Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6Mjk2MTA7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 95496
[content] =>

Radioaktív hulladék veszélyezteti a lakosságot Szerbiában, ami még a volt Jugoszlávia idejében termelődött. Jelenleg két épületben tárolják, mindössze néhány kilométerre a szerb fővárostól. A szakember szerint ideje lenne foglalkoznia a kormánynak az üggyel.
Veszélyezteti a lakosságot a Vinca Nukleáris Intézet Szerbiában, ugyanis az ott található radioaktív hulladék továbbra is elszállításra vár. A Nova napilapnak Dusko Kosutic, a fizikatudományok szakembere beszélt arról, hogy az a hatalmas mennyiségű radioaktív hulladék még a volt Jugoszláviában lett előállítva, két épületben tárolják azokat, amelyek mindössze 12 kilométerre vannak Belgrád központjától.
„Az új tárolóhely, a H3-as hangár, amely biztonságosan tudná tárolni az ilyen jellegű hulladékot, még 2009-ben felépült, de továbbra is üres. A két meglévő tárolóban lévő hulladékot kellene átcsomagolni és áthelyezni az új helyre” – magyarázta a szakember a Szabad Magyar Szó szerint, aki kiemelte, hogy 15 éve nem tesz semmit a kormány a probléma megoldásának érdekében. Elmondása szerint a hulladék elszállítása akár több évig is eltarthat, ugyanis meg kell vizsgálni, hogy miből mennyi van.
A két épületben kisebb hordókban tárolják a radioaktív anyagokat, azonban a hordók idővel rozsdásodni és szivárogni kezdenek.
„Amennyiben nem tudjuk megközelíteni ezeket a hordókat, nem tudjuk észrevenni sem, hogy szivárognak, csak akkor, amikor már a földbe és a vízbe kerültek” – mondta Kosutic, aki felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia továbbra is termel radioaktív hulladékot, az iparban is használnak ilyen eszközöket, valamint még mindig vannak olyan épületek, amelyek radioaktív villámhárítóval vannak ellátva.
[type] => post
[excerpt] => Radioaktív hulladék veszélyezteti a lakosságot Szerbiában, ami még a volt Jugoszlávia idejében termelődött. Jelenleg két épületben tárolják, mindössze néhány kilométerre a szerb fővárostól. A szakember szerint ideje lenne foglalkoznia a kormánynak...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1663017660
[modified] => 1662993056
)
[title] => Radioaktív hulladék veszélyezteti a lakosságot Szerbiában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=95496&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95496
[uk] => 95613
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 95497
[image] => Array
(
[id] => 95497
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/istock-182262675-e1580893111281-1024x576-1.jpg
[original_lng] => 111335
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/istock-182262675-e1580893111281-1024x576-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/istock-182262675-e1580893111281-1024x576-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/istock-182262675-e1580893111281-1024x576-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/istock-182262675-e1580893111281-1024x576-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/istock-182262675-e1580893111281-1024x576-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/istock-182262675-e1580893111281-1024x576-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/istock-182262675-e1580893111281-1024x576-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1663102027:2
[_thumbnail_id] => 95497
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3764
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b240500965a771f1ac733281861182e2] => https://t.co/CNvDMBG11h pic.twitter.com/CxRubeqmtX
— Филип Фићовић 1244 (@FicovicFilip) July 31, 2022
[_oembed_time_b240500965a771f1ac733281861182e2] => 1663006863
[_oembed_b6a2ba7d95f1772e4af573a380a78fc9] => Ne, živa sam! I živeću večno! U srcu nosim nešto što ne umire! Lesja Ukrajinka. Male stepenice. Beograd ❤ pic.twitter.com/B9SBjqNy9b
— KROKODIL Engaging Words (@krokodilEW) October 2, 2022
[_oembed_time_b6a2ba7d95f1772e4af573a380a78fc9] => 1673357741
[_oembed_92510cb74416308b24f28611c3ac5201] =>
[_oembed_time_92510cb74416308b24f28611c3ac5201] => 1673357742
[_oembed_ad41b1b6dae8d8b756d890f0d9004364] => Danas smo u okupiranoj Srbiji nosili "tortu smrti" ruskom ambasadoru i zahtev za predaju V. Putina zbog zločina genocida u Ukrajini.
