Az orosz terroristák minden nap különböző fegyverekkel támadják Ukrajna északi részének határterületeit, elsősorban Szumi és Csernyihiv megyékben, és felforgató csoportokat is bevonnak, ezért evakuálják ezeknek a régióknak a lakosait – közölte Szerhij Najev altábornagy az ukrán fegyveres erők egyesített erőinek parancsnoka a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében.
A jelentés szerint Najev elmondta: „Az Oroszországgal vívott háború nem csak Ukrajna keleti és déli területeire terjedt ki. Ez alól az északi hadműveleti övezet sem kivétel. Szumi és Csernyihiv megyék határ menti területein (valamint az egész országban) hadiállapot van érvényben. Az ellenség minden nap tüzérséggel okoz károkat ezeken a területeken.”
Mint Najev kifejtette, az ellenséges hadsereg különböző fegyvereket használ, beleértve a légierőt, tüzérséget, aknavetőket és gránátvetőket, és diverzáns csoportokat is bevet. „Oroszország minden ismert és lehetséges katonai képességét felhasználja nemzetünk elpusztítására, és teljesen mindegy, hogy a kilőtt rakéta, lövedék vagy golyó hol találja el az embert. Hazánk északi határa az ütközővonal ellenséggel, harci cselekményekkel.”
A tábornok hangsúlyozta, hogy ezek a harcok civilek és katonák halálához, elfogásukhoz és egész határ menti falvak és városok pusztulásához vezethetnek. „Minden civilnek világosan meg kell értenie, hogy az orosz határ közelében tartózkodni veszélyes! A katonai adminisztrációk nap mint nap döntenek arról, hogy evakuálják a lakosságot ezekről a területekről, valamint Ukrajna keleti és déli részének frontvonalbeli településeiről.”
A parancsnok megjegyezte, hogy háború van folyamatban, és ahhoz, hogy az ukrán hadsereg teljes értékű tűzcserét tudjon folytatni és megsemmisítse az ellenséget anélkül, hogy arra gondolna, hogy kárt tehet állampolgárainkban, minden lelkiismeretes ukránnak hallgatnia kell a katonai adminisztrációk tanácsára. „Minden lövésre, szabotőrök bevetésére tett kísérletre megfelelő választ kap a megszálló, mi megelőző intézkedéseket foganatosítunk” – hangsúlyozta Szerhij Najev.
Video: A fire has started at Cowboy Cookout BBQ Restaurant in Frontierland. Disneyland Paris Fire Rescue is on the scene and addressing the situation. The land is being evacuated. pic.twitter.com/IIMldHIBd1
😞 Kulsary, #Kazakhstan. About 500 residential buildings and infrastructure buildings were flooded. Social facilities, the central stadium, as well as the city akimat and retail outlets were also under water. More than 86,000 people live in Kulsary. The evacuation continues. pic.twitter.com/u7tzkkkTr5
The Yangtze River, China's longest river, has seen the water level of its section in Wuhan, the capital of central China's Hubei Province, exceed its warning mark for the first time in almost four years. #GLOBALinkpic.twitter.com/oLEbyffoBJ
🇫🇷 ALERTE - Un homme torse nu a été aperçu en train d'escalader la tour Eiffel, juste au-dessus des anneaux olympiques. Le monument a été évacué. (AP) #Paris2024pic.twitter.com/ZrsHdiFAXt
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
Yunanistan’ın Santorini Adası çevresinde başlayan sismik hareketlilik devam ediyor. Bölgede 26 Ocak'tan bu yana deprem fırtınası yaşanıyor. Son deprem ise bu sabah saatlerinde meydana geldi. AFAD saat 06.36'da meydana gelen depremin büyüklüğünü 4,5 olarak duyurdu. Yunanistan ise… pic.twitter.com/sZ1y3vE7LL
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Oroszország a következő télen folytatja Ukrajnában a kritikus infrastrukturális létesítmények támadását, aminek a kivédéséhez Ukrajnának több légvédelmi eszközre van szüksége – nyilatkozta hétfőn Szerhij Najev, az ukrán fegyveres erők egyesült erőinek parancsnoka az rbc.ua hírportálnak adott interjújában.
