Csernyivciben február 7-én egy férfi meghalt a területi toborzási és szociális támogatási központban (TCK), amikor katonaorvosi vizsgálaton esett át, az emberi jogi biztos helyi képviselője jelenleg minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytat – jelentette be Dmitro Lubinec, a Legfelső Tanács emberi jogi biztosa a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
Az ombudsman közlése szerint a közösségi hálózatok figyelése során a katonaorvosi vizsgálaton áteső férfi halálával kapcsolatos információkat fedeztek fel, és a Csernyivci megyei TCK, valamint a Csernyivci megyei rendőrség hivatalos internetes oldalait megtekintve megállapítható volt, hogy az eset február 7-én reggel történt.
„Az eset összes körülményének tisztázása érdekében a Csernyivci megyében működő képviselőm leveleket küldött a Csernyivci megyei TCK-nak és a Csernyivci megyei rendőrségnek” – emlékeztetett Lubinec. Ugyanakkor – mint megjegyezte – előzetesen ismeretes, hogy a rendvédelmi szervek eredetileg beazonosítottak egy helyi lakost, akit a mozgósítás kerülése miatt köröztek. „A férfit felkérték, hogy pontosítsa katonai nyilvántartási adatait, amibe bele is egyezett. A katonaorvosi vizsgálat közben azonban rosszul lett és elvesztette az eszméletét” – tette hozzá.
A megyei sürgősségi egészségügyi központ főigazgatója szerint egy orvoscsoport a klinikai halál állapotában találta a férfit. „Az újraélesztési erőfeszítések nem segítettek. A holttestet igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra küldték a halál okának megállapítása érdekében. A nyomozó hatóságok előzetes vizsgálatot indítottak, az eseményt természetes halálnak minősítették” – közölte Dmitro Lubinec.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Csernyivciben február 7-én egy férfi meghalt a területi toborzási és szociális támogatási központban (TCK), amikor katonaorvosi vizsgálaton esett át, az emberi jogi biztos helyi képviselője jelenleg minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytat –...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739038440
[modified] => 1739027889
)
[title] => Az ombudsman vizsgálja a csernyivci toborzóközpontban pénteken meghalt fiatal férfi ügyét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=195308&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 195308
[uk] => 195321
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 195309
[image] => Array
(
[id] => 195309
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lubinec.jpg
[original_lng] => 25455
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lubinec-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lubinec-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lubinec.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lubinec.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lubinec.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lubinec.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/lubinec.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1739033410:8
[_thumbnail_id] => 195309
[_edit_last] => 12
[views_count] => 928
[_hipstart_feed_include] => 1
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 3126
[2] => 41
[3] => 67169
[4] => 17
[5] => 167
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Tanú
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 2930
[1] => 9397
[2] => 653139
[3] => 377217
[4] => 908
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csernyivci
[1] => haláleset
[2] => ombudsman
[3] => Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ (TCK)
[4] => vizsgálat
)
)
[1] => Array
(
[id] => 183699
[content] =>
Az egyik kárpátaljai bentlakásos otthon vezetése valószínűleg ingyenmunkára kényszeríti a növendékeket, elveszi a pénzüket és meg is veri őket. Ez az ombudsmani hivatal képviselője látogatásának eredményeként vált ismertté, számolt be Dmitro Lubinec emberi jogi biztos.
Elmondása szerint az intézményben lakó gyerekek az egyik helyi vállalkozás magánkertjében voltak kénytelenek almát szedni. Az ingyenes gyermekmunka alkalmazását bizonyítja az intézmény igazgatója és a cég közötti szerződés, amelyre a látogatás során derült fény.
Emellett a bentlakásos otthon növendékei arról számoltak be, hogy ott voltak, amikor az egyik gyereket megverte az igazgató.
„Ennek tanúja volt a helyettes és a bentlakásos otthon egy másik növendéke, akik intézkedtek, hogy leállítsák a fizikai erőszakot”, tette hozzá a biztos.
Emellett az otthon igazgatóhelyettesének széfjében bankkártyákat, azokhoz tartozó jelszavakat, személyes bankszámlákat és az otthon növendékeinek dokumentumait találták meg.
Az intézményben lakó gyerekek elmondták, hogy ahhoz, hogy saját pénzüket használhassák, kérvényt kellett írniuk.
Az ombudsmani hivatal képviselői a bentlakásos otthonban tett látogatások során 12 ilyen kérelmet fedeztek fel, amelyek egy kézírással voltak írva. Mindegyik 5100 hrivnya felhasználásáról szólt.
„Az igazgató később elmagyarázta, hogy több mint 50 000 hrivnya értékben vásároltak szekrényeket. Ugyanakkor ezek a bútorok nem szerepelnek az intézmény nyilvántartásában”, jegyezte meg Dmitro Lubinec.
Az látogatás eredményeként az ombudsman képviselője bűncselekményre utaló jelek észlelése miatt fordult a rendfenntartókhoz.
A kárpátaljai rendőrök már átvizsgálták a helyszínt, kihallgatták az igazgatót, és dokumentumokat is lefoglaltak.
„Szeretném kihangsúlyozni, hogy a gyerekek jogainak ilyen jellegű megsértése elfogadhatatlan! A helyzet megfelelő reagálást és a bűnösök megbüntetését követeli meg!”, hangsúlyozta az ombudsman.