A kedd éjszakai légitámadás következtében Kijev nyolc kerületében keletkeztek károk, a támadás során tűz ütött ki a korábbi brit vízumközpontban – jelentette ki Timur Tkacsenko, a Kijevi Városi Katonai Közigazgatás (KMMA) vezetője az ukrán televíziónak nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Tkacsenko elmondta, hogy eddig több mint 40 olyan helyszínt regisztráltak, ahol lezuhant drónok és rakéták, valamint törmelékek okoztak károkat. „Nyolc kerületben vannak károk, jelenleg további helyszíneket vizsgálunk. Obolony, Darnyica és a Sevcsenko kerületek voltak a leginkább érintettek” – tette hozzá.
A KMVA vezetője jelezte, hogy a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának speciális helikoptere is részt vett a következmények felszámolásában. A helikopter a legtöbb időt a Sevcsenko kerületben töltötte, ahol kilenc helyszínt érintett a katasztrófa. Főként a brit vízumközpont sérült meg a támadás során. A mentőalakulatok már eloltották a tüzet.
A The Village Ukraine internetes kiadvány szerint az épület jelentős károkat szenvedett, a közelben törött üveg és ablakkeretek hevernek. Központ biztonsági őre szerint a támadás idején hárman tartózkodtak a közelben, de sikerült megmenekülniük.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A kedd éjszakai légitámadás következtében Kijev nyolc kerületében keletkeztek károk, a támadás során tűz ütött ki a korábbi brit vízumközpontban – jelentette ki Timur Tkacsenko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1749570480
[modified] => 1749567613
)
[title] => A Kijev elleni éjszakai légitámadás során az oroszok szétlőtték az egykori brit vízumközpontot
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=207010&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 207010
[uk] => 207019
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 207014
[image] => Array
(
[id] => 207014
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5455-2.jpg
[original_lng] => 146303
[original_w] => 800
[original_h] => 505
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5455-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5455-2-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5455-2-768x485.jpg
[width] => 768
[height] => 485
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5455-2.jpg
[width] => 800
[height] => 505
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5455-2.jpg
[width] => 800
[height] => 505
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5455-2.jpg
[width] => 800
[height] => 505
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5455-2.jpg
[width] => 800
[height] => 505
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1749557611:2
[_thumbnail_id] => 207014
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1758
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 85284705001
[_oembed_b631736fb9c01b8765397359bff4775e] =>
😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEspic.twitter.com/iIsHm1yABj
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
This is how the headquarters of Ukraine’s government now looks after this morning's Russian attack. Our whole team works in this building daily. Fortunately, no one was injured. Russian barbarism will not halt the work of Ukraine’s government.
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