Egy vietnami bíróság 12 év börtönbüntetésre ítélte Tran Duc Thach kormánykritikus írót és költőt, amiért a vádak szerint „eltorzította a gazdasági és társadalompolitikai eseményeket, illetve rágalmazta és megalázta a (kommunista) párt és az állam vezető személyiségeit” – közölte a délkelet-ázsiai ország állami sajtója kedden.
A 69 éves Thach a közlés szerint bevallotta bűnösségét. A sajtójelentések szerint 2019 májusa és 2020 márciusa között több kormánykritikus írást is megjelentetett a Facebook-oldalán. Áprilisban vették őrizetbe.
Thachot 2009-ben egyszer már három év börtönre ítélték államellenes propaganda vádjával. A vietnami nemzeti ünnep alkalmából, 2011-ben szabadulhatott idő előtt több mint tízezer más rabbal együtt.
Tran Duc Thach alkotásaiban főleg a szabadság és igazságosság nélküli élettel foglalkozik. Regényeiben nagy szerepet játszanak az emberi jogok megsértései és a vietnami jogrendszer. Memoárjában pedig egy észak-vietnami katonák által elkövetett mészárlásról ír, amelynek szemtanúja volt 1975-ben Dong Nai tartományban. Jogvédők szerint 1978 óta legalább tíz alkalommal vették őrizetbe.
A vietnami hatóságok az utóbbi hónapokban erőteljesebben felléptek a másként gondolkodókkal szemben a kommunista párt januári tisztújító kongresszusa előtt, amely megválasztja az ország új vezetését az elkövetkező öt évre.
В Москве задержали шутника, разыгравшего в метро приступ коронавируса. Полиция попросила Черемушкинский суд столицы арестовать молодого человека. pic.twitter.com/fmT17RUijQ
The Ortega-Murillo regime in #Nicaragua has sentenced Bishop Rolando Alvarez of Matagalpa to serve 26 years and 4 months in prison, for committing acts that "undermine the independence, sovereignty and self-determination of the people". These lies will never overcome Justice. pic.twitter.com/pZkE2BL0MO
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo