Lengyelországban meredeken emelkedett az ukrán állampolgárok elleni gyűlölet-bűncselekmények száma, csak 2026 első hat hónapjában az ilyen esetek száma több mint 30%-kal ugrott meg – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Rzeczpospolita című lengyel lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a lengyel rendőrség közölte, hogy 2026 első felében 180 bejelentést regisztráltak ukránok elleni „gyűlöletbeszédről” és gyűlölet-bűncselekményekről Lengyelországban. Összehasonlításképpen, 2024-ben 267 ilyen feljelentést tettek, 2025-ben pedig 275-öt. Ha a jelenlegi dinamika folytatódik, az incidensek száma az év végére elérheti a 360-at. A szakértők hangsúlyozzák, hogy az agresszió valódi mértéke még nagyobb lehet.
„Feltételezem, hogy ezek a statisztikák nem tükrözik a teljes igazságot. Általános vélekedés, hogy a gyűlölet-bűncselekményeket nem jelentik be kellőképpen. Egyes áldozatok azért nem akarják jelenteni a bűncselekményt, mert egyszerűen félnek” – mondta Jacek Kucharczyk szociológus és a Közügyek Intézetének elnöke.
Az utóbbi időben számos nagy nyilvánosságot kapott eset rázta meg az országot. Bielsko-Biała városában egy 54 éves volt buszsofőr nyilvánosan sértegetett kiskorú ukrán lányokat nemzetiségük miatt. A férfit őrizetbe vették, és akár három év börtönbüntetésre is számíthat. Májusban tinédzserek megtámadtak három ukrán tinédzsert Varsóban, aminek következtében az egyikük koponyatörést szenvedett.
Az incidensek heves vitát váltottak ki a lengyel politikusok körében, a kormánytisztviselők azzal vádolják az ellenzéki erőket, hogy ukránellenes hangulatot szítanak a választási kampányok során. A szociológusok viszont hozzáteszik, hogy a társadalomban felhalmozódott haragot aktívan táplálják az internetes orosz trollok.
Rendkívül nehéz mentőakciókban vettek részt a napokban a máramarosi hegyimentők, akik három ukrán állampolgárt mentettek ki, miután a hegyeken keresztül lépték át a román határt. Az egyik férfi már hét napja volt úton, teljesen kimerült, míg a másik két személy egy veszélyes, szakadékokkal teli területen rekedt.
A Máramaros Megyei Hegyimentő Szolgálat szombati tájékoztatása szerint a szervezet elsődleges beavatkozó csapatai a határrendészekkel együttműködve ismét bizonyították elhivatottságukat és szakmai felkészültségüket.
„A hegyek nem bocsátják meg a hibákat. Az elmúlt 24 órában a több mint 14 órán át tartó, rendkívül megterhelő mentési műveletek során sikerült biztonságba helyezni három ukrán állampolgárt” – közölték a hegyimentők.
A megmentettek közül egy 31 éves férfi hét napja tartózkodott a hegyekben. Élelmiszer- és egyéb tartalékai teljesen elfogytak, szervezete pedig a végletekig kimerült. A másik két személy – egy 25 és egy 32 éves fiatal férfi – egy olyan hegyvidéki területre tévedt, ahol a meredek szakadékok miatt már nem tudtak továbbhaladni.
Mindhárom személy megkapta a szükséges segítséget. A mentőcsapatok közlése szerint az utolsó két kimentett személy evakuálása szombat reggel, körülbelül 6:30-kor fejeződött be.
„Mindhárman túl vannak a veszélyen, és átadtuk őket az illetékes hatóságoknak” – közölte a Salvamont.
