Franciaország Ile-de-France régiójában közel 3000 halálesetet regisztráltak a hőség miatt június végén. Ez több mint kétszerese az ebben az időszakban szokásos elhalálozási mutatónak, számolt be a Le Monde a Francia Nemzeti Közegészségügyi Ügynökség adataira hivatkozva.
A szakértők szerint 1565-tel több ember halt meg a hőség hatásai miatt június 22. és 28. között, mint amennyi normális körülmények között várható lenne.
Az idősek halnak meg leggyakrabban hőségben – a halottak 82,4%-a 65 éves vagy idősebb.
Az ügynökség ugyanakkor megjegyzi, hogy még ezek a frissített adatok is alacsonyabbak lehetnek a valós képnél.
A +40°C feletti hőség miatt Görögország több régiójában ideiglenesen szünetel a kültéri munka és a kétkerekű járművekkel történő kiszállítás. A korlátozások a nap legforróbb szakaszában több órán át lesznek érvényben.
A görög kormány ideiglenes korlátozásokat vezetett be a kültéri munkára az országot sújtó rendkívüli hőség miatt. Július 22-én, szerdán egyes régiókban a levegő hőmérséklete meghaladhatta a +40°C-ot, közölte az Ekathimerini.
A Munkaügyi Minisztérium döntése értelmében 13:00 és 17:00 óra között Attikában, amely magában foglalja Athént, valamint Thesszáliában, Közép-Görögország keleti részén és a Peloponnészosz keleti részén lesz érvényben a korlátozás. Az időjárás-előrejelzések szerint ott várható a legmagasabb hőmérséklet.
Az építési munkálatok, a közmunkák, a hajógyárak és az egyéb szabadtéri fizikai munkák ideiglenesen fel vannak függesztve. A motorkerékpáron, robogón és kerékpáron élelmiszert és csomagokat kézbesítő futárok sem dolgozhatnak.
Ugyanakkor az éttermek és üzletek továbbra is fogadhatnak rendeléseket, ha azokat személyes elvitelre adják le, vagy légkondicionált járművekkel szállítják ki.
A korlátozások nem vonatkoznak a kórházakra, a közművekre és a szállítmányozási vállalatokra, de további védelmet kell biztosítaniuk a munkavállalók számára a magas hőmérséklettel szemben. Ezenkívül a munkáltatóknak azt javasolták, hogy lehetőség szerint a kockázati csoportokból származó munkavállalókat helyezzék át távmunkára.
A szabályokat megszegő vállalatok 2000 eurós bírsággal nézhetnek szembe minden olyan alkalmazott után, aki a tilalom alatt dolgozik.
A 12 napig tartó hőhullám után pénteken az intenzív hőség csökkent az országban, s a 96 megyéből már csak hétben maradt érvényben narancssárga hőségriasztás, délkeleten és Korzika szigetén.
A lehűlés heves viharokkal érkezett az országba: csütörtök este egy nő meghalt, miután egy fa rádőlt Saint-Victurnien településen, a délnyugati Limoges közelében, míg az ország középső részén található Dolomieu településen, Lyontól nem messze, villámcsapás okozott tüzet egy kazángyártó cégnél. Az este 11 órakor érkező riasztást követően a tűzoltók megtalálták a vállalat 38 éves tulajdonosának holttestét, miután eloltották a tüzet, amelyet a gáz- és acetilénpalackok jelenléte is súlyosbított – közölte a tűzoltóság az AFP hírügynökséggel.
A francia meteorológiai szolgálat, a Météo-France által hevesnek minősített vihar a nagy jégesők és rövid ideig tartó minitornádó miatt jelentős károkat okozott Saint-Étienne-től északra. A tornádó két teherautót felborított az A72-es autópályán.
Az Enedis áramszolgáltató tájákoztatása szerint pénteken mintegy 53 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás, elsősorban kidőlt oszlopok és vezetékek, illetve villámcsapások miatt.
A Keraunos tornádó- és viharmegfigyelő központ adatai szerint a viharos epizód csütörtök délutántól péntek reggelig közel 50 ezer villámcsapást okozott, elsősorban Ardeche és Isere régióban.
A jármű- és vasúti forgalomban fennakadások voltak pénteken az ország középső részén, Auvergne-Rhône-Alpes régióban, az utakra és vasúti sínekre dőlt fák vagy oszlopok miatt.
A csütörtök este érkező viharokat erős, 80-100 km/h, helyenként 120 km/h közötti széllökések, valamint nagy átmérőjű (2-5 cm-es) jégeső, heves esőzés és „intenzív elektromos aktivitás” kísérte a Météo-France szerint.
