Pénzmosás vádjával letartóztatták a kolumbiai elnök fiát, Nicolás Petrót és annak volt feleségét. Erről az elnök egy, a közösségi médiában közzétett üzenetben számolt be szombaton.
„A történtek erősítsék meg jellemét, és gondolkodjon el hibáin” – fogalmazott Gustavo Petro az X – korábban Twitter – üzenetküldő alkalmazáson.
Nicolás Petro letartóztatását a kolumbiai ügyészség is megerősítette. Mint közölték, Gustavo Petro választási kampányával összefüggésben a fiát pénzmosással és tiltott vagyonszerzéssel vádolják.
Daysuris Vásquez, az elnök fiának volt felesége márciusban azt állította, hogy Nicolás Petro kábítószer-kereskedőktől kapott pénzt apja 2022-es elnökválasztási kampányára, de azt elsikkasztotta, és fényűző életmódjára fordította. A volt feleség szerint Nicolás Petro egy bizonyos drogkereskedőtől mintegy 112 ezer eurónak megfelelő összeget vett át.
Nicolás Petro az apja pártjának regionális parlamenti képviselője volt. A médiában megjelent bankszámlakivonatok szerint parlamenti fizetésének többszörösével rendelkezett.
Az elnök tagadta, hogy pénzt kapott volna kampányára az ország befolyásos drogbáróitól, és maga kért vizsgálatot fia ellen.
Gustavo Petro, aki korábban gerilla volt, tavaly augusztusban lett Kolumbia első baloldali elnöke. Kampányában szociális és gazdasági reformokat ígért, és nagy hangsúlyt fektetett a korrupcióellenes küzdelemre.
Se accidentaron dos aviones de entrenamiento T-27 Tucano de la Fuerza Aérea a las 5:30pm en Apiay. El Teniente Coronel Mario Andrés Espinoza falleció. Todo nuestro apoyo a la familia. pic.twitter.com/CKhejJSOoE
— Steph Bates Prensa (@StephBatesPress) July 2, 2023
The plane — a Cessna 206 — was carrying seven people on a route between Araracuara, in Amazonas province, and San Jose del Guaviare, a city in Guaviare province, when it issued a mayday alert due to engine failure in the early hours of May 1 3/5 pic.twitter.com/ZtWLBMYK4Q
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5