[type] => post
[excerpt] => Rendkívül nehéz mentőakciókban vettek részt a napokban a máramarosi hegyimentők, akik három ukrán állampolgárt mentettek ki, miután a hegyeken keresztül lépték át a román határt. Az egyik férfi már hét napja volt úton, teljesen kimerült, míg a más...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1782658020
[modified] => 1782658648
)
[title] => Három ukránt mentettek ki Románia hegyeiről, egyikük hét napig bolyongott
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=248969&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248969
[uk] => 248884
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 248885
[image] => Array
(
[id] => 248885
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/lmpwzyz3ptgwmczoyxnoptm5mze3mdlhzjcwnwu4zdljmge1mju2yze2yme3zjg5thumb.jpg
[original_lng] => 143745
[original_w] => 800
[original_h] => 451
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/lmpwzyz3ptgwmczoyxnoptm5mze3mdlhzjcwnwu4zdljmge1mju2yze2yme3zjg5thumb-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/lmpwzyz3ptgwmczoyxnoptm5mze3mdlhzjcwnwu4zdljmge1mju2yze2yme3zjg5thumb-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/lmpwzyz3ptgwmczoyxnoptm5mze3mdlhzjcwnwu4zdljmge1mju2yze2yme3zjg5thumb-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/lmpwzyz3ptgwmczoyxnoptm5mze3mdlhzjcwnwu4zdljmge1mju2yze2yme3zjg5thumb.jpg
[width] => 800
[height] => 451
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/lmpwzyz3ptgwmczoyxnoptm5mze3mdlhzjcwnwu4zdljmge1mju2yze2yme3zjg5thumb.jpg
[width] => 800
[height] => 451
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/lmpwzyz3ptgwmczoyxnoptm5mze3mdlhzjcwnwu4zdljmge1mju2yze2yme3zjg5thumb.jpg
[width] => 800
[height] => 451
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/lmpwzyz3ptgwmczoyxnoptm5mze3mdlhzjcwnwu4zdljmge1mju2yze2yme3zjg5thumb.jpg
[width] => 800
[height] => 451
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1782647913:12
[views_count] => 641
[_thumbnail_id] => 248885
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 972828197002
[_oembed_7f7415695c11e22499d113164a81f9dc] =>
🚨Aeronave jet bimotor Cessna Citation Latitude accidentada esta noche en KLRD. pic.twitter.com/BJEqUtqCks
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Five villagers stuck in a flooded cave in central Laos for more than a week were found alive, rescuers said Wednesday, but two others are missing.
The villagers entered the cave on May 19, but heavy rain triggered flash flooding that blocked the exit and trapped seven people. pic.twitter.com/8PZSRDAkdS
Napokig tartó zavargások rázták meg Észak-Írországot, az utcákon felgyújtott autók és házak tanúskodnak a tüntetésekről. Az emberek azután vonultak utcára, hogy egy szudáni bevándorló a nyílt utcán akart kivégezni egy helyi férfit. A helyzet gyorsan eszkalálódott és a közösségi oldalakra a helyi bevándorló családok címei is kikerültek, olyan kísérőszöveggel, hogy hazafiak, kezdjetek vele, amit akartok. Egy helyi lelkipásztor elmondta, hogy az embereket pusztán a bőrszínük miatt támadják Belfastban.
Már hétfőn este zavargások robbantak ki, maszkos tüntetők százai vonultak az utcákra, felgyújtottak egy autóbuszt és több autót, három házat felégettek, támadás ért egy közel-keleti szupermarketet és egy török bárt. Kedden Észak-Írország több pontján is folytatódtak a tüntetések: felgyújtottak egy rendőrautót, több lakóházat és utcán parkoló autót is, valamint rendőrök elleni támadások is történtek.
A Belfast Telegraph beszámolója szerint a város utcái csütörtök este nagyrészt nyugodtak voltak, de Észak-Belfastban, a Shore Road közelében egy házat szándékos gyújtogatás ért. Mintegy száz ember vett részt egy Whiteabbeyben tartott tiltakozáson, míg Kelet-Belfastban kisebb csoportok tüntettek. Néhányan lezárták a Newtownards Road négy forgalmi sávját és azt skandálták, hogy: Bevándorlás!
