Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTMyNTg2O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 246420
[content] =>
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) mély aggodalmának adott hangot az oroszok által elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőmű közelében bekövetkezett támadással kapcsolatban.
Arra figyelmeztettek, hogy az esemény veszélyeztetheti az erőművet jelenleg tápláló egyetlen megmaradt külső villamosenergia-vonalat.

X-en közzétett közleményükben úgy fogalmaztak, hogy az ügynökséget tájékoztatta a Zaporizzsjai Atomerőmű, hogy a szomszédos Zaporizzsjai Hőerőművet (ZAHE) – amelynek kapcsolóberendezése az atomerőmű áramellátásában is szerepet játszik – reggel súlyos támadás érte.
A ZAHE-ban állomásozó NAÜ-csapat a hőerőmű irányában enyhe füstöt észlelt, és katonai tevékenységre utaló hangokat hallott. Az Ukrinform szerint az ügynökség hangsúlyozta, hogy az esemény komoly kockázatot jelent az atomerőmű egyetlen megmaradt külső tápvonalára nézve.
Mint írják, ez a vonal az elmúlt hetekben már többször megszakadt, ami az erőművet teljes egészében a vészhelyzeti dízelaggregátorokra utalta – ezek biztosítják a hat reaktor hűtéséhez szükséges áramot –, és nélkülük nukleáris baleset kockázata merülne fel. Ugyanakkor jelezték, hogy a tápvonal egyelőre üzemben van.
[type] => post
[excerpt] => A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) mély aggodalmának adott hangot az oroszok által elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőmű közelében bekövetkezett támadással kapcsolatban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1780597320
[modified] => 1780587402
)
[title] => NAÜ: támadás érte a Zaporizzsjai Atomerőmű egyetlen megmaradt külső áramvonalát
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=246420&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 246420
[uk] => 246400
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 246401
[image] => Array
(
[id] => 246401
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/image-43.png
[original_lng] => 1577932
[original_w] => 1200
[original_h] => 943
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/image-43-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/image-43-300x236.png
[width] => 300
[height] => 236
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/image-43-768x604.png
[width] => 768
[height] => 604
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/image-43-1024x805.png
[width] => 1024
[height] => 805
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/image-43.png
[width] => 1200
[height] => 943
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/image-43.png
[width] => 1200
[height] => 943
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/image-43.png
[width] => 1200
[height] => 943
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1780576603:12
[_oembed_af33644c554a5035ec50e8e7c561aacf] => The IAEA has been informed by the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant (ZNPP) that the nearby Zaporizhzhya Thermal Power Plant (ZTPP) - whose switchyard helps deliver electricity to the ZNPP - has been under heavy attack this morning.
The IAEA team at the ZNPP saw light smoke… pic.twitter.com/PkZDErWA5e
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) June 4, 2026
[_oembed_time_af33644c554a5035ec50e8e7c561aacf] => 1780576532
[_thumbnail_id] => 246401
[_edit_last] => 12
[views_count] => 378
[_oembed_0f7af682414ccb74516d53011fd5875b] => 🇮🇩 A WWII-era bomb buried beneath a home exploded in Indonesia's Papua Province yesterday, killing at least 5 people, injuring 5 more, and leveling 6 houses.
The bomb had been sitting in the ground for over 80 years!!pic.twitter.com/o42V75VmlE
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) June 1, 2026
[_oembed_time_0f7af682414ccb74516d53011fd5875b] => 1780586523
[_oembed_5533fec2484cde6b85254b005ad975a7] => Güney Koreli Savunma Devinin Fabrikasında Patlama!
Güney Koreli savunma devi Hanwha Aerospace’in roket yakıtı ve mühimmat üreten Daejeon tesisinde şiddetli bir patlama meydana geldi.
İlk belirlemelere göre 5 kişi hayatını kaybetti, 2 kişi yaralandı.
Cumhurbaşkanı Lee… pic.twitter.com/5J3r0E2lKg
— SavunmaSanayiST.com (@SavunmaSanayiST) June 1, 2026
[_oembed_time_5533fec2484cde6b85254b005ad975a7] => 1780586524
[_algolia_sync] => 968773577001
[_oembed_56b741b0d3fd7c0b154cd70a619e5bc5] =>
[_oembed_time_56b741b0d3fd7c0b154cd70a619e5bc5] => 1780850116
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 67169
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 72657
[1] => 1662
[2] => 363
[3] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ)
[1] => robbanás
[2] => támadás
[3] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[1] => Array
(
[id] => 245989
[content] =>
A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) helyszínen lévő megfigyelői arról is tájékoztattak, hogy a sugárzás mértéke a normális tartományban van a nukleáris létesítmény területén. Az ügynökség az X-en közölte, hogy szakértői csapatának a károk szemrevételezése során óvóhelyre kellett igyekeznie légiriadó miatt.
„A terület átvizsgálása közben a csoportot utasították, hogy vonuljon fedezékbe, mivel a közelben drónok zaját észlelték, és lövéseket adtak le a támadás visszaverése érdekében” – tették hozzá.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója olyan súlyos incidensnek minősítette a szombaton történteket, ami veszélyeztette az alapvető nukleáris biztonsági elveket.
