Kathleen Folbigg, a négyszeres csecsemőgyilkosság miatt bebörtönzött nő ítéletét csütörtökön hatályon kívül helyezték. A nő 20 évet ült börtönben, ám most új bizonyítékok kerültek elő az üggyel kapcsolatban, ami a felmentéséhez vezetett.
Az egykor „Ausztrália legrosszabb anyjának” bélyegzett nő négy gyermeke megölése miatt hozott ítéletét hatályon kívül helyezték – írja a BBC.
Az új-dél-walesi legfelsőbb bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy az eredetileg Kathleen Folbigg börtönbüntetéséhez használt bizonyítékok „nem voltak megbízhatóak”.
Az 56 éves nőt kegyelemben részesítette és szabadlábra helyezte az állam kormánya, miután 20 évet töltött börtönben. Folbigg üdvözölte a legújabb hírt, de azt mondta, hogy az ártatlanságát alátámasztó bizonyítékokat évtizedekig figyelmen kívül hagyták és elutasították.
„A rendszer inkább engem hibáztatott ahelyett, hogy elfogadta volna, hogy néha a gyerekek hirtelen, váratlanul és szívszorítóan meghalhatnak, és meg is halnak” – mondta csütörtökön a bíróság előtt.
Folbigg ügyét Ausztrália egyik legnagyobb igazságszolgáltatási tévedésének nevezték. Az ügyben érintett négy csecsemő Caleb, Patrick, Sarah és Laura 1989 és 1999 között haltak meg hirtelen, 19 napos és 18 hónapos koruk között. Az ügyészek a tárgyaláson azt állították, hogy Folbigg megfojtotta őket.
Az ügy közvetett bizonyítékokra támaszkodott, felhasználva a nő naplóit, amelyeket soha nem vizsgáltak meg pszichológusok vagy pszichiáterek. 2003-ban 40 év börtönre ítélték a négy gyermek megöléséért. Ezt később fellebbezéssel 30 évre csökkentették.
2023 elején az ügyében indított vizsgálat megállapította, hogy bűnösségével kapcsolatban, mivel tudományos eredmények szerint a gyermekei természetes halált halhattak hihetetlenül ritka génmutációk miatt.
Andrew Bell bíró szerint ez az új bizonyíték vezetett ahhoz, hogy Folbigget csütörtökön minden vád alól felmentették. A nő jogi csapata megerősítette, hogy most kártérítést fognak kérni a nevében.
Az ügy világszerte nagy figyelmet keltett, és rámutatott arra, hogy az ausztrál jogrendszer lassan reagál a tudományra.
„Hálás vagyok, hogy a tudomány és a genetika legújabb eredményei választ adtak arra, hogyan haltak meg a gyermekeim” – mondta Folbigg.
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
❗️🌊🇦🇹 - A stationary storm brought more than 80 l/m² of rain to Sankt Anton am Arlberg in Tyrol, village in Austria, a flash flood has just swept away parts of the city. pic.twitter.com/AynS4IRBKb
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
A school shooting took place around 10 a.m. Tuesday at the BORG school on Dreierschützengasse in Graz’s Lend district. Eight people have been confirmed dead, and the number of seriously injured is in the double digits.
Ausztráliában húsz év után szabadon engedtek a börtönből egy nőt, akit négy gyereke meggyilkolása miatt ítéltek el. Egy újabb vizsgálat bebizonyította, hogy Kathleen Folbigg vallomása igaz volt, mely szerint a gyerekek természetes úton haltak meg.
Az új vizsgálat szerint az 1989 és 1999 között meghalt gyerekek közül kettő szívleállást okozó, CALM2-G114R nevű genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén eredetű rendellenesség miatt. A vizsgálat szerint így már kétséges, hogy az asszony megölte volna negyedik gyerekét.
BREAKING: Kathleen Folbigg to be pardoned after spending 20 years in jail over killing her four children https://t.co/69X00WkHbc via @ABCaustralia
— Bridge of Hope Innocence Initiative (@BOHInnocence) June 5, 2023
A 2003-ban elítélt Folbiggnak Új-Dél-Wales állam főügyésze adott kegyelmet. A főügyész bejelentésében kiemelte, hogy a lépés azt mutatja, az ország igazságszolgáltatása jól működik.
Hozzátette, hogy a feltétel nélküli kegyelem nyomán
Folbigg azonnal szabadon távozhatott, az ítéletet azonban nem semmisítik meg.Folbigg eredetileg 40 év börtönbüntetést kapott, melyet 2005-ben 30 évre csökkentettek. Így 2033-ban szabadult volna, kegyelmet pedig legkorábban 2028-ban kérhetett volna.
A nő végig tagadta bűnösségét.
Tavaly márciusban csaknem száz tudós – köztük két Nobel-díjas – levelet intézett az ausztrál hatóságokhoz, melyben Folbigg szabadon bocsátását kérték.
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Szabadon engedtek egy elítéltet, aki gyilkosságért közel 20 évet töltött börtönben, miután egypetéjű ikertestvére feladta magát a bűncselekmény miatt – írja a Fox News.
Kevin Dugart szerdán engedték ki a Cook megyei börtönből, miután helyt adtak a kérelmének. Dugart 2003-ban ítélték el egy banda-ügyben elkövetett gyilkosságért Chicagóban. Ikertestvére, Karl Smith 10 évvel később egy Dugarnak írt levélben beismerte, hogy ő volt a tettes. „Ki kell adnom magamból, mielőtt megöl” – írta Smith egy 2013-as levelében börtönben ülő testvérének. „Úgyhogy beismerem, és imádkozom, hogy megbocsáss nekem.”
Bár egy bíró 2018-ban elutasította Dugar perújrafelvételét, megkérdőjelezve a vallomás hitelességét, a döntést később a fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte. Dugar ügyvédje, Ron Safer azzal érvelt, hogy az új bizonyítékra való tekintettel az esküdtszék máshogy ítélne az ügyben. Az ügyészség álláspontja szerint azonban Smith csak azután vallott színt, hogy elítélték egy 2008-as betörésben és fegyveres rablásban való részvételéért, amelynek során fejbe lőttek egy 6 éves kisfiút. Smith a bűnrészességért is 99 év börtönt kapott.
A Chicago Tribute beszámolója szerint Kevin Dugarnak 90 napig egy bentlakásos átmeneti intézményben kell élnie szabadulásának feltételeként. Ügyvédje azt mondja, reméli, hogy ügyfele ügyét nem tárgyalják újra.