a német napilap legtöbb beadványát. Néhány dokumentumhoz azonban sikerült hozzájutniuk, például egy 2020 júniusában kezdődő emaillevelezéshez.
A New York Times nem kívánta kommentálni az ügyet, míg Vera Jourová, az uniós értékekért és átláthatóságért felelős biztos a perrel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy az üzeneteket valószínűleg törölhették.
Ursula von der Leyen állítólagos korrupciós ügyeiről, az sms-ben leszervezett koronavírus elleni Pfizer-vakcinák beszerzésekről részletesebben ebben a cikkben már mi is beszámoltunk.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bírósághoz fordul a New York Times, miután az Európai Bizottság nem adja ki a bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti üzeneteket, amelyek olyan üzletekről is tartalmaznak információkat, ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1676407860
[modified] => 1676388267
)
[title] => Perli a New York Times az Európai Bizottságot, mert nem ad ki információkat a Pfizer-vakcinák vásárlásáról
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=109206&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109206
[uk] => 109227
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 109207
[image] => Array
(
[id] => 109207
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/h-54793985-800x600-1.jpg
[original_lng] => 73805
[original_w] => 800
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/h-54793985-800x600-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/h-54793985-800x600-1-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/h-54793985-800x600-1-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/h-54793985-800x600-1.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/h-54793985-800x600-1.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/h-54793985-800x600-1.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/h-54793985-800x600-1.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1676385293:3
[_thumbnail_id] => 109207
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2730
[_algolia_sync] => 508178281000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 222191
[1] => 198483
[2] => 27369
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Erópai Bizottság perlése
[1] => New York Times
[2] => Pfizer vakcina
)
)
[1] => Array
(
[id] => 103502
[content] =>
Több száz újságíró és a cég más alkalmazottai is 24 órás sztrájkba kezdtek csütörtökön a New York Times-nál. Hasonlóra több mint 40 éve nem volt példa – írja az AP.
A sztrájkhoz az vezetett, hogy az alkalmazottak munkafeltételeit tisztázó szerződés már 2021. márciusban lejárt, és a szakszervezet azóta sem tudott megegyezni, így múlt héten bejelentették: ha a helyzet mostanra sem oldódik meg, több mint 1100 alkalmazott kezd sztrájkba. Közölték: nem könnyű döntés megtagadni azt a munkát, amit szeretnek, de egy jobb hírszolgáltatás érdekében megteszik.
A New York Times szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott, „csalódott”, hogy a munkavállalók ilyen „szélsőséges” lépésre ragadtatják magukat annak ellenére, hogy a tárgyalások még nem fejeződtek be, és nem jutottak holtpontra.
Hozzátette: megvannak a tervek a hírszolgáltatás üzemeltetésére a sztrájkoló újságírók hiányában is, például nemzetközi tudósítókkal és azokkal a munkatársakkal, akik nem tagjai a szakszervezetnek.
A sztrájkoló újságírók nem kapnak fizetést a munkabeszüntetés idejére, és a szakszervezet arra is megkérte a tagjait, hogy vállaljanak extra munkaórákat, hogy még a kezdés előtt végezzenek az aktuális feladataikkal.
Mindkét fél előrelépésnek nevezte, hogy a cég visszavonta a nyugdíjazás reformjáról szóló javaslatot. A vállalat egyszeri 5,5, majd a következő két évben 3 százalékos fizetésemelést ajánlott, ami szintén előrelépés a 2,2 százalékos korábbi ajánlathoz képest.
A szakszervezet ugyanakkor egy egyszeri 10 százalékos emelést szeretne, ugyanis az elmúlt két évben elmaradt az emelés. A tárgyalások alapját képezi a távmunka lehetősége is: a cég eddig heti három nap helyszíni munkavégzést követelt meg.
The Board of Directors of the @WGAwest and the Council of the @WGAeast, acting upon the authority granted to them by their memberships, have voted unanimously to call a strike, effective 12:01 AM, Tuesday, May 2.
— Writers Guild of America West (@WGAWest) May 2, 2023