Az orosz megszálló hadsereg több mint 60 rakétát lőtt ki Ukrajna területére pénteken egy újabb átfogó támadás során – jelentette be Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának sajtószóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Ihnat az ukrán televízió non-stop háborús műsorában elmondta: „több mint 60 rakétáról tudunk, amelyek átrepültek Ukrajna területe fölött. Az X-555 és X-101 rakétákat hagyományosan Tu-95-ös repülőgépekről indították.” Ezenkívül észlelték a Kaliber rakéták Fekete-tengerről történt kilövését, valamint S-300-as rakéták kibocsátását – tette hozzá.
A sajtószóvivő beszámolt Tu-22 M3 bombázók működéséről is, amelyek X-22 rakétákat indítottak. Ezenkívül Kinzsal hiperszónikus rakétákat hordozó MiG-31K repülőgépeket is láttak a levegőben.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, péntek reggel az orosz megszállók átfogó rakétatámadást hajtottak végre Ukrajna energetikai létesítményei ellen, több nagyvárosban nincs áram, négy megyében nem közlekednek a vonatok, csak Zaporizzsjából 12 becsapódást jelentettek.
A nagy orosz rakétatámadások nyomán hétfőn is jelentős kapacitáshiány tapasztalható Ukrajna villamosenergia-rendszerében, és rossz időjárás nehezíti a helyreállítási munkálatokat – közölte az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat a Facebook-oldalán, adta hírül az rbc.ua hírportál.
My Website
Az energetikai vállalat jelezte, hogy eddig nyolc hatalmas orosz rakétatámadás érte az ukrán villamosenergia-rendszerét, és csak az elmúlt héten három orosz csapásmérés volt drónokkal és tüzérséggel az ország déli és keleti részén. „Az ellenség által az energetikai rendszerben okozott károk jelenleg nem teszik lehetővé a hőerőművek teljesítményének teljes kihasználását, működésük helyreállításához több időre van szükség” – emlékeztetett az Ukrenerho.
A áramellátó vállalat közlése szerint Odesszában és a megyében továbbra is nehéz a helyzet az energetikai rendszer károsodása miatt, de az áramellátás helyreállítása folytatódik. „A károk összetettsége miatt a munka tovább tart, amit nehezít a rossz időjárás (a széllökések és a nedves hó). De mindent megteszünk annak érdekében, hogy javítsunk a térség energiaellátásán” – jelezte az Ukrenerho.
A hétfő délutáni masszív orosz rakétatámadás során az ukrán légvédelmi erők az Ukrajnára kilőtt 70 rakétából több mint 60-at a levegőben megsemmisítettek – jelentette az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnoksága a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A közlemény szerint az oroszok ma összesen több mint 70 rakétát lőttek ki. Az előzetes adatok szerint 38 darab X-101/X-555 típusú cirkálórakétát indítottak Tu-95ms stratégiai bombázókról a Kaszpi-tenger felől és a Rosztovi, valamint Volgodonszki területekről.
Ezenkívül 22 darab Kalibr rakétát lőttek ki a fekete-tengeri flotta hajóiról. Emellett Ukrajnát a Fekete-tenger felől Tu-22m3 nagy hatótávolságú bombázók három X-22 cirkáló rakétával, valamint Szu-35 vadászrepülőgépek hat X-59 irányított légi rakétával és egy X-31P rakétával támadták. A támadás visszaverésében részt vettek a légvédelmi rakétaegységek, a légierő, az ukrán fegyveres erők légierejének mobil tűzcsoportjai és a hadsereg egyéb egységei. Összesen több mint 60 rakétát sikerült lelőni.
⚡️🇷🇺Russian military channels probably confirm the loss of the Russian A-50 long-range radar detection and control aircraft. Unfortunately, the IL-18/22 air command post plane was only damaged.
It is reported that the pilots were killed and that the planes were shot down by… pic.twitter.com/JwDnsnwSrn
⚡️ Air Force Commander Mykola Oleschuk reported the fall of the russian Su-35 after being shot down in the Sea of Azov.
"russian rescuers reported that the Su-35 pilot was drifting "face down" in the Sea of Azov. And the Cospas-Sarsat system again tells where to look for the… pic.twitter.com/amlh58PcFy
Last night @KpsZSU shot down 17 Shahed drones. Kharkiv was attacked by drones: 3 people injured, more than 10 houses, a kindergarten, & cars damaged. In Odesa, a person was hurt after a ballistic missile attack on the port infrastructure. Also, 11 attack drones were shot down… pic.twitter.com/Y5IFQujYgo
— Гюндуз Мамедов/Gyunduz Mamedov (@MamedovGyunduz) April 7, 2024
Az orosz megszállók Ukrajna elleni hatalmas szerdai rakétatámadása után Kijev lakosságának 80%-a áram- és vízellátás nélkül maradt, de a közműszolgálatok már dolgoznak a helyreállításon – jelentette ki Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere egy rádióinterjúban, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Klicsko a Szabadság Rádió ukrán adásának nyilatkozva elmondta, „ahogy egész Ukrajna, úgy Kijev is a legutóbbi orosz rakéta-támadás célpontja volt. A kritikus infrastruktúra létesítményei károsodtak.” Jelenleg az ukrán főváros fogyasztóinak 80%-a áramellátás nélkül van, és körülbelül ugyanennyi kijevi lakosnak nincs vízellátása – tette hozzá.