„A nukleáris létesítmények elleni támadások elfogadhatatlanok, és azoknak véget kell vetni annak érdekében, hogy elkerülhető legyen egy nukleáris baleset nagyon is valós kockázata” – tette hozzá.
A NAÜ tájékoztatása szerint az incidensről az erőmű vezetése értesítette a szervezetet. Az ügynökség zaporizzsjai szakértői csoportja engedélyt kért a sérült épület első kézből történő megvizsgálására. Rafael Grossi „komoly aggodalmának” adott hangot, és kijelentette: „a nukleáris létesítmények elleni támadás olyan, mint a tűzzel játszani”.
Az orosz állami atomenergetikai vállalat, a Roszatom vezetője, Alekszej Lihacsov szerint az erőmű fontos rendszerei nem sérültek meg. Orosz részről azt állították, hogy ukrán drón találta el a hatos blokk turbinacsarnokát.
Az ukrán hadsereg visszautasította a vádakat, és a Telegramon közzétett közleményében az esetet „nukleáris zsarolásnak” nevezte Oroszország részéről.
A hat reaktorral és mintegy 6000 megawatt beépített kapacitással rendelkező Zaporizzsjai Atomerőmű Európa legnagyobb ilyen létesítménye. Az erőmű 2022 márciusa óta orosz ellenőrzés alatt áll, reaktorait biztonsági okokból leállították. A NAÜ az orosz-ukrán háború kezdete óta rendszeresen figyelmeztet a létesítmény körüli katonai műveletek jelentette nukleáris kockázatokra.
[type] => post
[excerpt] => A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) helyszínen lévő megfigyelői arról is tájékoztattak, hogy a sugárzás mértéke a normális tartományban van a nukleáris létesítmény területén.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1780302935
[modified] => 1780303005
)
[title] => A sugárzás mértéke a normális tartományban van a Zaporizzsjai Atomerőmű területén
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=245989&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 245989
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 245991
[image] => Array
(
[id] => 245991
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[original_lng] => 82346
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/zaporizzsjai-atomeromu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/zaporizzsjai-atomeromu-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1780296423:12
[views_count] => 218
[_thumbnail_id] => 245991
[_edit_last] => 12
[_algolia_sync] => 108340207000
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_af33644c554a5035ec50e8e7c561aacf] => The IAEA has been informed by the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant (ZNPP) that the nearby Zaporizhzhya Thermal Power Plant (ZTPP) - whose switchyard helps deliver electricity to the ZNPP - has been under heavy attack this morning.
The IAEA team at the ZNPP saw light smoke… pic.twitter.com/PkZDErWA5e
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) June 4, 2026
[_oembed_time_af33644c554a5035ec50e8e7c561aacf] => 1780847493
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1791
[1] => 16045
[2] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dróntámadás
[1] => sugárzás
[2] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[2] => Array
(
[id] => 245904
[content] =>
Drón csapódott a délkelet-ukrajnai, orosz ellenőrzés alatt álló Zaporizzsjai Atomerőmű egyik turbinacsarnokába szombaton, és a jelentések szerint lyukat ütött az épület falán – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az X-en tett bejegyzésben. Az ENSZ nukleáris felügyeleti szervezete helyszíni hozzáférést kért a létesítményhez.
A NAÜ tájékoztatása szerint az incidensről az erőmű vezetése értesítette a szervezetet. Az ügynökség zaporizzsjai szakértői csoportja engedélyt kért a sérült épület első kézből történő megvizsgálására. Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója „komoly aggodalmának” adott hangot, és kijelentette: „A nukleáris létesítmények elleni támadás olyan, mint a tűzzel játszani”.

Az orosz állami atomenergetikai vállalat, a Roszatom vezetője, Alekszej Lihacsov szerint az erőmű fontos rendszerei nem sérültek meg. Orosz részről azt állították, hogy ukrán drón találta el a hatos blokk turbinacsarnokát.
Az ukrán hadsereg visszautasította a vádakat, és a Telegramon közzétett közleményében az esetet „nukleáris zsarolásnak” nevezte Oroszország részéről.
A NAÜ szerint amennyiben az értesülés megerősítést nyer, ez lenne az első dróntámadás az erőmű telephelyének határain belül 2024 áprilisa óta. A szervezet hangsúlyozta, hogy semmilyen támadás nem irányulhat nukleáris létesítmények ellen vagy azokból kiindulva.
A hat reaktorral és mintegy 6000 megawatt beépített kapacitással rendelkező Zaporizzsjai Atomerőmű Európa legnagyobb ilyen létesítménye. Az erőmű 2022 márciusa óta orosz ellenőrzés alatt áll, reaktorait biztonsági okokból leállították. A NAÜ az orosz-ukrán háború kezdete óta rendszeresen figyelmeztet a létesítmény körüli katonai műveletek jelentette nukleáris kockázatokra.