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST – IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Hétfőn a belfasti Kinnaird Avenue környékén gyilkossági kísérlet történt. A helyszínen készült videón több ember látható – köztük egy ütőt lóbáló személy – akik a bajba került férfi segítségére siettek. Az áldozat egy 40-es éveiben járó helyi lakos, Stephen Ogilvie, aki súlyos sérüléseket szenvedett és elvesztette látását a bal szemére. Ogilviet jelenleg mesterséges kómában tartják. A rendőrség a helyszínen egy szudáni férfit vett őrizetbe.
A rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a közbelépők hősiesen viselkedtek, és megmentették az áldozat életét.
🚨 BELFAST NORD — CETTE NUIT!!! 🚨
Un migrant africain tente de décapiter un homme en pleine rue. Les témoins hurlent : « Il lui tranche la tête ! »
A gyanúsított, a 30 éves Hadi Alodid, akit gyilkossági kísérlettel, kés birtoklásával, valamint egy egészségügyi dolgozó halálos fenyegetésével is megvádolták. A rendőrség megerősítette, hogy a férfi szudáni származású és 2028-ig szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik az Egyesült Királyságban és 2023-ban kapott menekültstátuszt.
A Belfast Telegraph információi szerint a vádlott korábban rendőrként szolgált Szudánban.
A CBS News megtudta, hogy a belfasti tüntetőkkel több olyan listát is megosztottak zárt csoportokban, amin bevándorlók, vagy nekik jogi segítséget nyújtó ügyvédek és szervezetek címei is szerepeltek. Az egyik ilyen listán két tucat bevándorló hátterű család belfasti lakcíme, egy másik listán pedig hét olyan cím szerepelt, amelyek az állítás szerint bevándorlási ügyekkel foglalkozó ügyvédi irodák. Az egyik listát közzé tevő bejegyzés arra szólította fel a „hazafiakat”, hogy „kezdjenek vele, amit akarnak”.
Egy ukrán menekültcsalád is elvesztette belfasti otthonát a zavargások miatt. Jaroszlava Navrotszka elmondása szerint egyik este kiabálást hallott az utcán és látta, hogy a tüntetők felgyújtották a szemközti házat. A lángok átterjedtek az ő otthonukra is, ezért el kellett hagyniuk.
A Ukrainian refugee family from Luhansk has lost their home in Belfast following anti-immigration riots
According to Yaroslava Navrotska, she heard shouting outside in the evening and managed to escape through the back exit together with her dog.
Elmondta, hogy biztonságot keresve hagyták el Ukrajnát, de sajnos úgy tűnik, hogy a mai világban a biztonság már luxusnak számít.
Az egyik szakszervezet arról számolt be, hogy az Ulster Kórházba munkába tartó egyik ápolójukat maszkos férfiak üldözték az utcán, egyes külföldi munkavállalók megfélemlítve érzik magukat, és túlságosan félnek ahhoz, hogy munkába menjenek.
Jack McKee lelkipásztor azon a környéken él, ahol több házat is fegyújtottak a tüntetők. Elmondta, hogy egyházának néhány tagját – akik 20 éve velük élnek – megtámadták és kilakoltatták, majd az otthonaikat felgyújtották. Elmondta, hogy az embereket pusztán a bőrszínük miatt támadják Belfastban.
Jó keresztény emberek, és csak azért teszik ezt velük, mert feketék – mondta.
[type] => post
[excerpt] => Napokig tartó zavargások rázták meg Észak-Írországot, az utcákon felgyújtott autók és házak tanúskodnak a tüntetésekről. Az emberek azután vonultak utcára, hogy egy szudáni bevándorló a nyílt utcán akart kivégezni egy helyi férfit.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1781283600
[modified] => 1781321350
)
[title] => Elszabadult a pokol: egy ukrán menekültcsalád is elvesztette belfasti otthonát a zavargások miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=247294&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247294
[uk] => 247366
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 247295
[image] => Array
(
[id] => 247295
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg
[original_lng] => 176640
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/belfast-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1781334635:8
[_oembed_9a7a410c133e729e8594daa5e79ce5f0] =>
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
🇩🇪JUST IN: Moroccan rioters attacked police and threw incendiary devices in the German city of Düsseldorf after France knocked their team out of the World Cup.
1,500 Moroccan fans gathered to watch the World Cup.
Az orosz–ukrán háború több mint 5 millió ukránt kényszerített otthona elhagyására, ami a második világháború óta a legnagyobb migrációs válságot okozta a kontinensen – írja a Reuters. Sokan mind a mai napig bizonytalanságban élnek: egyszerre reménykednek a hazatérésben, de közben kénytelenek új életet építeni külföldön.
Az 51 éves újságíró, Marina Bondarenko 2022. február 24-én menekült el Kijevből fiával és anyjával, abban a hitben, hogy csak néhány hónapra hagyja el Ukrajnát. Négy évvel később azonban még mindig Lengyelországban él, ahol egy ukrán nyelvű szerkesztőségben dolgozik a több mint 1,5 milliós helyi ukrán közösséget tájékoztatva.
Olyan sokszor gondoltuk: most aztán végre hazatérünk. Többször csomagoltunk dobozokba, mentünk a postára, teljesen biztosak voltunk benne, hogy visszamegyünk – mondta. Bondarenko arra vágyik, hogy újra együtt lehessen férjével, Andrij Dudkóval, aki drónoperátorként dolgozik a frontvonalon. Azonban az orosz támadások Kijev ellen, valamint az áram-, fűtés- és vízhiány miatt kénytelen volt külföldön maradni.
A nemzetközi szervezetek adatai szerint az ukrán menekültek körülbelül háromnegyede nő és gyermek, mivel a katonakorú férfiak a hadiállapot miatt nem hagyhatják el az országot. Lengyelországban, különösen Varsóban és Krakkóban alakultak ki nagy ukrán közösségek, amelyek időnként feszültséget keltenek a helyi lakosság körében.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz–ukrán háború több mint 5 millió ukránt kényszerített otthona elhagyására, ami a második világháború óta a legnagyobb migrációs válságot okozta a kontinensen – írja a Reuters. Sokan mind a mai napig bizonytalanságban élnek: egyszerre remén...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1771762380
[modified] => 1771726818
)
[title] => Több mint 5 millió ukrán hagyta el otthonát a háború miatt, sokan még mindig reménykednek a hazatérésben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=235076&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235076
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 235077
[image] => Array
(
[id] => 235077
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/menekultek.png
[original_lng] => 758381
[original_w] => 1208
[original_h] => 799
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/menekultek-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/menekultek-300x198.png
[width] => 300
[height] => 198
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/menekultek-768x508.png
[width] => 768
[height] => 508
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/menekultek-1024x677.png
[width] => 1024
[height] => 677
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/menekultek.png
[width] => 1208
[height] => 799
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/menekultek.png
[width] => 1208
[height] => 799
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/menekultek.png
[width] => 1208
[height] => 799
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1771719627:12
[_thumbnail_id] => 235077
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 881
[_oembed_f975fc159e96b926afc90fba78681e94] =>
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
A cseh bűnüldöző szervek nagyszabású csalási sémát lepleztek le, amelyben két külföldi állampolgár több millió koronát sikkasztott el, amelyet több mint 70 ukrán nő támogatására különítettek el, közölte a cseh rendőrség, számolt be a Novinky hírügynökség.
2023 júliusáig Csehország pénzügyi támogatást nyújtott azoknak a lakástulajdonosoknak, akik ingyenes lakhatást biztosítottak az ukrán menekülteknek.
A nyomozás megállapította, hogy 2022 végétől 2023 közepéig két külföldi kihasználta több mint 70 ukrán nő tudatlanságát és nehéz helyzetét.
Először segítséget ajánlottak nekik a humanitárius segély igényléséhez. Miután megkapták a bankszámlaadataikat, elektronikus kérelmet nyújtottak be a szolidáris háztartások támogatására az ukrán nők nevében.
Az elkövetők több mint 750 kérelmet nyújtottak be, amelyekben hibás és hamis információkat tüntettek fel. A rendőrség a hasonló esetek elkerülése érdekében nem részletezi a támadók cselekedeteinek algoritmusát.
