A lengyel tüntetők megkezdték a tehergépjármű-forgalom blokkolását a Medyka-Shehyni határátkelőhely lengyel oldalánál, jelentette be az ukrán állami határőrség szeptember 6-án – írja a The Kyiv Independent.
A tüntetés kijevi idő szerint délután 12:50-kor kezdődött, és várhatóan legalább hat órán át fog tartani, közölték az ukrán hatóságok.
A tüntetés a határátkelőhely lengyel oldalától körülbelül 1 kilométerre zajlik. A határőrség szerint jelenleg 681 teherautó sorakozik fel, hogy belépjen Lengyelországba.
Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben szerdán teljes áramszünet állt be, miután a közeli Mirebalais lakói kedd délután elfoglalták a régió vízellátását és áramtermelését biztosító vízerőművet, majd leállították annak működését.
A tiltakozók így próbálták felhívni a figyelmet a kormány cselekvésképtelenségére a fegyveres bandák egyre durvább térnyerése ellen.
A helyi média szerint az akció nem előzmény nélküli: az utóbbi hónapokban már több alkalommal is erőszakos beavatkozással kapcsolták le a lakosok a létesítményt. A legutóbbi eset közvetlen előzménye egy súlyos összecsapás volt Mirebalaisban, ahol a fegyveres csoportok és a hatóságok ismét egymásnak estek.
A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy májusban Alix Didier Fils-Aime ideiglenes miniszterelnök gyors intézkedéseket ígért a hasonló esetek megelőzésére – ezek azonban eddig hatástalannak bizonyultak.
A nemzetközi közösség egyre aggasztóbb számokat közöl. Az ENSZ becslései szerint az elmúlt fél évben mintegy 1,3 millió ember kényszerült otthona elhagyására a fegyveres erőszak miatt.
A bandaháborúk és a biztonsági erőkkel folytatott összecsapások csak az év első három hónapjában közel 1600 halálos áldozatot követeltek.
A lakosság mindennapjai a túlélésről szólnak: az élelmiszer-ellátás akadozik, az iskolák sorra zárnak be, és a közszolgáltatások bénultsága egyre mélyebb humanitárius válsággá súlyosbítja a politikai és biztonsági összeomlást.
[type] => post [excerpt] => Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben szerdán teljes áramszünet állt be, miután a közeli Mirebalais lakói kedd délután elfoglalták a régió vízellátását és áramtermelését biztosító vízerőművet, majd leállították annak működését. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1750337400 [modified] => 1750328560 ) [title] => Áram nélkül maradt a Haiti fővárosa a bandák elleni fellépés hiánya miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=208169&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 208169 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 208170 [image] => Array ( [id] => 208170 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/haiti.jpg [original_lng] => 191239 [original_w] => 1347 [original_h] => 758 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/haiti-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/haiti-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/haiti-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/haiti-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/haiti.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/haiti.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/haiti.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1750317884:12 [_thumbnail_id] => 208170 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1319 [_algolia_sync] => 128581350001 [_oembed_a2c7e590d3eb41cc56236a9ae2243cfd] =>
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
Uden városában az új menekültközpontok megnyitása zavargásokhoz vezetett.
Udenben az önkormányzat képviselői beszélgettek a helyi lakosokkal, akik a tervezett menekültbefogadó pontok közelében élnek. A Maasvordt önkormányzat, amelyhez Uden is tartozik, tájékoztatta a lakosságot, hogy három menekültbefogadó pontot nyitnak, amelyek összesen körülbelül 750 menedékkérő elhelyezésére lesznek alkalmasak.
Az emberek tiltakozásba kezdtek, körülbelül 300 személy gyűlt össze. Eleinte csendes demonstrációnak ígérkezett az akció, azonban este a hangulat megváltozott. Az emberek köveket és üvegeket kezdtek dobálni, petárdákat robbantottak és fáklyákkal vonultak. Ezt követően több rendőrségi busz érkezett, és nem sokkal később kitisztították a teret a templom előtt.
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV
Az ibériai országban április 5-én történelmi mozgósítás zajlott: több mint 40 városban tartottak egyidejűleg tüntetéseket.
Hosszú idő óta ezek az első ilyen megmozdulások, legutóbb egy évtizede voltak tömegtüntetések több helyen, az akkoriban zajló tömeges kilakoltatások ellen.
A mostani demonstrációkat jogvédő csoportok szervezték. A tiltakozók azzal vádolják a kormányt, hogy a lakhatást „üzleti modellé” változtatja, és kötelező lakbércsökkentést illetve szociális lakások építését követelik.
Spanyolországban a bérleti díjak az elmúlt tíz évben megduplázódtak, aminek oka egyrészt az ország ingatlanspekulációs múltjában, másrészt a megfizethető lakások hiányában keresendő.
A madridi kormány becslései szerint legalább 600 ezer új lakást kell építeni ahhoz, hogy kezelni lehessen az általuk „szociális vészhelyzetnek” minősített helyzetet.
Esta noche es un día terrible para la historia de Talavera. Nuestro puente viejo o “romano” acaba de derrumbarse una parte. Una avenida de agua terrible para la ciudad. Gracias que lo cerramos para el paso ciudadano Hoy mi corazón como alcalde sufre por esta pérdida patrimonial pic.twitter.com/Un0t9LIRRD
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
Mientras tanto en la Sexta dicen que los vecinos de Torre Pacheco son una banda de ultraderechistas organizados, extremistas y racistas, y que los marroquíes que la están liando solo se están defendiendo. Es increíble su manipulación y odio hacia los españoles.#XplicaCrispadospic.twitter.com/l19uByWjc2
— Capitán General de los Tercios (@capTercio) July 12, 2025
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
New Yorkban a tömeg egy Tesla márkakereskedés előtt „Zelenszkij egy hős” és „Elon Muskot letartóztatni” skandálta.
Az egyesült államokbeli New Yorkban több száz ember – köztük az ukrán közösség tagjai – tüntettek kék-sárga zászlókkal Ukrajna támogatásáért. A tiltakozók egy része a Tesla márkakereskedéshez érkezett, hogy kifejezzék felháborodásukat Musk szavai és tettei miatt, és letartóztatását követelték. A március 1-jei, szombati tüntetésekről videót tett közzé egy ukrán–amerikai újságíró, aki Oliya Scootercaster álnéven ír.
A tüntetőket felháborította a kormány hatékonyságának kérdéseivel foglalkozó főigazgatóság (DOGE) tevékenysége, amely csökkenti a kormányzati kiadásokat az Egyesült Államokban, teljes struktúrákat zár be, és több ezer közalkalmazottat bocsát el. Többek között hivatalnokokat, mind például légiirányítókat és a nemzeti park őreit.
Ezenkívül az emberek félnek attól, hogy a DOGE olyan bizalmas információkhoz férhetett hozzá, amelyeket rosszindulatú célokra használhat fel.
A tüntetők emlékeztették Elon Muskot Donald Trump beiktatásakor tett gesztusára is, amelyet a milliárdos azóta is igyekezett tagadni, kifejtve, hogy nem hasonlít a náci tisztelgésre. Ehelyett a tüntetés résztvevői plakátokkal vonultak fel: „Állítsák meg a puccsot!”, „Nácizmus” és „Bűnözők”. Az emberek Musk letartóztatását követelték.
A Musk elleni tiltakozások nemcsak New Yorkban zajlottak. Bostonban is nagy tüntetés gyűlt össze.
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
BREAKING: Hundreds of Jews and allies have taken over Trump Tower chanting “We want justice, you say how. Bring Mahmoud home now!” and “Fight Nazis, not students.”
The civil disobedience is spawned by the ICE arrest of Palestinian student Mahmoud Khalil. pic.twitter.com/eQLLfhrfmU
Megrongálták és Molotov-koktélokkal dobálták meg az Európai Unió hivatalos képviseletének épületét szombaton Szófiában radikális tüntetők, akik ellenzik, hogy Bulgáriában bevezessék az eurót a nemzeti valuta, a leva helyett. A demonstrálók EU-zászlót és uniós tisztségviselőket ábrázoló bábukat is elégettek – derült ki az MTI tudósításából.
Helyszíni beszámolók szerint a megmozdulást a radikális Újjászületés párt szervezte meg a bolgár nemzeti bank elé, amelyet azzal vádol, hogy meghamisította az adatokat az euró bevezetésének lehetővé tétele érdekében. A párt szerint Bulgária elveszti nemzeti szuverenitását, ha lemond nemzeti pénzneméről és bevezeti helyére az eurót.
A nagygyűlés közben a tüntetők egy része az EU-misszió épülete ellen lendült támadásba, Molotov-koktélt dobtak a bejárati ajtóra, amely ki is gyulladt. Betörték az ablakokat az első emeleten, tojásokkal dobálták és vörös festékkel fújták le az épületet.