A francia kormány bevezette az Orsec vészhelyzeti tervet válaszul az országot sújtó rendkívüli hőhullámra. Ezt a rendkívüli intézkedések tartalmazó mechanizmust hagyományosan nagyszabású természeti katasztrófák idején alkalmazzák, számolt be az Euronews.
Az Orsec-terv azokban a régiókban fog működni, ahol a meteorológusok „vörös” szintű meteorológiai veszélyt hirdettek. Szombatra ezen régiók száma 24. További 59 régióban a „narancssárga” veszélyszintet határozták meg a magas hőmérséklet miatt.
Az Orsec rendszer célja az állam szolgáltatók tevékenységének összehangolása vészhelyzet idején. Leggyakrabban árvizek, nagy kiterjedésű tűzvészek vagy más természeti katasztrófák esetén aktiválódik, de ezúttal a rendkívüli hőség volt az ok.
A francia kormány hivatalos képviselője, Maud Brejon elmondta, hogy a döntés meghozatala előtt a hatóságok megtartották a szükséges konzultációkat, és megállapodtak a további lépésekben.
Idén Európa rendkívüli hőhullámtól szenved, amely még májusban borította be a kontinenst, történelmi rekordokat döntve meg és haláleseteket okozva Franciaországban.
Minden eddiginél magasabb hőmérsékletet mértek vasárnap Lengyelországban: a nyugat-lengyelországi Słubice városában a hőmérő 40,5 Celsius-fokot mutatott, ami új országos rekordnak számít.
A lengyel Meteorológiai és Vízgazdálkodási Intézet közlése szerint a mért érték egyelőre előzetes adat, amely további hitelesítésre vár. A második legmagasabb hőmérsékletet Toruń városában regisztrálták, ahol 40,3 Celsius-fokot mértek.
Az eddigi országos rekord 40,2 Celsius-fok volt, amelyet még 1921 júliusában mértek az Opole régióban. A második világháború utáni rekord szintén Słubicéhez kötődött, ahol 1994-ben 39,5 Celsius-fokot regisztráltak.
Az új rekord jól mutatja a Közép-Európát sújtó rendkívüli hőhullám intenzitását, amely több országban is történelmi hőmérsékleti csúcsokat eredményezett.
Egy két- és egy négyéves gyermek hunyt el. A két kisfiúra az édesanyjuk talált rá holtan a forró kocsiban, miután a feltételezések szerint megfeledkezett róluk.
Ismét két kisgyermek életét követelte a Franciaországban tomboló hőség, valamint az emberi figyelmetlenség. A négyéves Kassim Benouali és kétéves öccse, Sadek azt követően hunyt el, miután egy autóban rekedtek, ahol a hőmérséklet elérhette a 70 Celsius-fokot is. A gyermekekre az édesanyjuk, Wafa El Boubkari talált rá eszméletlenül, miután hazatértek az úszásból és egy szupermarketben tett látogatásból a carpentras-i Bois de l’Ubac-ban. A helyszínre ezután mentőt riasztottak, azonban minden erőfeszítés ellenére sem sikerült már újraéleszteni a gyermekeket.
Továbbra is intenzív hőség tombol Kárpátalján – a hőmérséklet eléri a 36-37°C-ot. Az elmúlt két napban a mentőegységeket több mint 50 hőguta, túlmelegedés és eszméletvesztés esethez riasztották.
Arra kérünk mindenkit, hogy fokozottan figyeljen állapotára, és ne hagyja figyelmen kívül a veszélyes tüneteket.
Tartsák be az ivási rendet, igyon rendszeresen vizet, még akkor is, ha nem érzi magát nagyon szomjasnak.
Kerüljék a szabadban tartózkodást a legmelegebb órákban, különösen délelőtt 11:00 és délután 4:00 óra között. Ha lehetséges, maradjanak árnyékban vagy hűvös szobában.
Viseljenek könnyű, világos színű ruhát, kalapot, és kerüljék a fizikai aktivitást közvetlen napfényben.
Mit kell tenni hőguta esetén:
1. Vigyék a személyt árnyékba vagy hűvös helyre, gombolják ki és szabadítsák fel a szoros ruházatot.
2. Hűtsék le a testét: tegyenek hűvös borogatást a fejére, nyakára, hónaljára, töröljék át a testét hideg vízzel.
3. Ha a sérült eszméleténél van, adjanak neki kis kortyokban vizet. Ha eszméletvesztés, görcsök, zavart beszéd, súlyos gyengeség jelentkezik, vagy az állapota nem javul, azonnal hívják a „103”-at.
A hőguta életveszélyes lehet. Az időseknek, gyermekeknek, terhes nőknek, krónikus betegségben szenvedőknek, valamint azoknak, akik dolgoznak vagy hosszú időt töltenek a napon, különösen óvatosnak kell lenniük.
Vigyázzanak magukra és szeretteikre. Az állapot hirtelen romlása esetén ne várjanak, hívjanak sürgősségi orvosi segítséget, közölte a 103 Zakarpattya – Kárpátaljai Sürgősségi Orvosi Ellátási Központ.
Legalább öten vesztették életüket Olaszországban egyetlen nap alatt a szélsőséges hőség következtében, miközben az ország több térségében a hőmérséklet elérte a 41 Celsius-fokot. Az áldozatok között mezőgazdasági dolgozók, egy közműépítkezésen dolgozó munkás, egy hajléktalan, valamint egy férfi is volt, aki egy temetőlátogatás során lett rosszul.
A hőhullám az elektromos hálózatot is komoly terhelés alá helyezte. Több olasz városban – köztük Firenzében – ismétlődő áramkimaradások történtek, amelyek miatt a légkondicionáló rendszerek is leálltak. Emiatt több múzeum kénytelen volt korlátozni a látogatók számát, illetve ideiglenesen felfüggeszteni a jegyértékesítést.
A meteorológusok szerint a forróság szombat és hétfő között tetőzik. Jelenleg legalább 18 olasz városban van érvényben a legmagasabb fokozatú hőségriasztás. Több régióban megtiltották a szabadtéri munkavégzést a nap legmelegebb óráiban az építőipari dolgozók és futárok számára.
Az intézkedések ugyanakkor nem arattak osztatlan sikert: egyes munkavállalók attól tartanak, hogy a munkaszünet tovább csökkenti az amúgy is bizonytalan jövedelmüket. Az olasz szakszervezetek ezért arra szólították fel a kormányt, hogy tartalékalapokból nyújtson pénzügyi kompenzációt azoknak, akik a rendkívüli hőség miatt kénytelenek felfüggeszteni a munkát.
[type] => post [excerpt] => Legalább öten vesztették életüket Olaszországban egyetlen nap alatt a szélsőséges hőség következtében, miközben az ország több térségében a hőmérséklet elérte a 41 Celsius-fokot. Az áldozatok között mezőgazdasági dolgozók, egy közműépítkezésen dol... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1782595440 [modified] => 1782570726 ) [title] => Öten haltak meg egyetlen nap alatt Olaszországban a rendkívüli hőség miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=248846&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 248846 [uk] => 248634 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 248635 [image] => Array ( [id] => 248635 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/npovlybvcztneiyf18lww575.jpg [original_lng] => 12188 [original_w] => 575 [original_h] => 322 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/npovlybvcztneiyf18lww575-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/npovlybvcztneiyf18lww575-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/npovlybvcztneiyf18lww575.jpg [width] => 575 [height] => 322 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/npovlybvcztneiyf18lww575.jpg [width] => 575 [height] => 322 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/npovlybvcztneiyf18lww575.jpg [width] => 575 [height] => 322 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/npovlybvcztneiyf18lww575.jpg [width] => 575 [height] => 322 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/npovlybvcztneiyf18lww575.jpg [width] => 575 [height] => 322 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1782559926:5 [_thumbnail_id] => 248635 [_edit_last] => 5 [views_count] => 625 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8afebc9236239d919e950bcf8c0031dd] =>
BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic. Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
A meteorológusok szerint a délnyugattól Burgundiáig terjedő régióban a hőmérséklet a következő napokban elérheti a 40 fokot. Egyes területeken akár 41 fokot is.
A francia kormány betiltotta az alkoholfogyasztást a nemzeti zenei fesztivál és más nyilvános rendezvények alatt. Rekordhőség van az országban, számolt be a BBC.
Megjegyezték, hogy Sebastián Lecornu miniszterelnök hivatala külön rendeletet adott ki minden hivatalos utcai rendezvényre vonatkozóan. Tilos az alkoholfogyasztás a nyilvános helyeken.
„Az állam és intézményei által szervezett összes rendezvény esetében utasítást adtak ki az alkohol kínálatának tilalmára” – jegyezte meg a kormány.
Az évenként megrendezett Fête de la Musique fesztivál is az alkoholtilalom hatálya alá került, amely általában több millió embert vonz az utcákra. Tavaly csak Párizsban körülbelül kétmillió ember vonult ki az utcára. Idén azonban a szervezők terveit megváltoztatta a hőség, és a kormány vörös riasztást adott ki az ország 35 megyéjében. A meteorológusok szerint a délnyugattól Burgundiáig terjedő régióban a hőmérséklet a következő napokban elérheti a 40 fokot. Egyes területeken akár 41 fokot is.
