Higanymérgezés tüneteit diagnosztizálták Brazíliában a világtól elszigetelten élő janomami törzs számos tagjánál, és vizsgálatokkal kiderítették, hogy a higany egy illegális aranybánya területéről szivárog – közölte helyi idő szerint csütörtökön egy brazil közegészségügyi intézet.
Az intézet a higanyszivárgás lehetséges forrását a Mucajaí folyó mentén kereste, ahol elterjedt az illegális bányászat. A higanyt az aranynak az ércből való kivonására használják. A kutatók kortól és nemtől függetlenül csaknem háromszáz janomami hajmintáját gyűjtötték be, majd különböző szakemberek megvizsgálták őket.
A megvizsgált őslakosok 84 százalékának vérében grammonként két mikrogrammnyi vagy azt meghaladó mennyiségű higanyt találtak. Ekkora mennyiség már számos egészségügyi problémát okozhat az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynöksége és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) normái szerint.
Az alanyok 10 százalékának vérében grammonként hat mikrogrammot is meghaladta a higany mennyisége, ami már súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet.
A kutatók a helyi folyók, tavak halait is megvizsgálták, és nagyrészük szervezetében kimutatható volt a higany. A szennyezett halak fogyasztása az egyik leggyakoribb módja a higanymérgezésnek.
„A bányászat jelenti ma a legnagyobb fenyegetést, amellyel a janomamiknak most szembe kell néznünk. (…) Ha a bányászat folytatódik, akkor azzal a környezetszennyezés és -pusztítás, a malária elterjedtsége és az alultápláltság is súlyosabb lesz. Erre a kutatás konkrét bizonyítékokkal szolgál rá” – jelentette ki közleményében egy janomami vezető, Dário Kopenawa.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök már korábban ígéretet tett arra, hogy felszámolja az illegális aranybányászatot a törzs területein. A metilhigany egy erős neurotoxin, amely a szervetlen higany mikroorganizmusokkal történő biokémiai reakciója során keletkezik. A jelen esetben folyóból származó méreg több hónapon át tartó fogyasztása az idegrendszer súlyos károsodásához vezethet.
Az Egyesült Államok betegségmegelőzési központja szerint a metilhigany bejuthat a terhes nők méhébe is, és fejlődési rendellenességeket, agyi bénulást okozhat a magzatnál.
A metilhigany bekerülhet az emberi emlők zsírszövetébe és a prosztatába is.
A higanymérgezés általános tünetei közé tartozik a végtagok érzéketlensége, általános gyengeség, szédülés, fülzúgás. A központi idegrendszer károsodása során mozgásproblémákat is okozhat.
Az étkezés során a szervezetbe jutott metilhigany a vörösvérsejtekben koncentrálódik, majd az agyba kerülve ott raktározódik. A metilhigany csak rendkívül lassan, fokozatosan távozik a szervezetből, így extrém kitettség esetén ez akár egy évbe is beletelhet.
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Kolumbiában már évek óta Egyre több őslakos esik a drogkereskedők áldozatául . Az Euronews tudósítója a leginkább érintett Cauca megyébe utazott, hogy feltérképezze a jelenség okait.
A Kolumbia délnyugati részén fekvő Cauca megye nehezen megközelíthető hegyein tizenhatezer hektárnyi kokaültetvény terül el. A kábítószerkereskedelem volumene robbanásszerűen megnőtt az utóbbi időszakban, és emiatt ma már fegyveres csoportok őrzik az itt lévő termőterületeket.
A központi kormány hatalma ide nem ér el, így azt sem tudják megakadályozni, hogy a kokatermesztést ellenző, őslakos nasa indiánokat lemészárolják. Fabián Camayo Gueitio már két testvérét veszítette el az erőszak miatt, és őt is meglőtték a gerillák, akik közül sokan a FARC szélsőbaloldali milíciából váltak ki.
