Az Egyesült Államok haderejének közlése szerint egy Irán egyik kikötője felé tartó tanker megsértette az amerikai tengeri zárlatot az Ománi-öböl térségében, és a többszöri figyelmeztetés ellenére sem módosította útvonalát. A Középső Parancsnokság tájékoztatása szerint ezért katonai beavatkozással mozgásképtelenné tették az iráni hajót – tájékoztatott az MTI.
Az amerikai haderő Közel-Keletért felelős irányítási törzsének tájékoztatása szerint az iráni zászló alatt közlekedő Hasna olajszállító üresen tartott egy iráni kikötő felé az Ománi-öböl partvidékén, megsértve a kikötői zárlatot.
A közlemény értelmében a hajó legénysége figyelmen kívül hagyta az amerikai részről érkező jelzést, hogy megsérti a blokádot.
„Miután a Hasna legénysége nem engedelmeskedett az ismételt figyelmeztetésnek, az amerikai erők működésképtelenné tették a tanker kormánylapátját egy F-18-as Super Hornet vadászgép puskaágyújával több sorozatot leadva” – olvasható a CENTCOM közösségimédia-bejegyzésében, amelyből az is kiderült, hogy a harci repülőgép az Abraham Lincoln hordozó hadihajóról szállt fel.
A közleményben egyben felhívták a figyelmet arra, hogy változatlanul teljes mértékben érvényben van az Egyesült Államok által bevezetett blokád az iráni kikötőkből kihajózó és oda tartó vízi járművekre.
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államok haderejének közlése szerint egy Irán egyik kikötője felé tartó tanker megsértette az amerikai tengeri zárlatot az Ománi-öböl térségében, és a többszöri figyelmeztetés ellenére sem módosította útvonalát. A Középső Parancsnokság ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1778158320 [modified] => 1778146267 ) [title] => Az USA haditengerészete működésképtelenné tett egy iráni tankert az Ománi-öbölben [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=243320&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 243320 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 243322 [image] => Array ( [id] => 243322 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/tanker-edited.png [original_lng] => 197541 [original_w] => 680 [original_h] => 383 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/tanker-edited-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/tanker-edited-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/tanker-edited.png [width] => 680 [height] => 383 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/tanker-edited.png [width] => 680 [height] => 383 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/tanker-edited.png [width] => 680 [height] => 383 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/tanker-edited.png [width] => 680 [height] => 383 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/tanker-edited.png [width] => 680 [height] => 383 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1778135469:5 [_thumbnail_id] => 243322 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 911 [translation_required_done] => 1 [_algolia_sync] => 913214126001 [_oembed_58d89a5107a48173fd00b3ef7f20731b] =>
A napokban két hajó is érkezett a délnyugat-ukrajnai Csornomorszk kikötőjébe, hogy onnan gabonát szállítsanak el. Az egyik megpakolt hajó már el is hagyta a várost és most az orosz blokáddal néz szembe. Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, de a pár hónappal ezelőtt összeomlott gabonamegállapodás miatt most szorult a helyzet. Új útvonalat vetnek be a gabonaszállító hajók, ezzel próbálják meg kicselezni az orosz blokádot a Fekete-tengeren. Két hajó érkezett az Odesszától délre található Csornomorszk kikötőjébe még szombaton. A hírek szerint összesen 20 000 tonna gabona bepakolására készülnek, majd el is hagynák a kikötőt azonnal. A hírek szerint ez volt az első alkalom a gabonamegállapodás összeomlása óta, hogy hajók érkeztek a kikötőbe, korábban már törték át civil hajók a blokádot, de akkor régóta a kikötőkben dokkoló járművek hagyták el korábbi helyzetüket. Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a hajók – a Resilient Africa és az Aroyat az óceániai Palau szigetország zászlaja alatt hajóznak. A két teherhajó Egyiptomba és Izraelbe szállít búzát. A Resilient Africa összesen 3 000 tonna búzával megpakolva úgy döntött, hogy megpróbálja áttörni az orosz blokádot, és Boszporusz felé eljuttatni a rakományát. A most kipróbált tengeri folyosót egyoldalúan hirdette meg Ukrajna, miután az ukrán gabonaexport biztonságát szavatoló megállapodás idén nyáron összeomlott. Ez követően azt ígérték az oroszok, hogy a polgári hajókat is potenciális katonai célpontnak fogják tekinteni a Fekete-tengeren. Az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb hatása, hogy humanitárius válsággal fenyeget a világ távoli részein is, mivel Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaszállítója volt korábban.