Arról ír a Guardian, hogy Mohammed el-Bashir személyében kinevezték Szíria új ügyvezető miniszterelnökét. Az Aszad-rezsim megdöntésében komoly szerepet vállaló katonai vezető állítólag 2025. március 1-ig maradna az átmeneti kormány élén.
Az eredetileg mérnökként végzett al-Bashir a hírek szerint egy kis kabinetet vezet majd, fő feladatuk lesz a közszolgáltatások újraindítása. El-Bashir korábban a Szíriai Megváltás Kormányának (SSG) vezetője volt, amely a HTS által irányított szervezetként működött. Ez a kormányzat Északnyugat-Szíria és Idlíb tartomány egyes részeit felügyelte, mielőtt a villámgyors offenzíva elérte volna Damaszkuszt.
Az Aszad család egészen 1970 óta irányította Szíriát, Háfez el-Aszad 1971-ben katonai puccsal vette át az uralmat. A 2000 óta hatalomban lévő Bassár el-Aszad a 2011-ben kitört arab tavasz idején erővel akarta elfojtani a demokráciát követelő tüntetéseket, azonban ez nem sikerült, és a mai napig tartó véres polgárháború kezdődött az országban. A diktátor csak Oroszország, Irán és az utóbbihoz kötődő fegyveres csoportok segítségével, illetve több százezer áldozat árán tudta megtartani a hatalmát. A rezsim támogatása érdekében szíriai városok egész negyedeit porig romboló orosz vadászgépek jelentős részt vállaltak a lázadók visszaszorításában.
Miután vasárnap megdőlt rendszere, Bassár el-Aszad családjával Moszkvába menekült.
[type] => post
[excerpt] => Arról ír a Guardian, hogy Mohammed el-Bashir személyében kinevezték Szíria új ügyvezető miniszterelnökét. Az Aszad-rezsim megdöntésében komoly szerepet vállaló katonai vezető állítólag 2025. március 1-ig maradna az átmeneti kormány élén.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733864400
[modified] => 1733858288
)
[title] => Szíria: kinevezték az új ügyvivő minisztert
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188794&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188794
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188795
[image] => Array
(
[id] => 188795
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/766eaf99390a4618987b1d8392951d32-1.jpg
[original_lng] => 140978
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/766eaf99390a4618987b1d8392951d32-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/766eaf99390a4618987b1d8392951d32-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/766eaf99390a4618987b1d8392951d32-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/766eaf99390a4618987b1d8392951d32-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/766eaf99390a4618987b1d8392951d32-1.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/766eaf99390a4618987b1d8392951d32-1.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/766eaf99390a4618987b1d8392951d32-1.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1733851089:12
[_thumbnail_id] => 188795
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2255
[_oembed_e13a24ab145b082898e66387dd7021e7] =>
Hunderte, möglicherweise sogar Tausende Syrer strömen derzeit zur Wiener Oper. Später soll es am Ring eine Marschkundgebung geben.
Die Polizei ist vor Ort und sichert die Versammlung mit Kräften der Ordnungsdiensteinheit und der Landesverkehrsabteilung ab.#w0812pic.twitter.com/rKY2SPo0SL