Az ukrán hadsereg visszaszerezte az irányítást Mali Scserbaki település felett Zaporizzsja irányában – számolt be az rbc.ua hírportál a 24. különálló Ajdar rohamzászlóalj által közzétett videóra hivatkozva.
A jelentés szerint az Ajdar egységei a 33. különálló rohamezreddel együtt felvonták az ukrán zászlót a településen. „Ez a siker az egységek világos interakciójának, elszántságának és összehangolt munkájának az eredménye. Minden ilyen lépés egy újabb oldala a küzdelmünknek, amely minden nap folytatódik, a fáradtság, a kockázatok és a veszteségek ellenére” – hangsúlyozták a harcosok.
Mali Scserbak a Kamjanszk-Orihiv vonal mentén fekszik. Nyár elején orosz csapatok nyomultak előre a település felé, ezt követően szürke zónába, vagyis ellenséges ellenőrzés alá került.
Az ukrán hadsereg és a nemzeti gárda összehangolt akcióinak eredményeként megtisztították az orosz csapatoktól Donyeck megyében Pankivka települést és a környező területeket – közölte a nemzeti gárda alá tartozó Azov ezred sajtószolgálata hétfőn a Facebookon.
„Ukrajna védelmi erőinek azon alegységei, amelyek az Azov 1. hadtestének műveleti övezetében tevékenykednek, folytatják a területek felszabadítását Dobropillja irányában. Az ellenség továbbra is csapatokat vezényel a térségbe. A támadó potenciál megerősítése érdekében az orosz hadsereg parancsnoksága oda csoportosította át további tartalékait, négy gyalogdandárt és egy tengerészgyalogos ezredet. Az ukrán erők mindent megtesznek annak érdekében, hogy megállítsák az oroszok előrenyomulását, és megakadályozzák a védelem áttörését” – írta a sajtószolgálat a közleményben.
[type] => post [excerpt] => Az ukrán hadsereg és a nemzeti gárda összehangolt akcióinak eredményeként megtisztították az orosz csapatoktól Donyeck megyében Pankivka települést és a környező területeket – közölte a nemzeti gárda alá tartozó Azov ezred sajtószolgálata hétfőn a... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1758011820 [modified] => 1757979603 ) [title] => Visszafoglalt az Azov ezred egy újabb települést Donyeck megyében [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=218239&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 218239 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 218240 [image] => Array ( [id] => 218240 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukran-hadsereg.png [original_lng] => 1608889 [original_w] => 1630 [original_h] => 786 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukran-hadsereg-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukran-hadsereg-300x145.png [width] => 300 [height] => 145 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukran-hadsereg-768x370.png [width] => 768 [height] => 370 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukran-hadsereg-1024x494.png [width] => 1024 [height] => 494 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukran-hadsereg-1536x741.png [width] => 1536 [height] => 741 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukran-hadsereg.png [width] => 1630 [height] => 786 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/ukran-hadsereg.png [width] => 1630 [height] => 786 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1757968809:12 [_thumbnail_id] => 218240 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 949 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 395997412002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 11 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma ) [tags] => Array ( [0] => 250370 [1] => 3303 [2] => 98762 ) [tags_name] => Array ( [0] => orosz agressszió [1] => Ukrán Fegyveres Erők [2] => visszafoglalás ) ) [2] => Array ( [id] => 215282 [content] =>
Az elmúlt két hétben az ukrán védelmi erők számos települést megtisztítottak Donyeck megyében a megszállóktól, és jelentős veszteségeket okoztak az ellenségnek élőerőben és felszerelésben – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkarára hivatkozva.
A jelentés szerint augusztus 4. és 17. között az ukrán hadsereg az Nemzeti Gárda Azov 1. hadtestének egységeivel együtt teljesen megtisztította Hruzke, Rubizsne, Novovogyane, Petrivka, Veszele és Zolotij Kologyaz falvakat. A harcok következtében az orosz csapatok közel ezer katonát veszítettek halottként, több mint 350-en megsebesültek, további 37 megszállót pedig fogságba ejtettek.
Az ukrán fegyveres erők egységei emellett megsemmisítettek és megrongáltak 11 harckocsit, 8 páncélozott harcjárművet, több mint száz gépjárművet, egy rakétavető rendszert, 22 tüzérségi üteget és 106 drónt. Dobropillja irányában stabilizációs intézkedések folynak. Csak az elmúlt 24 órában az ukrán hadsereg további hét orosz katonát ejtett foglyul.
Ezenkívül a 7. légideszant rohamhadtest erői a szomszédos egységekkel együtt megtisztították Pokrovszk városát az orosz diverzánscsoportok maradványaitól. Az ukrán egységek több területen is előrenyomultak és megszilárdították pozícióikat.
Az ukrán védelmi erők hat települést tisztítottak meg Dobropillja közelében Donyeck megyében, és Pokrovszk városát is megtisztították a megszállóktól – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkarára hivatkozva.
A jelentés szerint augusztus 4. és 16. között az Nemzeti Gárda Azov 1. hadtestének és a fegyveres erőknek az egységei és alegységei közös akcióinak eredményeként Donyeck megyében a következő településeket tisztították meg: Hruzske, Rubizsne, Novovohyane, Petrivka, Veszele, Zolotij Kologyaz.
A hadműveleti övezetben az ellenség jelentős emberveszteséget szenvedett. Az augusztus 16-i adatok szerint ezek a következők: visszavonhatatlan – 910 fő, sebsült – 335 fő, fogoly – 37 fő.
Az ellenség rengeteg felszerelést és fegyvert is veszített. Nyolc orosz harckocsit, hat páncélozott harcjárművet, 103 járművet, egy MLRS-t, 18 ágyút és 91 különféle típusú pilóta nélküli légi járművet semmisítettek meg vagy rongáltak meg.
A vezérkar megjegyezte, hogy folytatódnak a stabilizációs akciók Dobropillja város irányában. A Donyeck megyében működő 19. hadtest egységei az elmúlt napon hat orosz katonát fogtak el.
Ezen a héten a 7. légideszant rohamhadtest és a kapcsolódó egységek erői megtisztították Pokrovszk városát az ellenséges csoportoktól és megszállóktól.
New. Hearing Ukraine's military intelligence is conducting a daring counter-offensive near Pokrovsk to reopen key logistics lines. Videos shared with me purport to show a heli drop in areas Russia claims to hold. *Have not been able to verify vids independently. pic.twitter.com/ZGyYfjUD2S
Zelenszkij bejelentette, hogy az ukrán erők visszafoglalták Andrijivka falut az északkeleti Szumi régióban az orosz csapatok kiszorítására irányuló hadművelet részeként.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati videóüzenetében külön köszönetet mondott a 225. Különleges Rohamezred katonáinak a Szumi régióban végrehajtott offenzív műveletekért és különösen Andrijivka felszabadításáért.
Az ukrán államfő emellett kiemelte a Pokrovszk környéki „sikeres akciókat” is, amely hónapok óta az orosz támadások egyik fő célpontja a keleti fronton. Beszámolt továbbá a „jelentős eredményekről” Kupjanszk térségében, amely Ukrajna északkeleti részén található és erős orosz nyomás alatt áll.
Oroszország bejelentette, hogy a csapatai elszabadították a Kurszki területet az ukrán megszállás alól, de ez csak vágyálom – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkarának nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint „folytatódik az ukrán fegyveres erők védelmi hadművelete a Kurszki terület egyes térségeiben. A hadműveleti helyzet nehéz, de egységeink továbbra is tartják az állásaikat és végrehajtják a rendeltetésüknek megfelelő feladatokat”. Ugyanakkor a vezérkar szerint az ukrán fegyveres erők mindenféle fegyverrel, így az aktív védekezési taktika alkalmazásával is hatékony tűzkárokat okoznak az ellenségnek.
„A nap eleje óta öt ellenséges támadást vertek vissza a kurszki haderőcsoport hadműveleti zónájában, és jelenleg egy másik ilyen harci bevetés is folyik. Nem fenyeget egységeink bekerítése” – áll a kommentárban.
A vezérkar hangsúlyozta: az ellenség vezetésének kijelentései az ukrán csapatcsoport „vereségéről” nem más, mint propagandafogás, és a vágyálom valóságként való előadása. „Katonáink aktív akciói Oroszország Belgorodi területének bizonyos térségeiben is folytatódnak” – tette hozzá.
Vlagyimir Putyin, a Kreml ura meghallgatta Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök jelentését, és bejelentette a Kurszki terület felszabadítására irányuló hadművelet befejezését. Az állítása szerint április 26-án az orosz csapatok visszafoglalták a régió utolsó települését is – az ukrán határ közelében fekvő Hornal falut.
Major escalation in hostilities between Cambodia and Thailand taking place this morning as both countries exchange heavy artillery, rocket barrages and deploy armored formations at several points on the land border between the two countries: pic.twitter.com/mCsuNQYTlB
🇹🇭 🇰🇭 Major clashes erupted this morning, July 24, 2025, along multiple disputed points of the Thailand–Cambodia border, Both sides have deployed multiple-launch rocket systems, armored vehicles, and tanks, exchanging heavy fire.
Immigration choisie :Viol d’une fillette irlandaise par un (ingénieur...) migrant: Dublin s’embrase
Plusieurs milliers de manifestants se sont rassemblés à Saggart, banlieue de la capitale, et incendié au moins un fourgon de police. Des renforts etun canon à eau ont été déployés pic.twitter.com/QoxSKhM0MJ
— Ana19587 la Liberté n'a pas de prix🍾🇨🇵 (@anouk1818) October 22, 2025
Visszafoglalta az ukrán hadsereg Kolisznyikivkát, Harkiv megyében – jelentette az ukrán Deepstate információi alapján az Ukrainszka Pravda.
Kolisznyikivkát nem foglalták el korábban sem az oroszok teljesen, a Telegram-csatorna jelentése szerint viszont most sikerült teljesen megtisztítani a falut az orosz jelenléttől.
A kistelepülés a Kupjanszk-szektorban található, az Oszkil folyó keleti partján. A térségben az oroszok Kupjanszkot próbálják elfoglalni 2023 eleje óta, az ukránok a Szenkovke melletti átjárónál ellentámadnak.
