Array ( [count_posts] => 9 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NTczMjQ7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 157590 [content] =>A nyomozóhatóságok azt is vizsgálják, hogy a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő talán nem egyedül cselekedett – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter vasárnap Pozsonyban, újságíróknak nyilatkozva.
A tárcavezető szerint vannak erre utaló jelek. Közölte, nyomozócsoportot állítottak fel, amely azt a lehetőséget is vizsgálja, hogy nem egy „magányos farkasról” volt szó, mint azt korábban feltételezték.
Estok szerint az egyik ilyen nyom az, hogy két órával a merénylet után az elkövető Facebook-oldaláról tartalmakat töröltek, amikor már hatósági őrizetben volt, vagyis amikor már nem férhetett hozzá ezekhez. Hozzátette: nagy valószínűséggel a törlést nem a gyanúsított felesége végezte el.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”. Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben, de intenzív ellátásra szorul.
A kormányfő szerda óta van kórházban, amikor egy férfi tüzet nyitott rá. Sérülései nagyon súlyosak voltak. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában.
A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le a miniszterelnökre, négyszer eltalálva őt.
A merénylőt szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű speciális bíróság elé állították, amely letartóztatta. Az 59 éves Robert Fico azóta tölti be a kormányfői tisztséget, hogy Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A kormányfő szerda óta van kórházban, amikor egy férfi tüzet nyitott rá. Sérülései nagyon súlyosak voltak. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában. A támadó, akit a... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1716196140 [modified] => 1716170540 ) [title] => Fico-merénylet: a nyomozás más személyek érintettségét vizsgálja [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157590&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157590 [uk] => 157581 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 157582 [image] => Array ( [id] => 157582 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595.jpeg [original_lng] => 113595 [original_w] => 1036 [original_h] => 648 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595-768x480.jpeg [width] => 768 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595-1024x640.jpeg [width] => 1024 [height] => 640 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1716159740:5 [_thumbnail_id] => 157582 [_edit_last] => 5 [views_count] => 483 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_eb5ea8b4afa247d77398252543a33f45] =>[_oembed_time_eb5ea8b4afa247d77398252543a33f45] => 1716159743 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>🚨Breaking News:
— MBD ✡️🎗️🇮🇱🇺🇸 (@beezwaxbee) February 22, 2024
Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition.
⬇️
Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1716185342 [_oembed_2f4dd6e26eb896c3dd4ff5fe5974d900] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CN[_oembed_time_2f4dd6e26eb896c3dd4ff5fe5974d900] => 1716185342 [_oembed_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] =>French schools sent threatening messages and beheading videos, says ministry
— FRANCE 24 (@FRANCE24) March 21, 2024
➡️ https://t.co/NZflgV0Ef1 pic.twitter.com/nwavzDsC88[_oembed_time_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] => 1716185708 [_oembed_2550a030561d02ba498e9f8c73e27145] => [_oembed_time_2550a030561d02ba498e9f8c73e27145] => 1716185708 [_oembed_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] =>⚡️⚡️⚡️ The moment of the assassination attempt on Slovak Prime Minister Robert Fico. Five shots are heard in the video. pic.twitter.com/0bhjX795md
— NEXTA (@nexta_tv) May 15, 2024[_oembed_time_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] => 1716185708 [_oembed_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) May 15, 2024
Slovakia’s Prime Minister Robert Fico shot in assassination attempt.
“Several shots fired at the scene”
Fico taken to hospital. His condition is unknown.
🇸🇰 pic.twitter.com/8zurYbx07r[_oembed_time_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] => 1716185709 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 498 [1] => 57324 ) [tags_name] => Array ( [0] => merénylet [1] => Robert Fico ) ) [1] => Array ( [id] => 157129 [content] =>#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
— Moshe Schwartz (@YWNReporter) May 15, 2024
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02Egy 71 éves férfi, Juraj C., aki legálisan tartott pisztollyal rendelkezett, lőtt rá a szlovák miniszterelnökre. A férfiról cikket is közöltek a saját városában, ahol baloldali írónak nevezték.
Legálisan tartott pisztolyával lőtte meg Robert Fico szlovák miniszterelnököt az a 71 éves férfi, akit rögtön a lövések után elfogtak a rendőrök Nyitrabányán. Mint ismert: a kormányfőt a kihelyezett kormányülés után lőtte meg támadója, amikor Fico kiment az őt üdvözlő tömeghez.
Szlovákiai sajtóértesülések szerint Juraj C. odakiáltott Ficónak, hogy jöjjön közelebb, majd amikor a politikus így tett, előkapta pisztolyát, és több lövést is leadott közvetlen közelről. Szakértők szerint nagyot hibáztak a politikus testőrei. A lövések pillanatáról később videó is felkerült a közösségi oldalakra.
Írói klubot vezetett
Lapinformációk szerint C. legálisan tartott pisztolyát használta, korábban egy biztonsági szolgálatnál dolgozott, de más dolgok is kiderültek már róla.
A férfiról egyelőre annyit tudni, hogy 71 éves, lévai illetőségű, és a helyi irodalmi életben ismert. Több verseskötete is megjelent már korábban.
Egy 2019-es lévai online cikkben Juraj C.-t baloldali íróként mutatták be, egy helyi íróklubot is vezetett.
Úgy tudjuk, a szlovák hatóságok már ellenőrzik az elkövető nemzetközi kapcsolatrendszerét. Juraj C. 1953-ban született, a szlovák hatóságok információi szerint az elmúlt időszakban negatívan viszonyult a roma kisebbséghez, és szimpatizált a szlovák félkatonai szervezetekkel.
Korábban meg is támadták
Az aktuality.sk továbbá hozzátette, hogy a gyanúsítottnak több verseskötete is megjelent, korábban, 2016-ban pedig egy magán biztonsági szolgálatnak dolgozott. Akkoriban ő maga is támadás áldozata lett egy bevásárlóközpontban, ezzel a szlovákiai híradásokba is bekerült.
Megszólaltatták a férfi fiát is, aki nem tudott magyarázatot adni édesapja tettére.
A felvidéki magyar politikus, Orosz Örs is posztolt a merénylőről, mint írta, el sem tudja képzelni, „mi járhat a fejében egy írónak, amikor fegyvert ragad”.
[type] => post [excerpt] => Egy 71 éves férfi, Juraj C., aki legálisan tartott pisztollyal rendelkezett, lőtt rá a szlovák miniszterelnökre. A férfiról cikket is közöltek a saját városában, ahol baloldali írónak nevezték. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1715809860 [modified] => 1715809288 ) [title] => Baloldali költő lőtte meg Robert Ficót – ezt lehet tudni a merénylőről [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157129&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157129 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 157130 [image] => Array ( [id] => 157130 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fico-merenylet.jpg [original_lng] => 216265 [original_w] => 1200 [original_h] => 600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fico-merenylet-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fico-merenylet-300x150.jpg [width] => 300 [height] => 150 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fico-merenylet-768x384.jpg [width] => 768 [height] => 384 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fico-merenylet-1024x512.jpg [width] => 1024 [height] => 512 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fico-merenylet.jpg [width] => 1200 [height] => 600 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fico-merenylet.jpg [width] => 1200 [height] => 600 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fico-merenylet.jpg [width] => 1200 [height] => 600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1715798488:5 [_oembed_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] =>[_oembed_time_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] => 1715798240 [_oembed_2550a030561d02ba498e9f8c73e27145] => [_oembed_time_2550a030561d02ba498e9f8c73e27145] => 1715798240 [_thumbnail_id] => 157130 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 564 [_oembed_eb5ea8b4afa247d77398252543a33f45] =>⚡️⚡️⚡️ The moment of the assassination attempt on Slovak Prime Minister Robert Fico. Five shots are heard in the video. pic.twitter.com/0bhjX795md
— NEXTA (@nexta_tv) May 15, 2024[_oembed_time_eb5ea8b4afa247d77398252543a33f45] => 1715798491 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>🚨Breaking News:
— MBD ✡️🎗️🇮🇱🇺🇸 (@beezwaxbee) February 22, 2024
Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition.
⬇️
Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1715799150 [_oembed_2f4dd6e26eb896c3dd4ff5fe5974d900] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CN[_oembed_time_2f4dd6e26eb896c3dd4ff5fe5974d900] => 1715799150 [_oembed_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] =>French schools sent threatening messages and beheading videos, says ministry
— FRANCE 24 (@FRANCE24) March 21, 2024
➡️ https://t.co/NZflgV0Ef1 pic.twitter.com/nwavzDsC88[_oembed_time_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] => 1716186027 [_oembed_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) May 15, 2024
Slovakia’s Prime Minister Robert Fico shot in assassination attempt.
“Several shots fired at the scene”
Fico taken to hospital. His condition is unknown.
🇸🇰 pic.twitter.com/8zurYbx07r[_oembed_time_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] => 1716186027 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 498 [1] => 57324 ) [tags_name] => Array ( [0] => merénylet [1] => Robert Fico ) ) [2] => Array ( [id] => 157117 [content] =>#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
— Moshe Schwartz (@YWNReporter) May 15, 2024
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02Robert Fico szlovák kormányfőt szerdán Nyitrabányán (Handlova) lőfegyveres incidensben megsebesítették – mondta Libos Blaha, a parlament elnökhelyettese, megerősítve a médiajelentéseket. Ficót a besztercebányai kórházba szállították, és a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.
Robert Ficót a helyi kultúrház előtt érté a támadás, ahol a kihelyezett kormányülést tartották. A Denník N hírportál helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, egy autóba helyezik, majd elviszik – számolt be a pozsonyi Új Szó.
A Plus7Dní portál információi szerint Robert Ficót a mellkasán, a gyomrán és a lábán érték a lövések, a besztercebányai kórházba szállították, ahol még a mai napon megműthetik. A Denník N hírportálnak több forrás is megerősítette, hogy Robert Fico túl van az életveszélyen.
A pozsonyi kormányhivatalnak az Új Szó szerkesztőségéhez eljuttatott rövid közleményében még azt írták: Robert Ficót életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba, a (sürgősségi) beavatkozás szükségessége miatt ugyanis túl sokáig tartott volna őt Pozsonyba szállítani.
A lövések szerdán kora délután dördültek el, amikor Robert Fico a kormányülést követően az emberek közé ment Nyitrabánya főterén.
Szemtanúk elmondása szerint a szlovák kormányfő épp kezet fogni készült valakivel, amikor eldördült a lövés.
A helyszínen három-négy lövést lehetett hallani.
Az Új Szó Online beszámolója szerint az egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sebet látott a kormányfő mellkasán és fején. A feltételezett elkövetőt a jelen lévő biztonsági emberek őrizetbe vették.
Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnök határozottan elítélte a miniszterelnök elleni támadást – közölte Martin Strizinec, az államfő szóvivője.
„Sokk alatt állok. Sok erőt kívánok Robert Ficónak ebben a kritikus pillanatban, hogy felépüljön a támadás után!” – idézte az államfőt a TASR szlovák állami hírügynökség.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Facebook-oldalán biztosította együttérzéséről és támogatásáról Robert Ficót, röviddel a szlovák kormányfőt ért támadás után, szerda délután.
„Az erőszakot nem tolerálhatjuk” – reagált Petr Fiala cseh miniszterelnök a szlovák kormányfő elleni merényletre. Fiala megdöbbentőnek nevezte a nyitrabányai lövöldözést, és mielőbbi jobbulást kívánt Ficónak.
Ivan Korčok korábbi szlovák külügyminiszter a miniszterelnök elleni támadást elfogadhatatlan, erőszakos cselekménynek minősítette, ugyanakkor önmérsékletre szólított fel a bűncselekmény kivizsgálásáig. „Őszintén jobbulást kívánok neki. Bízom abban, hogy a biztonsági erők kivizsgálják ezt az elfogadhatatlan erőszakos cselekményt” – fogalmazott.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a merényletet a Facebookon.
„Sokkoló és megdöbbentő a Robert Fico miniszterelnököt ért merénylet. Ki gondolta volna, hogy ilyen durva támadás történhet Közép-Európában?!” – írta a magyar külügyminiszter. „Reménykedünk a minél gyorsabb felépülésben s imádkozunk is érte. Nagy szükség van Robert Ficóra a szlovák és az európai politikában!” – tette hozzá Szijjártó Péter.
Maroš Zilinka szlovák főügyész a szerdai eseményeket „az államiság lényege elleni támadásnak” nevezte. „Elfogadhatatlannak tartom ezt a támadást. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ennek a szörnyű tettnek az elkövetőjét keményen és igazságosan megbüntessük” – tette hozzá.
„Egyértelműen és határozottan elítélünk mindenfajta erőszakot. Reméljük, hogy Fico miniszterelnök úr jól van, és hogy ez a szörnyű tett mielőbb tisztázódik” – jelentette ki Michal Simecka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia párt elnöke.
[type] => post [excerpt] => Robert Fico szlovák kormányfőt szerdán Nyitrabányán (Handlova) lőfegyveres incidensben megsebesítették – mondta Libos Blaha, a parlament elnökhelyettese, megerősítve a médiajelentéseket. Ficót a besztercebányai kórházba szállították, és a feltétel... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1715795460 [modified] => 1715795457 ) [title] => Meglőtték Robert Fico szlovák kormányfőt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157117&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157117 [uk] => 157104 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 157118 [image] => Array ( [id] => 157118 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/01-2024-0.jpg [original_lng] => 194004 [original_w] => 1480 [original_h] => 833 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/01-2024-0-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/01-2024-0-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/01-2024-0-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/01-2024-0-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/01-2024-0.jpg [width] => 1480 [height] => 833 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/01-2024-0.jpg [width] => 1480 [height] => 833 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/01-2024-0.jpg [width] => 1480 [height] => 833 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1715784658:5 [_oembed_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] =>[_oembed_time_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] => 1715784513 [_oembed_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) May 15, 2024
Slovakia’s Prime Minister Robert Fico shot in assassination attempt.
“Several shots fired at the scene”
Fico taken to hospital. His condition is unknown.
🇸🇰 pic.twitter.com/8zurYbx07r[_oembed_time_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] => 1715784574 [views_count] => 659 [_thumbnail_id] => 157118 [_edit_last] => 5 [_oembed_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] =>#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
— Moshe Schwartz (@YWNReporter) May 15, 2024
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02[_oembed_time_5c2f437bbe7df18e0d1c6355c2d9171b] => 1715784659 [_oembed_2f4dd6e26eb896c3dd4ff5fe5974d900] =>The SUV of former SBU officer and traitor Vasyl Prozorov has exploded in Moscow
— NEXTA (@nexta_tv) April 12, 2024
The Toyota Land Cruiser Prado exploded when the driver turned the key in the ignition. He was hospitalized with a leg injury.
The main version is that a bomb exploded in the car. Although there is… pic.twitter.com/kS8tQTo9CN[_oembed_time_2f4dd6e26eb896c3dd4ff5fe5974d900] => 1715784659 [_oembed_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] =>French schools sent threatening messages and beheading videos, says ministry
— FRANCE 24 (@FRANCE24) March 21, 2024
➡️ https://t.co/NZflgV0Ef1 pic.twitter.com/nwavzDsC88[_oembed_time_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] => 1715964217 [_oembed_2550a030561d02ba498e9f8c73e27145] => [_oembed_time_2550a030561d02ba498e9f8c73e27145] => 1715964217 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 3126 [2] => 41 [3] => 49 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Hírek [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 20195 [1] => 498 [2] => 57324 [3] => 766 ) [tags_name] => Array ( [0] => lövések [1] => merénylet [2] => Robert Fico [3] => Szlovákia ) ) [3] => Array ( [id] => 141179 [content] =>⚡️⚡️⚡️ The moment of the assassination attempt on Slovak Prime Minister Robert Fico. Five shots are heard in the video. pic.twitter.com/0bhjX795md
— NEXTA (@nexta_tv) May 15, 2024Ismét több ezren tüntettek Szlovákia városaiban Robert Fico miniszterelnök új kormánya és a büntető törvénykönyvet érintő módosítás ellen. A koalíciós kormány által javasolt változtatások szerint január közepére megszüntetnék a Különleges Ügyészi Hivatalt, aminek kulcsfontosságú szerepe van a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben.
