Ukrajna Gazdasági Biztonsági Hivatala Kárpátaljai Territoriális Igazgatóságának elemzői egy kockázatos beszerzést fedtek fel egy általános iskola újjáépítésére vonatkozóan, amely során kibővítésre került volna az épület, a büfé, a folyosó és sportcsarnok is.
A pályázatot egy kárpátaljai kistérség írta ki. A tisztviselők több mint 120 millió hrivnyát terveztek költeni az újjáépítésre.
Az elemzés eredményei alapján megállapították, hogy a beszerzés nyertese nem erősítette meg a hasonló munkák elvégzésére vonatkozó tapasztalatait. Megállapítást nyert továbbá, hogy az árajánlatot a havi átlagos munkaidő értékének megsértésével számították ki, és az egyes építőanyagok eladási árai jelentősen meghaladták a piaci értéket.
Ezen túlmenően a megrendelő a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályokba ütköző műszaki feladatot állított össze a beszerzést illetően.
A költségvetési források elpazarlása megelőzése érdekében az elemzők ajánlólevelet küldtek a megrendelőnek a nyertes ajánlatának elutasítására tett javaslattal. A rekonstrukció kockázatos pályázatát törölték. Ennek köszönhetően sikerült megakadályozni több mint 120 millió hrivnya költségvetési forrás nem hatékony felhasználását, számolt be Ukrajna Gazdasági Biztonsági Hivatala Kárpátaljai Territoriális Igazgatósága.
A kárpátaljai kereskedelmi bíróság elfogadta a Huszti kerületi ügyészség kérelmét, mely szerint érvényteleníteni kell az állami költségen elvégzendő útjavítási munkálatokról szóló szerződését. A szerződésben egy olyan objektumról van szó, mely az egykor Ilosvai, s a jelenlegi Huszti járás területén található.
A hírt a megyei főügyészség közölte. Az információk szerint a pályázat kiírása terén törvénysértést fedeztek fel, mivel az egyik résztvevő a feltételeknek nem megfelelő ajánlatott tett a megrendelőnek. Ennek ellenére a megrendelő nem utasította el az ajánlatot, hanem megkötött egy 22 millió hrivnyás szerződést az illetővel.
A szerződést a bíróság érvénytelenné nyilvánította.
[type] => post [excerpt] => A kárpátaljai kereskedelmi bíróság elfogadta a Huszti kerületi ügyészség kérelmét, mely szerint érvényteleníteni kell az állami költségen elvégzendő útjavítási munkálatokról szóló szerződését. A szerződésben egy olyan objektumról van szó, mely az ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1616753400 [modified] => 1616701000 ) [title] => Érvénytelennek nyilvánították a több mint 22 millió hrivnya összegű kárpátaljai útjavítási pályázatot [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=42425&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42425 [uk] => 42371 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1616693800:5 [_edit_last] => 5 [views_count] => 5163 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e5227430d6239b4c915607e67332d3ad] =>
"Polícia za posledný rok zatkla desiatky sudcov a sudkýň, policajtov a ľudí, ktorí zneužívali štát. Všetko to boli...
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
Dans le cadre d’un dossier du Parquet Fédéral de suspicions de corruption, visant des personnes actives au sein du Parlement européen, la Police Judiciaire Fédérale a saisi près d’1,5 millions d’euros lors de perquisitions menées en région bruxelloise. pic.twitter.com/2UfK2zNtnm
Climate activist Greta Thunberg is expected to stand trial in a London court charged with a public order offence over a protest outside an oil and gas conference last year https://t.co/0MoyAJLx2D
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Kárpátalján is komoly károkat okoz a jégeső, ezért is fontos, hogy vidékünkön jégkármérséklő rendszer épüljön ki. Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének első helyettese illetve a KMKSZ alelnökének elmondása szerint, egy ilyen rendszerre sem a megyei sem az állami költségvetésben nincs előirányozva támogatás, ezért a Kárpátaljával szomszédos magyarországi megyével közösen Európai Uniós pályázat útján akarják azt megvalósítani.
At least 150 thousand residents of the Primorsky Territory (Vladivostok, Artyom and Nadezhdinsky District) were left without light, water and heat due to the bad weather that hit the region - freezing rain, strong wind and snowfall pic.twitter.com/AHovZekX5R
State of emergency in Russian Far East as ice rain causes collapse of key systems. Weather apocalypse leaves 120,000 people without electricity, many without heating and water at -1C https://t.co/RGfQwKxK7Bpic.twitter.com/yGQQxl1aSN
Muere una niña de 20 meses por la fuerte tormenta de granizo en la Bisbal d'Empordà. Las bolas de 10 cm de diámetro han dejado además varios heridos, como a un chico al que una piedra le rompió la clavícula. También han llegado a romper cristales de coches y tejados de casas. pic.twitter.com/aYIG2ihHGh
Al menos cinco personas #fallecidas y varias heridas es el saldo del desplome de un tinglado en la unidad educativa Gualberto Villarroel de la comunidad Santiago de Pacharia, municipio de #Achacachi.https://t.co/JkVmuepK8l
Adana’da kuvvetli yağış ve dolu sele neden oldu! Doluyla karışık şiddetli yağış var. Şehrin bir çok yerinde trafik kilit. Lütfen tüm belediyelerimiz teyakkuza geçsin. Allah afetinden korusun! pic.twitter.com/sqeiOoBTJN
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
Austrian Airlines A320 severely damaged by a hailstorm while on approach to Vienna Airport in Austria. Despite the damage to the aircraft's nose and windscreen the pilots landed safely. pic.twitter.com/AIa7aL9HEQ
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) June 9, 2024
Austrian Airlines A320 severely damaged by a hailstorm while on approach to Vienna Airport in Austria. Despite the damage to the aircraft's nose and windscreen the pilots landed safely. pic.twitter.com/AIa7aL9HEQ
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) June 9, 2024
Pineapple-sized hail stone could set new Texas record. Storm trackers in Texas have recovered a massive pineapple-sized hail stone that could be a new state record. Read more here: https://t.co/fFIVAQbHENpic.twitter.com/E0Zh0kYenX
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! 🌩️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Adana’da kuvvetli yağış ve dolu sele neden oldu! Doluyla karışık şiddetli yağış var. Şehrin bir çok yerinde trafik kilit. Lütfen tüm belediyelerimiz teyakkuza geçsin. Allah afetinden korusun! pic.twitter.com/sqeiOoBTJN