Az AFP arról számolt be, hogy a Kreml tagadja, hogy bármi köze lenne az Ukrajna ellen elkövetett kibertámadáshoz, amely az ország védelmi minisztériumának és fegyveres erőinek honlapjait, valamint két állami bankot ért – derül ki a The Guardian élő hírfolyamából.
Kijev a támadás után azt sugallta, hogy az Oroszországból indult, így gyengítve Ukrajnát, mivel még mindig attól tartanak, hogy Moszkva az ország lerohanását tervezi, azonban a Kreml szóvivője elutasította ezen állításokat.
„Nem tudunk semmit. Ahogy az várható volt, Ukrajna továbbra is Oroszországot hibáztatja mindenért. Oroszországnak semmi köze nincs semmilyen DDOS-támadáshoz“ – jelentette ki.
Az érintett oldalak között volt az ország két legnagyobb pénzintézete, a Privat és az Oschadbank állami takarékpénztár is. Bár sikerült újraindítaniuk a szolgáltatásokat, az ukrán katonai és védelmi oldalak egy ideig még elérhetetlenek voltak.
Ukrajna arra utalt, hogy esetleg Oroszországnak köze lehet a támadáshoz, amikor azt mondta, hogy „nem zárható ki, hogy az agresszor piszkos trükkökhöz folyamodik“.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Az AFP arról számolt be, hogy a Kreml tagadja, hogy bármi köze lenne az Ukrajna ellen elkövetett kibertámadáshoz, amely az ország védelmi minisztériumának és fegyveres erőinek honlapjait, valamint két állami bankot ért – derül ki a The Guardian él...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1645020060
[modified] => 1645019511
)
[title] => Oroszország elutasítja, hogy bármi közük lett volna az ukrajnai kibertámadáshoz
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=75354&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 75354
[uk] => 75382
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 75355
[image] => Array
(
[id] => 75355
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/kiber.jpg
[original_lng] => 48986
[original_w] => 740
[original_h] => 415
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/kiber-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/kiber-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/kiber.jpg
[width] => 740
[height] => 415
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/kiber.jpg
[width] => 740
[height] => 415
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/kiber.jpg
[width] => 740
[height] => 415
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/kiber.jpg
[width] => 740
[height] => 415
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/kiber.jpg
[width] => 740
[height] => 415
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1645017247:2
[_thumbnail_id] => 75355
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3604
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7caad2e66c6930a0eb9db57c25be5b92] =>
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
?The availability of @Europarl_EN website is currently impacted from outside due to high levels of external network traffic. This traffic is related to a DDOS attack (Distributed Denial of Service) event. EP teams are working to resolve this issue as quickly as possible.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
PILNE! Zanotowano ataki na infrastrukturę kolejową. Kolejarze w całej Polsce słyszeli komunikaty zatrzymujące pociągi oraz... hymn Rosji. Podobne przypadki zarejestrowano w Szczecinie, Gdyni, Kołobrzegu, Ostrowie, Pleszewie, Pile, Gnieźnie. W Szczecinie wstrzymano ruch towarowy… pic.twitter.com/8ErH212617