Znamo da je smrt ono što vole, i da su ljidi ono što jedu, i ova torta je simbol njihove politike:
(Srpska policija se borila protiv ove torte) pic.twitter.com/cYnQD8rp4b
— Advokat Čedomir Stojković ???? (@FIGHT_4_RIGHT_S) February 24, 2023
[_oembed_time_ad41b1b6dae8d8b756d890f0d9004364] => 1677957187
[_oembed_7f281a14eecb11a7f31f9d7e2c96e12f] =>
[_oembed_time_7f281a14eecb11a7f31f9d7e2c96e12f] => 1685810852
[_oembed_f90c50dc5a1d9b9dd7c00fe404e982ec] => 🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
— DD Geopolitics (@DD_Geopolitics) December 24, 2023
[_oembed_time_f90c50dc5a1d9b9dd7c00fe404e982ec] => 1704974500
[_oembed_422a2abfe2e7a671474719960b9313af] => Dramatic scenes in front of the Assembly of Belgrade as the protesters destroy glass on the windows and doors.#Serbia#Belgrad pic.twitter.com/AuWDAMi4Cl
— Politics World Wide Web (@PetrosVarelas) December 24, 2023
[_oembed_time_422a2abfe2e7a671474719960b9313af] => 1704974500
[_oembed_3e983c3f0ce86e3f6d273402d4fd000a] =>
[_oembed_time_3e983c3f0ce86e3f6d273402d4fd000a] => 1705912445
[_oembed_62bda339fffe4eb88962f291665ad14f] =>
[_oembed_time_62bda339fffe4eb88962f291665ad14f] => 1713259837
[_oembed_3fac4022ac117040b2d6c3e16b27edcc] =>
[_oembed_time_3fac4022ac117040b2d6c3e16b27edcc] => 1719865330
[_oembed_22f2ddad6c20f99b9c40625590066afe] =>
[_oembed_time_22f2ddad6c20f99b9c40625590066afe] => 1720591672
[_oembed_6b0a84859b2f4957d6b175f8f679308a] => Serbian students from Belgrade completed their 2-day 80km walk to Novi Sad and were welcomed by a large crowd pic.twitter.com/vH5wpZyjjv
— curious side of 𝕏 (@curioXities) February 1, 2025
[_oembed_time_6b0a84859b2f4957d6b175f8f679308a] => 1738945488
[_oembed_3352ef393588801f6a76a858dab04bfb] => #BREAKING #Serbia JUST IN: The blockade of the Varadin Bridge in Novi Sad has begun.https://t.co/OcmcFdXjMr pic.twitter.com/sodib1Whce
— The National Independent (@NationalIndNews) February 1, 2025
[_oembed_time_3352ef393588801f6a76a858dab04bfb] => 1738945488
[_oembed_693d8cb735321c9d15b49b6b84616fcb] =>
[_oembed_time_693d8cb735321c9d15b49b6b84616fcb] => 1739974573
[_algolia_sync] => 508160915000
[_oembed_a3eb7c1867b037e204e066606fbc1d06] => Šta se dogodilo tokom protesta u Valjevu u 60 sekundi 👇
Više o protestima:
👉https://t.co/KZlooz8bRh
👉https://t.co/0UQfkDKrrw
👉https://t.co/PJ5ODYyxqI pic.twitter.com/zTDErSmPDl
— BBC NEWS na srpskom (@bbcnasrpskom) August 17, 2025
[_oembed_time_a3eb7c1867b037e204e066606fbc1d06] => 1755787030
[_oembed_296a123ab8d9526317ba243ee68c5163] => Vanredna situacija, pucnjava, gori vatra, vatrogasci gase, a Marina Raguš ne prekida glasanje!
Nadrealno https://t.co/9r92KAHO25
— Biljana Đorđević (@Bibislav) October 22, 2025
[_oembed_time_296a123ab8d9526317ba243ee68c5163] => 1762111508
[_oembed_252de615242f09c6e389393ded2e075c] =>
[_oembed_time_252de615242f09c6e389393ded2e075c] => 1762111508
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 29610
[1] => 7193
)
[tags_name] => Array
(
[0] => radioaktív hulladék
[1] => Szerbia
)
)
[1] => Array
(
[id] => 44481
[content] =>
Hamarosan annyi szennyezett víz fog felgyülemleni a fukusimai atomkatasztrófa helyszínén, hogy kénytelenek lesznek a Csendes-óceánba önteni – jelentette be Japán miniszterelnöke, Szuga Josihide. 2011. március 11-én a Fukusima Daiicsi atomerőműben súlyos károk keletkeztek egy földrengés miatt, majd pedig azt követő cunami következtében. A katasztrófák súlyos nukleáris üzemzavarokat és baleseteket okoztak.