A Napunk szerint az a Fico-féle magyarázat, miszerint a hivatal nem jogszerűen jár el és politikai megrendelésre dolgozik, átlátszó. Valójában azért akarhatják megszüntetni a különleges ügyészséget, hogy azok a kormánykoalícióhoz köthető vállalkozók, rendőrök és politikusok, akik ellen jelenleg eljárás folyik, felmentést vagy enyhébb büntetést kaphassanak. Michal Simecka, a legerősebb ellenzéki párt, a liberális Progresszív Szlovákia vezetője szerint a változtatások „a maffia és a korrupt emberek amnesztiáját” jelentené.
Bár még egy hónapja se, hogy kinevezték kormányát, tüntetők ezrei kiabálták: „Elegünk van Ficóból”. A lap beszámolója szerint a pozsonyi tüntetésen felolvasták a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová családjainak a levelét, melyet az EP-képviselőknek címeztek – ez volt az a gyilkosság, amibe az előző Fico kormány belebukott. A hárompárti koalíciónak többsége van a parlamentben, ugyanakkor még lehet, hogy a tüntetések hatására Ficoék visszafognak kicsit.
A lap ugyanis arról ír, hogy Maroš Žilinka főügyész kedden bejelentette, hogy a folyamatban lévő ügyek, illetve azok, amelyeknél megtörtént a vádemelés, maradhatnának az eredeti ügyészeknél. Így tehát, bár a kormány továbbra is szétrombolná az ügyészséget, az elindult ügyeket már nem zárná le. Az azonban a lap szerint nem biztos, hogy a főügyész valóban betartaná az ígéretét. (AP)
[type] => post [excerpt] => Ismét több ezren tüntettek Szlovákia városaiban Robert Fico miniszterelnök új kormánya és a büntető törvénykönyvet érintő módosítás ellen. A koalíciós kormány által javasolt változtatások szerint január közepére megszüntetnék a Különleges Ügyészi ... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1703098810 [modified] => 1703098827 ) [title] => Tömegtüntetések zajlottak Szlovákiában az új miniszterelnök, Fico fellépése ellen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=141179&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 141179 [uk] => 141169 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 141170 [image] => Array ( [id] => 141170 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/4439c540-92e899ee3342af92215567e28daeb9f9.jpeg [original_lng] => 55177 [original_w] => 740 [original_h] => 375 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/4439c540-92e899ee3342af92215567e28daeb9f9-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/4439c540-92e899ee3342af92215567e28daeb9f9-300x152.jpeg [width] => 300 [height] => 152 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/4439c540-92e899ee3342af92215567e28daeb9f9.jpeg [width] => 740 [height] => 375 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/4439c540-92e899ee3342af92215567e28daeb9f9.jpeg [width] => 740 [height] => 375 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/4439c540-92e899ee3342af92215567e28daeb9f9.jpeg [width] => 740 [height] => 375 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/4439c540-92e899ee3342af92215567e28daeb9f9.jpeg [width] => 740 [height] => 375 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/4439c540-92e899ee3342af92215567e28daeb9f9.jpeg [width] => 740 [height] => 375 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1703091587:4 [_oembed_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] =>[_oembed_time_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => 1703091512 [views_count] => 1947 [_thumbnail_id] => 141170 [_edit_last] => 4 [_oembed_00d12fad934729a9074126344d33d143] =>Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
— Jay in Kyiv (@JayinKyiv) December 20, 2023
Slovakians need to send this idiot off to Russia. pic.twitter.com/MfJUz63jbD— Denník N (@dennikN) August 17, 2023[_oembed_time_00d12fad934729a9074126344d33d143] => 1703091893 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 81886 [1] => 57324 [2] => 766 ) [tags_name] => Array ( [0] => kormányellenes megmozdulások [1] => Robert Fico [2] => Szlovákia ) ) [4] => Array ( [id] => 113897 [content] =>Ejtették a Robert Fico volt miniszterelnök, a Smer–SD szlovák ellenzéki párt vezetője ellen emelt büntetőjogi vádakat, melyek szerint a közösségi médiában titkos információkat tett közzé az Sz–300-as légvédelmi rendszerek Ukrajnába történő szállításáról.
A Jevropejszka Pravda szerint ezt az információt Jana Simunkova, a Pozsonyi Kerületi Rendőrség szóvivője erősítette meg a TASR-nek.
„A büntetőeljárás a büntetőfeljelentés hivatalos visszavonásával 2022 júniusában lezárult” – közölte Simunkova.
Jan Benczyk, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt képviselője adott tájékoztatást a Fico elleni vádakról, akit kémkedéssel, titkos információk veszélyeztetésével és bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával vádoltak. Benczyk szerint az ilyen információk nyilvánosságra hozatala veszélybe sodorhatta volna a szállítmányozásban részt vevő katonai és tranzitszemélyzetet.
Robert Fico akkor azt állította, hogy hamis vádakkal próbálják megvádolni az ellenzéket, és ellenezte az Sz–300-as légvédelmi rendszer Ukrajnának történő átadását.
[type] => post [excerpt] => Ejtették a Robert Fico volt miniszterelnök, a Smer–SD szlovák ellenzéki párt vezetője ellen emelt büntetőjogi vádakat, melyek szerint a közösségi médiában titkos információkat tett közzé az Sz–300-as légvédelmi rendszerek Ukrajnába történő szállít... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1681127580 [modified] => 1681092805 ) [title] => Ejtették a vádakat Robert Fico ellen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=113897&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 113897 [uk] => 113908 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 113898 [image] => Array ( [id] => 113898 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico.webp [original_lng] => 32008 [original_w] => 1440 [original_h] => 810 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico.webp [width] => 1440 [height] => 810 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico.webp [width] => 1440 [height] => 810 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico.webp [width] => 1440 [height] => 810 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1681111696:2 [_thumbnail_id] => 113898 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1261 [_oembed_40bf432ea80870c6179daa705ff1a4ad] =>[_oembed_time_40bf432ea80870c6179daa705ff1a4ad] => 1692697508 [_oembed_00d12fad934729a9074126344d33d143] =>A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
— CBS News (@CBSNews) August 18, 2023— Denník N (@dennikN) August 17, 2023[_oembed_time_00d12fad934729a9074126344d33d143] => 1692697508 [_oembed_15e3c9c164e40284ab12ff429e8a5be7] =>[_oembed_time_15e3c9c164e40284ab12ff429e8a5be7] => 1694800747 [_oembed_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] =>Germany prosecutes ex-Nazi camp guard aged 98 https://t.co/re9qgQ6Rsx
— BBC News (World) (@BBCWorld) September 1, 2023[_oembed_time_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => 1704056342 [_oembed_b6305144e67ddf6981e4c79a4f1821c2] =>Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
— Jay in Kyiv (@JayinKyiv) December 20, 2023
Slovakians need to send this idiot off to Russia. pic.twitter.com/MfJUz63jbD[_oembed_time_b6305144e67ddf6981e4c79a4f1821c2] => 1714466657 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2570 [1] => 57324 [2] => 326 ) [tags_name] => Array ( [0] => kémkedés [1] => Robert Fico [2] => vádemelés ) ) [5] => Array ( [id] => 102696 [content] =>Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024A szlovák legfelsőbb ügyészség a büntetőtörvénykönyv előírásainak többrendbeli megsértésére és alapvető hiányosságokra hivatkozva megszüntette Robert Fico volt kormányfő és három társa ellen idén tavasszal bűnszövetkezet létrehozása és más vádakkal indított eljárást – közölte kedden a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a legfelsőbb ügyészség bejelentésére hivatkozva.