[type] => post
[excerpt] => Drón csapódott a délkelet-ukrajnai, orosz ellenőrzés alatt álló Zaporizzsjai Atomerőmű egyik turbinacsarnokába szombaton, és a jelentések szerint lyukat ütött az épület falán – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az X-en tett bejegyzé...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1780226760
[modified] => 1780225949
)
[title] => Dróntalálat érte a Zaporizzsjai Atomerőmű egyik turbinacsarnokát, helyszíni szemlét kér a NAÜ
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=245904&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 245904
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 245905
[image] => Array
(
[id] => 245905
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/energodar-zaporozje-nuklearna-elektrana.jpg
[original_lng] => 132411
[original_w] => 1000
[original_h] => 667
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/energodar-zaporozje-nuklearna-elektrana-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/energodar-zaporozje-nuklearna-elektrana-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/energodar-zaporozje-nuklearna-elektrana-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/energodar-zaporozje-nuklearna-elektrana.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/energodar-zaporozje-nuklearna-elektrana.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/energodar-zaporozje-nuklearna-elektrana.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/energodar-zaporozje-nuklearna-elektrana.jpg
[width] => 1000
[height] => 667
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1780215150:12
[_thumbnail_id] => 245905
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 407
[_oembed_9dad51cdb67dc9c4ff52998ad39aae07] => I am grateful to the Security Service of Ukraine for striking one of Russia’s important military-industrial enterprises. The distance from our border is 1,700 kilometers – Perm Krai. Metafrax Chemicals is an important part of Russia’s chemical industry. The company’s products… pic.twitter.com/zX6igu8gAi
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 23, 2026
[_oembed_time_9dad51cdb67dc9c4ff52998ad39aae07] => 1780215151
[_oembed_8b3a6770b3dc3404e6565a3fc5c84e01] =>
[_oembed_time_8b3a6770b3dc3404e6565a3fc5c84e01] => 1780215152
[_oembed_e3c0d3dc6c39b3762dd59edc60b6028d] =>
[_oembed_time_e3c0d3dc6c39b3762dd59edc60b6028d] => 1780215152
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 106470996000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 17
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Sürgős
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 661417
[1] => 135328
[2] => 908
[3] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dróntalálat
[1] => Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ)
[2] => vizsgálat
[3] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[3] => Array
(
[id] => 242289
[content] =>
Egy reggeli dróntámadás következtében meghalt a szállítóműhely sofőrje, aki az ipari telephely közelében tartózkodott.
Az április 27-i reggeli dróntámadás következtében meghalt a szállítóműhely sofőrje a Zaporizzsjai Atomerőműben, számolt be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ).

„A Zaporizzsjai Atomerőmű tájékoztatta a NAÜ-t, hogy az ipari telephely közelében tartózkodó, a szállítóműhely sofőrje ma reggel dróntámadás következtében meghalt” – áll a közleményben.
Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója ismét hangsúlyozta, hogy az atomerőműveken vagy azok közelében végrehajtott csapások veszélyt jelentenek a nukleáris biztonságra.
A NAÜ csapata a helyszínen kivizsgálja az esetet, és továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet.
[type] => post
[excerpt] => Egy reggeli dróntámadás következtében meghalt a szállítóműhely sofőrje, aki az ipari telephely közelében tartózkodott.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1777399860
[modified] => 1777373938
)
[title] => NAÜ: dróntámadás következtében meghalt a Zaporizzsjai Atomerőmű dolgozója
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=242289&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 242289
[uk] => 242207
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 242208
[image] => Array
(
[id] => 242208
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4416344.jpg
[original_lng] => 103746
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4416344-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4416344-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4416344.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4416344.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4416344.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4416344.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/4416344.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1777363139:12
[_thumbnail_id] => 242208
[_edit_last] => 12
[views_count] => 746
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 857238350002
[_oembed_cd573eef85ebd8a62a9fee64ccef287c] => The scale of the fire at the oil pumping station in Russian Perm after a repeated Ukrainian drone attack pic.twitter.com/PpJNJFqHx5
— Visegrád 24 (@visegrad24) April 30, 2026
[_oembed_time_cd573eef85ebd8a62a9fee64ccef287c] => 1778412308
[_oembed_ee3bb7398c478acd999081bdbb0c0255] =>
[_oembed_time_ee3bb7398c478acd999081bdbb0c0255] => 1779108150
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 17
[3] => 167
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Sürgős
[3] => Tanú
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1791
[1] => 581
[2] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dróntámadás
[1] => halálos áldozat
[2] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[4] => Array
(
[id] => 242145
[content] =>
Vasárnap ismét megszűnt a Zaporizzsjai Atomerőmű áramellátása, ez már a 15. áramszünet a 2022-es megszállás kezdete óta – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az Enerhoatom Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint az atomerőműnek ismét megszűnt a külső áramellátása. „A Feroszplavna-1 távvezetéket lekapcsolták, ami miatt szünetel az erőmű áramellátása. Másfél órán át 19 tartalék dízelgenerátor működtette az állomást” – áll a közleményben.