Ukrajna az általa ellenőrzött kurszki régió területének több mint 40%-át elvesztette az augusztusban indított meglepetésszerű művelet során. Ez az orosz hadsereg által szervezett ellentámadási hullámok hátterében történt – számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a brit hírirodának az ukrán vezérkarban lévő egyik informátora elmondta: „Legjobb esetben is körülbelül 1376 négyzetkilométert ellenőriztünk. Most persze ez a terület kisebb. Az ellenség fokozza ellentámadásait.” Tisztázta, hogy az ukrán fegyveres erők jelenleg mintegy 800 négyzetkilométernyi orosz területet birtokolnak. Azt is jelezte, hogy a Kurszki területnek ezt a részét addig meg, amíg ez katonai szempontból indokolt.
A Reuters hozzátette, hogy az ukrán fegyveres erők Kurszk térségében végrehajtott hadműveletének segítségével Kijev megpróbálta megállítani az orosz hadsereget Ukrajna keleti és északkeleti részén. Elsősorban azt akarta elérni, hogy Oroszországot a keleten fokozatosan előrenyomuló csapatainak visszavonására kényszerítse, és hogy Kijev további pozíciókat kapjon a jövőbeni béketárgyalásokon.
Ukrajnának sikerült visszaszereznie az ellenőrzést a Harkivi terület orosz–ukrán határ menti részein – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek éjjeli videoüzenetében.
Az oroszok 10 kilométerig terjedő mélységben jutottak be a harkivi régióba a határ felől a hetekkel ezelőtt indult offenzíva eredményeként. Zelenszkij most azt mondta, hogy az ukrán erőknek sikerült visszafoglalnuk ezeket a területeket. Az államfő köszönetet mondott a műveletekben részt vevő katonáknak
Az ukrán elnök pénteken személyesen látogatott Harkivba, ahol egy nappal korábban orosz rakétatámadásban megsemmisült Ukrajna egyik legnagyobb nyomdája, és hét ember meghalt – írta a The Kyiv Independent.
Az ukrán hadsereg felszabadította a Bahmut melletti Kliscsijivkát, de az ellenség nem hagy fel a próbálkozással, hogy visszaszerezze az ellenőrzést az elvesztett területek felett – közölte vasárnap az ukrán fegyveres erők 80. különálló légideszant rohamdandárja a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a dandár Facebook-oldalán közzétett egy videót a Kliscsijivkában tartózkodó katonákról. A hadsereg tájékoztatása szerint a települést a 80. különálló rohamdandár, az 5. különálló rohamdandár, valamint a Támadógárdához tartozó Düh dandár harcosai szabadították fel. „Az ellenség folyamatosan igyekszik maximális kárt okozni katonáinknak, és minden lehetséges eszközt bevet, hogy tüzérségével veszteségeket okozzon” – hangsúlyozták az ukrán katonák.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy, hogy az ukrán fegyveres erők vezérkara vasárnap esti jelentésében nem említette Kliscsijivka felszabadítását, de közölte, hogy a település térségében az ukrán katonák 5 ellenséges támadást vertek vissza, és az ukrán csapatok Bahmut közelében is folytatták a támadó akciókat.
Később, még vasárnap este a Belügyminisztérium megerősítette Kliscsijivka felszabadítását a megszállás alól. „A Düh nemzeti rendőrdandár harcosai a 80. különálló rohamdandár és az 5. különálló rohamdandár katonáival együtt heves harcok eredményeként kiűzték az orosz megszállókat, és kitűzték az ukrán zászlót a felszabadított Kliscsijivkában” – áll a belügyminisztériumi közleményében.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán hadsereg felszabadította a Bahmut melletti Kliscsijivkát, de az ellenség nem hagy fel a próbálkozással, hogy visszaszerezze az ellenőrzést az elvesztett területek felett. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1695031200 [modified] => 1695030093 ) [title] => Az ukrán fegyveres erők elfoglalták Kliscsijivka falut Bahmut közelében [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=130546&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 130546 [uk] => 130550 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 130547 [image] => Array ( [id] => 130547 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/visszafoglalas.png [original_lng] => 1749444 [original_w] => 1335 [original_h] => 728 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/visszafoglalas-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/visszafoglalas-300x164.png [width] => 300 [height] => 164 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/visszafoglalas-768x419.png [width] => 768 [height] => 419 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/visszafoglalas-1024x558.png [width] => 1024 [height] => 558 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/visszafoglalas.png [width] => 1335 [height] => 728 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/visszafoglalas.png [width] => 1335 [height] => 728 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/visszafoglalas.png [width] => 1335 [height] => 728 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1695020681:8 [_thumbnail_id] => 130547 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3757 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1a9835b8c18f6d6212d9108889381ac4] =>
The 35th separate brigade of the Marine Corps, together with the 129th "Arey" brigade of the Territorial Guards liberated Staromayorskoye settlement, Donetsk region!
The 35th separate brigade of the Marine Corps, together with the 129th "Arey" brigade of the Territorial Guards liberated Staromayorskoye settlement, Donetsk region!