Egy piranharaj támadt egy csapat üdülőre egy brazíliai patakban május 1-én – írja a Live Science. Az eset Amazonas állam székhelyétől, Manaustól nem messze, Tarumã-Açuban történt, a halak legalább nyolc embert sebesítettek meg.
A szakértők szerint a támadás hátterében tévedés állt: a piranhák a látogatók által eldobált élelemre pályázhattak, de véletlenül a turistákat sebesítették meg.
A piranhák nem támadnak indokolatlanul emberre – emelte ki Steve Huskey, a Nyugat-Kentuckyi Egyetem biológusa.
Egyes fajok, így a vöröshasú piranha hajlamos közösen, rohamozva táplálkozni. Ez a jelenség ugyanakkor ritka esetekben figyelhető csak meg, például amikor nagy számú egyed hosszú időn át megreked egy kis víztömegben. A rajokban úszó halak általában nem támadnak nagyobb állatokra.
A fajok többsége ártalmatlan, sok közülük csak növényeket eszik, a húsevő piranhák pedig elsősorban dögökből fogyasztanak. A fürdőzők jelenléte a szokásos táplálkozó helyeken azonban problémákhoz vezethet ezeknél az állatoknál, ilyenkor zavarodottá, agresszívvá válhatnak.
A Tarumã-Açu-i esetet az válthatta ki, hogy az egyik egyed tápláléknak nézte a turistákat, a harapása, illetve a vér aztán beindította az őrületet a társaknál. Mivel a piranhák foga igen éles, állkapcsuk pedig erős, egyetlen harapás is komoly vérzést okozhat.
[type] => post [excerpt] => Egy piranharaj támadt egy csapat üdülőre egy brazíliai patakban május 1-én – írja a Live Science. Az eset Amazonas állam székhelyétől, Manaustól nem messze, Tarumã-Açuban történt, a halak legalább nyolc embert sebesítettek meg. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1683996480 [modified] => 1683976467 ) [title] => Piranhatámadás Brazíliában, nyolc fő megsérült [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=116934&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 116934 [uk] => 117079 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 116935 [image] => Array ( [id] => 116935 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/31509e5800000578-3451047-schools-of-piranhas-have-been-biting-swimmers-in-rivers-across-m-a-1-1455716015681.jpg [original_lng] => 98135 [original_w] => 634 [original_h] => 417 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/31509e5800000578-3451047-schools-of-piranhas-have-been-biting-swimmers-in-rivers-across-m-a-1-1455716015681-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/31509e5800000578-3451047-schools-of-piranhas-have-been-biting-swimmers-in-rivers-across-m-a-1-1455716015681-300x197.jpg [width] => 300 [height] => 197 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/31509e5800000578-3451047-schools-of-piranhas-have-been-biting-swimmers-in-rivers-across-m-a-1-1455716015681.jpg [width] => 634 [height] => 417 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/31509e5800000578-3451047-schools-of-piranhas-have-been-biting-swimmers-in-rivers-across-m-a-1-1455716015681.jpg [width] => 634 [height] => 417 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/31509e5800000578-3451047-schools-of-piranhas-have-been-biting-swimmers-in-rivers-across-m-a-1-1455716015681.jpg [width] => 634 [height] => 417 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/31509e5800000578-3451047-schools-of-piranhas-have-been-biting-swimmers-in-rivers-across-m-a-1-1455716015681.jpg [width] => 634 [height] => 417 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/31509e5800000578-3451047-schools-of-piranhas-have-been-biting-swimmers-in-rivers-across-m-a-1-1455716015681.jpg [width] => 634 [height] => 417 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1684061845:2 [_thumbnail_id] => 116935 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 3655 [translation_required_done] => 1 [_oembed_48b6c349df9e38f4b834166226e3080b] =>
?BREAKING
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
2022-ben már négy halálos áldozata és húsz sebesültje volt Paraguayban a piranhatámadásoknak, ami aggodalomra ad okot a helyiek körében – írja a Fox News. Bár a piranhák mindenevő halfaj, általában nem támadnak emberre.