Mint Najev elmondta, „Természetesen Oroszország lőheti majd a villamosenergia-rendszer kritikus létesítményeit a következő télen is. Mindez annak köszönhető, hogy az ellenség a lehető legtöbbet próbál ártani nekünk. Ezért mindent megtehet, hogy Ukrajnának és az ukránoknak még rosszabb legyen.”
A parancsnok szerinte ezért Ukrajna már megkezdte az előkészületeket az elektromos rendszer létesítményeinek a védelmére és a légvédelmi rendszer hatékonyságának növelésére. „De meg kell értenünk, hogy bizonyos mértékig függünk a partnereink által biztosított légvédelmi felszerelésektől. Minél több eszközt kapunk, annál inkább lehetetlenné tesszük, hogy az ellenséges drónok és rakéták sikeresen lecsapjanak az energetikai rendszerünk kritikus létesítményeire” – tette hozzá Szerhij Najev.
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Az északi hadműveleti zónában már hadrendbe állították az Egyesült Államok által Ukrajnának adott Avenger típusú légvédelmi rakétarendszereket – számolt be szerdán Szerhij Najev, a Donyec-medencei fronton harcoló ukrán Egyesített Erők parancsnoka.
Kifejtette, hogy a rakétarendszerek képesek rövid hatótávolságú mobil légvédelmet biztosítani a polgári infrastruktúra és az ukrán erők számára robotrepülőgépek, drónok, valamint alacsonyan haladó repülők és helikopterek ellen.
Megjegyezte, hogy az Avenger alkalmas az iráni gyártású Sahid kamikaze drónok hatékony felderítésére és megsemmisítésére is. Elmondta, hogy a rendszer működtetéséhez ukrán katonák speciális kiképzést kaptak Németországban.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint az Avenger kezelésére kiképzett egyik ukrán katona elmondta, hogy a rendszer Stinger rakétákkal, és egy Browning nehézgéppuskával van felszerelve.
Az Egyesült Államok januárban jelentette be, hogy az újabb, 2,5 milliárd dollár értékű katonai segélycsomagja részeként nyolc Avenger légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda.
Az ukrán határőrszolgálat szerdai közleményében arról számolt be, hogy a Donyeck megyei Bahmutban házról házra folynak a harcok, az orosz erők fő erőfeszítéseiket arra összpontosítják, hogy áttörjék az ukrán csapatok védelmi vonalát a város ipari övezetében.
Az ott szolgálatot teljesítő határőrök állását a Wagner orosz magánhadsereg egyszerre hat csoportja támadta meg, amit azonban a határőralakulat visszavert.
A jelentés szerint 29 orosz katona halt meg, és legalább negyven megsérült.
Az ukrán vezérkar sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy a keleti fronton az ukrán erők megsemmisítettek egy K-52-es orosz helikoptert. A vezérkar esti helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán erők szerdán több mint negyven orosz támadást vertek vissza. A beszámoló szerint az orosz erők fő erőfeszítéseiket változatlanul a Donyeck megyében lévő Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka települések irányában indított támadóműveletekre összpontosítják.
Jelenleg több mint 350 ezer megszálló vesz részt Oroszország Ukrajna elleni háborújában – közölte Szerhij Najev altábornagy, az Ukrán Fegyveres Erők Egyesült Erőinek parancsnoka az Ukrinformnak adott interjújában.
Najev egyben ismertette, hány orosz és fehérorosz katona állomásozik Fehéroroszország területén.
„Fehéroroszországban a belorusz fegyveres erők tartózkodnak. Összesen 65 ezren vannak, ebből 4 ezren az ukrajnai határ közelében. Ezenkívül a fehérorosz gyakorlótereken tartózkodik az Oroszországi Föderáció hatodik hadosztálya, összesen 10,5 ezer fővel. Ott gyakorlatoznak”, – jegyezte meg az altábornagy.
Elmondása szerint az ukrán fegyveres erők csapatai készülnek az offenzívára, de az, hogy az mikor lesz, titok. Najev megjegyezte, hogy az orosz csapatok száma és felszerelése némileg fontos, de a minőség le fogja győzni a mennyiséget.
