Péntekre virradóra ismeretlen tettesek összefirkálták Magyarország és Szlovákia szarajevói nagykövetségeinek épületeit, a falakra a srebrenicai népirtás áldozatainak számát rajzolták fel – közölte a Klix.ba boszniai hírportál.
A külképviseletek falaira a 8372-es számot írták fel, ez azoknak a száma, akiket 1995 júliusában Srebrenicából elhurcoltak és kivégeztek.
A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muszlim férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban meggyilkoltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette. A hivatalos szerb álláspont szerint borzasztó bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de nem lehet őket népirtásnak minősíteni.
A nagykövetségek épületeit a Klix.ba feltételezései szerint azért firkálták össze, mert Szlovákia tartózkodott, Magyarország pedig nemmel szavazott arra az ENSZ-határozatra, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.
Az ENSZ Közgyűlése 84-19 arányban, 68 tartózkodó szavazat mellett fogadta el május 23-án a határozatjavaslatot.
Une citoyenne engagée avec la campagne Riposte Alimentaire a recouvert le tableau "Les Coquelicots” d'une version cauchemardesque du même tableau, représentant un champ de coquelicots en 2100. #A22Network#RiposteAlimentaire [1] pic.twitter.com/SpHbfuTI0r
— Riposte Alimentaire (@riposte_alim) June 1, 2024
🚨 JUST STOP OIL PAINT PRIVATE JETS HOURS AFTER TAYLOR SWIFT'S LANDS
🔥 Jennifer and Cole cut the fence into the private airfield at Stansted where @taylorswift13's jet is parked, demanding an emergency treaty to end fossil fuels by 2030.
Une citoyenne engagée avec la campagne Riposte Alimentaire a recouvert le tableau "Les Coquelicots” d'une version cauchemardesque du même tableau, représentant un champ de coquelicots en 2100. #A22Network#RiposteAlimentaire [1] pic.twitter.com/SpHbfuTI0r
— Riposte Alimentaire (@riposte_alim) June 1, 2024
On May 24, a man somehow got through the security barrier and briefly sat on a Nguyen Dynasty throne in the Thai Hoa Imperial Palace in Hue, causing severe damage to the national treasure. He was arrested but was later found to be mentally unstable 🥹 pic.twitter.com/1jUCTUdIMd
Mintegy kétezren vettek részt vasárnap a szarajevói városháza előtt meghirdetett Palesztina-párti tüntetésen, amelyet a bosznia-hercegovinai palesztin közösség szervezett – számolt be a Dnevni Avaz című boszniai napilap. A demonstrálók palesztin zászlókat lengettek, és transzparenseket tartottak a magasba, amelyeken elítélték a Gázai övezetben történt erőszakot, Izraelt pedig a nácikhoz hasonlították.
A résztvevők között volt Szarajevó polgármestere, Benjamina Karic is, aki elmondta: ezzel az összejövetellel a történelem jó oldalán állnak.
„Mi tudjuk a legjobban, milyen az, amikor nincs víz, étel, és amikor gyerekek halnak meg” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy Szarajevó olyan város, amely a modern történelem leghosszabb ostroma alatt állt. „Ezért Szarajevó kiáll a békéért és a világ összes ártatlan áldozatáért” – húzta alá.
Más felszólalók Palesztina szabadságát követelték, és a Gázai övezet elleni támadások azonnali beszüntetésére, valamint a segélyszállítmányoknak a rászorulókhoz való mielőbbi eljuttatására szólítottak fel.
A palesztinok mellett tüntettek vasárnap a montenegrói és a szerb fővárosban is.
Több ezer antifasiszta tüntető vonult utcára szombaton Szarajevóban, hogy a boszniai katolikus egyház által az egykori nácibarát horvátok emlékére tartott mise ellen tiltakozzon – írja az MTI.
A második világháború végén a jugoszláv partizánhadsereg elől menekülő horvát katonák és civilek többsége 1945 májusában elérte a mai osztrák–szlovén határ vonalát, ahol azonban a szövetséges erők feltartóztatták és visszafordították őket. A partizánok az ausztriai Bleiburg közelében, a szlovéniai Kocevski Rog mellett és a maribori úton néhány nap alatt tízezreket végeztek ki, a világháború befejezése utáni legnagyobb tömegmészárlást hajtva végre ezzel Európában.
1945 tavaszán–nyarán mintegy 50–55 ezer horvát, 20 ezer szlovén, bosnyák és szerb esett áldozatul a partizánok kegyetlenkedésének. Rajtuk kívül mintegy 60–70 ezer németet öltek meg, illetve ennyi halt meg jugoszláv táborokban. Miután a britek tudomására jutott, hogy a partizánok rövid úton végeznek az átadott hadifoglyokkal, köztük fegyvertelen civilekkel, június 1-jén hatezer horvát hadifoglyot visszatartottak és olaszországi brit táborokba szállítottak, így ők életben maradtak.
A szombati misét a szarajevói katedrálisban a boszniai horvát katolikus püspökök szervezték. A templomban azonban a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések miatt csupán húszan tartózkodhattak. Többen a templom előtt vártak, néhány száz méterre viszont antifasiszta csoportok tüntettek.
A misét és a tiltakozást is a rendőrség biztosította, számítani lehetett ugyanis arra, hogy a mise miatt felháborodott emberek – akik szerint náciknak akkor sem jár tisztelet, ha áldozattá váltak, és a megemlékezések voltaképpen a történelem revízióját jelentik – agresszívvá válhatnak. A boszniai főváros központja egy időre megbénult, végül nem került sor összecsapásra, késő délutánra a tömeg feloszlott.