Kijev Darnyica rendőrkapitányságának a parancsnoka megpróbált megszökni több mint 16 millió hrivnyával – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Tetyana Szapjannak, az Állami Nyomozó Iroda (DBR) kommunikációs igazgatója tanácsadójának televíziós nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Szapjan elmondta, hogy az Állami Nyomozó Iroda vizsgálja a Darnica kerületi rendőrkapitánysága nyomozóosztályának vezetője által elkövetett hivatali visszaélés tényét. „Ha most az összegről beszélünk, az azért van, mert az illető valóban eltűnt a munkahelyéről azzal az összeggel, amelyért felelős volt. A pontos összeget még az előzetes nyomozás során kell megállapítani, de a becslések szerint több mint 16 millió hrivnyáról van szó, és ennek az összegnek a nagy része dollárban volt” – tette hozzá.
Az ügy előzménye, hogy ma Kijevben körözést adtak ki a Darnica kerületi rendőrkapitányság parancsnoka, Jurij Ribjanszkij ellen, miután váratlanul nem jelent meg a szolgálati helyén, és kikapcsolta a telefonját. Miután a tiszt eltűnt, a belső elhárítás munkatársai megkezdték a keresését.
A rendőrség jelentése szerint Ribjanszkijt szándékos emberölés miatt indított büntetőeljárás keretében keresik, eltűntként megjelölve. Ugyanakkor kiderült, hogy anyagilag felelős személy volt, és hozzáfért a lefoglalt vagyonokhoz.
A nyomozás során a rendőrök felfedezték a lefoglalt pénzek eltűnését. Ezzel összefüggésben újabb büntetőeljárást indítottak Ribjanszkij ellen hivatali hatalommal való visszaélés címén.
Később kiderült, hogy a Nemzeti Rendőrség belső elhárításának a nyomozói Rivne megyében megtalálták és őrizetbe vették Jurij Ribjanszkijt. A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
The defense sector is one of the most corrupt in Ukraine. After all, that’s where the big Western money magically disappears.
NABU has uncovered yet another brilliant scheme for siphoning off funds meant for armored vehicle maintenance, this time a modest 102 million hryvnias.… pic.twitter.com/PHa3uwESpc