Karl Nehammer szerint Bécs kész lesz támogatni a nemzetközi jogon alapuló igazságos és fenntartható békét.
„Figyelembe vesszük az orosz elnök kijelentéseit az Ukrajnával való béketárgyalásokra való nyitottságáról” – írta Karl Nehammer osztrák kancellár az X-en.
Úgy folytatta: „Bármely tárgyalásnak előfeltételek nélkül és egyenlő alapon kell lezajlania. Ausztria kész lesz támogatni a nemzetközi jogon alapuló igazságos és fenntartható békét.”
Nehammer azt is kijelentette, hogy: „Ausztria kész arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet székhelyeként a tárgyalások helyszínéül szolgáljon.”
Az utóbbi időben több ország vezetője is kijelentette, hogy kész közvetíteni a háborúzó felek között. Többek között erről beszélt legutóbbi kijevi látogatásán Narendra Modi indiai miniszterelnök, de Recep Tayyip Edogan török elnök is többször beszélt arról, hogy Törökország is szívesen helyet biztosítana a béketárgyalásoknak.
❗️🌊🇦🇹 - A stationary storm brought more than 80 l/m² of rain to Sankt Anton am Arlberg in Tyrol, village in Austria, a flash flood has just swept away parts of the city. pic.twitter.com/AynS4IRBKb
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
A school shooting took place around 10 a.m. Tuesday at the BORG school on Dreierschützengasse in Graz’s Lend district. Eight people have been confirmed dead, and the number of seriously injured is in the double digits.
A ENSZ Emberi Jogi Ellenőrző Missziója szerint Ukrajnában a háború 500 napja alatt háromszor annyi civil halt meg, mint az elmúlt 8 évben.
A jelentésben láthatjuk, hogy a misszió több mint 9000 személy halálát regisztrálta hivatalosan, köztük több mint 500 gyermekét. Hozzátették azonban, hogy a valós adatok jelentősen eltérhetnek, a számok jóval nagyobbak.
„Ma újabb szomorú adatot közlünk a háború kapcsán, amely szörnyű áldozatokkal jár Ukrajna civil lakosságának körében” – közölte Noel Calhoun, a misszió helyettes vezetője.
[type] => post [excerpt] => A ENSZ Emberi Jogi Ellenőrző Missziója szerint Ukrajnában a háború 500 napja alatt háromszor annyi civil halt meg, mint az elmúlt 8 évben. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1688762520 [modified] => 1688751023 ) [title] => Ukrajnában a háború 500 napja alatt háromszor annyi civil halt meg, mint az elmúlt 8 évben – ENSZ [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=122326&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 122326 [uk] => 122317 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 122318 [image] => Array ( [id] => 122318 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1673790210-7408.jpg [original_lng] => 176555 [original_w] => 1080 [original_h] => 719 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1673790210-7408-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1673790210-7408-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1673790210-7408-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1673790210-7408-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1673790210-7408.jpg [width] => 1080 [height] => 719 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1673790210-7408.jpg [width] => 1080 [height] => 719 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/1673790210-7408.jpg [width] => 1080 [height] => 719 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1688740223:5 [_thumbnail_id] => 122318 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3715 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_4d679f65522c3d6a766a5b1ad25cdb8f] =>
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
#WorldNews: #Sudanese volunteer rescuers said that more than 120 people were killed Monday when an area of Omdurman, the capital #Khartoum's twin city just across the Nile, came under shelling.https://t.co/xZnOJO4GzP
Here’s the aftermath of a roadside blast that targeted the motorcade of #Somalia’s President HSM near his residence on Tuesday.
The president narrowly escaped the bombing, which hit a vehicle next to his, killing 10, incl 7 of his guards. Al-Shabaab claimed responsibility. pic.twitter.com/wVsadSHn7e
Az ukrán hadsereg egyszerre három irányban – Bahmut, Toreck és Bergyanszk – tör előre sikeresen, és már 7 települést felszabadított – jelentette ki Andrij Kovaljov, az ukrán fegyveres erők vezérkarának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Kovaljov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy a következő falvak kerültek vissza az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alá: Lobkove, Levadne, Novodarivka (Zaporizzsja megy); Neszkucsne, Sztorozsove, Makarivka, Blahodatne (Donyeck megye). Mint jelezte, a Donyeck és a Tavrija hadműveleti területen az aktív támadó műveletek hetében az ukrán védelmi erők csoportjának előrenyomulása 6,5 km volt, a felszabadított ukrán területek kiterjedése keleti és déli irányban több mint 100 négyzetkilométer.
„A Bahmut irányú offenzív hadműveletek utolsó hetében az ukrán csapatok előrenyomulása 1,5 km volt a bal szárnyon, 3,5 km a jobb szárnyon” – mondta el a szóvivő. Szerinte jelenleg az offenzívát Bahmut irányába hajtják végre, és az ukrán csapatok folytatják a rohamot. „Siker van a Berhiv-tározó területén. Csapataink előrenyomulása az elmúlt nap során itt 250 méter volt” – tette hozzá.
