Sodródó aknát talált egy román halászhajó hétfő reggel Románia területi vizein a Fekete-tengeren, ezért a térségbe küldték a Viceamiral Constantin Balescu aknászhajót, hogy begyűjtse és hatástalanítsa a robbanószerkezetet – közölte a román védelmi minisztérium hétfőn.
Az aknát az Olimpus 1 román halászhajó legénysége vette észre 72 kilométerre a Midia-foktól, amely Konstancától 15 kilométernyire északra, a Duna–Fekete-tenger csatorna északi ágának torkolatánál található. A tájékoztatást követően a haditengerészet parancsnoksága riasztotta az aknászhajót, amely – fedélzetén egy aknabegyűjtésre kiképzett búváregységgel – azonnal a szerkezet felkutatására indult.
Törökország szombaton ideiglenesen lezárta a teherforgalmat a Boszporuszon, hogy begyűjtsön és megvizsgáljon egy úszó tárgyat, amelyről azt feltételezte: az ukrajnai partokról elszabadult tengeri akna.
Miután az aknát hatástalanították, a forgalom délután újraindult.
A román haditengerészet már múlt hétfőn is járőrözni küldte aknászhajóját, miután az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) március 19-én azt közölte, hogy az ukrán haditengerészet elaknásította Odessza, Ocsakiv, Csornomorszk és Pivdennyi kikötőjét. Az FSZB szerint a több mint 420 tengeri aknából néhány elszabadult a vihar miatt, és fenyegeti a fekete-tengeri hajózást.
Az ukrán fél az oroszokat vádolta a tengeri aknák elhelyezésével.
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
⚡️An unidentified drone carrying an 82-mm mortar mine crashed on the coast of ??Bulgaria.
Bulgarian National Radio reports that the drone crashed on rocks near the village of Tyulenovo, 70 km from the border with Romania and across the sea from Crimea. pic.twitter.com/aPsnNzj4BD
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
Rusya'ya seyir halindeyken Karadeniz açıklarında patlama ve yangın meydana gelen KAIROS isimli gemide devam eden yangına, NENE HATUN Acil Müdahale Gemimiz ve KURTARMA-12 Römorkörümüz ile @kiyiemniyet’e bağlı ekiplerimiz müdahale etmeye devam etmektedir.… pic.twitter.com/gx7iG5Rc5F
— T.C. Ulaştırma ve Altyapı Bakanlığı (@UABakanligi) November 28, 2025