A demonstrálók EU-zászlót és uniós tisztségviselőket – köztük Christine Lagarde-t, az Európai Központi Bank elnökét – ábrázoló bábukat is elégettek.
A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, tíz rendfenntartó könnyebben megsebesült. A rendőrök könnygázzal oszlatták fel a megmozdulást, hat résztvevőt őrizetbe vettek.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke botrányosnak nevezte az EU-misszió épületének megrongálását. „Európában békés módon gyakoroljuk a tüntetéshez való jogot. Az erőszak és a vandalizmus soha nem megoldás” – hangsúlyozta az X-en tett bejegyzésében.
„Határozottan elítéljük az Európai Parlament és az Európai Bizottság bulgáriai épületének meggyalázását” – kommentálta a történteket a bolgár kormány a Facebookon. Hozzátette. az intézmények elleni támadások elfogadhatatlanok, különösen „ha olyan párt támogatói teszik, amelynek képviselői ott vannak az Európai Parlamentben”.
Az Újjászületés három képviselővel van jelen az EP-ben, a Szuverén Nemzetek Európája képviselőcsoportban.
A 2007 óta EU-tag Bulgária több éve készül az eurózónához való csatlakozásra, kormánya pedig a közelmúltban komoly erőfeszítéseket tett az Európai Központi Bank által támasztott követelmények teljesítésére, remélve, hogy 2026-ban bevezetheti az eurót.
A bolgár radikális erők népszavazást követeltek a valutakérdésről, a parlament azonban elutasította a referendum megrendezését, az alkotmánybíróság pedig jogszerűnek ítélte meg ezt, így helyben hagyta a törvényhozás döntését.
Az Egyesült Államok területén tüntetők vonultak utcára, hogy kifejezzék tiltakozásukat Donald Trump elnök és Elon Musk milliárdos cselekedetei ellen. Erről az АР számolt be.
A demonstrálók az bevándorlási elnyomás, a transzneműek jogainak csökkentése és a Gázai övezetben élő palesztinok kényszerű áttelepítésének javaslata ellen emeltek szót.
A tüntetők Philadelphiában és több amerikai állam fővárosában, köztük Kaliforniában, Minnesotában, Michiganben, Texasban, Wisconsinban, Indianaban és más államokban felvonulásokat szerveztek, és plakátokkal kritizálták Trumpot és Muskot.
A tüntetések a #buildtheresistance és #50501 hashtag-ek alatt szerveződtek online, ami 50 tüntetést, 50 államot, egy napot jelent.
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Donald Trump ellen tüntettek kedden Panamavárosban az Egyesült Államok nagykövetsége előtt, miután a megválasztott amerikai elnök azzal fenyegetett, hogy visszaveszi az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, ha nem csökkentik az áthaladó amerikai hajókra kivetett díjat.
„El a kezekkel a csatornától” – követelte a mintegy száz tüntető. A megmozdulást, amely incidens nélkül zajlott le, az építőipari szakszervezet és más baloldali szervezetek hívták össze. Az Egyesült Államok által épített és 1914-ben felavatott Panama-csatorna 1999. december 31-én lett Panama tulajdona, Jimmy Carter akkori amerikai elnök és Omar Torrijos panamai nacionalista vezető által 1977-ben aláírt szerződések alapján.
Donald Trump szombaton azzal fenyegetőzött, hogy visszaveszi a Csendes- és az Atlanti-óceánt összekötő víziút feletti ellenőrzést, ha a csatorna vezetősége nem csökkenti az amerikai hajók tarifáját.
„Ha Panama nem képes garantálni a tengeri útvonal biztonságos, hatékony és megbízható működését, követelni fogjuk, hogy teljes egészében, vita nélkül adják nekünk vissza a Panama-csatornát” – mondta Donald Trump. A tarifát a hajók befogadóképessége és a rakomány típusa, nem pedig a származási országa szerint állapítják meg. „Az országunk és a csatornánk szuverenitása nem képezi tárgyalás tárgyát” – reagált Trump kijelentésére José Raúl Mulino panamai elnök három panamai exelnökkel közösen aláírt közleményében.
Több ezren, mezőgazdasági termelők, színészek, középiskolás diákok és civilek csatlakoztak vasárnap az egyetemi hallgatók tiltakozásához Belgrádban. A szerb főváros főbb csomópontjain két órán át nem lehetett közlekedni.
