A Técsői járásban a rendőrök egy ötéves kislányt találtak, aki két erősen ittas felnőtt mellett, az út szélén tartózkodott. A gyermeket a hatóságok azonnal biztonságba helyezték.
A rendőrséghez Bedőháza lakóitól érkezett bejelentés, akik arról számoltak be, hogy két felnőtt ittas állapotban fekszik az út mellett, mellettük pedig egy kisgyermek van. A helyszínre a járási rendőrkapitányság gyermekvédelmi rendőrei érkeztek.
A rendőrök először a kislány biztonságáról gondoskodtak: édesanyjával együtt kórházba szállították, ahol orvosi vizsgálaton esett át. Az anya elmondta, hogy a család korábban elvesztette munkáját és lakhatását az alkoholfogyasztás miatt, ezért egy ideje megfelelő otthon nélkül éltek.
Mivel a körülmények veszélyeztették a gyermek egészségét és biztonságát, a rendőrök ideiglenes elhelyezést javasoltak a kislány számára. Az anya beleegyezett, így a gyermeket egy jótékonysági szervezetnél helyezték el.
A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően a kislány időben megfelelő védelemhez és ellátáshoz jutott.
A técsői járási rendőrség munkatársai rövid időn belül felkutatták és őrizetbe vették azt a 42 éves helyi lakost, aki jogellenesen eltulajdonította egy nyugdíjas autóját. Az ittas állapotban lévő férfit, aki az idegen járművel próbált elmenekülni a városból, ideiglenes fogdába helyezték.
Május 9-én a 102-es segélyhívóra bejelentés érkezett egy Mitsubishi Lancer típusú személyautó ellopásáról Técsőn. A bejelentő elmondta, hogy édesapja a garázs mellett parkolta le az autót, és a kulcsot az indítózárban hagyta. Amint a férfi eltávolodott, egy ismeretlen személy beült a volán mögé és a város kijárata felé hajtott.
A rendőrség azonnal megkezdte az autó keresését. Néhány percen belül a bűnügyi rendőrség munkatársai utolérték és megállították a járművet egy benzinkút közelében, a város kijáratánál.
A volánnál egy 42 éves helyi lakos ült, akin egyértelműen látszottak az alkoholos befolyásoltság jelei. A vizsgálat során 3,1 ezrelék alkoholt mutattak ki a szervezetében.
Az autót lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának.
Az ügyben folyik az eljárás.
A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
Hmeljnickijben a rendőrség vizsgálja egy éjszakai lövöldözés körülményeit a város egyik lakónegyedében. A helyi lakosok éjjel értesítették a 102-es segélyvonalat, hogy lövéseket hallottak a Hajova utcai ház udvarában – közölte megyei rendőrség.
Előzetes információk szerint egy ismeretlen férfi a kilencedik emeleti lakás erkélyéről lőtt a többszintes ház udvarára.
A helyszínre a megyei rendőrség vezetősége, a nyomozó-operatív csoport, a KORD különleges egység és a járőrszolgálat érkezett.
A rendőrség megállapította, hogy a lövöldözést a lakás egyik lakója, egy katonai szolgálatot teljesítő férfi követte el. Automata fegyverből körülbelül 90 lövést adott le.
A rendőrségi különleges művelet során a férfi önként megadta magát. Az elfogás idején ittas állapotban volt.
Jelenleg folyamatban van a nyomozás, a rendőrség tisztázza az esemény minden körülményét és a fegyver eredetét.
Police in Shreveport, Louisiana say 8 children were killed in a domestic shooting. The suspect was also killed by responding officers. The children were from ages 1 to 14. pic.twitter.com/lKs3KNxosN
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.
🇺🇸: Shots fired near 42nd Street and Broadway in Times Square, New York City
According to NYPD reports and eyewitness accounts, gunfire caused panic with crowds scattering. A suspect was quickly arrested, and a firearm was recovered at the scene. No injuries have been confirmed… pic.twitter.com/3Pbgnybtx1
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
Volócon a rendőrség őrizetbe vett egy 43 éves férfit, aki ittas állapotban családon belüli erőszakot követett el a felesége ellen, és a hatóságok beavatkozásakor a rendőrökre is rátámadt. A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezik.
December 23-ám kora reggel érkezett bejelentés Volócról. Egy 19 éves fiatal kérte a rendőrség segítségét, jelezve, hogy az apja vitába keveredett az édesanyjával és fizikai erőszakot alkalmaz vele szemben. A telefonhívás alatt a háttérben kiabálás hallatszott.
A helyszínre azonnal kiérkezett a rendőregység. A gyanúsított először próbálta elkerülni a rendőrökkel való kommunikációt, majd agresszívan kezdett viselkedni – rátámadt a feleségére, a fiára és a rendőrökre is.
A jogsértő magatartás megszüntetése érdekében a rendőrök fizikai beavatkozást alkalmaztak, és őrizetbe vették a férfit.
A sérültek – a férj felesége és fia – nem szorultak orvosi ellátásra. Az ittas állapotban lévő 43 éves férfit a rendőrkapitányságra szállították.
Az Ukrán Büntetőeljárási Törvénykönyv 208. cikke értelmében a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezik. A szükséges nyomozati cselekmények tovább folynak.
Ternopilban a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) 31 éves alkalmazottja egy rendőrautóba és több másik autóba is beleütközött, amikor az üldöző rendőrök elől menekült, és mint később kiderült, részeg volt – számolt be az rbc.ua hírportál a Ternopil megyei rendőrség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a rendőrség megjegyezte, hogy a járőrök arról kaptak információt, hogy egy Skoda típusú autó sofőrje, aki Zbarazs városból Ternopil felé tartott, megtagadta a megállásra irányuló felszólítás teljesítését.
A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt, és a körülmények tisztázása érdekében a Ternopil megyei rendőrkapitányságra szállította. Kiderült, hogy a megyei TCK 31 éves alkalmazottjáról van szó – pontosították a rendőrök.
Később kiderült, hogy a TCK-munkatárs a történtek előtt néhány órával még két balesetet követett el. Most a férfit közigazgatásilag felelősségre vonni négy törvénycikkely alapján fogják közigazgatásilag felelősségre vonni.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ternopilban a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) 31 éves alkalmazottja egy rendőrautóba és több másik autóba is beleütközött, amikor az üldöző rendőrök elől menekült, és mint később kiderült, részeg volt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1758192600 [modified] => 1758187602 ) [title] => Több autót összetört a hadkiegészítő részeg munkatársa Ternopilban, amikor az őt üldöző rendőrök elől menekült [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=218440&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 218440 [uk] => 218462 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 218442 [image] => Array ( [id] => 218442 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21b7dac-2025-09-17-22-31-690x387-1.jpg [original_lng] => 150436 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21b7dac-2025-09-17-22-31-690x387-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21b7dac-2025-09-17-22-31-690x387-1-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21b7dac-2025-09-17-22-31-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21b7dac-2025-09-17-22-31-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21b7dac-2025-09-17-22-31-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21b7dac-2025-09-17-22-31-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21b7dac-2025-09-17-22-31-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1758183003:8 [_oembed_d1b20578f6871c7725d4bd5d8b09516e] => [_oembed_time_d1b20578f6871c7725d4bd5d8b09516e] => 1758176690 [_thumbnail_id] => 218442 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2952 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c308e67fa4f461cff9b77439489dee64] => [_oembed_time_c308e67fa4f461cff9b77439489dee64] => 1758181803 [_algolia_sync] => 400261484002 [_oembed_21630c02289b7807bf45757e1adaacef] =>
🚨⚡🇷🇺 A Russian MiG-31 fighter jet has crashed in the Lipetsk region — both pilots successfully ejected. pic.twitter.com/GR7DyOY4z3
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
At least 34 people were killed and 81 were treated for injuries, after a #Colombian Air Force plane crashed shortly after takeoff in the southern Amazon region on Monday. A Lockheed Martin Hercules C-130 transport plane crashed about 1.5 km from the runway at Puerto Leguízamo, pic.twitter.com/xLjed28qgX
Russian social media influencer Pavel Koshkin was reportedly killed when the private plane he was flying was accidentally shot down by Russian air defense. pic.twitter.com/e3z9vf8Vfe
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
JUST IN: 21-year-old dies after workers forget to attach safety rope and push her off 40-meter bridge in São Paulo’s Limeira, Brazil pic.twitter.com/ceqniPJkUs
A rendőrségi nyomozó indítványára a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két kárpátaljai férfit, akik testi sértést okoztak szolgálatot teljesítő rendvédelmi személyeknek. A gyanúsítottakat óvadék letételének lehetősége nélkül tartóztatták le.
Nemrég Huszt városában két erősen ittas állapotban lévő férfi lépett oda egy rendőrhöz és egy katonához, akik éppen szolgálatban voltak. A férfiak konfliktust provokáltak, figyelmen kívül hagyták a jogi következményekre való figyelmeztetést, majd rátámadtak a rendőrre és a katonára.
A helyszínre a huszti járási rendőrkapitányság nyomozócsoportja vonult ki. Az elsődleges vizsgálat során kiderült, hogy az elkövetők helyi lakosok, 24 és 28 éves testvérek.
Az ügyben jelenleg is folyamatban van az előzetes nyomozás.
Január 28-án este a 102-es rendőrségi telefonvonalra orvosi bejelentés érkezett egy 63 éves ungvári járási lakos kórházba szállításáról. A férfit szúrt sebbel szállítottak kórházba.
Az operatív nyomozócsoport a hívást követően a helyszínre érkezett, hogy megállapítsa a sérülés körülményeit. A rendfenntartók megállapították, hogy aznap este vita türt ki a 63 éves áldozat és 37 éves fia között a lakóhelyükön Téglás községben. A konfliktus során a fiatalabb férfi kést ragadott és mellkason szúrta apját.
A rendőrök megtalálták a gyanúsítottat, s 2,11 promille alkoholt találtak a vérében. A nyomozók a támadót ideiglenes fogdába helyezték. Az esetet gyilkossági kísérletnek minősítették. A vádlottat 15 év börtönbüntetésre ítélhetik a bűncselekmény miatt. Az ügyben a nyomozás folyamatban van.
🚫 🏃 🏴☠️ 🚐 🇺🇦 Patskanevo in the Uzhgorod district: Roma attacked a TCC bus and prevented the military recruiters from entering their village. Roma smashed the car's windows with sticks. pic.twitter.com/g37IqNhnsr
Ternopilban egy részeg férfi kidobott egy kutyát egy negyedik emeleti ablakból. Az állatnál gerinctörést diagnosztizáltak.
Erről a Ternopili Megyei Rendőrkapitányság hivatalos weboldalán számoltak be. Az eset november 13-án történt.
A hatóságok megállapították, hogy néhány hónappal az incidens előtt a kutyát az utcáról vette magához két unokatestvér.
A rokonok alkoholt fogyasztottak. Az italozást követően az egyik testvér megragadta az állatot, és kidobta a balkonról. A szomszédok, akik ezt látták, értesítették a rendőrséget, és a sérült kutyát állatorvosi klinikára szállították. A rendőrök próbálják kideríteni, melyik rokon követte el a bűncselekményt
– áll a jelentésben.
Később az állatvédő közösség, az UAnimals szervezet jelezte, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított az állatokkal való kegyetlen bánásmód miatt, és az ügyet bejegyezték az Egységes Nyilvántartó Rendszerbe, valamint megkezdték az előzetes nyomozást.
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
Az eset a napokban történt Munkácson. A járőrök a Zrínyi Ilona utcán állítottak meg egy Skoda típusú járművet, melynek sofőrje megsértette a közlekedési szabályokat.
Az adminisztratív protokollok kitöltése során a férfi láthatóan ideges volt, ezért a hatóságok úgy döntöttek, alaposabb vizsgálatot tartanak a gépkocsiban, ekkor bukkantak rá az önvédelmi teleszkópos botra.
A helyszínre kiérkezett az operatív csoport, az ügyben eljárás indult.
A munkácsi határőregység dolgozói megállítottek egy Ford Mondeo típusú járművet, melyben két kárpátaljai férfi utazott.
A férfiak megtagadták a hatóságok kérését, miszerint mutassák fel okmányaikat, elkezdték sértegetni, majd pedig halálosan is megfenyegették a határőröket. Az egyikük leadott egy lövést egy startpisztollyal, ezt követően pedig megpróbálták bántalmazni a hatósági munkatársakat. Mindkettejüket letartóztatták, mind a sofőr, mind pedig az utas ittas állapotban volt.
A helyszínre kiérkezett a rendőrség is, az ügyben büntetőeljárást indítottak, a vizsgálatok megkezdődtek.