Az Enerhoatom hangsúlyozta, hogy ez a 15. áramszünet az atomerőműben az elfoglalása óta. A vállalat kiemelte, hogy minden ilyen incidens növeli a nukleáris és sugárbiztonság kockázatát nemcsak Ukrajnában, hanem Európában is.
„A helyzet ismét megerősíti annak szükségességét, hogy az erőművet a lehető leghamarabb vissza kell adni Ukrajna és jogszerű üzemeltetője, az Enerhoatom teljes ellenőrzése alá, ami Európa legnagyobb atomerőművének biztonságos üzemeltetésének egyetlen garanciája” – áll a bejegyzésben.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Vasárnap ismét megszűnt a Zaporizzsjai Atomerőmű áramellátása, ez már a 15. áramszünet a 2022-es megszállás kezdete óta.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1777288980
[modified] => 1777286727
)
[title] => A háború kezdete óta tizenötödik alkalommal szűnt meg a Zaporizzsjai Atomerőmű áramellátása
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=242145&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 242145
[uk] => 242147
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 142877
[image] => Array
(
[id] => 142877
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[original_lng] => 629076
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1777277886:2
[_thumbnail_id] => 142877
[_edit_last] => 5
[views_count] => 855
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 40884202000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 56647
[1] => 14745
[2] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áramellátás
[1] => áramszünet
[2] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[5] => Array
(
[id] => 240652
[content] =>
A Zaporizzsjai Atomerőmű kedd reggel külső áramellátás nélkül maradt – számolt be az rbc.ua hírportál Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) X-közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint kedd reggel megszakadt a Zaporizzsjai Atomerőmű utolsó külső távvezetéke. Az állomás teljesen elvesztette a külső áramellátást. A biztonsági rendszerek működésének biztosítása érdekében automatikusan aktiválódtak a tartalék dízelgenerátorok. Egy NAÜ-csapat, amely folyamatosan a helyszínen van, figyelemmel kíséri a helyzetet.
„A külső áramellátás kiesése ismét rávilágít a nukleáris biztonságot fenyegető kockázatokra a konfliktusok során” – idézte a nyilatkozat Rafael Grossit, a NAÜ főigazgatóját. Ezzel párhuzamosan az ügynökség mindkét féllel tárgyalásokat folytat egy új helyi tűzszünetről – erre egy másik elektromos vezeték javításához van szükség, ami helyreállíthatná az állomás külső áramellátását.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Zaporizzsjai Atomerőmű kedd reggel külső áramellátás nélkül maradt – közölte Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ).
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1776173640
[modified] => 1776168306
)
[title] => Áramellátás nélkül maradt a Zaporizzsjai Atomerőmű – NAÜ
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=240652&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 240652
[uk] => 240694
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 125501
[image] => Array
(
[id] => 125501
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-zaporizzsjai-atomeromu-foto-energoatom-lgc.jpg
[original_lng] => 42697
[original_w] => 730
[original_h] => 472
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-zaporizzsjai-atomeromu-foto-energoatom-lgc-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-zaporizzsjai-atomeromu-foto-energoatom-lgc-300x194.jpg
[width] => 300
[height] => 194
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-zaporizzsjai-atomeromu-foto-energoatom-lgc.jpg
[width] => 730
[height] => 472
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-zaporizzsjai-atomeromu-foto-energoatom-lgc.jpg
[width] => 730
[height] => 472
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-zaporizzsjai-atomeromu-foto-energoatom-lgc.jpg
[width] => 730
[height] => 472
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-zaporizzsjai-atomeromu-foto-energoatom-lgc.jpg
[width] => 730
[height] => 472
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/a-zaporizzsjai-atomeromu-foto-energoatom-lgc.jpg
[width] => 730
[height] => 472
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1776165260:8
[_thumbnail_id] => 125501
[_edit_last] => 5
[views_count] => 767
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_596812662a6472052cc4c896bcd36623] => Two days ago, the Iranian regime had 11 ships in the Gulf of Oman, today they have ZERO. The Iranian regime has harassed and attacked international shipping in the Gulf of Oman for decades. Those days are over. Freedom of maritime navigation has underpinned American and global… pic.twitter.com/nzdkMVMqZC
— U.S. Central Command (@CENTCOM) March 2, 2026
[_oembed_time_596812662a6472052cc4c896bcd36623] => 1776157508
[_algolia_sync] => 865150455001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 67169
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 56647
[1] => 72657
[2] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áramellátás
[1] => Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ)
[2] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[6] => Array
(
[id] => 220694
[content] =>
Oroszország a Zaporizzsjei Atomerőmű tervének második fázisába lépett, provokációkat és tüzérségi támadásokat szervez az állomás közelében – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál Petro Andrjuscsenkóra, a Megszállást Kutató Központ vezetőjére hivatkozva.
A jelentés szerint Jasina, a Zaporizzsjai Atomerőmű megszállókat képviselő kommunikációs igazgatója a generátorokból származó áramszolgáltatás szünetelésének 15. napján kijelentette, hogy Ukrajna állítólag folyamatosan lövi a tartalék generátorok üzemanyagtartályait.