Fico és belügyminisztere, Robert Kalinák, illetve Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitány és egy negyedik személy ellen idén áprilisban indított eljárást a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnszövetkezet létrehozásának, hivatali jogkörrel való visszaélésnek és adótitok megsértésének a gyanújával.
Fico az eljárást rögtön annak megindítását követően „az ellenzék ellehetetlenítését célzó politikai bosszúnak” minősítette, rámutatva: ez az eset már a negyedik, amelyben a NAKA „politikai céllal” eljárást indított ellene.
Az eljárás megszüntetésének oka a büntetőtörvénykönyv és a büntetőjogi rendtartás rendelkezéseinek többrendbeli megsértése – közölte kedden Maros Zilinka legfőbb ügyész.
„Alapvető dolgok hiányoztak, például a vádpontokban szereplő tettek elkövetésének ideje és helye” – mutatott rá a döntés okaira Jozef Kandera, az ügyben illetékes ügyész, akinek szavait a szlovák hírügynökség idézte.
Robert Fico a legfelsőbb ügyészség döntésére reagálva azt mondta: tiszteletben tartja azt.
Robert Kalinák korábbi belügyminiszter reakciójában megismételte, hogy szerinte az eljárás politikai megrendelésre történt, majd azt mondta: a legfelsőbb ügyészség „nem dönthetett másképp”, hiszen az eljárás a kezdetektől fogva megszűnésre volt ítélve.
[type] => post [excerpt] => A szlovák legfelsőbb ügyészség a büntetőtörvénykönyv előírásainak többrendbeli megsértésére és alapvető hiányosságokra hivatkozva megszüntette Robert Fico volt kormányfő és három társa ellen idén tavasszal bűnszövetkezet létrehozása és más vádakka... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1669838520 [modified] => 1669813078 ) [title] => Megszűntette a bíróság Robert Fico és társai ellen indított eljárást [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=102696&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 102696 [uk] => 102926 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 102698 [image] => Array ( [id] => 102698 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/screenshot-2022-11-29-at-23-41-18-megszuntettek-a-robert-fico-es-tarsai-ellen-elinditott-eljarast.png [original_lng] => 962957 [original_w] => 1187 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/screenshot-2022-11-29-at-23-41-18-megszuntettek-a-robert-fico-es-tarsai-ellen-elinditott-eljarast-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/screenshot-2022-11-29-at-23-41-18-megszuntettek-a-robert-fico-es-tarsai-ellen-elinditott-eljarast-300x126.png [width] => 300 [height] => 126 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/screenshot-2022-11-29-at-23-41-18-megszuntettek-a-robert-fico-es-tarsai-ellen-elinditott-eljarast-768x322.png [width] => 768 [height] => 322 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/screenshot-2022-11-29-at-23-41-18-megszuntettek-a-robert-fico-es-tarsai-ellen-elinditott-eljarast-1024x430.png [width] => 1024 [height] => 430 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/screenshot-2022-11-29-at-23-41-18-megszuntettek-a-robert-fico-es-tarsai-ellen-elinditott-eljarast.png [width] => 1187 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/screenshot-2022-11-29-at-23-41-18-megszuntettek-a-robert-fico-es-tarsai-ellen-elinditott-eljarast.png [width] => 1187 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/screenshot-2022-11-29-at-23-41-18-megszuntettek-a-robert-fico-es-tarsai-ellen-elinditott-eljarast.png [width] => 1187 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1669982667:2 [_thumbnail_id] => 102698 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1664 [_oembed_55fe5f08a2139e4999bd9e292fa62143] =>[_oembed_time_55fe5f08a2139e4999bd9e292fa62143] => 1669805837 [translation_required_done] => 1 [_oembed_eb0dfe8925f074337367897627a44f3a] =>German Interior Minister Nancy Faeser has fired Arne Schönbohm, head of the country's cybersecurity agency, following a controversy over his alleged contacts with Russia. https://t.co/rranIU5EqY
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) October 18, 2022[_oembed_time_eb0dfe8925f074337367897627a44f3a] => 1672428877 [_oembed_91b2ee3925f8603646ec85111be5cf84] =>Yasin, a Kurd who raps about inequality, oppression and unemployment, had been accused of attempting to kill security forces https://t.co/AWLKJZ5Nv2
— Middle East Eye (@MiddleEastEye) December 24, 2022[_oembed_time_91b2ee3925f8603646ec85111be5cf84] => 1676466778 [_oembed_6f1c099f355cc1a774afdbfec2657285] =>Thank goodness, the wisdom of the people has prevailed!
— Elon Musk (@elonmusk) February 3, 2023
I am deeply appreciative of the jury’s unanimous finding of innocence in the Tesla 420 take-private case.[_oembed_time_6f1c099f355cc1a774afdbfec2657285] => 1679818863 [_oembed_d7963f9d19187b13b76e5e1cb3ca2995] =>Court acquits nine suspects accused of plotting terrorist attack in Eindhoven https://t.co/7AOl0d32XH
— NL Times (@NL_Times) March 14, 2023[_oembed_time_d7963f9d19187b13b76e5e1cb3ca2995] => 1686902016 [_oembed_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] =>BREAKING: Kathleen Folbigg to be pardoned after spending 20 years in jail over killing her four children https://t.co/69X00WkHbc via @ABCaustralia
— Bridge of Hope Innocence Initiative (@BOHInnocence) June 5, 2023[_oembed_time_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => 1703594234 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 519 [1] => 1180 [2] => 23565 [3] => 57324 ) [tags_name] => Array ( [0] => eljárás [1] => felmentés [2] => NAKA [3] => Robert Fico ) ) [6] => Array ( [id] => 82428 [content] =>Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
— Jay in Kyiv (@JayinKyiv) December 20, 2023
Slovakians need to send this idiot off to Russia. pic.twitter.com/MfJUz63jbDA pozsonyi parlament nem hagyta jóvá szerdán a szlovák főügyészség azon kérelmét, amely Robert Fico volt szlovák kormányfő, a törvényhozás jelenleg legerősebb ellenzéki pártjának, az Irány (Smer-SD) elnökének a vizsgálati fogságba vételét célozta egy ellene áprilisban indult eljárásban.
A javaslatról mintegy egy héten át tartó, rendkívül heves, érzelmekkel teli vita után döntött a parlament. A szavazáson mind a 150 képviselő jelen volt, a kiadásról szóló javaslatot 74 igen vokssal, 49 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett nem hagyták jóvá, ugyanis a vonatkozó szlovák szabályozás szerint a képviselői mentelmi jog felfüggesztéséhez az összes képviselő többségének a jóváhagyására van szükség.
A voksolás eredménye egyesek számára meglepetés lehet, tekintettel arra, hogy a szlovák kormánykoalíció pártjai – amelynek tagjai a mandátumbizottság ülésén jóváhagyták a javaslatot – alkotmányerejű törvények jóváhagyására alkalmas többséggel rendelkeznek a parlamentben. Amennyiben a parlament jóváhagyta volna Fico képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, vizsgálati fogságba vételéről még az illetékes bíróságnak kellett volna döntenie.
Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök és belügyminisztere, Robert Kalinák ellen áprilisban indított eljárást a szlovák rendőrség különleges egysége a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnszövetkezet létrehozásának, illetve hivatali jogkörrel történő visszaélés és adótitok megsértésének gyanúja miatt. A szlovák főügyészség ennek az eljárásnak az alapján kérelmezte a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.
Robert Fico az eljárás megindítását követően azonnal elutasította az őt ért vádakat, s kijelentette: politikai indíttatású bosszúról van szó, amelynek célja a legerősebb ellenzéki párt vezetőjének ellehetetlenítése. Rámutatott: a mostani eset már a negyedik, amikor a NAKA „politikai indíttatásból” eljárást indított ellene. Robert Fico szerint azért indult ellene eljárás, mert miniszterelnöksége idején „hangosan beszélt” a jelenlegi legerősebb kormánypárt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökének, Igor Matovicnak és a volt államfőnek, Andrej Kiskának az adócsalásairól. Kiska ellen egyébként néhány héttel ezelőtt emelt vádat a szlovák ügyészség egy adócsalási ügyben.