Kovaljov szerint az ukrán csapatok az elmúlt napon 200 métert haladtak előre Toreck irányában. „Az ukrán csapatok sikeresek voltak Toreck irányában, 200 métert haladtak előre az elmúlt nap során” – emlékeztetett. Hozzáfűzte: jelenleg azokban az irányokban, ahol az ukrán csapatok védekeznek, egyetlen állást sem veszítettek el, az orosz megszállók a fegyverek teljes spektrumából aktív tüzérségi tüzet alkalmaznak, és csapásokat mérnek.
„A Tavrija és a Donyeck hadműveleti területen végrehajtott offenzív hadművelet során az ukrán védelmi erők csapásmérő csoportjának csapatai az elmúlt nap folyamán 500 métertől 1 kilométert haladtak előre Bergyanszk irányában, a térségben az ellenőrzés alá vont terület nagysága legalább 3 négyzetkilométer volt” – mutatott rá Andrij Kovaljov.
Al menos doce muertos por asfixia en una mina en Venezuela, la mina se inundó por las fuertes lluvias que tuvieron lugar en la zona, Talavera en el municipio venezolano El Callao. pic.twitter.com/A0DVDsDtEc
. @FredEnanga1 "Last night, we registered a terrorist attack by the ADF rebels, on Lhubirira secondary school, in Mpondwe, that is located about 2 kms, from the DRC border. A dormitory was burnt and a food store looted. So far 25 bodies have been recovered from the school and… pic.twitter.com/3WVfY2q9lz
?#BREAKING: Reports: At Least 4 Dead And Over 30 Wounded In A Mass #Shooting In #Maryland#Baltimore , Reports Suggest There Were Hundreds Of People Gathered For An Annual Celebration Known as “Brooklyn Day” Police Are Reportedly Holding A Press Conference Shortly #News#USApic.twitter.com/eIEqERIPzJ
— OfficialCanadianShackster News (@CanadianRadioT1) July 2, 2023
Eight children were killed by a landslide while playing cricket after monsoon rains hit Shangla district in northern Pakistan Thursday. At least 50 people have died in the country from floods and landslides triggered by two weeks of rain.
? || Se registró explosión de pirotecnia en San Bartolomé #Tenango en #Tetlatlahuca, murieron dos personas y 10 más resultaron heridas. Al lugar llegaron cuerpos de emergencia para apoyar a la poblacion. | @GobTlaxcalapic.twitter.com/yWKssOaSsA
?[DRAME] Au #Bénin, un incendie s’est déclaré samedi dans un dépôt clandestin d’essence frelatée dans la localité de Sèmè-Kraké. Un premier bilan fait état de 33 morts (calcinés). ??? pic.twitter.com/kzzL1JhEmM
In Micheldorf (Bezirk St. Veit an der Glan) in Kärnten ist ein Bus von der Straße abgekommen und umgestürzt. Das Opfer ist eine 19-Jährige. https://t.co/8DhKNCjMbA
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj
6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Oroszország Ukrajna ideiglenesen megszállt területeiről kíván ukrán gyerekeket vinni a Krím félszigetre nyári táboroztatás címén, hogy a jövőbeni ukrán ellentámadás során megpróbálja megakadályozni az ukrán csapatok előrenyomulását a félsziget belsejébe – közölte szerdán Dmitro Lubinec, a Legfelső Tanács emberi jogi biztosa a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Lubinec azt írta: „Az állandó ágyúzás fenyegetésének ürügyén az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) előre megtervezett intézkedéseket hajthat végre annak érdekében, hogy az ukrán gyerekeket a megszállt ukrán területekről a Krímbe vigye.” Mint megjegyezte, a tervek szerint a gyerekeket a nyári időszakban táborokban és rekreációs központokban helyezik el a félszigeten.
A gyermekek oroszok általi deportálásának célja, hogy feltételeket teremtsen az urán fegyveres erők krími irányú várható ellentámadásából eredő kockázatok csökkentésére. És hogy lejárassák az ukrán védelmi erőket, és „terrorista országként” mutassák be Ukrajnát. Már az oroszbarát narratívák terjednek az információs környezetben, mintha Ukrajna maga robbantotta volna fel a kahovkai gátat. Érvként azt a tényt hozzák fel, hogy az oroszok ellenőrizték a vízerőművet, és a robbanás a legtöbb kárt a megszállt városokban okozta.
„Azaz az ukrán gyerekek tényleges elrablásának „mentőmisszió” látszatát kell kelteni. Ugyanakkor az FSZB úgy véli, hogy a katonai vezetési pontok, csomóponti egységek, például a rakéta- vagy tüzérségi egységek, valamint az orosz megszálló erők koncentrációs helyeinek a gyermekek pihenőhelyei mellett kell lennie arra az esetre, ha az ukrán hadsereg a Krím mélyére nyomulna” – vázolta Lubinets.