De mint a polgármester jelezte, minden kommunális szolgálat azon dolgozik, hogy a lehető leggyorsabban helyreállítsa a kijevi lakosok áram- és vízellátását. Azt is elmondta, hogy áramhiány miatt jelenleg nem közlekednek felszíni elektromos tömegközlekedési járművek a fővárosban. A metrószerelvények közlekedése közötti időintervallumot pedig 10 percre növelték. Az elektromos tömegközlekedés az áramellátás helyreállítása után folytatódik.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az orosz megszállók Ukrajna elleni hatalmas szerdai rakétatámadása után Kijev lakosságának 80%-a áram- és vízellátás nélkül maradt, de a közműszolgálatok már dolgoznak a helyreállításon – jelentette ki Vitalij Klicsko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1669241460
[modified] => 1669241056
)
[title] => Kijev lakosságának a 80 százaléka áram- és vízellátás nélkül van, de már folyik a szolgáltatások visszaállítása – Klicsko
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=102225&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 102225
[uk] => 102253
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 102226
[image] => Array
(
[id] => 102226
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/klicsko-2.jpg
[original_lng] => 84917
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/klicsko-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/klicsko-2-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/klicsko-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/klicsko-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/klicsko-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/klicsko-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/klicsko-2.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1669247443:2
[_thumbnail_id] => 102226
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2826
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8c84fc5430743867eacc2bf00f3b0bdb] =>
[_oembed_time_8c84fc5430743867eacc2bf00f3b0bdb] => 1669234264
[_oembed_0e51e9c00ba382df09f24dc60d950543] =>
⚡️Governor: Air defense shoots down all Russian drones in Kyiv Oblast.
Kyiv Oblast Governor Oleksiy Kuleba reported that air defense forces shot down all the drones Russia targeted at infrastructure facilities in Kyiv Oblast in the early hours of Dec. 30.
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
Az orosz erők csaknem 400 csapást mértek vasárnap Ukrajna keleti részén egy tüzérségi hadjárat keretében – közölte Volodimir Zelenszkij elnök vasárnap esti beszédében.
A leghevesebb harcok, mint korábban, most is a donyecki régióban zajlanak. Bár az időjárás romlása miatt ma kevesebb támadásra kerül sor, az orosz ágyúzások száma sajnos továbbra is rendkívül magas.
Luhanszki területen kis lépésekben haladunk előre a harcokkal. Mostanáig a nap kezdete óta csaknem 400 lövedéki alkalom volt keleten – közölte az ukrán elnök. Oroszország csapatokat vezényelt a keleti Donyecki és Luhanszki területen lévő állások megerősítésére, miután kivonult a déli Herszon városából.
A déli ukrán állásokra utalva Zelenszkij azt mondta, hogy a kijevi erők tartják a frontot, következetesen rombolják a megszállók lehetőségeit – idézte a The Guardian.
„Oroszország rakétacsapásainak megnövekedett száma Ukrajnában részben arra irányul, hogy kimerítse Kijev légvédelmi készleteit és uralmat szerezzen az égbolt felett” – mondta szombaton a Pentagon egyik magas rangú tisztviselője.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Az orosz megszállók csapásai következtében Ukrajna energetikai infrastruktúrájának megközelítőleg az egytizede semmisült meg – közölte szombaton Dmitro Szaharuk, a DTEG energetikai holding ügyvezető igazgatója egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy a sérült és megsemmisült berendezések pontos arányát továbbra is nehéz meghatározni, mivel nincs meg hozzá az adatbázis. „Ha az Ukrajna által ellenőrzött területeken található és a jelenlegi fogyasztási szinthez használt berendezések mennyiségéről beszélünk, akkor úgy gondolom, hogy plusz-mínusz 40-50%-os károkról kell beszélnünk. A pusztítás mértéke 10%, talán 10%-ig terjed” – mutatott rá Dmitro Szaharuk.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Denisz Smihal miniszterelnök kijelentette, hogy Ukrajna energetikai rendszerének csaknem a fele üzemképtelen az orosz megszállók folyamatos rakétatámadásai miatt. Elmondása szerint „sajnos Oroszország folytatja rakétacsapásait Ukrajna polgári és kritikus infrastruktúrája ellen, harcol a polgári lakosság ellen, megfosztja őket az áramtól, a víztől, a fűtéstől és a kommunikációtól a tél folyamán. Energetikai rendszerünk csaknem fele működésképtelen.”