A tisztviselők tehermentesíteni akarják a kórházakat és a sürgősségi szolgálatokat. Az alkoholfogyasztás korlátozása segít az orvosoknak abban, hogy a veszélyeztetett lakosok megsegítésére összpontosíthassanak.
A hőség már megbénította az ország egyes részeit: több tucat vonatjáratot töröltek el a sínek deformációjának veszélye miatt; számos oktatási intézményben felfüggesztették a tanítást; a közműveknél különleges nyitvatartási időt vezettek be.
A legnehezebb helyzet várhatóan hétfőn alakul ki, a párizsi városháza pedig rendkívüli intézkedéseket vezetett be. A főváros parkjai és kertjei a nap 24 órájában nyitva maradnak, lehetővé téve a turisták és a lakosok számára, hogy éjszaka is hűvös helyet találjanak.
La Marine nationale a arraisonné hier matin un nouveau pétrolier sous sanctions internationales en provenance de Russie : le Tagor. Notre détermination est constante et totale.
Franciaországban ezen a héten is kitart és még fokozódik a forróság, az ország egyes részein várhatóan eléri a 45°C-ot a hőmérséklet, számolt ba Le Figaro, írja a Jevropejszka Pravda.
A június 22-től kezdődő hetet a forróság csúcspontja jellemzi Franciaországban, amely már több napja tart. Szinte az egész országot rendkívül magas hőmérséklet fogja sújtani.
Már hétfőn délkeleten egyes területeken 44°C, kedden pedig a nap legmelegebb időszakában akár 45°C is lehet. Ez 22 fokkal magasabb a szezonális normáknál.
A fővárosban, Párizsban a hőmérséklet várhatóan eléri a 39°C-ot a hét elején, szerdán és csütörtökön pedig a 41°C-ot. Ugyanakkor Párizs azon városok közé tartozik, ahol a hőség a leginkább észrevehető lehet – a sűrű beépítés miatt, amely hozzájárul a gyorsabb felmelegedéshez és a hő megtartásához a kevésbé urbanizált „zöld” területekhez képest.
A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka az előzetes becslések szerint 1945 óta a legmelegebb volt Franciaországban. Az átlagos éjszakai hőmérséklet az országban 21,96°C volt, és éjszaka helyenként 26°C felett is mérték a hőmérsékletet.
Gironde déli megyében június 21-én három idős ember halálát jelentették be, amit a hőség hatásaihoz kapcsoltak.
A rendkívüli meleg miatt a régió vezetője, Valerie Pécress elmondta, hogy további egymillió eurót különítenek el a költségvetésből, hogy a középiskolák gyorsan ventilátorokat és légkondicionálókat vásárolhassanak – hogy a középiskolás diákok kevésbé szenvedjenek a kritikus vizsgaidőszakban.
Emmanuel Macron elnök egy speciális miniszteri munkacsoport összehívását tervezi, hogy megvitassák a rendkívüli hőséggel járó kihívásokra adandó válaszokat.
[type] => post [excerpt] => Franciaországban ezen a héten is kitart és még fokozódik a forróság, az ország egyes részein várhatóan eléri a 45°C-ot a hőmérséklet, számolt ba Le Figaro, írja a Jevropejszka Pravda. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1782222180 [modified] => 1782146664 ) [title] => Franciaországban fokozódik a hőség: egyes helyeken várhatóan eléri a 45°C-ot a hőmérséklet [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=248296&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 248296 [uk] => 248276 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 248277 [image] => Array ( [id] => 248277 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/hly-oz5wsaapvom.jpeg [original_lng] => 90205 [original_w] => 1200 [original_h] => 628 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/hly-oz5wsaapvom-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/hly-oz5wsaapvom-300x157.jpeg [width] => 300 [height] => 157 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/hly-oz5wsaapvom-768x402.jpeg [width] => 768 [height] => 402 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/hly-oz5wsaapvom-1024x536.jpeg [width] => 1024 [height] => 536 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/hly-oz5wsaapvom.jpeg [width] => 1200 [height] => 628 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/hly-oz5wsaapvom.jpeg [width] => 1200 [height] => 628 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/hly-oz5wsaapvom.jpeg [width] => 1200 [height] => 628 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1782135865:12 [_thumbnail_id] => 248277 [_edit_last] => 12 [views_count] => 702 [_algolia_sync] => 150208838000 [_oembed_f5244c9a9b2be020022e70b759b9907b] =>
La Marine nationale a arraisonné hier matin un nouveau pétrolier sous sanctions internationales en provenance de Russie : le Tagor. Notre détermination est constante et totale.