Az Egyesült Államok pénzjutalmat ajánl fel a 25 éves hackerrel, Makszim Rudometovval kapcsolatos információkért, akit a RedLine trójai vírus kifejlesztésével vádolnak, amelyet nemzetbiztonsági fenyegetésnek nyilvánítottak. Erről a SecurityWeek számolt be.
Ez a rosszindulatú szoftver bejelentkezési adatokat, jelszavakat, bankkártyákat és kriptovaluta-tárcákat lop, és a nyomozók szerint világszerte több millió felhasználó, valamint a Pentagon vállalkozói elleni támadásokban használták.
A programot legalább 20 nagy oroszul beszélő hackercsoport használta aktívan. A RedLine egyik jellemzője az volt, hogy blokkolta az orosz nyelvet használó felhasználók elleni támadásokat.
2021-ben, miután feltörték az amerikai védelmi minisztérium vállalkozóinak rendszereit, az FBI nemzetbiztonsági fenyegetésként ismerte el a RedLine-t. A nyomozók szerint a vírus több százezer hálózat egymillió eszközét veszélyeztette.
Makszim Rudometov 1999-ben született Luhanszkban, a háború kezdete után pedig Oroszországba költözött. Köztudott, hogy legalább 2024 őszéig Krasznodarban tartózkodott.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Ukrajnában a bíróság először hozott döntést egy bejelentőnek járó jutalom kifizetéséről, aki több mint 10 millió hrivnyát fog kapni nagymértékű korrupció leleplezéséért – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökségre (NAZK) hivatkozva.
A jelentés szerint a Korrupcióellenes Felsőbíróság első fokon a ma jóváhagyta a Korrupcióellenes Különleges Ügynökség (SZAP) ügyésze és a kijevi adóhatóság korábbi első helyettese közötti vádalkut. Ennek értelmében a bíróság a határozatában utalt a visszaélést bejelentő személy jutalmazására, miszerint 13 millió 299 ezer 950 hrivnyát kap, ami az első ilyen jellegű pozitív döntés.
Az ítélet ellen ugyanakkor a kihirdetés napjától számított 30 napon belül a Legfelső Fellebbviteli bíróság kollégiumánál lehet fellebbezni. „Ez túlzás nélkül olyan történelmi esemény, amely alapvetően megszilárdítja a feljelentési kultúra kialakulását Ukrajnában, és arra ösztönzi a feljelentőket, hogy számoljanak be azokról a korrupciós tényekről, amelyeket sikerült rögzíteniük” – mutatott rá a NAZK.
A jogszabály értelmében a jutalmat Ukrajna állami költségvetése terhére az államkincstár szervei a fizetik ki a bejelentőnek. 2020-ban Ukrajnában törvény lépett hatályba, amely biztosítja a visszaéléseket bejelentő személyek jutalmazását. A dokumentum ugyanakkor mentesíti a korrupciót bejelentőket az esetleges korrupciós tények bejelentésének jogi felelőssége alól, ha azok hamisnak bizonyultak.
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Hajtóvadászatot hirdetett Krivij Rihben Olekszandr Vilkul polgármester az árulók, kollaboránsok és rakéta célravezetők után, a feljelentő markát 50 ezer hrivnya üti, ha igaznak bizonyul az információja – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a városvezető Telegram-közlésére hivatkozva.
Mint Vilkul a közleményében írta, „speciális forróvonalat és e-mail címet hozunk létre, amelyen feljelenthetők a kollaboránsok és árulók.” Hozzátette, ha sikerül elfogni a valódi bűnözőt, a besúgó jutalmat kap. „Garantálom, hogy ha az ön információi alapján letartóztatnak egy valódi kémet, akkor személyesen 50 000 hrivnyát fizetek annak, aki bejelentette az információt. Ha az „orosz világ” szemétláda agitátora kerül kézre – csak hangsúlyozom, megerősítés szükséges, lehetőleg hang- vagy képfelvétel –, akkor 10 ezer hrivnya a jutalom. Az ilyen emberek valójában ellenséges befolyásoló ügynökök is” – emlékeztetett Olekszandr Vilkul.
Mint hírportálunk július 20-án beszámolt róla, Vitalij Kim, Mikolajiv megye katonai kormányzója bejelentette: egy-két héten belül több napra le fogják zárni Mikolajivet, és akciót indítanak a kollaboránsok felkutatására, a lakosságnak előre gondoskodnia kell az ivóvíz és élelmiszerek beszerzéséről. Korábban akatonai kormányzó azt közölte, hogy a Mikolajivre kilőtt orosz rakéták célpontra vezetőit lebuktatók 100 dollár jutalomra számíthatnak minden egyes feljelentett személyért.
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70