Összesen a csalás következtében a Csehországnak okozott kár közel 2,8 millió koronát tesz ki. A rendvédelmi szervek hozzáteszik: „Ha a munkaügyi hatóság által elutasított többi benyújtott kérelmet is kifizették volna, a kár több mint 3 millióval nőtt volna.”
Miután a csalók eltulajdonították a pénzt, partnereikkel együtt, akik a rendőrség szerint tudtak a cselszövésről, „drága külföldi nyaralásra” indultak. Azt is rögzítették, hogy „több ezer” tranzakciót bonyolítottak le online áruházakban.
Mind a férfiakat, mind a nő partnereiket csalással és pénzmosással vádolták. A bűnüldöző szervek nem nevezték meg állampolgárságukat, csak annyit mondanak: „Mindannyian középkorúak. Külföldiek, EU-s állampolgárok Délkelet-Közép-Európából, akik ideiglenesen a Csehországban élnek.”
[type] => post
[excerpt] => A cseh bűnüldöző szervek nagyszabású csalási sémát lepleztek le, amelyben két külföldi állampolgár több millió koronát sikkasztott el, amelyet több mint 70 ukrán nő támogatására különítettek el, közölte a cseh rendőrség, számolt be a Novinky hírüg...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1765297860
[modified] => 1765265929
)
[title] => Csehországban külföldiek hónapok óta több tucat ukrán menekült támogatására szánt forrásokat sikkasztottak el
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=227358&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 227358
[uk] => 227133
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 227134
[image] => Array
(
[id] => 227134
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/ge2mok-c16x9x50px50p-567d5eff7214a8bc33f0092a5ad3f0b5.webp
[original_lng] => 198092
[original_w] => 1312
[original_h] => 738
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/ge2mok-c16x9x50px50p-567d5eff7214a8bc33f0092a5ad3f0b5-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/ge2mok-c16x9x50px50p-567d5eff7214a8bc33f0092a5ad3f0b5-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/ge2mok-c16x9x50px50p-567d5eff7214a8bc33f0092a5ad3f0b5-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/ge2mok-c16x9x50px50p-567d5eff7214a8bc33f0092a5ad3f0b5-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/ge2mok-c16x9x50px50p-567d5eff7214a8bc33f0092a5ad3f0b5.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/ge2mok-c16x9x50px50p-567d5eff7214a8bc33f0092a5ad3f0b5.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/ge2mok-c16x9x50px50p-567d5eff7214a8bc33f0092a5ad3f0b5.webp
[width] => 1312
[height] => 738
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1765258741:12
[_thumbnail_id] => 227134
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1582
[_oembed_6f68077e3bead6da2f711151c378fea0] =>
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Případem se již začal zabývat NCTEKK ve spolupráci s @VSZ_Praha pro podezření ze spáchání TERORISTICKÉHO útoku dle § 311 TZ. Vše za aktivní spolupráce bezpečnostních služeb. Aktuálně nebudeme zveřejňovat další informace. #policiepphttps://t.co/d2O8FGpINl
Policisty z odboru zbraní v Č. Budějovicích navštívil dnes duch z Maginotovy linie. V rámci amnestie byl odevzdán pevnostní Minomet M 32 ráže 81 mm. Při střelbě spotřeboval na chlazení 50 litrů vody za den. Překvapit nás už tedy může jedině tank. #policiejhcpic.twitter.com/iEQ2wBqdiK
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Segítséget kért a román hatóságoktól két ukrán állampolgár, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak be Romániába – közölte a Máramaros megyei hegyimentők vezetője vasárnap. A két menekülő különösen nehéz terepen találtak rá.
Dan Benga, a máramarosi hegyimentő szolgálat igazgatója arról számolt be, hogy a két férfi vasárnap délelőtt kért segítséget a 112-es segélyhívószámon, miután egyiküknek kificamodott a bokája és nem tudott tovább haladni. A hegyimentők öt és fél óra keresés után találtak rájuk a Criva-völgye közelében, egy nehezen megközelíthető helyen. Mivel az elmúlt napok viharai sziklákat és fákat sodortak a völgybe, ezen az útvonalon nem tudnak leereszkedni a sérült férfivel, így a gerincen keresztül terveznek haladni a mentőcsapatok.