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
A hadműveleti területen továbbra is nehéz a helyzet, de az teljes mértékben az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt áll – tájékoztatott Szerhij Najev altábornagy, a védelmi erők parancsnoka szombaton, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Najev a Védelmi Minisztérium Telegram-csatornáján közölte: „Donyeck és különösen Luhanszk megyében az ellenség éjjel-nappal növeli erejét és halmozza az eszközeit, hogy elfoglaljon bizonyos területeket az ukrán csapatok bekerítése céljából”. Hozzátette: átfogó intézkedéseket teszünk annak érdekében, hogy megfelelően reagáljunk az ellenség ezen szándékaira.
A tábornok hangsúlyozta, hogy az ukrán katonák saját életük és egészségük árán visszaverik az ellenséges támadásokat, és mindent megtesznek a front azon részeinek megtartása érdekében, ahol az ellenség további erőket és erőforrásokat halmoz fel. A parancsnok azt is elmondta, hogy az ukrán fegyveres erők a harkivi és zaporizzsja irányokban erősítik a védelmet.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => A hadműveleti területen továbbra is nehéz a helyzet, de az teljes mértékben az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt áll – tájékoztatott Szerhij Najev. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1653740940 [modified] => 1653739379 ) [title] => A fronton nehéz a helyzet, de az ukrán erők teljes mértékben ellenőrzésük alatt tartják – Najev [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=84636&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84636 [uk] => 84640 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84637 [image] => Array ( [id] => 84637 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szerhij-najev.jpg [original_lng] => 151602 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szerhij-najev-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szerhij-najev-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szerhij-najev.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szerhij-najev.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szerhij-najev.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szerhij-najev.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/szerhij-najev.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1653730048:8 [_thumbnail_id] => 84637 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3402 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ea64b65c9818ca18e6ba64722f34df03] =>
The Ministry of Culture of #Ukraine reported that the occupiers killed the chief conductor of the #Kherson Music and Drama Theater Yuri Kerpatenko for refusing to cooperate - Nexta pic.twitter.com/E7lqS2myr6
Special Operations Forces of #UAarmy raise the flag of Ukraine in the liberated village of Nevske. Step by step, we are liberating the region of Luhansk. ? @SOF_UKRpic.twitter.com/oqEkEeDw4M
Rostyslav Yanchyshen, a ballet dancer with the Odesa Opera and Ballet Theater, was killed in the battles for Ukraine's freedom and independence. Eternal glory to the Hero! pic.twitter.com/IQSfEYJTAR
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
A hadsereg és a rendvédelmi szervek megerősítették a kulcsfontosságú infrastrukturális létesítmények védelmét a dél-ukrajnai Herszon és Mikolajiv megyékben, mert fennáll a behatolás veszélye Oroszország részéről – közölte Szerhij Najev, az Egyesített Erők főparancsnoka pénteken az Ukrinform hírügynökségnek nyilatkozva.
Újságírói felvetésre válaszolva, miszerint információk vannak a készülő orosz benyomulásról a dél-ukrajnai megyékbe, Najev elmondta, valóban voltak ilyen jelzések, de ukrán részről ezekre megfelelő intézkedésekkel reagáltak. Hozzátette, ezek keretében megerősítették a kulcsfontosságú létesítmények védelmét. Mint ismertette, az óvintézkedések elsősorban a vízellátást, az ideiglenesen megszállt területekre vezető észak-krími csatornát érintette, amelyhez kapcsolódóan – a védelem és őrzés megerősítése mellett – terror- és diverzióellenes intézkedések történtek.
A főparancsnok elmondása szerint a jelzett intézkedések végrehajtásában a katonákon kívül részt vesznek az Ukrán Biztonsági Szolgálat, a Nemzeti Rendőrség és a Nemzeti Gárda munkatársai és egységei. Az Ukrajnával foglalkozó amerikai szervezetek prognózisa szerint az aszályosnak ígérkező idei nyár arra késztetheti Oroszországot, hogy kiterjessze az ellenőrzést az észak-krími csatornára a déli Herszon megyében, ezért azt javasolják, az ukrán hadsereg és rendvédelmi szervek fokozzák védelmi képességüket az erőszakos orosz behatolás esetére.