[type] => post [excerpt] => A pozsonyi parlament nem hagyta jóvá szerdán a szlovák főügyészség azon kérelmét, amely Robert Fico volt szlovák kormányfő, a törvényhozás jelenleg legerősebb ellenzéki pártjának, az Irány (Smer-SD) elnökének a vizsgálati fogságba vételét célozta ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1651745160 [modified] => 1651709344 ) [title] => Nem adta ki Robert Ficót a szlovák parlament [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=82428&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 82428 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 82429 [image] => Array ( [id] => 82429 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szlovak-parlament-511133.jpg [original_lng] => 225250 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szlovak-parlament-511133-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szlovak-parlament-511133-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szlovak-parlament-511133-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szlovak-parlament-511133-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szlovak-parlament-511133.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szlovak-parlament-511133.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szlovak-parlament-511133.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1651698546:12 [_thumbnail_id] => 82429 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1899 [_oembed_e0bdbaff54affd378bc4ec6061a1d7b1] => [_oembed_time_e0bdbaff54affd378bc4ec6061a1d7b1] => 1651698546 [_oembed_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] =>[_oembed_time_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => 1704698779 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 34034 [1] => 23565 [2] => 57324 ) [tags_name] => Array ( [0] => kiadatás [1] => NAKA [2] => Robert Fico ) ) [7] => Array ( [id] => 69922 [content] =>Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
— Jay in Kyiv (@JayinKyiv) December 20, 2023
Slovakians need to send this idiot off to Russia. pic.twitter.com/MfJUz63jbDA rendőrök röviddel csütörtök délután azért vitték el Robert Ficót, az ellenzéki Smer-SD elnökét, mert a tiltott gyülekezésről szóló rendeletet megszegve tiltakozó gyűlést szervezett a pozsonyi Tyrs rakpartra.
Fico kedden sajtótájékoztatón harangozta be, hogy autós tüntetést szervez az államfő ellen, mert szerinte Zuzana Čaputová „eltemette a demokráciát“. Fico akkor azt állította a tiltakozást a törvényekkel összhangban szervezik – számolt be a Paraméter.
A Duna partjára meghirdetett tiltakozó akcióra mintegy 50 ember érkezett
A résztvevők közül senki nem ült gépkocsiban, nyilván a tiltakozás kezdetére vártak – írta a Paraméter. Amikor Fico a helyszínre érkezett, hogy szóljon az emberekhez és az újságírókhoz, a rendőrök közölték, hogy velük kell mennie. Fico eleget tett a rendőri felszólításnak, beült a járőr autójába, az pedig elhajtott vele a gyülekezet élénk tiltakozása közepette – áll a beszámolóban.
[type] => post [excerpt] => A rendőrök röviddel csütörtök délután azért vitték el Robert Ficót, az ellenzéki Smer-SD elnökét, mert a tiltott gyülekezésről szóló rendeletet megszegve tiltakozó gyűlést szervezett a pozsonyi Tyrs rakpartra. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1639737960 [modified] => 1639700304 ) [title] => Őrizetbe vették Robert Fico volt szlovák kormányfőt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=69922&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 69922 [uk] => 70059 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 69923 [image] => Array ( [id] => 69923 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-fico.jpg [original_lng] => 258293 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-fico-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-fico-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-fico-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-fico-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-fico.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-fico.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/robert-fico.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1639824976:8 [_thumbnail_id] => 69923 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 2127 [translation_required_done] => 1 [_oembed_7c887238f33b2910a8266e16571af5cb] =>[_oembed_time_7c887238f33b2910a8266e16571af5cb] => 1639730769 [_oembed_b09a93257a4d29b62002181e1271da33] => [_oembed_time_b09a93257a4d29b62002181e1271da33] => 1639730769 [_oembed_35351559d13d428c529b4a9d82ade159] => [_oembed_time_35351559d13d428c529b4a9d82ade159] => 1639730770 [_oembed_2a696763d314f1cbe88518d23fbdd5e6] => [_oembed_time_2a696763d314f1cbe88518d23fbdd5e6] => 1639730770 [_oembed_e0bdbaff54affd378bc4ec6061a1d7b1] => [_oembed_time_e0bdbaff54affd378bc4ec6061a1d7b1] => 1640430592 [_oembed_187d2d5e987a4fbedad551ea5c422a35] => {{unknown}} [_oembed_39abfdfa3a9f659857339ff563d1a967] => [_oembed_time_39abfdfa3a9f659857339ff563d1a967] => 1644181296 [_oembed_c78c20503786c96d24e488d97f2c8483] =>??Austria: Large protest against compulsory vaccination and Covid restrictions in Vienna - Crowd is obviously growing week after week pic.twitter.com/AMz9TUfJIa
— Ben Schaack (@BuyingStrength) December 4, 2021[_oembed_time_c78c20503786c96d24e488d97f2c8483] => 1644181297 [_oembed_7067e0fcb928bbf7bccc9779e8282550] =>Abejas en la Alameda, frente a La Moneda por protesta de apicultores. [Slowmo] pic.twitter.com/BqBUmHfHUy
— 8livier (@olivierhdezz) January 3, 2022[_oembed_time_7067e0fcb928bbf7bccc9779e8282550] => 1644181297 [_oembed_da0b8ec480bcb6b0c7c333e15f5501c1] =>Police in Chile detained at least three people as beekeepers protested in Santiago to draw attention to the decade-long drought conditions in the country and its effect on the bee population. https://t.co/xBKNh2q258 pic.twitter.com/iYpXsGBAIc
— ABC News (@ABC) January 4, 2022[_oembed_time_da0b8ec480bcb6b0c7c333e15f5501c1] => 1649236157 [_oembed_d0d14554757e59a37ca7fce752ea3240] => [_oembed_time_d0d14554757e59a37ca7fce752ea3240] => 1651051765 [_oembed_1b46937f3d7744286fa78e245535622c] =>??? Ottawa. Canadá pic.twitter.com/G6Z7mXv9ME
— Rita Silvino (@SilvinoRita) February 19, 2022[_oembed_time_1b46937f3d7744286fa78e245535622c] => 1651051765 [_oembed_814f0ba46341299b0e66d5257caf2e1a] =>JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaY pic.twitter.com/q9zqzKJDbF
— Aftonbladet (@Aftonbladet) April 17, 2022[_oembed_time_814f0ba46341299b0e66d5257caf2e1a] => 1654102370 [_oembed_93f968e60ea9e65d621fbfe24e8971f2] =>Le proteste delle #donne #afghane: bloccato il traffico nel 2°Distretto di #Kabul #riaprireiliceifemminili https://t.co/7UJTBAou0s
— Giampaolo Poniciappi (@Infoconte) May 29, 2022[_oembed_time_93f968e60ea9e65d621fbfe24e8971f2] => 1654102370 [_oembed_762727532f8aed66c4d7b5ea3b8d730b] => [_oembed_time_762727532f8aed66c4d7b5ea3b8d730b] => 1654102370 [_oembed_ab493a7eccc8e904cca2626d3fda5e95] =>Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
— Massoud Hossaini (@Massoud151) May 29, 2022[_oembed_time_ab493a7eccc8e904cca2626d3fda5e95] => 1654537994 [_oembed_f475ae01398fc278907d720740fee97f] => [_oembed_time_f475ae01398fc278907d720740fee97f] => 1655484839 [_oembed_6152ecd0dee059d93eff62d0c7a55dd0] =>?? Slovakia: The fourth serious European train collision in a month?
— Chris Ogilvie (@Ogilvie_CJ) June 3, 2022
“On the Varín to Vrútky line tonight a rescue locomotive has crashed into a failed passenger train.”