„Nehéz órák következnek, de a hegyimentők eltökéltek abban, hogy biztonságban lehozzák a hegyről a két fiatalembert” – tette hozzá Benga. A mentőakcióban határrendészek is részt vesznek.
[type] => post
[excerpt] => Segítséget kért a román hatóságoktól két ukrán állampolgár, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak be Romániába – közölte a Máramaros megyei hegyimentők vezetője. A két menekülő különösen nehéz terepen találtak rá.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1760343960
[modified] => 1760355276
)
[title] => Bokasérülést szenvedett ukrán férfit mentenek a Máramarosi-havasokban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=221122&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 221122
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 221123
[image] => Array
(
[id] => 221123
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/nn-jeges-gat-keresoakcio-febr25-li-50.webp
[original_lng] => 183842
[original_w] => 1320
[original_h] => 880
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/nn-jeges-gat-keresoakcio-febr25-li-50-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/nn-jeges-gat-keresoakcio-febr25-li-50-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/nn-jeges-gat-keresoakcio-febr25-li-50-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/nn-jeges-gat-keresoakcio-febr25-li-50-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/nn-jeges-gat-keresoakcio-febr25-li-50.webp
[width] => 1320
[height] => 880
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/nn-jeges-gat-keresoakcio-febr25-li-50.webp
[width] => 1320
[height] => 880
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/nn-jeges-gat-keresoakcio-febr25-li-50.webp
[width] => 1320
[height] => 880
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1760344483:12
[_thumbnail_id] => 221123
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1793
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 442986308001
[_oembed_9a7a410c133e729e8594daa5e79ce5f0] =>
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
A brnói bíróság bűnösnek találta az egykori ukrán vámost, Ivan Szavarint és feleségét, Krisztina Szavcsint a menekülteknek járó humanitárius támogatásokkal kapcsolatos nagyszabású csalás ügyében – számolt be a gromada.cz.
A nyomozás szerint a házaspár 11 hónapon keresztül ukránokat vitt Csehországba, akik csak színlelték, hogy a háború elől menekülnek. Számukra ideiglenes védelmet és bankszámlákat intéztek, majd visszaküldték őket Ukrajnába. A bankkártyák a csalóknál maradtak, akik ezekről vették fel a szociális juttatásokat.
A hatóságok mintegy 830 csalási esetet dokumentáltak. A cseh költségvetés kára meghaladta a 11 millió koronát (több mint 19 millió hrivnya).
Az elfogás során 74 bankkártyát, 12 mobiltelefont, egy autót és több mint 2,25 millió koronát készpénzben foglaltak le az ukránoktól. Ezt az összeget részben a károk megtérítésére használták fel.
A bíróságon a vádlottak beismerték bűnösségüket, és beleegyeztek abba, hogy részben visszafizetik a pénzt. Az ügyészség Szavarinra 6,5, Szavcsinra 5,5 év szabadságvesztést kért. A bíróság azonban enyhébb ítéletet hozott: mindkettőjüket 4 év börtönre ítélték.
Az ítélet még nem jogerős, a felek fellebbezhetnek ellene.
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Policisty z odboru zbraní v Č. Budějovicích navštívil dnes duch z Maginotovy linie. V rámci amnestie byl odevzdán pevnostní Minomet M 32 ráže 81 mm. Při střelbě spotřeboval na chlazení 50 litrů vody za den. Překvapit nás už tedy může jedině tank. #policiejhcpic.twitter.com/iEQ2wBqdiK
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Embercsempészet gyanújával vizsgálódnak a román hatóságok egy ukrán állampolgár ellen, miután négy másik ukrán állampolgárral közösen illegálisan lépték át az ukrán–román határt a Máramarosi-havasokon keresztül – közölte vasárnap Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség szóvivője.