Ugyanakkor még a NAÜ megfigyelő missziója sem jegyezett fel egyetlen ilyen „csapást” sem. Ehelyett az oroszok tegnap este szó szerint ismét tüzérségi támadást indítottak az erőmű közeli területről.
Andrjuscsenko szerint ez a Zaporizzsjai Atomerőmű reintegrációjának utolsó szakaszába való átmenetet jelzi. Várható, hogy az oroszok egy újabb provokációt fognak végrehajtani egy „valódi” nukleáris fenyegetéssel, és azt felhasználva átállítják az erőművet az orosz energiarendszererre.
Ugyanakkor a Zaporizzsjai Atomerőmű áramszünete alatt a megszállt Zaporizzsja megyében továbbra is tömeges áramkimaradások vannak a Melitopol alállomásain végzett műszaki munkálatok miatt. Ez is megerősíti az atomerőmű műszaki visszaállításának aktív fázisát.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország a Zaporizzsjei Atomerőmű tervének második fázisába lépett, provokációkat és tüzérségi támadásokat szervez az állomás közelében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1759945200
[modified] => 1759944700
)
[title] => Oroszország fokozza a provokációit az ellenőrzése alatt álló Zaporizzsjai Atomerőmű ellen
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=220694&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 220694
[uk] => 220697
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 220695
[image] => Array
(
[id] => 220695
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/oroszok.jpg
[original_lng] => 53880
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/oroszok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/oroszok-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/oroszok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/oroszok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/oroszok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/oroszok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/oroszok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1759934828:12
[_thumbnail_id] => 220695
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2307
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_31d86d61775ad6073f783e447fbaf203] => IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
[_oembed_time_31d86d61775ad6073f783e447fbaf203] => 1759933905
[_algolia_sync] => 433394135001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 3126
[2] => 41
[3] => 67169
[4] => 17
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 407819
[1] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => orosz provokáció
[1] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[7] => Array
(
[id] => 220504
[content] =>
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) megfigyelői robbanássorozatról számoltak be, amely körülbelül 1,25 kilométerre volt a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) kerületétől a megszállt Enerhodar városában, Zaporizzsja megyében – számolt be az Interfax.
„A NAÜ Zaporizzsjai Atomerőműben dolgozó csapata ma több bejövő és kifelé irányuló lövést hallott az erőmű környékéről. A Jelentés szerint két lövés érte az erőmű kerületének 1,25 kilométeres körzetében” – közölte a NAÜ hétfőn az X közösségi platformon közzétett közleményében.
Rafael Mariano Grossi, a NAÜ főigazgatója azt nyilatkozta, hogy a bombázás növeli a nukleáris biztonsági kockázatokat az atomerőműben, amely csaknem két hete külső áramellátás nélkül van.
[type] => post
[excerpt] => A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) megfigyelői robbanássorozatról számoltak be, amely körülbelül 1,25 kilométerre volt a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) kerületétől a megszállt Enerhodar városában, Zaporizzsja megyében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1759831800
[modified] => 1759795287
)
[title] => Robbanásokról számolt be a NAÜ a Zaporizzsjai Atomerőmű körül
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=220504&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 220504
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 142877
[image] => Array
(
[id] => 142877
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[original_lng] => 629076
[original_w] => 2560
[original_h] => 1440
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu-2048x1152.jpg
[width] => 2048
[height] => 1152
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/zaporizzsjai-atomeromu.jpg
[width] => 2560
[height] => 1440
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1759784491:12
[_oembed_31d86d61775ad6073f783e447fbaf203] => IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
[_oembed_time_31d86d61775ad6073f783e447fbaf203] => 1759784175
[_thumbnail_id] => 142877
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2220
[_oembed_833b0ee7660780be8381d03b5aea75da] =>
[_oembed_time_833b0ee7660780be8381d03b5aea75da] => 1759821003
[_algolia_sync] => 479744753000
[_oembed_0f1ddbd309717b760da7dd50b2802077] => Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast
A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
— Chat News Hub (@chatnewshub) October 10, 2025
[_oembed_time_0f1ddbd309717b760da7dd50b2802077] => 1760368531
[_oembed_988b1950515be49a02dd4f9f5e25753b] => TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLB pic.twitter.com/OxhaLceMZO
— Action News 5 (@WMCActionNews5) October 10, 2025
[_oembed_time_988b1950515be49a02dd4f9f5e25753b] => 1760368531
[_oembed_89fbaeb059726ee4b1b81ff376b931fb] =>
[_oembed_time_89fbaeb059726ee4b1b81ff376b931fb] => 1761392553
[_oembed_296a123ab8d9526317ba243ee68c5163] => Vanredna situacija, pucnjava, gori vatra, vatrogasci gase, a Marina Raguš ne prekida glasanje!