Several injuries but no fatalities.https://t.co/0BS95kEEZA pic.twitter.com/GkgyfWVfjW[_oembed_time_6152ecd0dee059d93eff62d0c7a55dd0] => 1658128468 [_oembed_078a125e481a80dbdc68b82b6adf548b] => [_oembed_time_078a125e481a80dbdc68b82b6adf548b] => 1658128468 [_oembed_3b1317cbfa50e3ccf7ecc5849b22576c] => [_oembed_time_3b1317cbfa50e3ccf7ecc5849b22576c] => 1658128468 [_oembed_4929b7c93e77e594c99199fe63824b1b] => [_oembed_time_4929b7c93e77e594c99199fe63824b1b] => 1659446939 [_oembed_742edc470e137fd32dae55e467d30d36] =>NOW - Protesters storm the presidential palace in Sri Lanka's capital.pic.twitter.com/Wv6oQ10kBQ
— Disclose.tv (@disclosetv) July 9, 2022[_oembed_time_742edc470e137fd32dae55e467d30d36] => 1659446939 [_oembed_56d4d8693d261be6779db485e5333d23] =>Happening rn: MOCs & EDs of orgs across the country are risking arrest at the Capitol. #BansOffOurBodies @CPDAction pic.twitter.com/Cl9ldc9iBf
— Maegan LLerena ? (@maeganllerena) July 19, 2022[_oembed_time_56d4d8693d261be6779db485e5333d23] => 1659446939 [_oembed_e4cb075506ed878544c11982d11054ec] =>Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
— Andrew Solender (@AndrewSolender) July 19, 2022[_oembed_time_e4cb075506ed878544c11982d11054ec] => 1659446940 [_oembed_684164c330d644f28f977d317e49fc9c] =>Iran's?? Yazid mullah regime is deliberately trying to dry up Lake Urmia. Stop it It is the duty of every Azerbaijani??, whether northern or southern!#Save_Urmia_Lake #Save_Lake_Urmia #SaveLakeUrmia #SaveUrmiaLake pic.twitter.com/6oi1OamXdw
— Turan_Rzayev (@turan_rzayev) July 16, 2022[_oembed_time_684164c330d644f28f977d317e49fc9c] => 1660577472 [_oembed_2b3b78f7377ba37c8e6526b543e1a4b8] => [_oembed_time_2b3b78f7377ba37c8e6526b543e1a4b8] => 1660577472 [_oembed_69a3e82b8f9a104dd58a398dcdaf6d1d] =>NOW - Protestors storm #Iraq’s parliament in Baghdad.pic.twitter.com/BK5FPvG2wk
— Disclose.tv (@disclosetv) July 27, 2022[_oembed_time_69a3e82b8f9a104dd58a398dcdaf6d1d] => 1662649703 [_oembed_16c9829d0a8fd939c16b08eb0175756d] => [_oembed_time_16c9829d0a8fd939c16b08eb0175756d] => 1664908530 [_oembed_1c87321f3d50efaef61de277d95855a0] => [_oembed_time_1c87321f3d50efaef61de277d95855a0] => 1665563315 [_oembed_ad7054d4cc77df684cb9e73359281420] => [_oembed_time_ad7054d4cc77df684cb9e73359281420] => 1666352339 [_oembed_8a78a442d388419df9e3639afdc9a12f] =>It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHD pic.twitter.com/E4gPenIXiL
— Don't Pay. (@dontpayuk) June 18, 2022[_oembed_time_8a78a442d388419df9e3639afdc9a12f] => 1666352339 [_oembed_54f5841caf2d73706fc3ace64d775ec1] =>Massive demonstrations against #Qais_Said today in #Tunisia's capital #Tunis https://t.co/yr1oeSybcW
— NippySweety4Freedom (@Syrians4J) October 15, 2022[_oembed_time_54f5841caf2d73706fc3ace64d775ec1] => 1666985688 [_oembed_810c0d19ce7066e7b9be51cd29da98f4] =>#LondonProtesthttps://t.co/iuXy6QjL9H
— Cumulo White (@CumuloWhite) October 22, 2022[_oembed_time_810c0d19ce7066e7b9be51cd29da98f4] => 1668795730 [_oembed_c1f2aff1b346e95945b7cf30fa4ed614] =>SORRY NOT SORRY TO ALL THE STUPID BILLIONAIRES THAT WANT TO FLY THEIR STUPID LITTLE PLANES TODAY #Schiphol @NLRebellion @GreenpeaceNL pic.twitter.com/GBKd07JDL9
— Hannah Prins (@prins_hannah) November 5, 2022[_oembed_time_c1f2aff1b346e95945b7cf30fa4ed614] => 1671104084 [_oembed_3c236f010bc0dae012adbd82e77dd8bb] =>Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος #16χρονος pic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
— Savvas Karmaniolas (@savvaskarma) December 6, 2022[_oembed_time_3c236f010bc0dae012adbd82e77dd8bb] => 1671104084 [_oembed_c2e007a2bca553f0a36d0335910946c8] =>?? Garment workers in Bangladesh joining #MakeAmazonPay with @NazmaAkter73 pic.twitter.com/CwT6so3vsp
— UNI Global Union (@uniglobalunion) November 25, 2022[_oembed_time_c2e007a2bca553f0a36d0335910946c8] => 1671119447 [_oembed_e3cdad6123cbbd63224e8be51a82b3ad] =>Presidenta Boluarte @DinaErcilia anuncia que enviará a @congresoperu proyecto ley para adelantar elecciones generales para abril 2024. Veamos si las aguas se calman en #Peru #Andahuaylas #Apurimac con ese anuncio https://t.co/wIvCUd7pHB
— AZPITIA (@Azpitia) December 12, 2022[_oembed_time_e3cdad6123cbbd63224e8be51a82b3ad] => 1671976885 [_oembed_93218552d2a66835898b90f368db5d44] =>Non... Les CHINOIS, ILS SONT CHEZ EUX!
— AD (@AD53968024) October 17, 2022
C'est vous qui devez respecter la LOI INTERNATIONALE.
ILS SONT ENTRÉS DANS LA TERRITOIRE CHINOIS!
Le Consul a TABASSÉ en CHINE pas à MANCHESTER.. SELON LA LOI INTL.?
C'est quoi PRO DÉMOCRATIE pour vous ???
Comme en ALLEMAGNE??
??? pic.twitter.com/Frm20McDiD[_oembed_time_93218552d2a66835898b90f368db5d44] => 1672823889 [_oembed_943c284472a2af8b6066797bdb48d2d9] => [_oembed_time_943c284472a2af8b6066797bdb48d2d9] => 1672823889 [_oembed_1551c219d2bc0db4976e5e7a98a45866] =>WATCH: #BNNFrance Reports
— Gurbaksh Singh Chahal (@gchahal) December 23, 2022
Clashes erupted in #Paris following the shooting at the #Kurdish Cultural Center. #France pic.twitter.com/ZPzkjXgmYW[_oembed_time_1551c219d2bc0db4976e5e7a98a45866] => 1675112954 [_oembed_feb76bcba14359d3b103f68e4de1bb08] =>Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrike pic.twitter.com/hGrCK6ZQew
— Greta Thunberg (@GretaThunberg) January 13, 2023[_oembed_time_feb76bcba14359d3b103f68e4de1bb08] => 1675177155 [_oembed_864a7b3e4e763e6b185bdc2697b4ffce] =>מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
— יאיר לפיד - Yair Lapid (@yairlapid) January 21, 2023
? אלעד גוטמן pic.twitter.com/WX7yOF0MNu[_oembed_time_864a7b3e4e763e6b185bdc2697b4ffce] => 1676478386 [_oembed_66df73d5dfd5fbf0c17bb4262eadce50] =>More than 30 vehicles crash in pileups amid mammoth winter storm on D1 near Poprad. #ThisIsSlovakia #snowstorm #carcrash #accident #snow #winter pic.twitter.com/bTYNXQzsdm
— This Is Slovakia (@ThisIsSlovakia_) February 4, 2023[_oembed_time_66df73d5dfd5fbf0c17bb4262eadce50] => 1676478386 [_oembed_6549dc9990ef149d0feca5da61c7f70f] =>A snowstorm on D1 near Poprad resulted in a multi-vehicle crash. Drive carefully. ??? #ThisIsSlovakia #snowstorm #carcrash #snow #accident #winter
— This Is Slovakia (@ThisIsSlovakia_) February 4, 2023
Vid: Dodo Stefanak pic.twitter.com/OA7lgtvXbj[_oembed_time_6549dc9990ef149d0feca5da61c7f70f] => 1680501477 [_oembed_c17cb4293d444c9a2badee368bb86668] => [_oembed_time_c17cb4293d444c9a2badee368bb86668] => 1682487348 [_oembed_5677dd9da0c2810ca4cde334fa4b67d1] =>Základná umelecká škola Banská Štiavnica 18.3. 2023 #banskastiavnica #slovensko pic.twitter.com/Oeq4Je5K1q
— Radoslav Kuric (@RadoslavKuric) March 18, 2023[_oembed_time_5677dd9da0c2810ca4cde334fa4b67d1] => 1682487348 [_oembed_ba4c51ffcf857c48a55cba140cde3e10] =>Greta Thunberg na symbolicznej trumnie polskiego górnictwa.