„Ezek a fegyveres csoportok már nagyobbrészt fiatalkorúakból állnak. Nincsenek politikai vagy forradalmi céljaik, csak a gazdasági haszonszerzésre fókuszálnak. Mindenekelőtt arra, hogy megvédjék a termesztéshez kapcsolódó infrastruktúrát” – magyarázta Fabián az Euronews riporterének, Héctor Estepának.
Csak rosszabb lett a helyzet, mióta kibékült a kormány a gerillákkal
Oveimar is nasa indián, és őrként dolgozik. Szerinte a kormány és a FARC közötti békemegállapodás csak annyit ért el, hogy atomizálódtak a kábítószerkereskedelemmel foglalkozó csoportok. A férfit néhány nappal a riport készítése után támadás érte, de sértetlenül megúszta. Mások nem voltak ilyen szerencsések. 2018 óta 89 indián törzsfőnököt gyilkoltak meg Kolumbiában, a legtöbbjüket Cauca megyében. Az erőszak miatt sokan elmenekültek a térségből.
„Én nem élek a közösségemben, el kellett mennem az állandó üldöztetés miatt. Azzal, hogy ezt a mellényt, ezt a botot hordjuk, a célkeresztjükbe kerülünk. Ők úgy látják, hogy mi akadályozzuk a munkájukat, miattunk nem csinálhatnak azt, amit akarnak” – mesélte egy menekült, Joana Dagusnas.
Caucában az emberi jogok védelmezői óriási veszélyben vannak.
„Több mint 900 közösségi vezetőt gyilkoltak meg Kolumbiában azóta, hogy 2016-ban aláírták a békemegállapodást a FARC-kal. A nasák itt Caucában úgy látják, hogy az egyezmény hiányos végrehajtása csak tovább szítja az erőszakot. Azt követelik, hogy erősítse meg az állam a jelenlétét a térségben, nyissanak iskolákat és dolgozzanak ki teremelőprojekteket a közösség számára” – jelentette az Euronews tudósítója, Héctor Estepa Cauca megye északi részéről.
Nancy Crampton-Brophy, the self-published romance novelist who was found guilty of shooting and killing her husband at the Oregon Culinary Institute back in 2018, has been sentenced to life in prison for his murder.https://t.co/vklCl0PEIf
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
Terrifying video emerging from Colombia tonight where a grandstand collapsed during a bullfight in El Espinal, with local reports of several deaths and possibly hundreds injured (from WRadioColombia) pic.twitter.com/Whn8Fz7ugn
Vecinos del Batallón Pedro Nel Ospina, en Bello se trabaron “a lo pajarito” por cuenta de la quema de 1.600 kilos de marihuana al aire libre, por parte de la @PoliciaMedellin ? pic.twitter.com/3KuxVIj4De
Darya Dugina, daughter of “Putin’s brain” Alexander Dugin, died in the explosion in Moscow. -Darya's body was burned. -Darya got into her father's car, pic.twitter.com/iGI0P43SCD
The Ministry of Culture of #Ukraine reported that the occupiers killed the chief conductor of the #Kherson Music and Drama Theater Yuri Kerpatenko for refusing to cooperate - Nexta pic.twitter.com/E7lqS2myr6
Integrantes de mi equipo de seguridad hallaron un artefacto con más de 7 kilos de material explosivo en la vía que conduce a mi residencia familiar en la vereda de Yolombó, en Suarez, Cauca. El mismo fue destruido de manera controlada por personal anti explosivos de la SIJIN. pic.twitter.com/gUpYQVOfFD
#Galería ?Los diferentes organismos de emergencias de varios municipios, trabajan contra reloj para poder rescatar más mineros que se encuentran atrapados en las colmenas de la mina de #Sutatausa. pic.twitter.com/wOTxCjZhqs
The plane — a Cessna 206 — was carrying seven people on a route between Araracuara, in Amazonas province, and San Jose del Guaviare, a city in Guaviare province, when it issued a mayday alert due to engine failure in the early hours of May 1 3/5 pic.twitter.com/ZtWLBMYK4Q
Se accidentaron dos aviones de entrenamiento T-27 Tucano de la Fuerza Aérea a las 5:30pm en Apiay. El Teniente Coronel Mario Andrés Espinoza falleció. Todo nuestro apoyo a la familia. pic.twitter.com/CKhejJSOoE
— Steph Bates Prensa (@StephBatesPress) July 2, 2023
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
SHOCKING VIDEO: Ecuador presidential candidate Fernando Villavicencio, who was leading in the polls, has just been assassinated two weeks before an election the 59-year-old was expected to win. Journalists were referring to him as "right-wing" candidate!https://t.co/69wFzCK4DK
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
US- Samantha Woll, the president of a Jewish synagogue, was stabbed to death outside her home on Saturday. This took place in Rashida Tlaib's district.