Fukusimában jelenleg a legnagyobb gondot az a hatalmas víztömeg okozza, amivel a túlmelegedő reaktorokat próbálják stabil hőmérsékleten tartani.
A szennyezett vizet csak mérsékelten tudják újrahasznosítani hűtésre, mára annyi víz halmozódott fel, hogy azt képtelenek tárolni. A japán vezetés szerint a helyzet már tarthatatlan, ezért kénytelenek lesznek az óceánba engedni a radioaktív vizet.Ennek az lehet az egyetlen kevésbé káros módja, ha a vizet felhígítják annyira, hogy a lehető legkisebb kárt okozza az élővilágban.
A helyi halászoknak így is kilátástalan a helyzetük, mivel 15 ország továbbra is tiltja a fukusimai prefektúrából való behozatalt. A baleset óta egyébként Japán folyamatosan próbálkozik a víz hígításával, de egyelőre nem jártak sikerrel. A tisztítás is csak félmegoldás lehet, mivel ha sikerül is megfelelő mértékben felhígítani a szennyezett vizet, annak akkor is legalább 30 év kell, hogy teljesen ártalmatlanná váljon.
[type] => post
[excerpt] => Hamarosan annyi szennyezett víz fog felgyülemleni a fukusimai atomkatasztrófa helyszínén, hogy kénytelenek lesznek a Csendes-óceánba önteni – jelentette be Japán miniszterelnöke, Szuga Josihide. 2011. március 11-én a Fukusima Daiicsi atomerőműben ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1618325100
[modified] => 1618323877
)
[title] => Japán úgy döntött, hogy a Fukusimában felgyülemlett radioaktív vizet a Csendes-óceánba engedi
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=44481&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 44481
[uk] => 44471
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 44472
[image] => Array
(
[id] => 44472
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/cc02240-108734760-waterstorage2.png
[original_lng] => 132844
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/cc02240-108734760-waterstorage2-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/cc02240-108734760-waterstorage2-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/cc02240-108734760-waterstorage2.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/cc02240-108734760-waterstorage2.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/cc02240-108734760-waterstorage2.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/cc02240-108734760-waterstorage2.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/cc02240-108734760-waterstorage2.png
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1618313079:5
[_thumbnail_id] => 44472
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3843
[_oembed_b8a4738fc72d512dba687e851d8484a5] => 宮城県で震度5強 地震発生時の仙台市内の様子https://t.co/sZXfjGJgy2#nhk_video pic.twitter.com/Lio2rqAg1P
— NHKニュース (@nhk_news) March 20, 2021
[_oembed_time_b8a4738fc72d512dba687e851d8484a5] => 1618313040
[_oembed_3873fe29020bfe554fe47666a15b866e] => Japan had an earthquake of 7.2. Tsunami Warning has been issued for Miyagi-Prefecture. The height is expected 1-meter max.
be safe pic.twitter.com/00A0YDsghm
— Madhaw Tiwari (@MadhawTiwari) March 20, 2021
[_oembed_time_3873fe29020bfe554fe47666a15b866e] => 1618313041
[_oembed_2ffcdaa0f96447504129e7ebcca73918] => #Київська_обласна_прокуратура За аферу з радіоактивним металобрухтом на майже 3 млн гривень судитимуть керівника ЧАЕС та...
Posted by Київська обласна прокуратура on Friday, January 29, 2021
[_oembed_time_2ffcdaa0f96447504129e7ebcca73918] => 1618313041
[_oembed_8c95dee875fa90fe7552227a8009a48d] => Breaking: At least 20 missing after landslide in Atami, Japan. pic.twitter.com/iQlrkqqNYx
— PM Breaking News (@PMBreakingNews) July 3, 2021
[_oembed_time_8c95dee875fa90fe7552227a8009a48d] => 1625870930
[_oembed_a42f5f4fd685cc7caec8dda2dffeb037] => I felt what appeared to be a mild earthquake here in Tokyo. Around 5:33 am Wednesday morning here. Rolled for a good 20 seconds. Interestingly my crew 3 floors below me felt nothing. Japanese meteorological agency reporting 6.0 magnitude.
— Lester Holt (@LesterHoltNBC) August 3, 2021
[_oembed_time_a42f5f4fd685cc7caec8dda2dffeb037] => 1628588266
[_oembed_0d538fcd16df6d457679bc46e75307cf] =>
[_oembed_time_0d538fcd16df6d457679bc46e75307cf] => 1635463448
[_oembed_88c015910a6fb32f3f111b6ce37950be] => BREAKING: Mount Aso erupts in southern Japan pic.twitter.com/OWec2fwnOu
— BNO News (@BNONews) October 20, 2021
[_oembed_time_88c015910a6fb32f3f111b6ce37950be] => 1635463448
[_oembed_6d61746dbc103183c7693d74256ef9f1] => 京王線火災で逃げる人々 pic.twitter.com/ZfN1pD0C2V
— しずくβ (@siz33) October 31, 2021
[_oembed_time_6d61746dbc103183c7693d74256ef9f1] => 1635785177
[_oembed_2e52eb0a9c7a873085221cec14f9e4ec] => 北新地ビル火災の現場壮絶すぎる。
pic.twitter.com/7J7GbOwi1l
— マスターバード 〽️ (@Master_Bird_) December 17, 2021
[_oembed_time_2e52eb0a9c7a873085221cec14f9e4ec] => 1640622433
[_oembed_54da34ee9edac83768a626495c3d0eb5] => 17日午前、大阪・北区の繁華街のビルで火事があり、火はおよそ30分でほぼ消し止められましたが、消防によりますと多数のけが人が出ているという情報があり、救助活動を続けています。https://t.co/LYn1CyLAuY#nhk_video pic.twitter.com/sgfujWDLlj
— NHKニュース (@nhk_news) December 17, 2021
[_oembed_time_54da34ee9edac83768a626495c3d0eb5] => 1640622434
[_oembed_091c65f4d080fa137ce97ddfd69cc4fd] => "#Heavy snow pummeled the Sea of #Japan #coastline & country’s North & W on #Monday, stranding #vehicles... dumping #record #snowfall in some #Japanese #cities due to a strong #winter pressure pattern."#Hikone #ShigaPrefecture#HyogoPrefecture #AsagoCityhttps://t.co/iDHZ66sxF1
— ShureYield (@Shureyield) December 28, 2021
[_oembed_time_091c65f4d080fa137ce97ddfd69cc4fd] => 1642094919
[_oembed_cc180c1d9393ded3657e3ebb3234fa7d] => The moment that Japanese Former PM Shinzo Abe was shot. Looks to be a DIY shotgun. pic.twitter.com/sC0yzzfIob
— Global: MilitaryInfo (@Global_Mil_Info) July 8, 2022
[_oembed_time_cc180c1d9393ded3657e3ebb3234fa7d] => 1657815995
[_oembed_b2c57fbd371c964a5a01a100da9bc1d6] =>
[_oembed_time_b2c57fbd371c964a5a01a100da9bc1d6] => 1657815996
[_oembed_87b2d53d62927ef04488c77995c9556c] => Close-up video of Japanese former PM Shinzo Abe being shot and the suspect being tackled. pic.twitter.com/QA0Ywupn8Z
— Global: MilitaryInfo (@Global_Mil_Info) July 8, 2022
[_oembed_time_87b2d53d62927ef04488c77995c9556c] => 1657815996
[_oembed_b7f81ed6434ad7edbdd22fe5183cdab0] => Former PM Shinzo Abe arriving at the hospital after being airlifted via medical helicopter.pic.twitter.com/3wKfGxIoqd
— ??? Deb-Plorable Lee ??? (@DebraLee_1234) July 8, 2022
[_oembed_time_b7f81ed6434ad7edbdd22fe5183cdab0] => 1657815996
[_oembed_e8fb4fc3e5df34647f5ccc27c01d20ed] =>
[_oembed_time_e8fb4fc3e5df34647f5ccc27c01d20ed] => 1659086707
[_oembed_261fb6de811468a3b8197fd171cd0cf9] => Catastrophy! Cars blown away by Typhoon Nanmadol#Typhoon #Nanmadol #Japan #TyphoonNanmadol #Storm #Hurricane #StormHour#台風14号 #台風 #日本 pic.twitter.com/wpIE4giEwr
— Earth42morrow (@Earth42morrow) September 19, 2022
[_oembed_time_261fb6de811468a3b8197fd171cd0cf9] => 1664524339
[_oembed_e0a90df783155e673fa60bab8c59aedf] =>
[_oembed_time_e0a90df783155e673fa60bab8c59aedf] => 1664524339
[_oembed_39e8ac63137ca0bcddf1967a1eb38ea9] =>
[_oembed_time_39e8ac63137ca0bcddf1967a1eb38ea9] => 1664524339
[_oembed_00b80a149d2b852409636dab6702cc28] =>
[_oembed_time_00b80a149d2b852409636dab6702cc28] => 1664524339
[_oembed_91c5b34fc267f6d42c31072136d0a21e] => NEW: Dangerous Typhoon Nanmadol makes landfall in Japan: weather agency https://t.co/hToQwG29f5
Footage via (RT) pic.twitter.com/smbKIjBsHa
— Insider Paper (@TheInsiderPaper) September 18, 2022