Négy halálos piranhatámadás is történt Paraguayban 2022-ben. Január 2-án egy 22 éves férfi egy családi kirándulás során tűnt el a Paraguay folyó közelében, a fővárostól, Asunciontól délre: kiderült, hogy piranhák támadták meg és húzták le a víz alá.
Eltűnését családja jelentette, egy órával később teli harapásnyomokkal találták meg. Ő túlélte a támadást.
Nem volt ilyen szerencsés egy 49 éves férfi, aki a Puerto Rosario városában halt meg egy folyóban, miután úszni ment, és egy piranhatámadás következtében megfulladt. A beszámoló szerint harapott sebek voltak az arcán.
Harmadik alkalommal a haditengerészet és a közminisztérium tagjai kedden halászták ki a vízből egy férfi holttestét, akinek eltűnését előző nap jelentették.
A testét a Paraguay-folyó vizében találták meg, egy igazságügyi szakértő szerint halálát fulladás okozta, azonban az arcán és a lábán is harapásnyomok voltak.
Két másik fiatal szintén piranhatámadásokban halt meg a Tebicuary folyó egyik ágában, Villa Floridában. Az ő holttestükön is harapásnyomokat találtak – jelentette egy argentin újság.
Az említett eseteken kívül több tucat olyan bejelentés érkezett, amelyek szerint fürdőzőket és úszókat martak meg piranhák Itapuában és más tengerparti területeken.
Arról, hogy azok az áldozatok, akik fulladás következtében vesztették életüket, a halak támadásai miatt kerültek víz alá, vagy már haláluk után harapdálták őket össze, nem szólnak a jelentések.
A piranhák egy mindenevő halfaj, amely általában nem támadja meg az embert. Ennek ellenére szárazság idején vagy az októbertől márciusig tartó szaporodási időszakban kimondottan agresszívek lehetnek a hímek.
Ezek a halak azonban nem kellene, hogy halálos támadást okozzanak, elképzelhető tehát, hogy más körülmény is közrejátszik a halálesetekkel kapcsolatban.
Forrás: origo.hu
[type] => post [excerpt] => 2022-ben már négy halálos áldozata és húsz sebesültje volt Paraguayban a piranhatámadásoknak, ami aggodalomra ad okot a helyiek körében - írja a Fox News. Bár a piranhák mindenevő halfaj, általában nem támadnak emberre. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1641485220 [modified] => 1641474552 ) [title] => Idén már négy halálos piranhatámadás is volt Paraguayban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=71803&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 71803 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 71804 [image] => Array ( [id] => 71804 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/0-sdc-mdg-chp-34164jpg.jpg [original_lng] => 127094 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/0-sdc-mdg-chp-34164jpg-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/0-sdc-mdg-chp-34164jpg-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/0-sdc-mdg-chp-34164jpg-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/0-sdc-mdg-chp-34164jpg-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/0-sdc-mdg-chp-34164jpg.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/0-sdc-mdg-chp-34164jpg.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/0-sdc-mdg-chp-34164jpg.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1641467354:4 [_thumbnail_id] => 71804 [_edit_last] => 4 [views_count] => 56954 [_oembed_5579ab0aaaa4d7888d29fe672b5175f4] =>
Recibo con profundo dolor esta triste noticia sobre el fallecimiento del compañero, amigo y hermano de sueños, Walter Harms. Su inesperada partida nos deja a todos acongojados. Mis condolencias a su familia. Mis mejores recuerdos querido Walter. QEPD. pic.twitter.com/PtNQZDELM9
Recibo con profundo dolor esta triste noticia sobre el fallecimiento del compañero, amigo y hermano de sueños, Walter Harms. Su inesperada partida nos deja a todos acongojados. Mis condolencias a su familia. Mis mejores recuerdos querido Walter. QEPD. pic.twitter.com/PtNQZDELM9