Az ombudsman megjegyezte, hogy az orosz különleges szolgálatok szerint a katonai létesítmények közelében lévő gyerekek „szomszédsága” nem teszi lehetővé, illetve sokkal nehezebbé teszi, hogy az ukrán védők tüzérséggel támadják a megszállók fő egységeit és irányítópontjait, és jelentősen korlátozni fogja vagy lassítja az ukrán fegyveres erők előrenyomulásának ütemét a Krím területén. Ez lehetővé teheti azt is, hogy szükség esetén tömeges áldozatokkal járó provokációkat hajtsanak végre, és lejárassák az ukrán védelmi erőket a világközösség előtt – mutatott rá Dmitro Lubinec.
Oroszország Állami Dumája kezdeményezte, hogy a kormány intézkedjen az Ukrajnával határos régiókból a gyermekek nyári táborokba és más, a Krím területén található intézményekbe való evakuálásának megszervezésével kapcsolatban.
[type] => post [excerpt] => Oroszország Ukrajna ideiglenesen megszállt területeiről kíván ukrán gyerekeket vinni a Krím félszigetre nyári táboroztatás címén, hogy a jövőbeni ukrán ellentámadás során megpróbálja megakadályozni az ukrán csapatok előrenyomulását a félsziget bel... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1686149520 [modified] => 1686147236 ) [title] => Oroszország ukrán gyerekeket akar a Krímbe vinni és élő pajzsként használni az ukrán támadás során – emberjogi biztos [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=119340&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 119340 [uk] => 119348 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 99207 [image] => Array ( [id] => 99207 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/249419.jpg [original_lng] => 87358 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/249419-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/249419-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/249419-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/249419-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/249419.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/249419.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/249419.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1686136803:3 [_thumbnail_id] => 99207 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4110 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d162949d894da4295b8c557ec016305f] =>
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
New. Hearing Ukraine's military intelligence is conducting a daring counter-offensive near Pokrovsk to reopen key logistics lines. Videos shared with me purport to show a heli drop in areas Russia claims to hold. *Have not been able to verify vids independently. pic.twitter.com/ZGyYfjUD2S
Az oroszok támadást mértek egy hőerőműre. A hírt a DTEK energetikai vállalat közölte.
Elmondásuk szerint a berendezésben kár keletkezett, azonban szerencsére a dolgozók közül senki sem sérült meg. A támadás befejeztével a szakemberek azonnal hozzáláttak a kár felszámolásához.
Az elmúlt év szeptemberétől a DTEK hőerőműit 33-szor érte támadás.
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Avgyijivka (Donyeck megye) infrastruktúrája teljesen megsemmisült az orosz ágyúzások következtében, egyetlen épület sem maradt épen a városban, a lakónegyedek 80%-a megsemmisült.
A hírt Vitalij Barabas, a városi katonai adminisztráció vezetője közölte.
Elmondása szerint az említett károkat nem lehet megjavítani, mindent le kell dönteni és újjá kell építeni. A háború kezdete előtt a városban 149 tömbház és közel 4000 családi ház volt.
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU
A hírt Babják Zoltán polgármester közölte Facebook-oldalán.
„Közösségünknek újabb veszteség érte az orosz megszállókkal vívott háborúban. Luhanszk megyében, Sztelmahivka közelében életét vesztette Vitalij Kiljgyuskin 1994-es születésű beregszászi katona. A motorizált gyalogsági egység tüzére harci feladatainak végrehajtása, szülőföldje védelme közben esett el.
A városi tanács, a képviselő-testület, a végrehajtó bizottság tagjai és az egész kistérség nevében őszinte részvétemet fejezem ki elesett katonánk hozzátartozóinak és barátainak! Isten nyugosztalja hősünket!
A temetés időpontjáról hamarosan tájékoztatjuk a lakosságot” – olvasható a bejegyzésben.
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU
? Ukrainian musician and conductor Kostyantyn Starovytskyi was killed in the war, defending Ukraine from the Russian invasion. #RussiaInvadedUkraine#GloryToUkraine
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat hírszerzési osztálya leleplezett egy újabb ellenséges ügynököt, ezúttal az Állami Határőrszolgálat soraiban.
Az információk szerint a hazaáruló a csernyihivi határőrszolgálat munkatársa. A tisztviselőt még a teljes körű invázió kezdete előtt beszervezte az FSZB egyik munkatársa.
Tavaly február 24. után az ellenség „aktiválta” a határőrt, hogy végezzen felderítő tevékenységet az országban. Az agresszort mindenekelőtt harci utasítások és intézkedési tervek érdekelték. Az információkat egy Telegram-csatornán továbbította az FSZB embereinek.
A határőrt előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyben nyomozást indítottak.
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU
Az elmúlt három napban csökkent az összecsapások száma Bahmutban. Ugyanakkor nem valószínű, hogy ez összefüggésbe hozható a megszállók csökkenő offenzívájával – közölte Szerhij Cserevatij, az ukrán fegyveres erők keleti csapatainak szóvivője.
„Az elmúlt három napban meg lehet figyelni, hogy valamelyest csökkent az összecsapások száma, de úgy gondolom, hogy itt komoly elemzésre van szükség, lehet, hogy bizonyos csapatok átcsoportosításáról van szó. Ezért az elkövetkező napok, egy hét megmutatja, mi az igazi ok” – közölte.
Ugyanakkor elmondása szerint továbbra is Bahmut marad az ellenség támadásának fő pontja.
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU