Több mint 1,1 millió hordó nyersolaj a rakománya a lázadók által elfoglalt Hudajda kikötőjétől 60 kilométerre északnyugatra veszteglő, Safernek (Biztonságosabb) nevezett tartályhajónak.
A hajó kálváriája öt éve, a jemeni polgárháború kirobbanása óta tart. Azóta nem folyt rajta semmilyen karbantartás. A 45 éves óriás bármikor kettészakadhat, és az olaj a Vörös-tengerbe ömölhet, ahol kiirthatja az élővilágot – tudósít a BBC.
A Safer gépházába nemrég víz hatolt be, ami fokozta a hajó elsüllyedésének vagy felrobbanásának a veszélyét. A húszi lázadók ekkor jóváhagyták, hogy az ENSZ égisze alatt szerelők lépjenek a fedélzetre, de nekik is csak átmeneti javításokat sikerült eszközölniük.
Tartós megoldás nélkül a tartályhajó rakománya bármikor eláraszthatja a Vörös-tengert.
Ebben az esetben a környéken 126 ezer, halászatból élő ember veszítheti el megélhetési lehetőségeit – ezt állítja a Holm Ahdár (Zöld Álom) elnevezésű jemeni környezetvédelmi csoport.
Az olajszennyezés nyomainak eltüntetése a környezetvédő szerint legalább három évtizedet vesz igénybe. Emellett hosszú időn át akadályozhatja a világ egyik legforgalmasabb vízi útvonalának közlekedését, és a Hudajda kikötő megközelítését, amely mellesleg Jemen lakosságának kétharmadát látja el élelmiszerrel és egyéb, nélkülözhetetlen készletekkel.
Júniusban az ENSZ fújt riadót. A Biztonsági Tanács arra hívta fel a figyelmet, hogy a Safer elsüllyedése humanitárius katasztrófát von maga után nemcsak Jemenben, hanem szomszédainál is.
A brit külügy arra szólította fel a húszi lázadókat, hogy engedélyezzék legalább a kőolaj elszállítását.
The FSO Safer is an environmental disaster waiting to happen. If nothing is done, 1.14 million barrels of oil could leak into the Red Sea. Houthi Authorities must allow UN inspectors to access the ship and remove the oil. pic.twitter.com/1TKBRk8V7t
— Foreign, Commonwealth & Development Office (@FCDOGovUK) July 9, 2020
A vita persze arról folyik: kit illett meg az olaj ára. A becslések szerint a szállítmány most 40 millió dollárt ér, fele annyit, mint a járvány előtt.
Az ENSZ arra tett javaslatot, hogy a bevételen a húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott jemeni kormány osztozzon, de a lázadók ezt elvetették, és ők szeretnék egyedül értékesíteni a rakományt.
Jemenben egyébként éhínség pusztít. A 24 milliós lakosság 80%-a külföldi segélyre szorul. Két millió gyermek mélyen alultáplált.
The FSO Safer is an environmental disaster waiting to happen. If nothing is done, 1.14 million barrels of oil could leak into the Red Sea. Houthi Authorities must allow UN inspectors to access the ship and remove the oil. pic.twitter.com/1TKBRk8V7t
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
The Telegraph claims that Israel shot down a Houthi ballistic missile launched from Yemen as it headed towards Eilat on October 30, in what was likely the first-ever combat in space.
As the publication notes, Israel used the Arrow missile defense system to shoot down a missile… pic.twitter.com/Q67pTPnKPK
Houthi military spokesman: We targeted the Zografia ship, which was heading to [#Israel], with a number of appropriate naval missiles#south24pic.twitter.com/dVM9ZZbbxo
A missile hit a Greek-owned cargo ship off Yemen, following a string of attacks in the Red Sea by the Huthi rebels - A source within the Greek maritime affairs ministry named the ship as the Zografia, a 24-crew vessel, been sailing from Vietnam to Israelhttps://t.co/hCxtlFbi08pic.twitter.com/0lrGOYwLUe
The FSO Safer is an environmental disaster waiting to happen. If nothing is done, 1.14 million barrels of oil could leak into the Red Sea. Houthi Authorities must allow UN inspectors to access the ship and remove the oil. pic.twitter.com/1TKBRk8V7t
— Foreign, Commonwealth & Development Office (@FCDOGovUK) July 9, 2020