Az Agerpres román hírügynökség által idézett illetékes szerint a román határőrök az ukrán–román határ visóvölgyi (Valea Viseului) szakaszán öt ukrán állampolgárt értek illegális határátlépésen.
A 22 és 41 év közötti férfiak egy, az ukrajnai frontszolgálat elől menekülő ukrán állampolgárok által használt hegyvidéki útvonalat használtak, és menedékjogot szerettek volna kérni Romániában.
Egyiküket azzal gyanúsítják a román hatóságok, hogy vezetőként szolgált társai számára. Őt 24 órára őrizetbe vették, majd a Máramaros megyei törvényszék végzése nyomán 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték – közölte a szóvivő.
Az illegális határátlépőket Petrovabisztra (Bistra) térségében érték tetten a határőrök, és Visóvölgyre vitték kihallgatásra. Az embercsempészettel gyanúsított 23 éves férfiról kiderült, hogy korábban már menedékjogot kért Romániában, és megpróbálta átlépni az ukrán-román határt Máramarossziget térségében. Most ő vezette át négy társát a határon a román oldalra – közölte a határrendészet.
A román hatóságok illegális határátlépés és embercsempészet gyanújával vizsgálódnak az ügyben.
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek szerdán két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A két férfi kedd este kérte a román hatóságok segítségét az 112-es segélyhívó számon, azt mondva, hogy három napja bolyonganak a hegyen, eltévedtek, megáztak, megfáztak, kimerültek és elfogytak élelmiszer-tartalékjaik, idézi Dan Benga tájékoztatását az Agerpres hírügynökség.
A hegyimentő szerint a keresési és mentési akciót hátráltatták a rendkívül rossz időjárási körülmények is, de valamivel éjfél előtt már sikerült őket lesegíteni a hegyről.
Mivel állapotuk nem volt nagyon súlyos és elutasították a kórházi kivizsgálást, átadták őket az illetékes román hatóságoknak.
[type] => post
[excerpt] => A hegyimentők és a határrendészek megmentettek szerdán két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1748447040
[modified] => 1748437739
)
[title] => Három napig bolyongtak a hegyekben az ukrán menekültek, végül a hegyimentők vitték le őket
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=205613&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 205613
[uk] => 205676
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 205614
[image] => Array
(
[id] => 205614
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/hegyimentok-maramaros-fb.jpg
[original_lng] => 265634
[original_w] => 800
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/hegyimentok-maramaros-fb-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/hegyimentok-maramaros-fb-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/hegyimentok-maramaros-fb-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/hegyimentok-maramaros-fb.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/hegyimentok-maramaros-fb.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/hegyimentok-maramaros-fb.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/hegyimentok-maramaros-fb.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1748500432:8
[_thumbnail_id] => 205614
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 3395
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 21427192001
[_oembed_9a7a410c133e729e8594daa5e79ce5f0] =>
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
Szerda reggel bombariadó volt a csepeli magyar–ukrán iskolában – írja a Csepel.info.
Ez egy napon belül a második, egy héten belül pedig már a negyedik bombariadó a csepeli Magyar–Ukrán Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban – jegyzi meg a portál.
Forrásaink szerint kicsi az esélye annak, hogy valamelyik gyerek szórakozik. Valószínűbb, hogy folyamatos nyomás alatt akarják tartani a tanárokat és a diákokat – teszik hozzá.
Januárban több száz magyarországi iskolában volt bombariadó egy időben: akkor dzsihadista tartalmú üzeneteket küldtek az iskoláknak. Európában több országban is voltak tömeges iskolai bombariadók az elmúlt hónapokban, és elképzelhető, hogy ugyanaz a csoport áll ezek mögött.
A csepeli magyar–ukrán iskolát érintő bombariadók azonban nem ebbe a mintába illeszkednek, itt kifejezetten egy iskola ellen irányul az akció.
A csepeli magyar–ukrán iskola szeptemberben kezdte meg működését, novemberben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is villámlátogatást tett benne, mikor Budapesten járt. Az iskola alapításának ötlete Zelenszkijtől származott, működését a magyar állam finanszírozza.
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6