A lengyel rendőrség vizsgálatot indított, miután egy nő állítólag bántalmazott két 13 éves ukrán állampolgárságú lányt Legnicában. Az incidens július 18-án este történt egy uszoda közelében.
A bejelentés szerint az ismeretlen nő megütötte a két kamaszlányt. A hatóságok testi sértés gyanúja miatt nyomoznak, és vizsgálják az eset valamennyi körülményét.
Karolina Galecka, a lengyel belügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy senkinek nincs joga erőszakot alkalmazni egy másik emberrel, különösen nem gyermekekkel szemben.
A rendőrség azt is vizsgálja, hogy a támadás összefüggésben állhatott-e a lányok ukrán származásával.
Közlekedési baleset történt Ungváron, ahol egy személyautó összeütközött egy elektromos rollerrel, amelyen két, körülbelül 17 éves lány utazott. A baleset következtében mindketten megsérültek, egyikük fejsérülést és kézsérülést, a másik fejsérülést és zúzódásokat szenvedett.
A balesetet követően szóváltás, majd dulakodás alakult ki az autó vezetője és egy járókelő között. Az incidens során a sofőr ajaksérülést és zárt koponyasérülést szenvedett.
A helyszínre két mentőegység érkezett, akik mindhárom sérültet ellátták, majd az ungvári városi kórházba szállították további vizsgálatokra és kezelésre.
A mentőszolgálat ismét felhívta a figyelmet arra, hogy egy elektromos rolleren egyszerre két személy szállítása veszélyes, valamint arra is, hogy közlekedési baleset után kerülni kell a konfliktusokat, és meg kell várni a mentők, illetve a rendőrség kiérkezését.
[type] => post [excerpt] => Közlekedési baleset történt Ungváron, ahol egy személyautó összeütközött egy elektromos rollerrel, amelyen két, körülbelül 17 éves lány utazott. A baleset következtében mindketten megsérültek, egyikük fejsérülést és kézsérülést, a másik fejsérülés... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1784563800 [modified] => 1784550303 ) [title] => Baleset és verekedés Ungváron: két fiatal lányt ütött el egy autó [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=251624&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 251624 [uk] => 251381 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 251382 [image] => Array ( [id] => 251382 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/750615944-18020078927854969-7520292825163450309-n.jpg [original_lng] => 241597 [original_w] => 1424 [original_h] => 1898 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/750615944-18020078927854969-7520292825163450309-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/750615944-18020078927854969-7520292825163450309-n-225x300.jpg [width] => 225 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/750615944-18020078927854969-7520292825163450309-n-768x1024.jpg [width] => 768 [height] => 1024 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/750615944-18020078927854969-7520292825163450309-n-768x1024.jpg [width] => 768 [height] => 1024 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/750615944-18020078927854969-7520292825163450309-n-1152x1536.jpg [width] => 1152 [height] => 1536 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/750615944-18020078927854969-7520292825163450309-n.jpg [width] => 1424 [height] => 1898 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/750615944-18020078927854969-7520292825163450309-n.jpg [width] => 1424 [height] => 1898 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1784539503:5 [_thumbnail_id] => 251382 [_edit_last] => 5 [views_count] => 449 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 1056986244001 [_oembed_3a54d2e42f6a2bf0c3d17bdd30487c12] =>
Girl, nine, is crushed to death by a falling rock while swimming at Spanish hot springs beauty spot https://t.co/BK5KPN2oxE
Egy 15 éves ukrán fiút támadtak meg a lengyelországi Plock városában közlekedő buszon. A fiatalt és a vele utazó társát egy felnőtt férfi számon kérte, hogy miért ukránul beszélnek. A felszólítást követően a támadó megütötte az egyik fiút, majd többedmagával lelökték őket a járműről. A rendőrség nyomozást indított, a gyanúsított azonosítása folyamatban van – számolt be a Kyiv Post.
Az eset újra ráirányította a figyelmet a Lengyelországban élő ukránok elleni ellenséges megnyilvánulásokra. A bejelentett incidensek száma az elmúlt években emelkedett, miközben több civil szervezet szerint a hivatalos adatok nem mutatják a probléma teljes mértékét, mert sok sértett nem tesz feljelentést.
A háttérben egyre erősebb politikai és történelmi feszültségek is megjelennek a lengyel–ukrán kapcsolatokban. Kutatók szerint az ukránellenes online tartalmak terjedését dezinformációs kampányok is erősíthetik, amelyek tovább mélyíthetik a két ország közötti ellentéteket.
Lengyelországban meredeken emelkedett az ukrán állampolgárok elleni gyűlölet-bűncselekmények száma, csak 2026 első hat hónapjában az ilyen esetek száma több mint 30%-kal ugrott meg – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Rzeczpospolita című lengyel lapra hivatkozva.
A jelentés szerint a lengyel rendőrség közölte, hogy 2026 első felében 180 bejelentést regisztráltak ukránok elleni „gyűlöletbeszédről” és gyűlölet-bűncselekményekről Lengyelországban. Összehasonlításképpen, 2024-ben 267 ilyen feljelentést tettek, 2025-ben pedig 275-öt. Ha a jelenlegi dinamika folytatódik, az incidensek száma az év végére elérheti a 360-at. A szakértők hangsúlyozzák, hogy az agresszió valódi mértéke még nagyobb lehet.
„Feltételezem, hogy ezek a statisztikák nem tükrözik a teljes igazságot. Általános vélekedés, hogy a gyűlölet-bűncselekményeket nem jelentik be kellőképpen. Egyes áldozatok azért nem akarják jelenteni a bűncselekményt, mert egyszerűen félnek” – mondta Jacek Kucharczyk szociológus és a Közügyek Intézetének elnöke.
Az utóbbi időben számos nagy nyilvánosságot kapott eset rázta meg az országot. Bielsko-Biała városában egy 54 éves volt buszsofőr nyilvánosan sértegetett kiskorú ukrán lányokat nemzetiségük miatt. A férfit őrizetbe vették, és akár három év börtönbüntetésre is számíthat. Májusban tinédzserek megtámadtak három ukrán tinédzsert Varsóban, aminek következtében az egyikük koponyatörést szenvedett.
Az incidensek heves vitát váltottak ki a lengyel politikusok körében, a kormánytisztviselők azzal vádolják az ellenzéki erőket, hogy ukránellenes hangulatot szítanak a választási kampányok során. A szociológusok viszont hozzáteszik, hogy a társadalomban felhalmozódott haragot aktívan táplálják az internetes orosz trollok.
A lengyelországi Lódz belvárosában egy lengyel férfi megvert egy másik lengyelt, akiről azt hitte, ukrán. A támadót keresi a rendőrség – számolt be az RMF24 portál szerint a Sztrana.
A sértett súlyos fej-, orr- és állsérüléseket szenvedett. Elmondása szerint egy járókelő támadt rá, és sértegetni kezdte: ukránnak nevezte, és azt követelte tőle, hogy térjen vissza Ukrajnába.
A helyi rendőrség beszámolója szerint az egyelőre azonosítatlan elkövető elhaladt a telefonon beszélő lódzi lakos mellett, megütötte, majd sértegetni kezdte, arra célozva, hogy neki nincs helye Lengyelországban.
Őrizetbe vettek egy 63 éves férfit a Beregszászi járásban található Felsősáradon, akit azzal gyanúsítanak, hogy fejszével életveszélyesen megsebesítette 40 éves szomszédját.
A rendőrség tájékoztatása szerint a két férfi együtt italozott, amikor vita alakult ki közöttük. A veszekedés hevében a házigazda felkapott egy fejszét, és többször fejbe ütötte vendégét. A sérültet súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba.
Az elkövető a támadás után elmenekült, de a rendőrök néhány órán belül elfogták. A férfit őrizetbe vették, és emberölési kísérlet gyanújával indult ellene büntetőeljárás. Az ügyben a nyomozás továbbra is folyamatban van.
Büntetőeljárást indított a rendőrség a Dnyipropetrovszk megyei Kamjanszke városában, miután felmerült a gyanú, hogy egy nő rendszeresen kegyetlenül bántalmazta hétéves gyermekét.
A hatóságok tájékoztatása szerint a gyermekvédelmi szolgálat és a fiatalkorúakkal foglalkozó rendőrök egy család ellenőrzése során olyan körülményeket tártak fel, amelyek súlyos visszaélésre utalnak. A gyanú szerint az anya fém lánccal a radiátorhoz kötözte a kisfiút, ezt pedig „nevelési módszerrel” indokolta.
A helyszínre nyomozócsoport érkezett, amely rögzítette a bizonyítékokat. A gyermek biztonsága érdekében a fiút azonnal elvették a családi környezetből, és egy speciális gyermekvédelmi intézményben helyezték el, ahol megkapja a szükséges ellátást és pszichológiai támogatást.
Az ügyben kínzás gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eset valamennyi körülményét.
Mozgósítási intézkedéseket követően a sokgyermekes apa Mikolajiv megyei területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) pincéjébe került, ahol a nyomozás szerint illegálisan tartották fogva és verték – számolt be az szerdán az rbc.ua hírportál az Állami Nyomozó Irodára (DBR) hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás kiderítette, hogy 2025 végén, mozgósítási intézkedések során egy ötgyermekes és egészségügyi problémákkal küzdő apát a TCK-ba szállítottak. A kényszerű katonaorvosi vizsgálat után katonai szolgálatra alkalmasnak találták. A DBR megjegyezte, hogy két katonai egység is megtagadta a férfi felvételét az egészségi állapota miatt. Ezt követően a nyomozás szerint a toborzóközpont tisztviselői úgy döntöttek, hogy bármi áron elérik a mozgósítását.
A bűnüldöző szervek megállapították, hogy az áldozatot kilenc napig illegálisan tartották fogva, többek között egy pincében. A nyomozás szerint fizikai erőszaknak és pszichológiai nyomásnak vetették alá. A férfit arra kényszerítették, hogy „önként” beleegyezzen a mozgósításba, vagy olyan dokumentumokat írjon alá, amelyekben kijelentette, hogy nincs panasza a TCK alkalmazottaival szemben. Csak azután engedték ki, hogy számos duzzanatot és egyéb sérülést láttak rajta. Ezt követően a férfi orvosi segítséget kért.
Az ügy iratai szerint az áldozat agyrázkódást, kar- és bordatörést, számos horzsolást és elfertőzött sebesülést szenvedett a lekötözéstől. A Mikolajiv megyei TCK megbízott vezetője és két beosztottja a bíróság elé áll. Csoportosan elkövetett kínzással és jogellenes szabadságvesztéssel vádolják őket. Ha bűnösnek találják őket, akár 12 év börtönbüntetést is kaphatnak.
A 102-es telefonszámra pénteken reggel érkezett hívás nyomán a rendőrség munkatársai azonnal a helyszínre vonultak.
A helyszínen a rendvédelmi tisztviselők megállapították, hogy egy BMW-t vezető helyi lakos a város egyik utcáján haladt, és nem adott elsőbbséget két nőnek, akik egy zebrán keltek át az úton egy üzlet közelében. A sofőr az átkelőhely közepén megállította az autót, elzárva a gyalogosforgalmat, kiszállt az autóból, és szidni kezdte a nőket. De a férfi nem érte be ennyivel. Amikor a nők megpróbálták elhagyni a helyszínt, a sofőr elővett egy paprikaspray-palackot a BMW-ből, és üldözőbe vette őket. Miután utolérte a járdán a nőket, gázt fújt a 23 éves kárpátaljai nő arcába, aki a terhesség ötödik hónapjában volt. Az áldozat szeme égési sérüléseket szenvedett. Az orvosok minden szükséges segítséget megadtak neki.
A rendőrség őrizetbe vette a 25 éves férfit, majd ideiglenes fogdába helyezte. Cselekedetét huliganizmusnak minősítették. A büntetőjogi cikkely szankciója 3–7 év szabadságvesztés.
A Kárpátaljai Rendőrség munkatársai őrizetbe vettek egy 37 éves férfit, aki egy italozás során brutálisan megverte falubelijét a Técsői járásban.
A mentőszolgálat május 19-én éjjel értesítette a rendőrséget egy 51 éves férfi kórházba szállításáról, aki súlyos sérülésekkel, kómás állapotban került intenzív osztályra. A helyszínre kiérkező nyomozók megállapították, hogy nem baleset történt. A vizsgálat szerint a társaság a 37 éves házigazda otthonában italozott, amikor vita alakult ki közte és az 51 éves vendég között.
A szóváltás verekedéssé fajult: a házigazda többször megütötte a sértettet az arcán, fején és testén.
Az áldozat súlyos koponya-agysérülést és többszörös arccsonttörést szenvedett, jelenleg is eszméletlen állapotban van a kórház intenzív osztályán.