Belehalt sérüléseibe az ukrán hadsereg fogságába esett sebesült észak-koreai katona – közölte a dél-koreai hírszerző szolgálat pénteken.
Pénteken először fogtak el észak-koreai katonát, amióta októberben segédcsapatokat észleltek az orosz hadseregben. Az elfogott katonáról korábban annyit lehetett tudni, hogy sebesült. Bár komoly veszteségekről írnak a jelentések, a helyiek alig észlelnek észak-koreai katonákat az orosz hadseregben.
Meghalt az észak-koreai katona, akit korábban elfogott az ukrán hadsereg, erősítették meg dél-koreai kémügynökségek az ukrán értesüléseket. Pénteken először fogtak el észak-koreai katonát október óta, amióta ezeket a csapatokat észlelték az orosz hadseregben. Az elfogott katona állapotáról korábban csak annyit lehetett tudni, hogy sebesült.
A katonát akkor ejtették foglyul, amikor ukrán hírügynökségek beszámoltak róla, hogy az észak-koreai csapatok súlyos vereséget szenvedtek a kurszki régióban és logisztikai nehézségekkel is küzdenek az ukrán támadások miatt. A GUR hírszerző ügynökség szerint a Novoivanovka közelében lévő csapások okozták a legsúlyosabb veszteségeket az észak-koreai egységeknek. Az itteni katonák súlyos ivóvízhiánnyal szembesülnek.
Visszafoglalta az ukrán hadsereg Kolisznyikivkát, Harkiv megyében – jelentette az ukrán Deepstate információi alapján az Ukrainszka Pravda.
Kolisznyikivkát nem foglalták el korábban sem az oroszok teljesen, a Telegram-csatorna jelentése szerint viszont most sikerült teljesen megtisztítani a falut az orosz jelenléttől.
A kistelepülés a Kupjanszk-szektorban található, az Oszkil folyó keleti partján. A térségben az oroszok Kupjanszkot próbálják elfoglalni 2023 eleje óta, az ukránok a Szenkovke melletti átjárónál ellentámadnak.
A fiatal katona Kurszkban került orosz fogságba: az ukrán hadsereg augusztus elején meglepetésszerű támadást indított és behatolt az oroszországi régióba.
Az orosz erők elfogtak egy Ukrajna oldalon harcoló brit állampolgárt: a katonai ruhába öltözött, 22 éves férfi James Scott Rhys Andersonként azonosítja magát és azt állítja, hogy 2023-ig a brit hadseregben szolgált közlegényként. Elmondása szerint miután elvesztette munkáját, Ukrajnába utazott, hogy csatlakozzon a külföldi önkéntesekből álló Nemzetközi Légióhoz.
James Scott Rhys Anderson, a 22-year-old British mercenary, has been captured by Russian forces in the Kursk region.
The Russian Ministry of Defence reports that 141 mercenaries from Great Britain have died during the Ukrainian conflict.
A fiatal katona Kurszkban került orosz fogságba. Az nem világos, hogy mikor készült a videó, továbbá a BBC a felvétel hitelességét sem tudta megerősíteni. Ugyanakkor a brit külügyminisztérium közölte: megad minden támogatást Anderson családjának.
Kurszk kapcsán érdemes megemlíteni: az ukrán hadsereg augusztus elején meglepetésszerű támadást indított és behatolt régióba, ahol az ukrán csapatok körülbelül 1300–1400 négyzetkilométert foglaltak el. Oroszország azonban szeptemberben ellentámadásba lendült, és a területek több mint 40 százalékát visszaszerezte az elmúlt hetekben.
Kijev szerint a kurszki hadművelet sikeres, mivel eltereli az orosz erőket attól, hogy súlyosabb támadásokat indítsanak a keleti fronton.
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Az ukrán erők eltalálták és elsüllyesztették a Rosztov-na-Donu orosz tengeralattjárót a Krím félsziget partjánál – közölte szombaton az ukrán vezérkar a Facebookon.
„Az ukrán védelmi erők egy tengeralattjárót és egy ellenséges Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert támadtak meg az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten” – áll a közleményben. A vezérkar hozzátette: a megerősített információk szerint pénteken az ukrán rakétaegységek a haditengerészettel együttműködve súlyosan megrongálták egy Triumf légvédelmi rendszer négy kilövőállását Szevasztopol kikötőjében, és ugyanott sikeresen eltalálták az orosz fekete-tengeri flotta Rosztov-na-Donu tengeralattjáróját, amely a helyszínen elsüllyedt.
A vezérkar rámutatott, hogy a Rosztov-na-Donu egyike azoknak a tengeralattjáróknak, amelyek képesek Kalibr típusú rakétákat indítani. A tengeralattjáró – amelyet 2014. december 26-án helyeztek üzembe – már 2023. szeptember 13-án súlyosan megrongálódott egy ukrán rakétatámadás következtében. Ezután a szevasztopoli kikötőben javították és tesztelték. A tengeralattjáró árát 300 millió dollárra becsülik. „A Rosztov-na-Donu megsemmisítése ismét bizonyítja, hogy a Fekete-tenger ukrán felségvizein nincs biztonságos hely az orosz flotta számára” – fűzte hozzá az ukrán katonai vezetés.
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
Az ukrán védelmi erők továbbra is veszteségeket okoznak az orosz hadseregnek. Az ukrán védők 2024 májusában új rekordot állítottak fel – írta meg az Unian hírügynökség.
Erről az X közösségi oldalon számolt be az ukrán védelmi minisztérium. Megjegyezték, hogy az ukrán hadsereg a teljes körű háború idejére rekordszámú orosz tüzérséget semmisített meg. 1160 ellenséges tüzérségi rendszert tettek fémhulladékká.
Egy újabb rekord. Májusban 1160 orosz tüzérségi rendszert semmisítettünk meg. Ez a tüzérségi veszteségek legnagyobb száma a háború két éve alatt. Az ukrán harcosok pedig továbbra is fémhulladékká változtatják az orosz fegyvereket – áll az üzenetben. A védelmi minisztérium egy infografikát is megosztott a megsemmisített tüzérségi rendszerek számával.
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán védelmi erők továbbra is veszteségeket okoznak az orosz hadseregnek. Az ukrán védők 2024 májusában új rekordot állítottak fel – írta meg az Unian hírügynökség.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717334520
[modified] => 1717324859
)
[title] => Rekordot döntött a hadsereg
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=159067&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 159067
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 159069
[image] => Array
(
[id] => 159069
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1716132824-3511.webp
[original_lng] => 70088
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1716132824-3511-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1716132824-3511-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1716132824-3511-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1716132824-3511-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1716132824-3511.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1716132824-3511.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/1716132824-3511.webp
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1717314059:12
[_oembed_b3d6939e3fa8b09838114d3ba0819132] =>
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Az Ukrán Állami Nyomozó Iroda vizsgálatot indított az ukrán hadsereg rendezetlen visszavonulása miatt a Harkiv térségében indított orosz offenzíva alatt – jelentette az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál szombaton a hivatalos bírósági regiszter alapján.
A hivatalos dokumentumok szerint a parancsnokok szemére vetik, hogy az ukrán–orosz határ védelmét nem az előírások szerint szervezték meg.
A május 10-én kezdődött orosz támadás után az ukrán hadseregnek előretolt állásokat és több falut is ki kellett ürítenie. A hivatalos bírósági regiszter szerint 28 tiszt ellen folyik vizsgálat, az érintettek a 125. dandár, a 415. lövészzászlóalj, a 23. gépesített dandár és más egységek kötelekében szolgálnak.
Az első visszavonulás után már leváltották az érintett frontszakasz parancsnokát. Oleh Szinyehubov, a Harkivi terület kormányzója jelentést kért megbízott építővállalatoktól, hogy miért nem a megrendeléseknek megfelelően kivitelezték az erődítményeket – írta az MTI.
Az orosz csapatok előrenyomulását csak több nap után sikerült lassítani, és továbbra is súlyos harcok folynak az új fronton. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mindazonáltal pénteken azt mondta, hogy az ukrán hadseregnek sikerült az ellenőrzést visszaszereznie.
For the entire day, Kharkiv has been under Russian terrorist strikes. The air raid in the Kharkiv region has been ongoing for more than 12 hours.
Guided aerial bombs and missiles are targeting the ordinary buildings of Kharkiv, the ordinary civilian life of the city. A… pic.twitter.com/DVLOhrq7Oq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Russia has launched another brutal attack on our Kharkiv – on a construction hypermarket, on Saturday, right in the middle of the day.
As of now, it is believed that more than 200 people were in the hypermarket. All the emergency services are already on the site and providing… pic.twitter.com/9ItlGHkkEY
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Today's Russian strikes on Kharkiv are yet another example of Russian madness—there is no other way to describe it. Only insane people like Putin are capable of killing and terrorizing people in such heinous ways.
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
Az előző év második felében az oroszországi hackerek aktívan használták a Telegram és a Signal üzenetküldő alkalmazásokat rosszindulatú programok terjesztésére.
Ezt az Orosz kiberműveletek című elemző jelentésben állapították meg – közölte az Állami Különleges Kommunikációs Szolgálat sajtószolgálata. Így a hackerek kémprogramokat használnak arra, hogy törvényes szoftverek telepítőit utánozzák, például a Kropyva helyzetfelismerő rendszert – írja az Ekonimicsna Pravda-ra hivatkozva az Index.
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
Az ukrán csapatoknak sikerült némi taktikai sikereket elérniük Kupjanszk és Liman térségében, a front más részein is feszült a helyzet, heves harcok folynak – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Szirszkij megjegyezte, hogy az ellenség légi fölény, rakéta és tüzérségi támadások segítségével próbál kijutni a donyecki megyehatárra. A megszállók támadó hadműveletei éjjel-nappal páncélozott járművek támogatásával folynak. Külön irányokban gyalogosan, hullámokban próbálnak támadásokat végrehajtani szakasztól egy századig, esetenként egy zászlóaljig – tette hozzá.
„Különösen nehéz helyzet alakult ki a bahmuti fronton a Csasziv Jartól és Kliscsijivkától keletre eső területeken, az Avgyijivka-Berdicsi, Orlivka, Vogyane, Pervomajszke körzetekben Novopavlivszk-Novomihajlivka térségekben” – jelezte a főparancsnok.
A tábornok hangsúlyozta, hogy Csasziv Jar továbbra is az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt áll. Az ellenség városba történő betörési kísérletei sikertelenek voltak – mutatott rá. „Feszült a helyzet Liman, Orihiv és Herszon irányában is. A Dnyeper bal partján fekvő Krinki térségében a megszállók megpróbálják kiszorítani csapatainkat a hídfőállásból. Ugyanakkor van bizonyos taktikai sikerünk Kupjanszk és Liman irányában” – mutatott rá Olekszandr Szirszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán csapatoknak sikerült némi taktikai sikereket elérniük Kupjanszk és Liman térségében, a front más részein is feszült a helyzet, heves harcok folynak – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1712425680
[modified] => 1712419833
)
[title] => Szirszkij: Kupjanszk és Limanszk térségében az ukrán fegyveres erők taktikai sikereket értek el
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=153070&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 153070
[uk] => 153085
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 153071
[image] => Array
(
[id] => 153071
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/szirszkij.jpg
[original_lng] => 24683
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/szirszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/szirszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1712416053:8
[_thumbnail_id] => 153071
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1798
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5944cbeb70f95ea83841e720c4c05093] =>
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
Az elmúlt hónapokban Ukrajna fokozta a fekete-tengeri flotta elleni támadásokat a megszállt Krím félszigeten.
Ukrajna újabb sikeres csapást mért az orosz fekete-tengeri flotta hadihajói ellen, a támadásban a Konsztantyin Olsanszkij hajót találták el. A haditengerészet szóvivője, Dmitro Pletencsuk elmondta, hogy a hajóban keletkezett károkat még vizsgálják.
A The Kyiv Independent cikke szerint az elmúlt hónapokban Ukrajna fokozta a fekete-tengeri flotta elleni támadásokat a megszállt Krím félszigeten, sikeresen célba vettek több hajót, és arra kényszerítették az orosz erőket, hogy átcsoportosítsanak biztonságosabb vizekre.
A haditengerészet szóvivője elmondta, hogy a Konsztantyin Olsanszkij elleni támadást a hét elején, március 23-án követték el, ugyanazon a napon, amikor két orosz Ropucha hajót, a Jamalt és az Azovot találták el. Az 1985-ben épített Konsztantyin Olsanszkij 1996-ban került át az ukrán haditengerészethez, amikor a Szovjetunió haditengerészeti flottáját felosztották.
Egyike volt azoknak az ukrán hajóknak, amelyeket az orosz erők foglaltak le a Krím 2014-es annektálása során. „Ezt a hajót Ukrajnának kellett volna használnia, ezért úgy döntöttek, hogy a mi Neptununkkal megsemmisítjük ezt az egységet” – mondta Pletencsuk a nemzeti televíziónak.
#EinsteinProbe lifts off on a mission to survey the sky & hunt for bursts of X-ray light from mysterious objects such as neutron stars & black holes 👉 https://t.co/6sCUKXb8py
[🔴China’s 2nd launch in 2024] At UTC 07:03 Jan 9, Einstein Probe space science satellite was successfully launched by CZ2C rocket at Xichang, Sichuan. It’s also the 506th launch of Long March rocket family. HD:https://t.co/S68Bqslbnzpic.twitter.com/KsP3nHRAxK