Az egyetemi hallgatók hetek óta tiltakoznak, és a szerbiai állami egyetemeken működő 64 kar majdnem mindegyikét blokád alatt tartják. A hallgatók, illetve az ellenzék több mint másfél hónapja tiltakozik, azóta, hogy november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője 15 ember halálát okozva.
A tüntetők azt követelik, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere.
A tiltakozók szerint a tragédiát az országban mindent átszövő korrupció okozta.
A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályaépítésért és fenntartásért felelős vállalat azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült felvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki.
Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.
A miniszter azóta lemondott, az ügy miatt előzetes letartóztatásba is helyezték, de azóta szabadon bocsátották.
Aleksandar Vucic köztársasági elnök kérésére a múlt hét végén a kormány nyilvánosságra hozott 195 olyan dokumentumot, amely a vasúti pályaudvar felújításával függ össze, a sajtónak nyilatkozó építésügyi szakemberek szerint viszont a dokumentáció hiányos, és az ügyben eljáró újvidéki főügyészség is mintegy kilencszáz összeszedett dokumentumról beszélt első jelentésében.
A tiltakozások napján Aleksandar Vucic egy új szerbiai autópályaszakaszt adott át, és közölte, az ellenzék a diákokat használja céljainak elérésére, de ne számítsanak arra, hogy átmeneti kormányt nevez ki. Korábban a saját távozására vonatkozó hírekkel kapcsolatban közölte, hogy nem áll szándékában lemondani.
Mivel az egyetemisták tiltakozásához az utóbbi napokban középiskolás diákok is csatlakoztak, a kormány rendkívüli határozatában egy héttel előre hozta a téli szünet kezdetét, amely így egy hónapig fog tartani.
A vasárnapi tömegtiltakozás 15 perces néma csenddel kezdődött, a résztvevők pedig gyertyagyújtás helyett a telefonjaik vakuját bekapcsolva emlékeztek az újvidéki áldozatokra.
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
A szerbiai ügyvédek is csatlakoztak azokhoz az egyetemi hallgatókhoz és mezőgazdasági termelőkhöz, akik amiatt tiltakoznak, hogy a november 1-jén az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát követően még mindig nem találták meg a felelősöket, nem mondtak le azok, akiket szerintük politikai felelősség terhel, és nem hozták nyilvánosságra az építkezéssel összefüggő dokumentumokat.
A szerbiai állami egyetemek mindegyikén, a létező 64 egyetemi kar több mint felén napok óta tiltakoznak a hallgatók, lezárták az egyetemi karok épületeit, a helyszínen is éjszakáznak, önkéntesek és szimpatizánsok biztosítják számukra a szükséges ellátást. A mezőgazdasági termelők eredetileg más okoknál fogva akartak tiltakozásba kezdeni pénteken, de már az újvidéki tragédia miatt is utcára vonulnak.
A szerbiai ügyvédi kamara közlése szerint az ügyvédek szerdán egyrészt azért szüntették be a munkát – nem jelentek meg a tárgyalásokon sem –, mert véleményük szerint a szerbiai parlament törvénytelen módon és az ügyvédek bevonása nélkül módosította a büntető törvénykönyvet, ezenfelül pedig az illetékes szervek „szelektíven” állították elő az újvidéki tragédia felelőseit, illetve azokat is „szelektíven” vonták felelősségre, akik emiatt utcai tiltakozásba kezdtek.
A hallgatók, az ügyvédek, az ellenzék és a hetente a tragédia miatt utcára vonuló emberek azt szeretnék, ha a hatóságok mihamarabb kiderítenék, mi okozta az újvidéki vasútállomás előtetőjének a leszakadását november 1-jén, ami 15 ember halálához vezetett.
A tragédia miatt november elején azonnal tiltakozásba kezdett az ellenzék, amely azt követeli, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere.
A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályaépítésért és fenntartásért felelős vállalat azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült felvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki a hat évtizede épült szerkezetet.
Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, az ügy miatt előzetes letartóztatásba is helyezték, de időközben szabadon bocsátották.
Swedish Environmental Extremist, Greta Thunberg has been Arrested alongside several others at the Pro-Hamas and Palestinian Demonstration currently taking place in Front of the Arena Complex in the City of Malmö, Sweden where the Finals for the Eurovision Song Contest is… pic.twitter.com/CMH0j8flfu
Anti-government protesters vandalize the offices of the ruling Serbian Progressive Party in the northern city of Novi Sad as others clashed with police and SNS supporters in the capital, Belgrade https://t.co/Ter74kSSgupic.twitter.com/evATTE0kFC