Eltanácsoltak a Kijev megyei Bila Cerkva Nemzeti Agrártudományi Egyetem állatorvosi karáról egy Elvira nevű diáklányt, mert a közösségi oldalán a megbékélés hívének mutatta magát, és azt írta, hogy „leteszi a fegyvert” és „jóindulattal viszonyul az ellenséghez” – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportál a felsőoktatási intézmény honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint az egyetem internetes honlapján azt írta: „sajnos a Bila Cerkva-i Nemzeti Agrártudományi Egyetem hallgatói között kiderítettek egy személyt, aki ellenséges szándékok híve.” Sürgősen összehívták az egyetem vezetésének ülését. „A tanácskozáson döntés született az állatorvostudományi kar 4. évfolyamos hallgatójának azonnali kizárásáról. Az egyetemi vezetők ugyancsak határozatot hoztak arról, hogy megfelelő módon feljelentik a diáklányt az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU) és a Nemzeti Rendőrségen” – áll a közleményben. Mint a felsőoktatási intézmény az ügy kapcsán hangsúlyozta, fontos, hogy a hallgatók továbbra is elsajátítsák választott szakmájukat anélkül, hogy saját forrásaikat ellenséges nézetek támogatására és politikai konfliktusok szítására fordítanák.
Mint a hírportál emlékeztetett rá, Elvira azt írta Instagram-oldalán, hogy nem adakozik a fegyveres erőknek, nem eszik húst, és kijelentette, hogy az ukrán hadsereg állítólag békés városokat bombáz. A lány már meglakolt a szavaiért. Ezenkívül törölte az oldalt a közösségi hálózaton. Az egyetem már fel is jelentette az SZBU-nál és a Nemzeti Rendőrségnél.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Eltanácsoltak a Kijev megyei Bila Cerkva Nemzeti Agrártudományi Egyetem állatorvosi karáról egy Elvira nevű diáklányt, mert a közösségi oldalán a megbékélés hívének mutatta magát, és azt írta, hogy „leteszi a fegyvert” és „jóindulattal viszonyul a...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1658089800
[modified] => 1658084457
)
[title] => Kirúgtak egy diáklányt az állatorvosi egyetemről Kijev megyében, mert ellenséges nézeteket vallott
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=89464&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 89464
[uk] => 89474
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 89466
[image] => Array
(
[id] => 89466
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/38571e1-bnau-edited.jpg
[original_lng] => 68934
[original_w] => 755
[original_h] => 425
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/38571e1-bnau-edited-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/38571e1-bnau-edited-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/38571e1-bnau-edited.jpg
[width] => 755
[height] => 425
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/38571e1-bnau-edited.jpg
[width] => 755
[height] => 425
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/38571e1-bnau-edited.jpg
[width] => 755
[height] => 425
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/38571e1-bnau-edited.jpg
[width] => 755
[height] => 425
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/38571e1-bnau-edited.jpg
[width] => 755
[height] => 425
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1658084606:3
[_thumbnail_id] => 89466
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3986
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cc84b9787b7b51ce24babff1fca75e13] =>
[_oembed_time_cc84b9787b7b51ce24babff1fca75e13] => 1658073686
[_oembed_ed2ac5cfc7bc701311aed40156ad8d9b] =>
SBU terminates FSB agent network operating in several regions of Ukraine
Its leader was a resident of Odessa. He was recruited by the FSB of the Russian Federation and received the pseudonym "Professor".
За матеріалами СБУ повідомлено про підозру меру Полтави
Фігурант поширив дані, які не розміщувалися у відкритому доступі ні Генеральним штабом ЗСУ, ні Міноборони, ні іншими уповноваженими державними органами.
Afghanistan Watch: Around 80 #Afghan school girls hospitalised after alleged poison attack.
According to the reports, nearly 80 girls in grades 1-6 were poisoned at two schools in Afg's Sar-e-Pul province. Afghan Education department is investigating the incidents. pic.twitter.com/t4ePIl14Gf
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.