[_oembed_time_91c5b34fc267f6d42c31072136d0a21e] => 1664524340
[_oembed_be55df2a99dc52a968307204dfd33398] =>
[_oembed_time_be55df2a99dc52a968307204dfd33398] => 1664524340
[_oembed_3343c7095ed8c5cb5414600e30087f67] => 【奈良 京奈和道の出口付近で約20台関係する事故 約10人搬送】https://t.co/ztUsR4Pgmv
奈良県警察本部によりますと12日午前10時前、奈良県橿原市の京奈和自動車道の新堂ランプの出口付近で信号待ちをしていた車の列に大型車が追突しました。#nhk_video pic.twitter.com/LJbsFkxTws
— NHKニュース (@nhk_news) January 12, 2023
[_oembed_time_3343c7095ed8c5cb5414600e30087f67] => 1674636885
[_oembed_000e02f17fdbf2951be2cdd78ef5417f] => Japanese Prime Minister, Fumio Kishida was Evacuated during a Speech at a Fishing Pier in the Wakayama Region after a Person in the Crowd threw what was initially believed to be an “Explosive Device” at the Prime Minister; the Object later turned out be a Smoke Canister/Grenade. pic.twitter.com/ps91HUCMMm
— OSINTdefender (@sentdefender) April 15, 2023
[_oembed_time_000e02f17fdbf2951be2cdd78ef5417f] => 1682616819
[_oembed_3dcc2ce86ae05575200094f12e5ba7fd] =>
[_oembed_time_3dcc2ce86ae05575200094f12e5ba7fd] => 1686596742
[_oembed_79649d802d38556be48d79436fee79d8] => According to Tokyo Airport Office of the Ministry of Land, Infrastructure, Transport and Tourism, around 11:00am on the 10th, 2 planes of Thai Airways and EVA Air may have collided at Haneda Airport, and 1 of the runways was closed. A live camera captured the footage at the time https://t.co/I4pibBsHyB
— noname (@noname_8) June 10, 2023
[_oembed_time_79649d802d38556be48d79436fee79d8] => 1687346986
[_oembed_d0b7d0ad448bb099338426f20305b70d] => World Heritage temple in Nara vandalized by visiting foreign teenhttps://t.co/hvEOewHMKo#KyodoNewsPlus
— Kyodo News | Japan (@kyodo_english) July 7, 2023
[_oembed_time_d0b7d0ad448bb099338426f20305b70d] => 1690797782
[_oembed_a77c2f0f53de53f2757526cef567c759] => 【熊本に線状降水帯 豪雨と河川氾濫】
ーー熊本市や久留米市に避難指示ーー
列をなした積乱雲群の通過による雨域である「線状降水帯」が熊本に発生しています。木山川や岩戸川は既に氾濫しているほか、土砂災害や浸水、停電が発生しています。#記録的な大雨 #益城町 #福岡
pic.twitter.com/44toJFqzPX
— 事件速報 (@tokyoaccident) July 3, 2023
[_oembed_time_a77c2f0f53de53f2757526cef567c759] => 1690797782
[_oembed_1901213ff42eb3e95030e32c0a1c1df0] => {{unknown}}
[_oembed_b67875b8efe9c6dcd7f9d2575b9b1fb3] => Not long until the eye! Intensity of wind and rain has suddenly picked up, air filled with flying sheets of precip #typhoon #Lan in Shingu, #Japan pic.twitter.com/V6cMeUTWhk
— James Reynolds (@EarthUncutTV) August 14, 2023
[_oembed_time_b67875b8efe9c6dcd7f9d2575b9b1fb3] => 1693410549
[_oembed_a37a30cbaf4ae8a4b58203b8faf21b8f] => A 6.0 magnitude earthquake just hit the Hokkaido region in Japan. #Tokyo #Japan #Breaking pic.twitter.com/GSczIWxuO3
— News Detector (@LiveNewsPlace) August 11, 2023
[_oembed_time_a37a30cbaf4ae8a4b58203b8faf21b8f] => 1693410549
[_oembed_074fbfa6593aad56cbbf43f72d3128e8] => Japan's shores have become a fish graveyard: “A large number of sardines and mackerel were found washed ashore on the coast of Hamacho, Japan. Moreover, scientists cannot name the exact cause of what happened. According to one version, mass migration may have led to death due to… pic.twitter.com/JDskOa4J7s
— Peacemaker (@peacemaket71) December 8, 2023
[_oembed_time_074fbfa6593aad56cbbf43f72d3128e8] => 1703700657
[_oembed_dfd31958eecc2f411363eaa7374fc3f3] => #BreakingNews Volcano in Japan spews ash, rock 200m into sky
An explosive eruption last week sent volcanic rock hurtling into the sea around Niijima Island, located 150km (93 miles) south of the Japanese capital Tokyo.
