Rettenetes, ám valódi képsorokat látni az interneten. Egy kétgyermekes tiszasülyi nő egy TikTok-kihívás során felgyújtotta magát, amelyben olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban elhunyt.
Megrázó képsorok terjedtek nemrég a közösségi médiában. Egy tiszasülyi, kétgyermekes nő felgyújtotta magát a TikTokon élő adásban zajló kihívás során. A „játéknak” indult mutatvány során az édesanyának húsz másodpercre kellett meggyújtania a pólóját, de a lángok gyorsan átterjedtek a testére.
A férfi, akivel élőben beszélgetett, nevetve számolta vissza az időt, ám amikor látta, hogy a nő pánikszerűen eltűnik a kamerából, már késő volt. A nőt férje próbálta eloltani, de az égési sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a kórházban elhunyt. A legmegrázóbb részlet, hogy két kisgyermeke is tanúja volt a tragédiának.
Beperelte a TikTok tulajdonosát, a ByteDance vállalatot egy pennsylvaniai édesanya, miután 10 éves kislánya belehalt az az úgynevezett „blackout challenge” játékba. A gyermek halál előtt egy önfojtogató kihívást nézett a közösségimédia-platformon. Ahogy az Index beszámolt róla, több áldozatot is szedett korábban egy TikTokon terjedő úgynevezett „blackout challenge” játék. A veszélyes kihívás lényege, hogy a játékos ájulásig visszatartsa a lélegzetét, majd a próbatétel után megossza, hogy mindezt meddig bírta. A kihíváshoz kapcsolódó videókat idő közben már letörölték az oldalról, de több szülő is a TikTokot hibáztatta gyermeke haláláért.
A tíz éves Nylah Anderson halála előtt szintén az önfojtogató kihívást nézte a TikTokon. A pennsylvaniai áldozat édesanyja szerint 2021-ben eszméletlenül talált rá egy szekrényében a lányára. A gyermek napokig az intenzív osztályon volt, majd meghalt – írja a Mirror.
A történtek után az édesanya pert indított a TikTok tulajdonosa, a ByteDance vállalat ellen, mivel szerinte az alkalmazás ösztönözte arra a gyermekét, hogy megfulladjon.
Egy szövetségi bíró 2022-ben elutasította a keresetet, mivel egy amerikai törvény értelmében a közösségi média cégek védve vannak a harmadik fél által létrehozott tartalmaktól. Az édesanya ismét fellebezett, majd kedden úgy határozott a bíróság, hogy a törvények nem akadályozza meg az édesanyát abban, hogy követelési legyenek a TikTok és a ByeDance ellen, mivel az oldal algoritmusa ajánlotta a kihívást az áldozatnak.
A Somerset, Kentucky man -- Jesse Kipf -- was sentenced to 81 months in prison for illegally accessing the Hawaii Death Registry System to fake his own death to avoid paying child support. pic.twitter.com/JPblsYAr3x
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
New photos from @CorvallisPD show recovery efforts underway after a train derailment in the Marys River. The Portland & Western train was carrying agricultural materials when a structural failure occurred in the train trestle. No injuries were reported. https://t.co/c10ySLfN2Jpic.twitter.com/25KynQU43s
🥞 PASS THE SYRUP: Have you ever seen ICE PANCAKES on Lake Michigan?! ❄️ Chicago's getting hit with heavy snow today – possibly the biggest storm of the winter so far! Up to an inch an hour is falling, with 3-6" expected. https://t.co/ownUHIVgyIpic.twitter.com/zO2mbnt2n3
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
Egy 13 éves kislány megfojtotta magát a németországi Kassel városában, mert egy TikTok kihívást akart teljesíteni – írta meg a Tenyek.hu.
A kamasz április 26-án este mindenkitől elköszönt és bement a szobájába. Pár órával később a nagybátyja benézett hozzá. A kislány akkor már nem lélegzett. Hiába hívtak hozzá segítséget, az életét már nem tudták megmenteni a mentősök. A szülei hirtelen nem értették, mi történt, de hamar rájöttek.
Kiderült, hogy a gyerek megfojtotta magát egy TikTok-on terjedő kihívás miatt – írta a HNA.de oldalra hivatkozva a Tenyek.hu.
A gyerek a közösségi oldal egyik bátorságpróbáját próbálta teljesíteni. A feladat az volt, hogy eszméletvesztésig fojtogassa magát a kamera előtt. Több gyerek is részt vett már ebben a kegyetlen kihívásban, de általában nem egyedül. Barátok és osztálytársak segítségével rögzítik a fuldoklást, a kislánnyal viszont nem volt senki a szobában.
A kihívás miatt több gyerek halt meg, ami miatt sokan bírálják a TikTok-ot.
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Agyhalott lett a 12 éves Joshua Haileyesus, miután részt vett egy TikTok kihívásban, ahol a felhasználókat arra ösztönzik, hogy fojtsák meg magukat – írja a Daily Star.
A coloradói fiatal fiúra ikertestvére talált rá a fürdőszobájuk padlóján még március 22-én.
A fiút azonnal kórházba szállították, azóta lélegeztető gép tartotta életbe, de szervezete a héten feladta a küzdelmet, meghalt.
A családja szerint Joshua Haileyesus egy halálos kihívásnak akart megfelelni, melyben arra buzdítják a felhasználókat, hogy fojtsák meg magukat.
A TikTok-on „Blackout Challenge”, „Passout Challenge”, „The Choking Game” vagy „Speed Dreaming” néven is ismert kihívás lényege, hogy a résztvevők háztartási cikkekkel eszméletlenségig fojtogatják magukat.
Megtalálása előtt napokkal a testvérének azzal dicsekedett, hogy egy percig visszatudja tartani a lélegzetét.
A szülők szeretnék felhívni a figyelmet, hogy mindenkinek jobban oda kell figyelni a gyerekükre.
„Ez nem móka, ez olyan mintha valaki fegyvert fogna rájuk. Ez ennyire veszélyes” – Joshua szülei tragédiájukkal akarnak figyelmeztetni másokat.
A TikTok felhasználóinak ajánlott jelenteniük azokat a videókat, amelyben arra ösztönzik az embereket, hogy veszélyes kihívásban vegyenek részt.