Nadrealno https://t.co/9r92KAHO25
— Biljana Đorđević (@Bibislav) October 22, 2025
[_oembed_time_296a123ab8d9526317ba243ee68c5163] => 1761758737
[_oembed_252de615242f09c6e389393ded2e075c] =>
[_oembed_time_252de615242f09c6e389393ded2e075c] => 1761758737
[_oembed_956b8ccab2a145c44b464125f36fc469] => #WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Here is what we know:
- A UPS freight transport aircraft crashed… pic.twitter.com/RjOgyAngtx
— Authentic voice (@Authenticvoice6) November 5, 2025
[_oembed_time_956b8ccab2a145c44b464125f36fc469] => 1762451290
[_oembed_801810a360f0964226a6e7cecd2067a6] => BREAKING: Aerial footage shows the UPS cargo plane crash near Louisville, Kentucky airport.
Police confirm there are victims and the blood is on Donald Trump’s hands!!!
pic.twitter.com/4eVyffJLDK
— Morgan J. Freeman (@mjfree) November 4, 2025
[_oembed_time_801810a360f0964226a6e7cecd2067a6] => 1762451290
[_oembed_7d2a75dfa6b8cb360100c62d088b17fe] => NEW: Security camera captures crash of UPS Flight 2976 in Louisville, Kentucky pic.twitter.com/mZkDUSidvs
— BNO News Live (@BNODesk) November 5, 2025
[_oembed_time_7d2a75dfa6b8cb360100c62d088b17fe] => 1762451290
[_oembed_b90526cad540c6f2bd02dac47b71a5aa] => BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Reports indicate the UPS Flight… pic.twitter.com/G0GB7CbDld
— Melissa Hallman (@dotconnectinga) November 4, 2025
[_oembed_time_b90526cad540c6f2bd02dac47b71a5aa] => 1762451290
[_oembed_6c901f469fd96696bbafe8b1c39cad2b] => BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station.
Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
Details awaited. pic.twitter.com/tELxBP9bBh
— Rahul Shivshankar (@RShivshankar) November 10, 2025
[_oembed_time_6c901f469fd96696bbafe8b1c39cad2b] => 1762968703
[_oembed_e47c73a3c8d157ea11f37826e6e5955b] =>
[_oembed_time_e47c73a3c8d157ea11f37826e6e5955b] => 1763891355
[_oembed_1bb458e03acbcc9427b605fb88d9772c] => A massive fire has broken out at one of the largest markets in St. Petersburg, Russia, with reports of explosions on site.
According to Russian media, the entire market area may be engulfed in flames. Witnesses describe hearing multiple blasts. The cause of the fire remains… pic.twitter.com/TmAsjueTNy
— Visegrád 24 (@visegrad24) December 10, 2025
[_oembed_time_1bb458e03acbcc9427b605fb88d9772c] => 1765810214
[_oembed_723858788e54617e9d18b6a74be37b11] => St.Petersburg, russia ❗
Fire Sale! Hot prices 🔥🔥🔥💨
The Pravoberezhny Market is on fire. Today around 17:00, a fire broke out at the address: Nevsky District, Dybenko Street, house 16. The area of the fire at the market has increased to 1,500 square meters. pic.twitter.com/jlRRI0Zh51
— LX (@LXSummer1) December 10, 2025
[_oembed_time_723858788e54617e9d18b6a74be37b11] => 1765810214
[_oembed_b29c6a3a473e561df76cdeacee6f4852] =>
[_oembed_time_b29c6a3a473e561df76cdeacee6f4852] => 1768747554
[_oembed_892469a43dcdb8abdbe5d8243e1a59d4] => A factory explosion at Baogang United Steel in Baotou, Inner Mongolia, killed 2 people and injured 66, with 3 seriously hurt and 5 missing. The blast, which caused heavy smoke and tremors, occurred around 3 p.m. local time. Rescue teams responded immediately, and authorities are… pic.twitter.com/2MPjOnrHBJ
— RawNewsByShaan (@ShaanUnfiltered) January 18, 2026
[_oembed_time_892469a43dcdb8abdbe5d8243e1a59d4] => 1769266262
[_oembed_d492d06a00d6ce9626153872198afb10] => 🚨🇨🇳—-There was a massive explosion at the Baogang United Steel Plant in Baotou city, which is located in the Inner Mongolia Autonomous region of northern China.
The blast caused tremors to be felt kilometres away according to locals as well as damages windows in the surrounding… pic.twitter.com/l3WBSH7w9u
— 🇷🇺 Vanguard-Veritas🇨🇦 (@RussCan91) January 18, 2026
[_oembed_time_d492d06a00d6ce9626153872198afb10] => 1769266262
[_oembed_25b0210e4b975cc1fd76d42ece18458a] => Russian fuel train explosion this afternoon in Tambov Oblast, some local channels report sabotage. pic.twitter.com/aTHQYtg7we
— OSINTtechnical (@Osinttechnical) February 4, 2026
[_oembed_time_25b0210e4b975cc1fd76d42ece18458a] => 1772608159
[_oembed_ba1167680e0f4457c1b69c6808140ea4] => ❗️Additional footage of a train with fuel tank cars derailing and exploding in 🇷🇺Russia's Tambov region. pic.twitter.com/gg3O3nqLto
— 🪖MilitaryNewsUA🇺🇦 (@front_ukrainian) February 4, 2026
[_oembed_time_ba1167680e0f4457c1b69c6808140ea4] => 1772608159
[_oembed_c9796d4d169e633db2fbe40bf2541c3b] => #LoÚltimo | Se confirma más de 30 #heridos tras #ataque con #explosivo dentro de #discoteca en #Trujillo. En pleno concierto de #AmorRebelde, los criminales detonaron lo que sería una granada (heridos por esquirlas). pic.twitter.com/XxQDWjpV3y
— Omar Coca (@OmarCoca_) March 7, 2026
[_oembed_time_c9796d4d169e633db2fbe40bf2541c3b] => 1773336961
[_oembed_596812662a6472052cc4c896bcd36623] => Two days ago, the Iranian regime had 11 ships in the Gulf of Oman, today they have ZERO. The Iranian regime has harassed and attacked international shipping in the Gulf of Oman for decades. Those days are over. Freedom of maritime navigation has underpinned American and global… pic.twitter.com/nzdkMVMqZC
— U.S. Central Command (@CENTCOM) March 2, 2026
[_oembed_time_596812662a6472052cc4c896bcd36623] => 1773336961
[_oembed_54403bf95cae05d5396e6b906fab14f5] => 🔥 A massive fire broke out in Tatarstan after an explosion at a chemical plant. https://t.co/NkBgr4Hw8q pic.twitter.com/Nuk6vwVh53
— ✙ Albina Fella ✙ 🇺🇦🇫🇷🇬🇧🇮🇹🇪🇸🇸🇪🇫🇮 (@albafella1) March 31, 2026
[_oembed_time_54403bf95cae05d5396e6b906fab14f5] => 1776346018
[_oembed_4be388c76f1bee21a2d1f6e5371a794f] => 🔵#Roma Tragedia al Parco degli Acquedotti. Crolla il tetto di un casolare abbandonato. 2 le vittime: un uomo e una donna. L’edificio era utilizzato da persone senza fissa dimora. Sul posto polizia e vigili del fuoco. Si cercano sotto le macerie altre possibili vittime. pic.twitter.com/1frL3Y4Qgn
— Rai Radio1 (@Radio1Rai) March 20, 2026
[_oembed_time_4be388c76f1bee21a2d1f6e5371a794f] => 1776346018
[_oembed_f4e5d04a93bd46da43b566d72e0b519a] => Jedan je čovjek poginuo u Splitu u eksploziji. Policija: 'Nema elementa kaznenog djela' https://t.co/h7KIFz26nb
— 24sata (@24sata_HR) April 22, 2026
[_oembed_time_f4e5d04a93bd46da43b566d72e0b519a] => 1777110691
[_oembed_02216c3d64534edb2b9d4b083e93db5d] => 🇰🇼 Fuel tankers were hit by drones near the Kuwait Airport, sparking a massive blaze.
No injuries reported so far, but when does this madness end?pic.twitter.com/P1nRQrFjtq https://t.co/zYo5pSKq5K
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) April 1, 2026
[_oembed_time_02216c3d64534edb2b9d4b083e93db5d] => 1777110692
[_oembed_b9eff7ad545510609df6d5fa28685b1f] =>
[_oembed_time_b9eff7ad545510609df6d5fa28685b1f] => 1777110692
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 72657
[1] => 1662
[2] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ)
[1] => robbanás
[2] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[8] => Array
(
[id] => 219791
[content] =>
Az oroszok lövéseikkel akadályozzák az erőműhöz vezető elektromos hálózat javítását – hangsúlyozta Ukrajna elnöke.
A Zaporizzsjai Atomerőműnél már hetedik napja tart a vészhelyzet, az erőmű továbbra is generátorokkal működik – jelentette be Volodimir Zelenszkij.

Már hetedik napja tart a Zaporizzsjai Atomerőműnél a vészhelyzet. A helyzet kritikus. Az oroszok lövései miatt az erőmű le van választva az elektromos hálózatról
– mondta.
Jelenleg az erőművet dízelgenerátorok látják el árammal, amelyek nem alkalmasak ilyen üzemmódra. Az egyik generátor már meghibásodott.
[type] => post
[excerpt] => Az oroszok lövéseikkel akadályozzák az erőműhöz vezető elektromos hálózat javítását – hangsúlyozta Ukrajna elnöke.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1759337700
[modified] => 1759392909
)
[title] => Meghibásodott az egyik generátor a Zaporizzsjai Atomerőműben – Zelenszkij
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=219791&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 219791
[uk] => 219738
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 219739
[image] => Array
(
[id] => 219739
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355739.jpg
[original_lng] => 101297
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355739-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355739-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355739.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355739.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355739.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355739.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/4355739.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1759382118:12
[_thumbnail_id] => 219739
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2645
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 419316174001
[_oembed_31d86d61775ad6073f783e447fbaf203] => IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
[_oembed_time_31d86d61775ad6073f783e447fbaf203] => 1760020458
[_oembed_b2fc345e94fd718fb76e4845f2ff123a] =>
[_oembed_time_b2fc345e94fd718fb76e4845f2ff123a] => 1777307832
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1316
[1] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Volodimir Zelenszkij
[1] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
[9] => Array
(
[id] => 219429
[content] =>
A Zaporizzsjai Atomerőmű több mint négy napja nem kapcsolódik az energiahálózathoz, ami az eddigi leghosszabb ilyen jellegű kimaradás. A megszállt létesítmény biztonsági rendszereinek működtetése veszélybe kerülhet, miközben Oroszország és Ukrajna egymást vádolja a helyzet előidézésével.
A France24 beszámolója szerint a Zaporizzsjai Atomerőmű immár több mint négy napja nem csatlakozik az energiahálózathoz, ami a létesítmény történetében a leghosszabb ilyen jellegű kiesés.

Az orosz és ukrán fél kölcsönösen egymást hibáztatja az áramellátást biztosító vezetékek elleni támadásokért. Bár a reaktorokat korábban leállították, a létfontosságú hűtési és biztonsági rendszerek működtetéséhez továbbra is energiára van szükség.
Az orosz megszállás alatt álló erőműben 2022 óta rendszeresek az áramkimaradások, azonban a jelenlegi kiesés időtartama már jelentősen növeli a műszaki meghibásodás kockázatát a szakértők szerint.
Az ukrán fél álláspontja szerint az áramkimaradást orosz intézkedések okozták, míg az orosz hatóságok egy keddi ukrán támadást jelöltek meg a leállás okaként. Orosz közlemény szerint elegendő dízelkészlettel rendelkeznek az erőmű hosszabb távú működtetéséhez, de pontos adatokat nem hoztak nyilvánosságra.
Az ukrajnai Greenpeace figyelmeztetett, hogy a dízelgenerátorok kizárólag vészhelyzeti megoldásként szolgálnak, és csak rendkívüli körülmények között szabadna ezeket alkalmazni. A környezetvédelmi szervezet aggodalmát fejezte ki, hogy az orosz fél kihasználhatja a helyzetet az erőmű orosz ellenőrzés alatt álló ukrán hálózatra történő visszakapcsolására és egy reaktor újraindítására.
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője a héten Moszkvában folytatott tárgyalásokat Vlagyimir Putyinnal és a Roszatom vezetőivel a zaporizzsjai létesítmény biztonságáról.
A hat reaktorral rendelkező erőmű a háború előtt Ukrajna áramtermelésének közel egyötödét biztosította, azonban 2022 tavaszán, nem sokkal az orosz megszállást követően valamennyi reaktort leállították. Az alapvető hűtési és biztonsági rendszerek folyamatos energiaellátást igényelnek, enélkül fennáll a reaktormag olvadásának veszélye, ami nukleáris katasztrófához vezethet.
[type] => post
[excerpt] => A Zaporizzsjai Atomerőmű több mint négy napja nem kapcsolódik az energiahálózathoz, ami az eddigi leghosszabb ilyen jellegű kimaradás. A megszállt létesítmény biztonsági rendszereinek működtetése veszélybe kerülhet, miközben Oroszország és Ukrajna...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1759057860
[modified] => 1759049483
)
[title] => Több napja nem kap áramot a Zaporizzsjai Atomerőmű
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=219429&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 219429
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 219430
[image] => Array
(
[id] => 219430
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zaporizsjai-atomeromu.jpg
[original_lng] => 62763
[original_w] => 1347
[original_h] => 758
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zaporizsjai-atomeromu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zaporizsjai-atomeromu-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zaporizsjai-atomeromu-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zaporizsjai-atomeromu-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zaporizsjai-atomeromu.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zaporizsjai-atomeromu.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/zaporizsjai-atomeromu.jpg
[width] => 1347
[height] => 758
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1759038683:12
[_thumbnail_id] => 219430
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1852
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 420031663002
[_oembed_31d86d61775ad6073f783e447fbaf203] => IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
[_oembed_time_31d86d61775ad6073f783e447fbaf203] => 1760529804
[_oembed_596812662a6472052cc4c896bcd36623] => Two days ago, the Iranian regime had 11 ships in the Gulf of Oman, today they have ZERO. The Iranian regime has harassed and attacked international shipping in the Gulf of Oman for decades. Those days are over. Freedom of maritime navigation has underpinned American and global… pic.twitter.com/nzdkMVMqZC
— U.S. Central Command (@CENTCOM) March 2, 2026
[_oembed_time_596812662a6472052cc4c896bcd36623] => 1773607640
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
)
[tags] => Array
(
[0] => 56647
[1] => 72657
[2] => 1370221
[3] => 132586
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áramellátás
[1] => Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ)
[2] => reaktorok hűtése
[3] => Zaporizzsjai Atomerőmű
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 132586
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 132586
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Zaporizzsjai Atomerőmű (1 Oldal)