The moment of the eruption was captured by Japan’s coast… pic.twitter.com/iUKvLomNiG
— David Brian (@KingLeo16296) November 29, 2023
[_oembed_time_dfd31958eecc2f411363eaa7374fc3f3] => 1703835603
[_oembed_3c22d2de6b899c417b67f545e196139b] =>
[_oembed_time_3c22d2de6b899c417b67f545e196139b] => 1706263272
[_oembed_55434117c377618df8c0be492edec2a0] => 【噴火速報】増殖バグより火山噴火
鹿児島県の諏訪之瀬島で、1月14日(日)0時22分頃、火山噴火が発生しました。
新しい情報が入りましたらお伝えします。
地震の次は火山噴火?ヤバイ
🔥🤯 pic.twitter.com/lo6bVP9PGB
— Hamza Hashmi (@Hamza_Hashmi11) January 13, 2024
[_oembed_time_55434117c377618df8c0be492edec2a0] => 1706263272
[_oembed_61757b1176e839bb2af59b2c6a3299ad] => 4 people have reportedly been injured in a stabbing on a train at Japan's Akihabara Station in Tokyo According to NHK pic.twitter.com/3CNKflkfK8
— Gordon’s News (@gordons_news) January 3, 2024
[_oembed_time_61757b1176e839bb2af59b2c6a3299ad] => 1706263272
[_oembed_1b474d485e854e3eec63157d3c604599] =>
[_oembed_time_1b474d485e854e3eec63157d3c604599] => 1706263272
[_oembed_7f64a9a62570b93cca0d3b638e926ac6] => 🚨#BREAKING: Multiple people stabbed in Kumamoto, Japan.
📌#Kumamoto | #Japan
Initial report suggests at least 3 people were stabbed on the street near the Kumamoto City Hall. A man in his 20s has been arrested on suspicion of attempted murder.
pic.twitter.com/qM2Gwwu2Gc
— R A W S G L 🌎 B A L (@RawsGlobal) March 22, 2024
[_oembed_time_7f64a9a62570b93cca0d3b638e926ac6] => 1713612753
[_oembed_111cb9860bdf9490f1e2295d5c50d5c1] => #WATCH: A two-story house in the Oya district of Wajima City after earthquake of magnitude 5.9 hits central Japan.#Oya #Japan #WajimaCity #Earthquake #Japanearthquake pic.twitter.com/Rh5AQovPwt
— upuknews (@upuknews1) June 3, 2024
[_oembed_time_111cb9860bdf9490f1e2295d5c50d5c1] => 1719854751
[_oembed_0dec2d7ca4c7e40c8ad071886388e91f] => 🚨#BREAKING: Multiple people stabbed in Kumamoto, Japan.
📌#Kumamoto | #Japan
Initial report suggests at least 3 people were stabbed on the street near the Kumamoto City Hall. A man in his 20s has been arrested on suspicion of attempted murder.
pic.twitter.com/qM2Gwwu2Gc
— R A W S G L 🌎 B A L (@RawsGlobal) March 22, 2024
[_oembed_time_0dec2d7ca4c7e40c8ad071886388e91f] => 1719854751
[_oembed_5ba5bf63ac2cf514a9deb639f5acae00] => 🇯🇵 There was a 6.9 magnitude earthquake south of Miyazaki. Tsunami warning issued for parts of Japan#japan #地震 pic.twitter.com/shIeQA0S4O
— Eren 𝕮🇹🇷 (@Eren50855570) August 8, 2024
[_oembed_time_5ba5bf63ac2cf514a9deb639f5acae00] => 1724321794
[_oembed_425f27391aebdab4f29426d083520ab5] => Many report feeling strong shaking from today's M6.9 #earthquake in Miyazaki, southern #Kyushu, Japan, and sharing their scary experience. We share some videos and photos.#地震 #日本@fumina2377 @y0927y_orix @fm_kirishima pic.twitter.com/hmEk6Xcn0O
— Earthquake Forecasting Global - Quantectum (@QuantectumG) August 8, 2024
[_oembed_time_425f27391aebdab4f29426d083520ab5] => 1724321794
[_oembed_b466c6ede9c8a8fcd6cbb72f8beef5d3] => #BREAKING
जापान में 7.1 तीव्रता की भूकंप आई #Japan #earthquake #tsunami #宮崎県 #津波 pic.twitter.com/Ln6ka1haKL
— Sanjeev 🇮🇳 (@sun4shiva) August 8, 2024
[_oembed_time_b466c6ede9c8a8fcd6cbb72f8beef5d3] => 1724321794
[_oembed_3ff26ad08f4091790ad3b5d06c3a4748] => 🇯🇵 | NEW IMAGES OF JAPAN EARTHQUAKE 🚨
The earthquake initially rated 6.9 has been revised to 7.1. Extensive damage reported and a #tsunami risk remains. #Miyazaki #earthquake #Japan#earthquake #earthquakes #Japan pic.twitter.com/eVXTaiTtyX
— sustainme.in®️ (@sustainme_in) August 8, 2024
[_oembed_time_3ff26ad08f4091790ad3b5d06c3a4748] => 1724321794
[_oembed_cbb281ceedf84d4837020958b6d47908] => 🚨🇯🇵 Deadly Typhoon Shanshan hit Japan Several people dead, multiple missing. pic.twitter.com/5GnBCxwf2X
— Terror Alarm (@Terror_Alarm) August 29, 2024
[_oembed_time_cbb281ceedf84d4837020958b6d47908] => 1726384397
[_oembed_95631a2c6e04fcf68f68581e1f547997] => 🚨🇯🇵🌪️Japan is getting hit with the strongest typhoon to hit Japan and the island of Kyushu🇯🇵⚡️🌊 pic.twitter.com/kyp5rAcKuG
— Todd Paron🇺🇸🇬🇷🎧👽 (@tparon) August 29, 2024
[_oembed_time_95631a2c6e04fcf68f68581e1f547997] => 1726384397
[_oembed_25ee3e297287c78b70e256a7c8713cb0] => Devastating floods hit Wajima City, Ishikawa, Japan due to intense rainfall.
Emergency services on scene. Residents urged to seek higher ground.
Stay safe, Japan! #JapanFloods #WajimaCity #Ishikawa #HeavyRain #FloodAlert pic.twitter.com/XpZe2WqMfb
— Facts Prime (@factsprime35) September 21, 2024
[_oembed_time_25ee3e297287c78b70e256a7c8713cb0] => 1728046112
[_oembed_d69bd8816c6a05a3f692feaebf0b4c24] =>
[_oembed_time_d69bd8816c6a05a3f692feaebf0b4c24] => 1742055081
[_oembed_c55909a97c303103fd9631aaada09480] => Forest fire in northern Japan damages buildings, prompts evacuations https://t.co/ZOq2QfD9s9
— The Straits Times (@straits_times) February 27, 2025
[_oembed_time_c55909a97c303103fd9631aaada09480] => 1742055081
[_oembed_7af04e0cd23ea3c99efe606294f288fa] =>
[_oembed_time_7af04e0cd23ea3c99efe606294f288fa] => 1742055081
[_oembed_0b4526db9151ab2a812c26c5bcf9931d] => Japan truck found in pipe weeks after falling in sinkhole https://t.co/AiHCXqAO8x
— BBC News (World) (@BBCWorld) February 12, 2025
[_oembed_time_0b4526db9151ab2a812c26c5bcf9931d] => 1742055082
[_algolia_sync] => 831548332002
[_oembed_d9e77ec7d8ba29266bab34196e1104dd] =>
[_oembed_time_d9e77ec7d8ba29266bab34196e1104dd] => 1754928791
[_oembed_232bf7bbdd870580c22d5224de186375] => {{unknown}}
[_oembed_c3738025a4554c0acfdcf6a8a6c752d4] =>
[_oembed_time_c3738025a4554c0acfdcf6a8a6c752d4] => 1763557934
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 18879
[1] => 31686
[2] => 1354
[3] => 29610
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csendes-óceán
[1] => Fukusimai atomerőmű
[2] => Japán
[3] => radioaktív hulladék
)
)
[2] => Array
(
[id] => 36755
[content] =>
500 tonna sugárzó fémhulladékon akart túladni a vádirat szerint. Egy tonnát 1000 hrivnya kínált.
Elküldte a vádiratot a bíróságra a Kijev megyei ügyészség a csernobili atomerőmű volt igazgatója ügyében, akit radioaktív anyagok jogellenes kezelésével vádolnak – közölte pénteken az ukrán főügyész hivatalának sajtóosztálya.




A felügyeleti szerv rendelkezésére álló adatok szerint 2019 júliusában az atomerőmű vezetője aukciót hirdetett több mint 500 tonna sugárszennyezett fémhulladék árusítására, jóval az érték alatti, tonnánkénti 1000 hrivnya kikiáltási áron.
Szakértők szerint az államot az üzlettel 2,78 millió hrivnya anyagi kár érte.
A főügyész hivatala nem nevezte meg az igazgatót. A TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, hogy a csernobili atomerőmű igazgatója 2019. március 19-től 2020 áprilisáig Szerhij Kalasnyik volt.
2000-ben állították le végleg a harmadik reaktort 1986. április 26-én történt a Kijevtől északra található Csernobilben a történelem legsúlyosabb atomerőmű-balesete. A robbanás következtében beomlott 4. számú reaktorból kiszabadult radioaktív anyagok mintegy 380 millió curie sugárzással szennyezték a környezetet.
Több mint 200 ezer négyzetkilométernyi terület szenvedett sugárszennyezést, ennek 70 százaléka Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban található. Az erőmű tovább működő 3. reaktorát 2000. december 15-én állították le végleg.
[type] => post
[excerpt] => 500 tonna sugárzó fémhulladékon akart túladni a vádirat szerint. Egy tonnát 1000 hrivnya kínált.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1611999060
[modified] => 1611963727
)
[title] => Illegális aukción árult radiokatív hulladékot a csernobili atomerőmű volt igazgatója
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=36755&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 36755
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 36756
[image] => Array
(
[id] => 36756
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/csernobil.jpg
[original_lng] => 72956
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/csernobil-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/csernobil-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/csernobil-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/csernobil.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/csernobil.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/csernobil.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/csernobil.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1611956427:12
[_oembed_2ffcdaa0f96447504129e7ebcca73918] => #Київська_обласна_прокуратура За аферу з радіоактивним металобрухтом на майже 3 млн гривень судитимуть керівника ЧАЕС та...
Posted by Київська обласна прокуратура on Friday, January 29, 2021
[_oembed_time_2ffcdaa0f96447504129e7ebcca73918] => 1611955998
[_thumbnail_id] => 36756
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4890
[_oembed_dd9676cb1c278b6bb02f587d69f09b7a] =>
[_oembed_time_dd9676cb1c278b6bb02f587d69f09b7a] => 1620169576
[_oembed_48d18904a878227cc30d2e9e20c1a950] => {{unknown}}
[_oembed_a2097d88c9a7c191400790d4d6c4efbb] => {{unknown}}
[_oembed_c17958d3b46c131ba0790bd38ee9d50c] => Last night, a Russian attack drone with a high-explosive warhead struck the shelter protecting the world from radiation at the destroyed 4th power unit of the Chornobyl Nuclear Power Plant.
This shelter was built by Ukraine together with other countries of Europe and the world,… pic.twitter.com/mLTGeDYgPT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 14, 2025
[_oembed_time_c17958d3b46c131ba0790bd38ee9d50c] => 1742753727
[_algolia_sync] => 831512105002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 900
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Kriminális
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 29611
[1] => 29610
)
[tags_name] => Array
(
[0] => csernobili atomerőmű
[1] => radioaktív hulladék
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 29610
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 29610
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
radioaktív hulladék (1 Oldal)