Hatalmas áramellátási problémák jelentkeztek vasárnap este Harkiv, Poltava, Donyeck, Dnyipropetrovszk, Zaporizzsja és Szumi megyékben a villanyerőműveket ért orosz rakétatámadások következtében – számolt be az rbc.ua hírportál a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.
A jelentések szerint Harkiv különböző kerületeiben a helyi lakosok arról számolnak be, hogy megszűnt az áramszolgáltatás. Hasonló helyzet figyelhető meg a megyében található Lozova városban is.
Ihor Tyerehov, Harkiv polgármestere szerint jelenleg a szakszolgálatok foglalkoznak a kérdéssel. Dergacsov városi tanácsa ugyanakkor azt közölte, hogy az áramellátási problémákat a megszállók kritikus infrastruktúra ellen intézett rakétacsapásainak a következménye. Mikola Baksejev, Pervomajszkij polgármestere elmondta, hogy Harkiv megye teljesen áram nélkül marad a kritikus infrastruktúrát ért rakétatámadás miatt. „Az Oblenerho már dolgozik a probléma megoldásán. Őrizzék meg a nyugalmukat” – mondta Baksejev.
Tyerehov megerősítette a harkovi infrastrukturális létesítmények elleni támadást. A rakétacsapások következtében a város számos kerületében megszűnt az áramellátás. Ugyanezen okból nincs víz ugyanazokon a területeken, a szivattyúk nem működnek. „Ez az orosz agresszor aljas és cinikus bosszúja hadseregünk sikereiért a fronton, különösen a harkivi régióban” – írta a városvezető.
Poltava megyében Kremencsukban vannak gondok az árammal. A város több kerületében nincs áramszolgáltatás. Dmitrij Lunyin, Poltava megye katonai kormányzója elmondta, hogy hamarosan helyreáll az áram- és vízellátás a régióban, az energetikai mérnökök dolgoznak a probléma megoldásán. Ugyanakkor Kremencsuk polgármestere, Vitalij Maletszkij arról számolt be, hogy az áramellátás instabilitása miatt gondok vannak a város vízellátásában. Olekszandr Mamaj, Poltava polgármestere közölte, hogy a városban nincs vízellátás sem.
Dmitro Zsivickij, Szumi megye katonai kormányzója elmondta, hogy a Szumi megyében csökkent az elektromos hálózat feszültsége. Javasolta, hogy a térség lakói kapcsolják ki az elektromos készülékeket és a háztartási gépeket, hogy elkerüljék a károkat. „A régió elektromos hálózata továbbra is instabil a márciusi ellenséges bombázások következtében bekövetkezett pusztítások miatt. Lehetséges, hogy az orosz-fasiszta csapatok támadták az ukrajnai energiaellátó létesítményeket” – magyarázta. Azt is jelezte, hogy Szumiban nincs vízellátás, az Okhtirszkij járás 135 településén pedig nincs áram.
Zaporizzsja több kerületében megszűnt az áramellátás. A Donyeck megyei Kramatorszk városi tanácsa szerint nincs áramszolgáltatás a városban. A mérnökök már dolgoznak a hibaelhárításon.
Valentin Reznicsenko, Dnyipropetrovszk megye katonai kormányzója elmondta, hogy az oroszok által a térség energetikai infrastruktúrájára mért csapások következtében néhány város és település áram nélkül maradt, de már minden szolgáltatás működik. Pavlohrad városi tanácsa közölte, hogy a városban részben hiányzik az áramszolgáltatás az infrastruktúrát ért támadások követően, de szolgáltató már dolgozik az áramellátás helyreállításán, a lakosságot pedig nyugalomra intette.
Az Ukrenerho vállat közölte, hogy az ország északkeleti régiójában a hatalmas áramkimaradásokat a fő elektromos hálózatok ágyúzása okozta. Az orosz támadások nyomán keletkezett tüzeket már oltják. „Azokon a területeken, ahol az áramellátás megszűnt, a fogyasztókat lehetőség szerint tartalék vezetékekre kapcsolják át” – jelezte a cég.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Zaporizhzhia. Civilian building on fire after a Russian missile strike. As of now, one person has been reported dead, others wounded. My condolences. All services are on the scene, saving lives. Our every warrior destroying occupiers and liberating Ukrainian land brings justice… pic.twitter.com/S76rWDzk16
MTÜ Vaba Ukraina teadaanne Täna hommikul jäi meie ja Ukraina Abi MTÜ ühiskonvoi vaenlase raketilöögi alla. Poiste sõnul kukkus Iskander neist paarikümne meetri kaugusele. Kõik sõidukid hävinesid, poisid jäid napilt õnneks ellu ja terveks. pic.twitter.com/lvqj46KPOn
For the entire day, Kharkiv has been under Russian terrorist strikes. The air raid in the Kharkiv region has been ongoing for more than 12 hours.
Guided aerial bombs and missiles are targeting the ordinary buildings of Kharkiv, the ordinary civilian life of the city. A… pic.twitter.com/DVLOhrq7Oq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Russia has launched another brutal attack on our Kharkiv – on a construction hypermarket, on Saturday, right in the middle of the day.
As of now, it is believed that more than 200 people were in the hypermarket. All the emergency services are already on the site and providing… pic.twitter.com/9ItlGHkkEY
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Today's Russian strikes on Kharkiv are yet another example of Russian madness—there is no other way to describe it. Only insane people like Putin are capable of killing and terrorizing people in such heinous ways.