A belgiumi Tournai-ban több mint száz palesztinbarát aktivista betört az Ukrajna számára katonai felszereléseket gyártó OIP Land Systems cég raktáraiba, és megrongálta az eszközöket. Valószínűleg azt hitték, hogy a fegyvereket Izraelbe szállítják, számolt be a belga 7sur7 és az izraeli Israel Hayom kiadvány.
A közel 150 aktivista fehér overálban és maszkban rontott be a cég telephelyére a „Hagyják abba Izrael felfegyverzését” kampány keretein belül.
Az akció során azt követelték a belga hatóságoktól, hogy tartsák be az Izraellel szembeni katonai embargót, és vezessenek be szankciókat ellene.
A cég vezérigazgatója, Freddy Versluijs szerint a kalapácsokkal és darálókkal felfegyverzett tüntetők először az irodákba hatoltak be, ahol számítógépeket törtek össze. Ezt követően a hangárok felé vették az irányt, ahol több járművet megrongáltak.
Ennek eredményeként az OIP Land Systems soron következő segélyszállítmánya Ukrajnának legalább egy hónappal késik. A teljes kárt körülbelül egymillió euróra becsülik. Versluijs kijelentette, panaszt fog tenni az aktivisták ellen.
A céget a palesztinbarát tüntetők azért vették célba, mert az Elbit Systems egy nagy izraeli védelmi vállalat tulajdonában van. A tüntetők úgy vélik, hogy az Elbit szállítja az Izraeli Védelmi Erők által használt drónok 85%-át és a szárazföldi katonai felszerelések nagy részét.
Az OIP Land Systems vezérigazgatója azonban hangsúlyozza, hogy cége több mint 20 éve nem gyárt védelmi rendszereket Izrael számára.
On May 24, a man somehow got through the security barrier and briefly sat on a Nguyen Dynasty throne in the Thai Hoa Imperial Palace in Hue, causing severe damage to the national treasure. He was arrested but was later found to be mentally unstable 🥹 pic.twitter.com/1jUCTUdIMd
🚨YSM BREAKING🚨: A man has been arrested after breaking into Vietnamese history exhibit and damaging a 200-year-old Nguyen dynasty throne-one of the nations most treasured artefcts. #vietnam#news#throne#arrestedpic.twitter.com/JE9XLe9rXR
— YSM International (@ttkbeensteppin) May 25, 2025
Palesztinpárti tüntetők betörtek pénteken a New York-i Brooklyn Múzeum épületébe, de a rendőrség megakadályozta őket abban, hogy az aulánál tovább jussanak, és őrizetbe vett 34-et közülük – közölték hivatalosan.
Az Izrael-ellenes aktivisták az épület előtt megrongáltak többet a szabadban kiállított tárgyak közül, erőszakosan viselkedtek a személyzet tagjaival, és sátrakat állítottak föl az aulában.
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
Az engedély nélküli tiltakozás pénteken kora délután kezdődött azzal, hogy több százan felvonultak a metropolisz Brooklyn városrészében, palesztin zászlókat lengettek, jelszavakat kiáltoztak, doboltak, és a múzeumhoz érve kifeszítettek egy transzparenst a főépületre. Ezután a tüntetés szervezői felszólították a résztvevőket, hogy szállják meg az épületet, és maradjanak ott mindaddig, amíg a fenntartó nyilvánosságra nem hozza az Izraelhez fűződő pénzügyi kapcsolatait, illetve meg nem szüntet minden ilyen jellegű gazdasági összefonódást.
Multiple arrests as hundreds gathered to "FLOOD Brooklyn Museum for GAZA"
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
A rendőrök először felszólították a tüntetőket, hogy távozzanak, de miután ez nem használt, erőszakot alkalmaztak.
Az 1823-ban alapított Brooklyn Múzeum New York város második legnagyobb kiállítóhelye. Taylor Maatman szóvivő a történtekkel kapcsolatban elmondta, hogy a látogatók és az intézményben kiállított tárgyak biztonsága érdekében pénteken kénytelenek voltak korábban bezárni, ennek ellenére a tüntetők több a szabadban kiállított tárgyat megrongáltak.
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
BREAKING: Hundreds of Jews and allies have taken over Trump Tower chanting “We want justice, you say how. Bring Mahmoud home now!” and “Fight Nazis, not students.”
The civil disobedience is spawned by the ICE arrest of Palestinian student Mahmoud Khalil. pic.twitter.com/eQLLfhrfmU
Több százan vettek részt szombaton a svájci Lausanne-i Egyetem (UNIL) területén tartott palesztinbarát tüntetésen.
Egy diákcsoportot támogattak, amely csütörtök óta elfoglalja az egyetem egyik épületének előcsarnokát – jelentette a Keystone-SDA svájci hírügynökség.
A diákok Izrael akadémiai bojkottját és azonnali tűzszünetet követeltek a Gázai övezetben.
Az egyetem rektora eddig az egyetemi épületet „megszállókkal” folytatott párbeszédre összpontosított. A tüntetők és az egyetem vezetősége között hétfőn újabb találkozót tartanak.
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Palesztinpárti aktivisták újabb egyetem, a Fordham területén kezdtek tüntetést New Yorkban szerdán, miután a hatóságok előző éjszaka felszámolták a Columbia Egyetemen kialakított törvénytelen sátortábort.
A Fordham Egyetem néhány utcányira fekszik a Columbia épületeitől.
A tiltakozást a Diákok az Igazságért Palesztinában nevű országos aktivistaszervezet helyi csoportja vezeti. A Fordham Egyetem területén úgynevezett „Gáza Szolidaritási Tábort” létesítettek, ahol egy „Diák intifáda” feliratú transzparenst feszítettek ki.
Közleményük szerint azt követelik a felsőoktatási intézmény vezetőségétől, hogy „hagyjon fel annak a retorikának a támogatásával, amely fenntartja a cionizmust az egyetemen”. Emellett követelik a kapcsolatok megszüntetését minden izraeli érdekeltséggel, ideértve a jeruzsálemi Héber Egyetemet.
A Fordham vezetése felszólította a tüntetőket, hogy számolják fel a szabályellenesen létrehozott táborukat, valamint a rendbontásban részt vevő diákok hallgatói jogviszonyát felfüggesztette.
Kedden késő este a rendőrség ürítette ki a Columbia Egyetem egyik főépületét, a Hamilton Hallt, amelyet a tiltakozók erőszakkal foglaltak el. Az intézkedés során mintegy 230 embert vettek őrizetbe. Szerdán a Columbia Egyetem területén már nem volt tüntetés, de az intézmény bejáratánál ismét demonstráció kezdődött.
Szerdán a Nevadai Egyetem Las Vegas-i területén is megjelentek az Izrael ellen tüntetők.
Közben egy másik intézmény, a Rhode Island állambeli Brown Egyetem közölte: megállapodott a tüntetőkkel arról, hogy felszámolják az intézmény területén kialakított sátortábort, cserébe az egyetem vezetése ősszel szavazást tart az Izraellel fenntartott kapcsolatok megszakításáról.
Los Angelesben a Kaliforniai Egyetemen szerdán tanítási szünetet rendeltek el, miután éjszaka összeverekedtek a palesztinpárti tüntetők és az Izraelt támogató csoportok. A szembenállás azt követően vált erőszakossá, hogy az Izraellel szolidaritást vállaló csoport tagjai megpróbálták elbontani a palesztinpártiak tiltakozótáborát. A zavargás nyomán többeket őrizetbe vettek.
At approximately 3:30 PM, there was a partial collapse of a six-story residential building in the Morris Heights section of the Bronx ⁰We have not confirmed any fatalities at this time. ⁰I want to thank our first responders who were on site as quickly as possible. pic.twitter.com/zJNHlWfvKy
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
BREAKING: Hundreds of Jews and allies have taken over Trump Tower chanting “We want justice, you say how. Bring Mahmoud home now!” and “Fight Nazis, not students.”
The civil disobedience is spawned by the ICE arrest of Palestinian student Mahmoud Khalil. pic.twitter.com/eQLLfhrfmU
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn