Odessza megyében a rendőrség vizsgálja két kiskorú lány halálának körülményeit. A 16 és 17 éves lányok eltűnését június 6-án jelentették a hatóságoknak, miután nem érkeztek meg egy hozzátartozójukhoz, és megszakadt velük a kapcsolat.
A rendőrök helyi lakosokat hallgattak meg, valamint átvizsgálták a közösségi tereket és a fiatalok által látogatott pihenőhelyeket. Később egy tó közelében megtalálták az eltűnt lányok ruháit, ezért a víz átvizsgálására a katasztrófavédelem búvárait is bevonták.
A keresés során a lányokat a vízben találták meg, életjeleket nem mutattak. A helyszínen nyomozócsoport dolgozik, amely igyekszik tisztázni a tragédia pontos körülményeit.
A rendőrség arra kérte a lakosságot, hogy csak kijelölt fürdőhelyeken tartózkodjanak, és tartsák be a vízbiztonsági szabályokat. A szülőket külön is arra figyelmeztették, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a kiskorúak szabadidejére és biztonságára.
Egy héten belül hat ember holttestére bukkantak Bulgária nyugati hegyvidékén, mindegyik eset gyanús és több ponton ellentmondásos körülményeket mutat. A rendőrség egyaránt vizsgálja a gyilkosság és az öngyilkosság lehetőségét – számolt be az Index.
Holtan találtak hat embert az utóbbi egy hétben Bulgária nyugati részén a hegyekben – közölte kedden az országos rendőrség főigazgatója, hozzátéve, hogy a halálesetek különösek, ellentmondásos beszámolók és furcsa körülmények övezik őket – írja az MTI.
Az ügyészség szerint felmerül mind a gyilkosság, mind az öngyilkosság gyanúja – tette hozzá Zahari Vaszkov.
Három ember holttestét a rendőrség vasárnap találta meg, köztük egy 15 éves fiúét egy lakókocsiban az Okolcsica hegy környékén. Legalább kettő fejsérülést szenvedett, a harmadik boncolása még nem történt meg. A nyomozók úgy vélik, ez a három haláleset összefügg az egy héttel korábbi hármas gyilkossággal, amely a Petrohan hágó közelében történt. Annak a három embernek a halálát lőfegyver okozta, és holttestüket egy leégett hegyi kunyhóban találták meg.
A kunyhó egy természetvédelmi civil szervezeté volt, és a rendőrség szerint a hat ember közül öt ennek a szervezetnek a tagja volt.
Közzétették biztonsági kamerák felvételeit, miszerint a hat ember a kunyhó előtt elbúcsúzik egymástól.
A későbbi felvételek tanúsága szerint a hat közül három felgyújtotta a kunyhót. A rendőrség szerint a civil szervezet tagjai tibeti buddhizmussal foglalkozhattak, ugyanis buddhista könyveket és zászlókat találtak a kunyhó romjai között.
A rendőrség szerint négy töltényhüvely, két pisztoly és egy puska volt a holttestek közelében, és a törvényszéki szakértők megállapították, hogy a lövéseket közelről adták le az áldozatokra.
BREAKING NEWS: A 15-year-old student is dead after authorities say he shot a teacher during morning classes at Hill Country College Preparatory High School. https://t.co/3VGfsShNAapic.twitter.com/wjkiLpFsHe
A hétvégén két férfi holttestére bukkantak a Rahói járás hegyvidéki területén, a Brebeneszkul-tó közelében – számolt be róla a Kárpátaljai Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.
A mentési műveletben több település hegyi mentőegységei vettek részt. A szakemberek a holttesteket a magashegységből lehozták Vidráspatakra, ahol átadták őket a rahói kórház halottasházának.
A hatóságok tájékoztatása szerint az elhunytak 41 és 36 évesek, mindketten Vinnicja megyéből származtak.
A mentőszolgálat ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a túrázóknak indulás előtt tájékozódniuk kell az időjárási viszonyokról, valamint értesíteniük kell a hegyi mentőket tervezett útvonalukról – ez alapvető a biztonságos kirándulás érdekében.
A holttestek hazaszállítása során Ukrajna legalább 25 olyan védő földi maradványait kapta vissza, akik orosz hadifogságban haltak meg. Igazságügyi orvosszakértői vizsgálatok szerint halálukat áramütés, többszörös csonttörések, vérzések, valamint éhezés miatti jelentős testsúlyvesztés okozta.
Erről Ukrajna Főügyészi Hivatala számolt be a Szlidsztvo.Info oknyomozó újságíróinak kérdésére adott válaszában.
A hivatal hangsúlyozta, hogy az igazságügyi vizsgálatok alapján alapos okkal feltételezhető, hogy a 25 katona kegyetlen bánásmódban részesült. Ugyanakkor a halál pontos körülményeiről és okairól objektív információkat nehéz szerezni, mivel a holttesteken előrehaladott bomlási folyamatok zajlottak le.
Artur Dobroszerdov, a különleges körülmények között eltűnt személyekkel foglalkozó megbízott hozzátette, hogy a hadifogságban elhunyt védők közül sokan általános testi kimerültségben szenvedtek.
A teljes körű háború kezdete óta Ukrajna több mint 16 ezer elesett védő holttestét szállította vissza az ellenőrzése alatt álló területre.
Még a brit rendőröket is megdöbbentette az a látvány, amit egy erdőben találtak Délnyugat-Angliában. Azt nem közölték, pontosan hány holttestet találtak.
Több holttestet találtak Nagy-Britanniában egy erdős területen Sticker közelében Cornwallban, ahol a rendőrség már több hete kutatott egy eltűnt férfi, Daniel Coleman ügyében.
A 43 éves Coleman maradványait a hónap elején fedezték fel, és a keresés során további holttestek is előkerültek, ami miatt a nyomozás egyre nagyobbá duzzadt, és a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség is bekapcsolódott a vizsgálatba.
A nyomozás nagy kihívást jelent a hatóságok számára, mivel a terület egy kiterjedt és komplex bűnügyi helyszín. A rendőrség jelentős erőkkel vonult a területre, és több szakértői csoportot, valamint más rendőri szerveket is bevont a nyomozásba, hogy segítsék az azonosítást és a bizonyítékok feltárását – írja Daily Mail.
A rendőrség egyelőre nem közölte pontosan, hány holttestet talált az erdőben, illetve azok személyazonosságát, nemét és haláluk körülményeit is vizsgálják még. A helyszínen jelenleg egy nagy méretű, speciális labor is működik, ahol a bizonyítékokat elemzik.
Daniel Coleman június 1-jén tűnt el St Austellből, és a hatóságok szerint június 2. és július 7. között veszíthette életét. Egy helyi férfit, James Desborough-t letartóztattak, és gyilkosság miatt vádat emeltek ellene. Desborough jelenleg előzetes letartóztatásban van, és augusztus 8-án Truro Koronabíróság elé áll majd. A hatóságok azt jelezték, hogy további információkat akkor fognak nyilvánosságra hozni, amikor a vizsgálatok előrehaladnak, és pontosabb képet kapnak az ügyről.
Egyre fokozódik az aggodalom egy északkelet-amerikai régióban, New Englandben (Új-Anglia) miután három hónapon belül immár a tizenharmadik holttest került elő – jellemzően erdős, elhagyatott vagy víz közeli területeken.
A legutóbbi áldozat egy fiatal nő, akinek testét egy járókelő találta meg a fővárostól délre fekvő település szélén. A hatóságok első tájékoztatása szerint nem találtak külsérelmi nyomokat, a halál okát azonban továbbra is vizsgálják.
Az eset illeszkedik abba a nyugtalanító mintázatba, amely a tavasz eleje óta formálódik a régióban. A hatóságok különálló ügyként kezelik azokat a rejtélyes haláleseteket, amelyek során különböző életkorú és hátterű emberek holttestét találták meg változatos körülmények között – némelyeket vízparton, másokat csomagolva, vagy egyszerűen csak a természetben hátrahagyva.
A hivatalos indoklás szerint nincs egyértelmű kriminalisztikai kapcsolat az esetek között, ezért nem indokolt közös nyomozás.
A lakosság egyre kevésbé fogadja el ezt a magyarázatot. Az áldozatok számának növekedése, a halálesetek időbeli közelsége és földrajzi koncentrációja miatt sokan attól tartanak, hogy a régióban egy vagy több sorozatos elkövető tevékenykedik. A közösségi médiában már hosszú ideje tartanak a találgatások, és a hozzátartozók is egyre hangosabban követelik a választ – közölte a New York Post.
A legutóbbi áldozat egyik hozzátartozója egy televíziós nyilatkozatban úgy fogalmazott: „Csak az igazságot szeretném tudni arról, hogy mi történt vele. Nem vádolok senkit, de a körülményei gyanúsak. Kivel volt, amikor meghalt, vagy előtte? A családom csak azt akarja, hogy feltárják a halálához vezető eseményeket”.
A megtalálás helyszínén később megemlékezést tartottak, ahol családtagok és ismerősök mécseseket gyújtottak, virágokat helyeztek el, és csendben búcsúztak.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
A Saint Vincent és a Grenadine-szigetek rendőrsége kedden közölte, hogy tizenegy holttestet találtak egy partra vetett hajóban Canouan szigetén. A maradványok feltételezhetően Maliból származó személyeké, ám a pontos azonosítás még folyamatban van.
A hajót hétfő délelőtt fedezték fel a part mentén, a fedélzetén tizenegy ember földi maradványait fedezték fel, amelyek a rendőrség tájékoztatása szerint már előrehaladott bomlási állapotban voltak, és néhányuk nem volt teljes egészében ép – írja a Reuters.
Junior Simmons rendőr-főfelügyelő egy videóüzenetben közölte: „Több útlevelet is találtunk a helyszínen, amelyek a Mali Köztársaságból származónak tűnnek.” A maradványokat további törvényszéki vizsgálatok céljából a Saint Vincent-i szárazföldre szállították.
Ez az eset hasonlóságot mutat egy korábbi tragédiával: idén januárban a közeli Saint Kitts és Nevis térségében is találtak egy hajót, amelyben tizenkilenc holttest volt. Az ottani hatóságok szerint az áldozatok hosszú ideig lehettek a tengeren, szintén előrehaladott bomlási állapotban találták meg őket.
Akkor is előkerültek olyan személyazonosító okmányok, amelyek Maliból származtak.
Mali, egy nyugat-afrikai, tengerparttal nem rendelkező ország, több mint 6 200 kilométerre fekszik a Karib-térségtől. Az Atlanti-óceán ezen része, különösen a nyugat-afrikai partok mentén, a világ egyik legveszélyesebb tengeri útvonala, ahol az erős nyugati áramlatok és szelek könnyen messzire sodorhatják az útra kelő hajókat. A jelenlegi eset is ezt a veszélyt tükrözi vissza.
Három amerikai katona holttestére bukkantak Litvániában, miután páncélozott mentőjárművük egy hadgyakorlat közben elsüllyedt egy tőzeglápban, a negyedik katonát továbbra is eltűntként tartják nyilván – közölte az NBC News.
Mint már korábban is beszámoltunk róla, hogy a litvániai Pabrade katonai gyakorlótéren egy hadgyakorlat során elsüllyedt egy amerikai M88 Hercules páncélozott mentőjármű. A járművet hétfő hajnalban sikerült kiemelni a tőzeglápos területről, ám az abban tartózkodó négy amerikai katona sorsa akkor még kérdéses volt.
Az amerikai hadsereg hétfő délután megerősítette, hogy az eltűnt amerikai katonák közül hármat holtan találtak, míg a negyediket továbbra is keresik.
A katonák március 25-én reggel tűntek el egy harcászati jármű javítására és vontatására irányuló küldetés során, amikor az M88A2 Hercules páncélozott mentőjárművük elmerült a tőzeglápban. A 3. gyalogoshadosztály 1. dandár harccsoportjához tartozó katonák az Atlantic Resolve hadművelet részeként állomásoztak Litvániában.
Az amerikai hadsereg európai és afrikai közügyi hivatala szerint családjaik értesítéséig nem hozzák nyilvánosságra a nevüket.
A negyedik katona keresése továbbra is zajlik.
A mentési munkálatokban több száz amerikai és litván katona, valamint rendvédelmi személyzet vesz részt. A helyszínen litván katonai helikopterek, merevszárnyú repülőgépek, pilóta nélküli légi eszközök és speciális földmunkagépek dolgoznak, hogy stabilizálják a puha talajt és megkönnyítsék a kutatást.
A mentés során több száz tonna kavicsot és földet mozgattak meg a jármű kiemelésére.
Christopher Norrie vezérőrnagy, a 3. gyalogoshadosztály parancsnoka nyilatkozatában mély fájdalmát fejezte ki az elhunyt katonák miatt: „Azok a katonák, akiket ebben a tragédiában elveszítettünk, nem csak katonák voltak – ők a családunk részei voltak. Szívünk nehéz a bánattól, amely az egész Marne hadosztályon visszhangzik.”
Hozzátette, hogy a keresés csak akkor ér véget, ha minden katonát megtalálnak.
Az amerikai hadsereg és a litván hatóságok jelenleg is vizsgálják a baleset pontos körülményeit.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
⭕ A Pakistan Air Force Mirage 5 trainer jet crashed near Vehari earlier today. Fortunately, both pilots managed to eject safely. The aircraft had departed from PAF Base Rafiqui prior to the incident. pic.twitter.com/epkSEmD0fG
Holttestekkel teli kis hajóra bukkantak helyi idő szerint csütörtökön a karibi térségben lévő Saint Kitts és Nevis partjainál. A hatóságok szerint az áldozatok vélhetően nyugat-afrikai migránsok.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint eddig 19 holttestet találtak, és néhányuknál Maliból származó személyazonosító dokumentumok voltak.
A tragédia körülményei még nem világosak, de a hatóságok azt feltételezik, hogy a szerencsétlenül járt emberek a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek felé igyekeztek, azonban bárkájuk irányíthatatlanná vált az Atlanti-óceánon.
Rendőrségi jelentések szerint az utasok egészen biztosan mind halottak voltak, mire a hajó elérte a karibi szigetállam felségvizeit.
Cromwell Henry rendőrfőnök-helyettes azt közölte, a testek már meglehetősen rossz állapotban voltak, mire a parti őrség megtalálta őket, így egyelőre folyik annak vizsgálata is, hogy volt-e köztük gyerek.
Két holttestet találtak helyi idő szerint hétfőn este a dél-floridai Fort Lauderdale-Hollywood nemzetközi repülőtéren a JetBlue légitársaság egyik gépének futóművében, az eset körülményeit még vizsgálják.
A JetBlue légitársaság gépének futóműházában két holttestet fedeztek fel a Fort Lauderdale-Hollywood repülőtéren hétfő éjjel – számolt be róla a The Guardian.
A testeket egy rutinellenőrzéskor találták meg, miután a gép New Yorkból, a John F. Kennedy repülőtérről érkezett. A JetBlue közleményében hangsúlyozta: „Azt még vizsgáljuk, hogyan jutottak hozzáféréshez a repülőgéphez. Ez egy szívszorító helyzet, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy együttműködjünk a hatóságokkal az eset körülményeinek tisztázása érdekében.”
🚨🇺🇸 TWO BODIES FOUND IN JETBLUE LANDING GEAR: HOW DID THIS HAPPEN?!
Two people were found dead in the landing gear compartment of JetBlue flight 1801 during a routine maintenance check last night.
Ez már a második hasonló eset az elmúlt hetekben. Az ünnepi időszakban találtak holttestet egy United Airlines repülőgép futóművében, miután a repülőgép Chicagóból Hawaiira érkezett. A légitársaság akkor arról számolt be, hogy a Boeing 787-10 futóművéhez csak kívülről lehet hozzáférni, és nem világos, hogy a személy mikor és hogyan került oda.
A futóműházban történő utazás rendkívül veszélyes a kis oxigénszint és a repülési magasságokban uralkodó fagyos hőmérséklet miatt.
Az amerikai légügyi hivatal (FAA) 2011-es jelentése szerint azoknak az embereknek körülbelül 80 százaléka, akik egy repülőgép futóműházában vagy más külső rekeszébe bújnak, repülés közben meghalnak.