Az Egyesült Államok pénzjutalmat ajánl fel a 25 éves hackerrel, Makszim Rudometovval kapcsolatos információkért, akit a RedLine trójai vírus kifejlesztésével vádolnak, amelyet nemzetbiztonsági fenyegetésnek nyilvánítottak. Erről a SecurityWeek számolt be.
Ez a rosszindulatú szoftver bejelentkezési adatokat, jelszavakat, bankkártyákat és kriptovaluta-tárcákat lop, és a nyomozók szerint világszerte több millió felhasználó, valamint a Pentagon vállalkozói elleni támadásokban használták.
A programot legalább 20 nagy oroszul beszélő hackercsoport használta aktívan. A RedLine egyik jellemzője az volt, hogy blokkolta az orosz nyelvet használó felhasználók elleni támadásokat.
2021-ben, miután feltörték az amerikai védelmi minisztérium vállalkozóinak rendszereit, az FBI nemzetbiztonsági fenyegetésként ismerte el a RedLine-t. A nyomozók szerint a vírus több százezer hálózat egymillió eszközét veszélyeztette.
Makszim Rudometov 1999-ben született Luhanszkban, a háború kezdete után pedig Oroszországba költözött. Köztudott, hogy legalább 2024 őszéig Krasznodarban tartózkodott.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) újabb oroszbarát internetes agitátort tartóztatott le, aki a közösségi oldalakon támogatta Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját.
Az információk szerint egy beregszászi járási nőről van szó, aki rendszeresen osztott meg közösségi oldalán oroszbarát tartalmakat. Az SZBU értesítette a nőt az ellene indult eljárásról, a tettesre akár 5 év szabadságvesztés és vagyonelkobzás várhat.
A férfi egy szolyvai lakos, aki korábban huzamosann ideig tartózkodott Oroszországban idénymunkán.
Az információk szerint a férfi a betiltott Odnoklaszniki közösségi oldalon osztott meg oroszbarát tartalmakat, melyekben igazolta az orosz háborús bűnöket.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) átadta a vádiratot a bíróságnak, a tárgyalásra hamarosan sor kerül. A hírt az SZBU sajtószolgálata közölte.
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a napokban leleplezett egy oroszbarát agitátort megyénkben. A nő saját közösségi oldalain osztott meg propagandacikkeket és oroszbarát bejegyzéseket.
A nyomozás során a hatóságok hozzáférést kaptak a munkácsi nő számítógépéhez. Az elmúlt nap folyamán a hölgyet értesítették az ellene indult eljárásról, a vizsgálatot az SZBU és a megyei ügyészség munkatársai végezték.
A hírt az Ukrán Biztonsági Szolgálat kárpátaljai kirendeltségének sajtószolgálata közölte.
More details in reference to the Crimea bridge bombing operation from October 8, 2022, emerged.
General Vasily Malyuk, Head of the Ukrainian SBU, released those pictures. It shows Hexogen (RDX) wrapped in plastics and loaded on pallets in order not to draw suspicion when being… pic.twitter.com/bc1RDXtH7Q
Az odesszai Primorszk Kerületi Bíróság 4 év felfüggesztett börtönbüntetésre és súlyosbításként Mihajlo Hrusevszkij Ukrajna-Rusz története című 10 kötetes monográfiájának az elolvasására ítélt egy helyi férfit, aki az Odnoklassznyiki orosz közösségi oldalon szeparatista tartalmú bejegyzéseket írt – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál a bírósági határozatra hivatkozva.
A jelentés szerint július 12-én Denisz Doncov bíró ítéletet hozott egy odesszai lakos ellen, aki Ukrajna területi integritásának a megbontására és alkotmányos rendjének a megdöntésére szólított fel egy orosz közösségi oldalon. Mint a bíróság megállapította, a vádlott 2022. március 30. és május 19. között Ukrajna alkotmányos rendjének a megdöntésére szólított az Odnoklassznyiki közösségi hálózaton.
A bíróság ítélete egy orosz nyelvű bejegyzésre hivatkozik, amelyben a vádlott azt írta: „Harkivot, Mariupolt, Szumit, Dnyipropetrovszkot és más városokat orosz cárok és fejedelmek építették” és hogy Ukrajna egész déli és keleti része „Novorosszija, ahol oroszok élnek, ezért fegyvert kell ragadniuk, és harcolniuk kell a kijevi hatóságoktól való „szabadságukért”, valamint Oroszországhoz történő csatlakozásukért”. A bejegyzést Ukrajna térképének ábrázolása kísérte, amelyen Odessza, Mikolajiv, Herszon, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Harkiv megyék, valamint a Krím vizuálisan az Orosz Föderációhoz van rendelve.
A hírportál szerint a bejegyzések nyilvánosak voltak, és a vádlott állampolgár Odnoklassznyiki oldalán 253 barátja, 260 fényképe és 1200 bejegyzése van. A gyanúsított azonban június 3-án vádalkut kötött az ügyésszel. Mivel bűnösnek vallotta magát és „őszintén megbánta” tettét, nincs súlyosító körülmény, ráadásul először vonják büntetőjogi felelősségre, a bíróság enyhítette a büntetést.
A bíró jóváhagyta a hatósággal kötött vádalkut, és a vádlottat a büntetőtörvénykönyv két cikkelye alapján bűnösnek mondta ki, és 4 év felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint Mihajlo Hrusevszkij Ukrajna-Rusz története című monográfiájának elolvasására ítélte. Ezenkívül rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen ellenőrzésre, és be kell jelentenie, ha el akarja hagyni a lakóhelyét vagy munkahelyet akar változtatni.
??? #BREAKING: The main suspect in the trial has been found guilty on charges of murder linked to the terrorist attacks in Paris, says the court's presiding judge Jean-Louis Périès.
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEspic.twitter.com/iIsHm1yABj
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1