Tíz oltást kapott egyetlen nap alatt egy új-zélandi férfi, akit állítólag lefizettek, hogy mások helyett oltassa be magát; az egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak – számolt be a Stuff című új-zélandi hírportál szombaton.
Az új-zélandi egészségügyi minisztérium oltási illetékese, Astrid Koornneef jelezte: komolyan veszik az esetet, és nagyon aggódnak. Felhívta rá a figyelmet, hogy azok, akik nem oltatják be magukat, nemcsak saját magukat, hanem barátaikat, családjukat, közösségüket, és az őket valaha kezelő egészségügyi szakembereket is veszélyeztetik.
A dpa német hírügynökség azt írta: Új-Zélandon nincs szükség fényképes azonosítóra a vakcina felvételéhez.
Az egészségügyi minisztérium egyik szóvivője korábban elmondta: úgy vélik, hogy az azonosítási folyamat szigorítása csökkentené az oltási kedvet. Hozzátette: azok többsége, akik nem rendelkeznek fényképes személyazonosító okmánnyal, a fokozottan sérülékeny csoportokból – hajléktalanok, idősek, fiatalok, fogyatékossággal élők – kerül ki. Megjegyezte: nem szeretnék, ha ők ezért kimaradnának az oltásból.
Új-Zélandon sok létesítménybe csak a hazai oltási igazolvány birtokában engedik be az embereket. Az ötmilliós ország lakosságának körülbelül 89 százaléka teljesen be van oltva. Új-Zélandon eddig 12 783 fertőzöttje és 46 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins baltimore-i egyetem legfrissebb adatai szerint.
Forrás: hirado.hu
[type] => post [excerpt] => Tíz oltást kapott egyetlen nap alatt egy új-zélandi férfi, akit állítólag lefizettek, hogy mások helyett oltassa be magát; az egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak – számolt be a Stuff című új-zélandi hírportál szombaton. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1639235760 [modified] => 1639232223 ) [title] => Tíz oltást kapott egyszerre egy férfi [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=69302&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 69302 [uk] => 69329 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 69303 [image] => Array ( [id] => 69303 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1636445469289.jpg [original_lng] => 124835 [original_w] => 1464 [original_h] => 975 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1636445469289-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1636445469289-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1636445469289-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1636445469289-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1636445469289.jpg [width] => 1464 [height] => 975 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1636445469289.jpg [width] => 1464 [height] => 975 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/1636445469289.jpg [width] => 1464 [height] => 975 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1639233395:2 [_thumbnail_id] => 69303 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 4504 [translation_required_done] => 1 [_oembed_77371ee636e641c880baa89b4c9d83b2] =>
Human remains have been found in suitcases, bought as part of an auction for abandoned goods, in a storage unit in Auckland, New Zealand. pic.twitter.com/4rAcUZvE3l