Woll was a liberal social justice campaigner who attempted to "bring Jews and Muslims together."
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
La policía nacional incauta 8,2 toneladas de cocaína en el puerto de Buenaventura.
Es una de las mayores incautaciones de cocaína en la historia de Colombia. En lo que va del mes la policía nacional ha incautado 24 toneladas. pic.twitter.com/d2w1FvaAyS
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Mintegy 200 amazóniai őslakos foglalta el az állami tulajdonban lévő PetroPeru vállalat egyik kőolajvezetékét Peru északi részén – jelentette be a cég helyi idő szerint kedden.
A PetroPeru tájékoztatása szerint az emberek hétfőn rohamozták meg a kőolajvezeték Loreto körzetében található terminálját, ahol a kitermelést is fel kellett függeszteni. Helyszíni beszámolók szerint az emberek sátrakat állítottak.
A tiltakozók azért vonultak utcára, mert szerintük a kormány továbbra sem fordít elég figyelmet az őslakos közösségekre, jóllehet Peru új baloldali elnöke, Pedro Castillo korábban megígérte, hogy kiemelt fontossággal kezeli majd a régóta háttérbe szorított őslakosok ügyét.
Az ország őslakos csoportjai korábban már többször vontak blokád alá kőolajvezetékeket. Tavaly három őslakos vesztette életét a biztonsági erőkkel történő összecsapásokban egy másik olajvállalat, a PetroTal egyik termináljánál.
#terremoto de 7.5 grados en la escala de #Ritcher sacudió la mañana de este domingo a #Peru. El epicentro se ubica a 98 kilómetros al este de la localidad peruana de Santa María de Nieva, situada en la provincia de Condorcanqui, en el departamento de Amazonas. pic.twitter.com/PDEOuc4yG0
Lo más bizarro del día. En #Perú, policías se disfrazan de personajes de #Marvel para capturar a una banda de narcos que operaba cerca de un colegio. Lo hicieron para no levantar sospechas y que los narcos pensaran que se trataba de una actividad escolar pic.twitter.com/FQcHMTUwIi
#Urgente | Al menos 13 personas fallecidas y 36 heridos dejó el despiste y caída a un precipicio de 200 metros de un bus de la empresa Molina, en el paraje Huaccoto, en el distrito de Anco, en carretera Ayacucho - Huancayo, según informe preliminar de la Policía. pic.twitter.com/WoaFmdiMBH
A powerful explosion in Ivano-Frankivsk region of Ukraine. According to preliminary data, the incident may have occurred at an oil depot or gas pipeline. Its cause is still unknown. pic.twitter.com/eCkIIbRIRU
— Nanayakkarapathirage Martin Perera (@hotakasudzuki) September 30, 2023
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
Újabb két katolikus templom vált a tűz martalékává Kanada nyugati részén, Brit Columbia tartományban, egy olyan körzetben, ahol többségében őslakosok élnek.
A tűzesetek Vancouvertől bő 300 kilométerre keletre történtek, Upper és Lower Similkameen településeken. A rendőrség közlése szerint a Szent Annáról elnevezett és a Chopaka-templomot is felgyújtották szombat hajnalban. Egyelőre vizsgálják, hogy van-e összefüggés a mostani két eset és egy egy héttel ezelőtti hasonló bűncselekmény között, amikor két másik templomot gyújtottak föl innen 50 kilométerre.
