Oroszország veszteségei halottakban és súlyos sebesültekben már régóta meghaladják a havi 30 ezret az ukrán pilóta nélküli rendszerek kezelőszemélyzete által tanúsított pontosság és szakértelem eredményeként – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön abból az alkalomból, hogy Ukrajnában először idén ünneplik a drónerők napját.
Hangsúlyozta, hogy drónok nélkül ma már elképzelhetetlen a modern hadviselés, és a pilóta nélküli ukrán rendszerek sikeresen működnek különböző szinteken: a fronton végrehajtott feladatoktól kezdve egészen az ellenséges terület mélyén, több száz kilométerre található fontos létesítmények megsemmisítéséig.
Andrij Kovalenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) mellett működő, a dezinformáció elleni fellépést irányító központ vezetője a Telegramon azt írta, hogy a dél-oroszországi krasznodari régióban találat érte az afipszkiji kőolaj-finomítót, és az orosz kormányzat ezzel kapcsolatban félretájékoztatott . „Az orosz propagandának a roncsdarabokról szóló magyarázataiban már senki sem hisz, maguk az oroszok is gúnyt űznek az orosz légvédelem minőségéből” – fogalmazott a központ vezetője.
Az Ukrinform beszámolója szerint a BBC orosz szolgálata a régió operatív törzsének közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy az olajfinomító területén tűz keletkezett, miután egy drón roncsai lezuhantak. A jelentések szerint drónmaradványok értek földet a lakóövezetben is. Ennek következtében egy ingatlan területén kigyulladt egy melléképület, egy másik házban a robbanás lökéshulláma betörte az ablakokat, valamint megrongálódott egy gázvezeték is. Később a régió operatív törzse arról tájékoztatott, hogy az olajfinomítóban keletkezett tüzet eloltották.
Krasznodarban egy többszintes lakóépület is megrongálódott. Az orosz nyelvű Astra Telegram-csatorna nyílt forrású információelemzése (OSINT) szerint az épület kevesebb mint két kilométerre található katonai jelentőségű vállalatoktól, a Kaszkad krasznodari műszergyártól és a Szaturn Rt.-től, valamint mintegy három kilométerre egy katonai reptértől.
A Sárga Szalag elnevezésű ukrán ellenállási mozgalom a Telegramon közölte, hogy Ukrajna orosz megszállás alatti területeiről több mint 900 gyermek vett részt katonai kiképzésen egy, az oroszországi Volgográd közelében működő táborban. „A Sárga Szalag mozgalom aktivistái arról számoltak be, hogy a Volgográdi területen befejeződött a Fiatal Hősök Ideje elnevezésű tábor turnusa, amelyen több mint 900, a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni területek megszállt részeiről származó gyermek vett részt. A 14-17 éves fiatalokat két héten át alapkiképzésre, drónkezelésre és harctéri egészségügyi ismeretekre oktatták, valamint fizikai felkészítésen estek át” – áll a közleményben.
A jelentés szerint a programban különös hangsúlyt kapott az orosz propaganda: találkozókat szerveztek a háború résztvevőivel, katonai jellegű rendezvényeket tartottak, valamint olyan programokat, amelyek az orosz hadsereg iránti lojalitás kialakítását szolgálták.
„Figyelemre méltó az ilyen programok mérete. Már nem elszigetelt esetekről, hanem rendszerszintű politikáról van szó” – vélekedett az ellenállási mozgalom.
Olekszandr Percovszkij, az ukrán állami vasúttársaság igazgatótanácsának elnöke a Facebookon arról tájékoztatott, hogy a Szumi megyei Konotop városa elleni reggeli orosz támadás következtében találat érte a helyi vasúti mozdony- és kocsiszíntelepet, életét vesztette egy vasutas, további négy ember pedig megsebesült.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Oroszország veszteségei halottakban és súlyos sebesültekben már régóta meghaladják a havi 30 ezret az ukrán pilóta nélküli rendszerek kezelőszemélyzete által tanúsított pontosság és szakértelem eredményeként – jelentette ki Volodimir Zelenszkij. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1781209380 [modified] => 1781200696 ) [title] => A dróntámadások miatt meghaladja a havi 30 ezres emberveszteséget az orosz hadsereg [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=247157&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 247157 [uk] => 247234 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 247158 [image] => Array ( [id] => 247158 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron.webp [original_lng] => 53266 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/ukran-dron.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1781247898:2 [_thumbnail_id] => 247158 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1234 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 942398229002 [_oembed_e39907e55b9e1778a27d896e654d1ee8] =>
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
November 6-án éjjel az Ukrán Fegyveres Erők Különleges Műveleti Erői drónokkal támadtak számos logisztikai, valamint üzemanyag- és energialétesítményt az ideiglenesen megszállt Krímen, számoltak be a Különleges Műveleti Erők Telegramon, és egy videót is közzétettek.
Ukrán drónok csapást mértek többek között a Gvardijszka olajraktárra. Ennek következtében megsemmisült az RVS-400-as tartály, amely a csapás idején tele volt.
Gvardijszka falu közelében a különleges műveleti erők két tartályokkal teli vonatot találtak el egy be- és kirakodó platformon. A csapás idején a gördülőállomány kőolajtermékekkel volt megrakva.
Szimferopolban és Bitumne faluban számos olajraktárat és üzemanyag- és kenőanyag-raktárat találtak el. A tartálypark létesítményei megsemmisültek. Számos esetben tűz keletkezett.
[type] => post [excerpt] => November 6-án éjjel az Ukrán Fegyveres Erők Különleges Műveleti Erői drónokkal támadtak számos logisztikai, valamint üzemanyag- és energialétesítményt az ideiglenesen megszállt Krímen, számoltak be a Különleges Műveleti Erők Telegramon, és egy vid... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1762595280 [modified] => 1762594010 ) [title] => Olajraktárak, raktárak és vonatok: az ukrán fegyveres erők bemutatták az ellenség üzemanyag- és energialétesítményei elleni támadások eredményét Krímen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=224123&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 224123 [uk] => 224011 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 224012 [image] => Array ( [id] => 224012 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1717408696-146.jpg [original_lng] => 37823 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1717408696-146-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1717408696-146-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1717408696-146.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1717408696-146.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1717408696-146.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1717408696-146.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1717408696-146.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1762586814:12 [_thumbnail_id] => 224012 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1906 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 496939829001 [_oembed_2ca208f1626cb93533c7e751fbf5b6c7] =>
▪️росія завдала масованого удару дронам по Сумах. Відомо про щонайменше 6 постраждалих. Пошкоджені багатоповерхівки, авто. Ще один БпЛА влучив на територію лікувального закладу.
▪️Пошкоджений енергооб'єкт на Чернігівщині. Знеструмлені 54 тисячі абонентів у Ніжинському районі 1/2 pic.twitter.com/zhcXe9RBHS