— Jakub Wiech (@jakubwiech) March 24, 2023
Zdjęcie naszego redaktora @ByzdraKarol. pic.twitter.com/uBDK6Pws8f[_oembed_time_ba4c51ffcf857c48a55cba140cde3e10] => 1682487348 [_oembed_2db223bc57664e80302afc03952edc83] =>City hall of Bordeaux is on fire - Protests in France have become extremely violent and gone almost out of control. pic.twitter.com/8pomnSG71n
— Ashok Swain (@ashoswai) March 23, 2023[_oembed_time_2db223bc57664e80302afc03952edc83] => 1685361542 [_oembed_31dacfd1a0772c727a97d6b58f3c4d94] =>Organisers of the #NotMyKing protest have been arrested - police won't say what for https://t.co/D3Io5Nha4x
— Republic (@RepublicStaff) May 6, 2023[_oembed_time_31dacfd1a0772c727a97d6b58f3c4d94] => 1685361542 [_oembed_9e5249dda3e38238f3a60adc451d2696] => [_oembed_time_9e5249dda3e38238f3a60adc451d2696] => 1688662502 [_oembed_5a3bbbedbf06e47ade6e392b1964c858] =>“NOT MY KING”…??? pic.twitter.com/33U1fgTrRF
— Pelham (@Resist_05) May 6, 2023[_oembed_time_5a3bbbedbf06e47ade6e392b1964c858] => 1688662502 [_oembed_51ea38b8c29e8a43b208a1394892fe71] =>Solidaritätsproteste für Lina E.: Linksextreme randalieren in Leipzig https://t.co/GaklmkGht4
— ntv Nachrichten (@ntvde) June 3, 2023[_oembed_time_51ea38b8c29e8a43b208a1394892fe71] => 1688662502 [_oembed_bc46290115eb06baaa162b9b314f45f4] => [_oembed_time_bc46290115eb06baaa162b9b314f45f4] => 1688662502 [_oembed_7fc38578fe4b9a406fee650dcebad401] =>Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206 #Leipzig pic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023[_oembed_time_7fc38578fe4b9a406fee650dcebad401] => 1689952893 [_oembed_00d12fad934729a9074126344d33d143] =>„Kein #Rammstein in #Berlin!“: Protest gegen die heute startenden Berlin-Konzerte der Band im #Olympiastadion. Die Demonstranten zogen vom Theodor-Heuss-Platz aus zum Olympiaplatz. Dort zählte die Polizei rund 300 Teilnehmer. @keinrammstein #Video pic.twitter.com/BYfeqJwL2d
— Berliner Zeitung (@berlinerzeitung) July 15, 2023— Denník N (@dennikN) August 17, 2023[_oembed_time_00d12fad934729a9074126344d33d143] => 1694762893 [_oembed_0c6a5cda993b93ac33baeaec1b02778c] =>[_oembed_time_0c6a5cda993b93ac33baeaec1b02778c] => 1696448046 [_oembed_856ac0f9cdbed95cd7f8b7db3b1d9922] =>Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmv pic.twitter.com/NgJ1yYANFL
— Journal of Indo-Pacific Affairs (@Journal_INDOPAC) September 16, 2023[_oembed_time_856ac0f9cdbed95cd7f8b7db3b1d9922] => 1696747630 [_oembed_31e363a4f27660ec9ed6e73c8be151ed] => [_oembed_time_31e363a4f27660ec9ed6e73c8be151ed] => 1696747630 [_oembed_d098eabd30a38caef7dd7d8c7aea2e11] =>NEW: Mass looting breaks out in Philadelphia, Pennsylvania as criminals were seen stealing IPhone 15s from the Apple Store.
— Collin Rugg (@CollinRugg) September 27, 2023
Luckily, Alexandria Ocasio-Cortez explained in 2020 why people loot: To feed their families!
I’m sure those IPhone 15s will taste great.
“They go out and… pic.twitter.com/y5RKMo2zwG[_oembed_time_d098eabd30a38caef7dd7d8c7aea2e11] => 1696747631 [_oembed_ce5490331ed24292352b9cd79e31e2e1] =>American dream. The usual suspects loot numerous stores in Philadelphia https://t.co/drJGG33zBu pic.twitter.com/lLZ97tteEN
— RadioGenoa (@RadioGenoa) September 27, 2023[_oembed_time_ce5490331ed24292352b9cd79e31e2e1] => 1696747631 [_oembed_2461976d1c45e6a594e04bbc45ebea86] => [_oembed_time_2461976d1c45e6a594e04bbc45ebea86] => 1696747631 [_oembed_b1b775bdd132512649f165fc1697f29d] =>#blackFatigue #blackCrimesMatter
— Dick Hammer (@DickHammer48) September 27, 2023
Looting is still ongoing in #Philadelphia PA. #Phillylooting #Phillyriots
Streamer named Meatball was directing more than 150,000 followers to loot liquor store, Popeyes, Apple & more before taken into custody.
More smiles need to be wiped… pic.twitter.com/PiZl2SZNTm[_oembed_time_b1b775bdd132512649f165fc1697f29d] => 1699542512 [_oembed_5cc47129f9d228ecd0f16ca570dabd8d] => [_oembed_time_5cc47129f9d228ecd0f16ca570dabd8d] => 1699542512 [_oembed_e1a6e543bbc4473e5584aace1215e824] =>????? ??: A large crowd gathered in New York in support of Palestine.#Gaza #Hamas #Palestine #Israel #Gazabombing #starlinkforgaza #غزة_الآن pic.twitter.com/J5W9aHtO0e
— Andrew Joseph✪ (@bit_mako) October 28, 2023[_oembed_time_e1a6e543bbc4473e5584aace1215e824] => 1699542513 [_oembed_533a44fb6a12be95d1d3621be9392e8c] =>Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
— TRT World (@trtworld) October 28, 2023[_oembed_time_533a44fb6a12be95d1d3621be9392e8c] => 1699542513 [_oembed_514868b4695d64491fa6c30e61d2aa03] =>Chaos in Rome. Left-wing extremists and pro-Hamas Muslims want Islamic Jihad in Europe. This madness must be stopped now. pic.twitter.com/6ljR51iy84
— RadioGenoa (@RadioGenoa) October 13, 2023[_oembed_time_514868b4695d64491fa6c30e61d2aa03] => 1701941547 [_oembed_1235b6203c8342c299d88edc1ccd32df] =>? GBN Exclusive: ‘What we’ve seen, I’m afraid, is the re-emergence of antisemitism’
— GB News (@GBNEWS) November 26, 2023
Former Prime Minister, Boris Johnson, speaks to GB News as he attends the March Against Antisemitism in London. pic.twitter.com/xAqGJ67yYI[_oembed_time_1235b6203c8342c299d88edc1ccd32df] => 1701941547 [_oembed_29e9ad1e9be43c2469aee79b00c36bf3] =>A huge crowd walks shoulder to shoulder to #MarchAgainstAntisemitism.
— Campaign Against Antisemitism (@antisemitism) November 26, 2023
What an incredible sight. pic.twitter.com/InngFbzE0a[_oembed_time_29e9ad1e9be43c2469aee79b00c36bf3] => 1701941547 [_oembed_c2c5f7afcf355d2b2b3af7061a6411ea] =>Beautiful scenes in London ???? pic.twitter.com/ZzNio6ifRw
— Bella Wallersteiner ?? (@BellaWallerstei) November 26, 2023[_oembed_time_c2c5f7afcf355d2b2b3af7061a6411ea] => 1701941547 [_oembed_0a4fe45f2d1ee2130355a086c69aa5af] =>More than 50 000 people marching against antisemitism in London right now!
— Visegrád 24 (@visegrad24) November 26, 2023
Strangely, so far no cases of vandalism, hateful slogans nor violent attacks against the police like during the anti-Israel marches in previous weeks…
???? pic.twitter.com/jbolwf34iP[_oembed_time_0a4fe45f2d1ee2130355a086c69aa5af] => 1701941548 [_oembed_17a9ba7a60ccd4d6504040639756baf8] =>More than 50 000 people have gathered for the March Against Antisemitism in London today.
— Visegrád 24 (@visegrad24) November 26, 2023
???? pic.twitter.com/G4UoQ0xzf8[_oembed_time_17a9ba7a60ccd4d6504040639756baf8] => 1701941548 [_oembed_47a03b1e9108c5fde33efeec7d003f3e] =>Dublin bus alight. pic.twitter.com/m7rjhN41UT
— MichaeloKeeffe (@Mick_O_Keeffe) November 23, 2023[_oembed_time_47a03b1e9108c5fde33efeec7d003f3e] => 1701941548 [_oembed_20a0f776dfe18a1e979b211750cb8e49] =>Now: Police cars getting lit up by the Irish youths ?#Ireland #Dublin #BlackFridayDeals #Dubliners #Riots pic.twitter.com/rRSH2Fvh7W
— We Know Your Game ?♂️ (@WeKnow_1234) November 23, 2023[_oembed_time_20a0f776dfe18a1e979b211750cb8e49] => 1701941548 [_oembed_34dbb78596c5568049e9ec4ca153e360] =>A Dublin Bus has been set on fire as unrest grows after a knife attack on a woman and children in Dublin City Centre | Read more: https://t.co/wF0IVM2ijC pic.twitter.com/Y9xta7OFES
— RTÉ News (@rtenews) November 23, 2023[_oembed_time_34dbb78596c5568049e9ec4ca153e360] => 1701941549 [_oembed_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] =>Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijC pic.twitter.com/MHkS73v7m2
— RTÉ News (@rtenews) November 23, 2023[_oembed_time_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => 1704393917 [_oembed_f90c50dc5a1d9b9dd7c00fe404e982ec] =>Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
— Jay in Kyiv (@JayinKyiv) December 20, 2023
Slovakians need to send this idiot off to Russia. pic.twitter.com/MfJUz63jbD[_oembed_time_f90c50dc5a1d9b9dd7c00fe404e982ec] => 1704523330 [_oembed_422a2abfe2e7a671474719960b9313af] =>🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
— DD Geopolitics (@DD_Geopolitics) December 24, 2023
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI[_oembed_time_422a2abfe2e7a671474719960b9313af] => 1704523331 [_oembed_36becc28443b76fa3d849d5402d413dc] => [_oembed_time_36becc28443b76fa3d849d5402d413dc] => 1704561225 [_oembed_143883ee59e0a5076c32c11baf7644be] => [_oembed_time_143883ee59e0a5076c32c11baf7644be] => 1714392246 [_oembed_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] =>Dramatic scenes in front of the Assembly of Belgrade as the protesters destroy glass on the windows and doors.#Serbia#Belgrad pic.twitter.com/AuWDAMi4Cl
— Politics World Wide Web (@PetrosVarelas) December 24, 2023[_oembed_time_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] => 1716276401 [_oembed_2550a030561d02ba498e9f8c73e27145] => [_oembed_time_2550a030561d02ba498e9f8c73e27145] => 1716276401 [_oembed_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] =>⚡️⚡️⚡️ The moment of the assassination attempt on Slovak Prime Minister Robert Fico. Five shots are heard in the video. pic.twitter.com/0bhjX795md
— NEXTA (@nexta_tv) May 15, 2024[_oembed_time_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] => 1716276402 [_oembed_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) May 15, 2024
Slovakia’s Prime Minister Robert Fico shot in assassination attempt.
“Several shots fired at the scene”
Fico taken to hospital. His condition is unknown.
🇸🇰 pic.twitter.com/8zurYbx07r[_oembed_time_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] => 1716276402 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 57324 [1] => 766 [2] => 308 ) [tags_name] => Array ( [0] => Robert Fico [1] => Szlovákia [2] => tüntetés ) ) [8] => Array ( [id] => 65463 [content] =>#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
— Moshe Schwartz (@YWNReporter) May 15, 2024
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02Az exkormányfő szörnyű betegségnek nevezte a koronavírust, de mindenképpen haza akart utazni Görögországból.
A Denník N portál újabb részleteket közölt abból a videóból, amelyben Robert Fico egykori szlovák miniszterelnök két, korrupció miatt letartóztatott oligarcha ügyvédjével tárgyalt.
„A felvételeken Fico elismerte, hogy korábban megfertőződött koronavírussal, de meghamisította a tesztjét” – írja az Új Szó. „Fiúk, valahogy így néz ki a halál” – mondta a fertőzésről a Léva melletti hétvégi házban készült felvételeken.
A 2018-ban lemondott politikus a videóban elárulta azt is, hogy görögországi tartózkodása során kapta el a koronavírust, rosszul lett, és kórházba is került, ahonnan saját felelősségére távozott.
A felvételeken arról is beszél, hogy az előírt 14 nap helyett, 11 napot volt karanténban, majd PCR-tesztet hamisított, hogy hazajöhessen Görögországból.
Fico elmondása szerint két héttel a fertőzés után is fáradt volt és fémes ízt érzett. „Ez egy szörnyű betegség, szörnyű!” – mondta.
Az Új Szó azt is írja, hogy Fico Szlovákiában sem tartotta be az oltatlanoknak előírt 14 napos karantént, hanem Bazinba (Pezinok) ment, hogy ott a korrupciós ügyekben gyanúsított Dušan Kováčik volt speciális ügyészt támogassa.
[type] => post [excerpt] => Az exkormányfő szörnyű betegségnek nevezte a koronavírust, de mindenképpen haza akart utazni Görögországból. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1635537600 [modified] => 1635535824 ) [title] => Haza akart utazni Görögországból, ezért meghamisította a koronavírustesztjét Fico [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=65463&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 65463 [uk] => 65560 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 65464 [image] => Array ( [id] => 65464 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fico.jpg [original_lng] => 66099 [original_w] => 1024 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fico-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fico-300x132.jpg [width] => 300 [height] => 132 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fico-768x338.jpg [width] => 768 [height] => 338 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fico.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fico.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fico.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fico.jpg [width] => 1024 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1635601079:3 [_oembed_e0bdbaff54affd378bc4ec6061a1d7b1] => [_oembed_time_e0bdbaff54affd378bc4ec6061a1d7b1] => 1635524893 [_thumbnail_id] => 65464 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 2417 [translation_required_done] => 1 [_oembed_ec6484630d1a672b760b489e7a85bead] => [_oembed_time_ec6484630d1a672b760b489e7a85bead] => 1641336212 [_oembed_9dad724ab7a3aa73325ed79dfae68412] => [_oembed_time_9dad724ab7a3aa73325ed79dfae68412] => 1641336212 [_oembed_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] =>[_oembed_time_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => 1703689756 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 25 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Videók [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 871 [1] => 11380 [2] => 57324 ) [tags_name] => Array ( [0] => hamisítás [1] => koronavírus-teszt [2] => Robert Fico ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 57324 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 57324 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
— Jay in Kyiv (@JayinKyiv) December 20, 2023
Slovakians need to send this idiot off to Russia. pic.twitter.com/MfJUz63jbD