Néhány hete 215 indián gyermek földi maradványait találták meg a közelben egy olyan telken, ahol évtizedekkel korábban katolikus bentlakásos iskola működött őslakos gyerekek számára. A héten újabb hasonló esetre derült fény, egy Saskatchewan tartomány székhelyétől, Regina városától 140 kilométerre keletre található bentlakásos iskola területén legalább hatszáz, egyes források szerint hozzávetőleg 750 jelöletlen sírt találtak. Mindkét eset óriási megrázkódtatást keltett az országban. A katolikus egyház 1831-től egészen a közelmúltig, 1996-ig működtetett bentlakásos iskolákat Kanadában. Ez idő alatt összesen nagyjából 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától. Nagyon sokan közülük nyomorúságos körülmények között tengődtek, bántalmazták, szexuálisan kihasználták őket, és nagyon sokan alultápláltak voltak. A jelenlegi ismeretek szerint legalább 3200 gyermek vesztette életét az egyházi bentlakásos intézményekben, a többségük tuberkulózisban.
Justin Trudeau kanadai kormányfő bocsánatot kért az elődök erőszakos asszimilációs politikájáért, amelyet „károsnak” nevezett. A miniszterelnök személyesen arra kérte Ferenc pápát, hogy utazzon Kanadába, és kérjen bocsánatot a katolikus egyháznak az ügyben játszott szerepéért. Hangsúlyozta neki, hogy nemcsak a bocsánatkérés lenne fontos, hanem az is, hogy az Kanadában történjen meg, közvetlenül a kanadai őslakosok előtt. A pápa a közelmúltban fájdalmának adott hangot a kanadai katolikus iskolákban az őslakosok ellen elkövetett bűnök miatt, de az egyház nevében egyelőre nem kért bocsánatot.
3 #policiers blessés hier soir à #Frejus, nous souhaitons de prompts rétablissements, à @PoliceNat83. Le sentiment d'impunité, des caïds en roue libre, des guets-apens sur les #policiers. C'est tous les jours, tant que ça jacassera, ça continuera. Des actes, pas des paroles! pic.twitter.com/HcsbnpDY0j
— Commissaires de Police SICP (@SICPCommissaire) May 9, 2021
Preliminary investigations show that the burning of the Vehicle Registration Center in Zubin Potok was intentional. 2 hand grenades were also dropped in Zvecan, but fortunately didn’t explode. pic.twitter.com/dkQtyLgPgk
A group of men threw Molotov cocktails at a COVID vaccination center in the eastern German state of Saxony and reportedly fled the scene in a red limousine. https://t.co/rkkN9ZrA1z
Vele Mostar - Borac match was interrupted in the 82 minute after local fans stormed the pitch, who were furious at the work of referee Sabrija Topalović. After the game, Velez Mostar fans also attacked the car in which 3 referees were traveling and they burned it. pic.twitter.com/SqEygY5cMf
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Numerous famous moai statues irreparably damaged after a forest grass fire swept through Rapa Nui National park in Chile's Easter Island pic.twitter.com/pA9f20RpRM
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
Avenue de la République, les hordes cagoulées tentent désespérément d’obtenir une charge policière. Les CRS se font un peu prier. pic.twitter.com/ycXoWqUKuo
Paris — Chaotic scenes in the city center as masked leftist rioters and Antifa are running through the streets to celebrate the socialist and communist coalition electoral win. An explosive device goes off at the Place de la République. pic.twitter.com/UXvTjh0u6E
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
BREAKING🚨: The suspect arrested while carrying a blowtorch during the L.A. fires is confirmed to be an ILLEGAL alien, per @BillMelugin_. pic.twitter.com/y3QNx0TSj1
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
Anti-government protesters vandalize the offices of the ruling Serbian Progressive Party in the northern city of Novi Sad as others clashed with police and SNS supporters in the capital, Belgrade https://t.co/Ter74kSSgupic.twitter.com/evATTE0kFC
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi