Egy svéd fellebbviteli bíróság szerdán bűnösnek találta, és két és fél évi börtönbüntetésre ítélte Paolo Macchiarini olasz sebészt, akinek Svédországban három betege meghalt, miután mesterséges légcsövet ültetett be nekik.
A Karolinska Egyetemi Kórház egykori sebészét azzal vádolták, hogy 2011–2012-ben kísérleti eljárással műtötte meg a három pácienst, akik később mind meghaltak.
A solnai kerületi bíróság tavaly a háromból egy esetben ítélte úgy, hogy az orvos műtétjével „testi sértést” okozott páciensének, és ezért felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá.
A fellebbviteli bíróság szerdai ítéletében azonban mindhárom esetben bűnösnek találta, és súlyos testi sértés miatt két év hat hónap börtönbüntetést szabott ki rá.
Macchiarini, akit egykor a regeneratív gyógyítás kiemelkedő orvosaként tartottak számon, 2011-ben azzal került a címlapokra, hogy elvégezte a világ első őssejtes légcsőátültetését.
Az első transzplantációt 2008-ban a Lancet című orvosi folyóiratban publikálták, és az eredményt a regeneratív gyógyászat áttöréseként ünnepelték. Az őssejtkutató az új légcsövet részben a páciens őssejtjeinek felhasználásával készítette. Az úttörő kutatás a szakértők szerint utat nyitott egy új korszak előtt, amelyben új szerveket lehet laboratóriumban létrehozni.
Egy független svédországi szakértői bizottság később számos problémát talált Macchiarini munkájában, de a Lancet elutasította a tanulmány visszavonását.
Az olasz orvost 2010-ben alkalmazta Svédország vezető kórháza, a stockholmi Karolinska Intézet és Kórház. Macchiarini 2011 és 2014 között további nyolc páciensen, három esetben a Karolinska kórházban végzett hasonló légcsőátültetést.
Összes páciense közül egy élte túl a transzplantációt, miután eltávolíttatta az őssejtkutató által készített és 2014-ben Oroszországban beültetett mesterséges légcsövet.
Bírálói szerint Macchiarini megsértette az orvosi etikát, mert veszélyes, nem igazolt eljárást alkalmazott betegeinél, meghamisította szakmai önéletrajzát és elferdítette tudományos eredményeit.
A vádak nyomán Macchiarinit 2016 márciusában elbocsátották a Karolinska Intézetből, és eljárás indult ellene, a vizsgálatot azonban 2017-ben a svéd ügyészség vádemelés nélkül zárta le, mivel nem talált elég bizonyítékot ellene. 2018 végén azonban úgy döntöttek, hogy az orvos három páciensének halála ügyében újraindítják a korábban leállított vizsgálatot.
Två personer har hittats döda efter att ett mindre sportplan kraschade i vattnet i närheten av Arkösund i Norrköpings kommun under söndagskvällen.https://t.co/wcaOtQFhT1
✡️?? – The King of Sweden received this letter from the Israeli Chief Rabbi Yitzchok Yosef in response to the Swedish Police allowing a Torah burning outside the Israeli embassy.
“Your Highness, I appeal to your noble character and your dedication to promoting peace and harmony… pic.twitter.com/MuvO1h1FTl
Swedish Police announced a suspicious, dangerous object is found near the Israeli embassy in Stockholm. The national bomb squad & swat team is on its way to investigate the matter. pic.twitter.com/PcJGsQxumB
#BREAKING: FAILED TERRORIST PLOT AT ISRAELI EMBASSY IN STOCKHOLM. GRENADE FOUND ON GROUNDS FAILS TO DETONATE; SWEDISH BOMB SQUADS NEUTRALISE THREAT. ISRAEL'S AMBASSADOR LABELS INCIDENT AN ATTEMPTED ATTACK. POLICE INVESTIGATE "SUSPICIOUS DANGEROUS OBJECT." #TerrorAttack#Israel… pic.twitter.com/Qc7dQULm1h
Hemskt att de kan ha en rättighet att kunna bestämma över någon annans liv! Att skicka ut en 18 åring i ett främmande land? De förstår inte att Ukraina är i krig och kriget kommer att pågå några år till! Blir så ledsen att man ska behöva lämna hela sin familj och hela sitt liv över att någon individ bestämmer att man inte är tillräckligt ”svensk”. Ska liksom ta stundenten till sommaren och sedan börja jobba inom vården direkt efter studenten + det är just där det är brist på personal också! Helt sjukt hur snabbt livet kan vändas upp och ner! #xyzbca#fyp#foryoupage#foryou#migrationssverket#sjuktsorligt#utvisad
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP