Több mint száz delfint találtak holtan a brazíliai Amazonas vidékén a történelmi szárazság és a rekordmagas vízhőmérséklet miatt. Utóbbi elérte a 39 fokot – írja a CNN.
Az elpusztult delfineket mind a Tefé-tóban találták az elmúlt hét napban – közölte a brazil tudományos minisztérium által finanszírozott Mamirauá Intézet. Azt írják, hogy a pusztulások ilyen magas száma szokatlan.
A rekordmagas hőmérséklettől a folyó állatvilágának számos példánya szenved.
A kutatók és aktivisták úgy próbálják megmenteni a túlélő delfineket, hogy a külvárosi lagúnákból és tavakból a folyó főágába szállítják őket, ahol hűvösebb a víz – számolt be a CNN Brasil. A művelet a terület távoli fekvése miatt nem egyszerű, ráadásul folyamatosan ellenőrizni kell a toxinok jelenlétét a vízben.
Az Amazonas területén 59 településről jelentettek átlag alatti vízszintet, amely a közlekedést és a halászatot is nehezíti.
Ilyen súlyos erdőtüzek, mint most augusztusban, tizenkét éve nem voltak a brazíliai Amazonas esőerdeiben.
Egy hónap alatt 33 116 kisebb-nagyobb tüzet észleltek a hatóságok, a csúcsdöntő nap augusztus 22-e volt, akkor 24 óra leforgása alatt 3358 tüzet regisztráltak.
Az 1998 óta vezetett műholdas adatok alapján az idei nyáron 25 százalékkal nőtt meg a tűzveszélyes gócok száma a negyedszázados átlagértékhez képest.
„Az elmút 15 évben az idei első negyedévben történt a legtöbb erdőirtás nálunk. Január ás augusztus között pedig 18 százalékkal növekedett az erdőtüzek száma tavalyihoz képest” – fogalmazott Rómulo Batista, a brazíliai Greenpeace szóvivője.
Porto Velhóban napokig füstköd szállt a városra a gyakori tüzek miatt.
„A 2022-es erdőtüzek hatalmasok voltak. A napfelkelték ködösek voltak a szmogtól, a nap pedig rettenetesen forrón sütött végig” – mondta egy porto velhói közigazgatási szakember.
Környezetvédők a természeti csapások felerősödéséért Jair Bolsonaro elnök kormányzati intézkedéseit okolják, a brazil kormányzat 2019-től kezdve lazított az esőerdők fairtási szabályain.
En #IFAñoDeMoncayo el #BIEM4 ha realizado ataque directo al fuego en defensa de los municipios de El Buste así como en el Santuario de la Misericordia y camping en Borja, donde han realizado cortafuegos con máquinas de ingenieros. pic.twitter.com/xJhsFCTh21
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
Spain's first major wildfire of the year destroyed 3,000 hectares of forest. Firefighters using 18 planes and helicopters worked throughout the night and on Friday to tackle the blaze near the village of Villanueva de Viver, in the Valencia region https://t.co/V8SHpS3RI8pic.twitter.com/VWvjXkMyJD
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
BREAKING: ? Forest fire in La Palma rises to Level 2 emergency and evacuation of residents. The fire started near the LP-1 highway in Puntagorda. Evacuees are being taken to a sports centre for safety...https://t.co/6eKA2yQDRLpic.twitter.com/fUkCzwmbfN
My family arrived there today, a small fire appeared to start mid afternoon in the hills. Everyone was very calm, but in the last hour they have been told to evacuate. They have been given a town to get to and so they are in the process of trying to do that now. #corfupic.twitter.com/OlTRKG7vAF
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Brazília harmadik legnagyobb államával szemben nyert pert a hosszú évek óta környezetpusztító tevékenységéről ismert férfi.
A férfi, Antonio José Rossi Junqueira Vilela korábban a Cristalino II nemzeti park erdőinek 11 ezer hektáron való kiirtása miatt – ahol különösen színes az állat- és növényvilág – már kapott egy 27 millió dolláros bírságot. Ez a terület ad otthont például a sárgahomlokú pókmajomnak, amely élőhelye pusztulása miatt a veszélyeztetett fajok közé sorolandó – írja az AP News.
Később mégis egy, a férfihoz köthető cég perelte be a területek felelősét, a Mato Grosso államot. A férfi érvelése szerint az állam szabálytalanul alakította ki a 118 ezer hektáros nemzeti parkot 2001-ben. Az ügyet eldöntő bírák 3:2 arányban a cégnek adtak igazat, ugyanis a park létrehozása előtt nem történt széles körű társadalmi konzultáció a kérdésről. Az ítélet jogerőssé vált, mert az állam nem fellebbezett a döntés ellen. A cég megnyerte a pert, a parkot pedig hamarosan felszámolják.
Az állam kormányzója, Jair Bolsonaro elnök arról nyilatkozott, hogy Brazíliában túl sok természetvédelmi terület van. A hivatalos indoklásban azzal magyarázzák a fellebbezés elmaradását, hogy technikai okból nem lett volna esélyük.
Antonio Josét korábban már az Amazonas-medence „legszörnyűbb erdőpusztítójának” is nevezte egy ügyész, mert 30 ezer hektáron kiirtotta az erdőt Pará államban. A per évek óta húzódik, de ha elítélnék, kétszáz év letöltendőt és hatvanmillió dolláros bírságot is kaphatna.
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Mintegy tízezer hektárnyi terület lehet lángok alatt Amazonas erdős területén, miután lázadó fegyveresek valószínűleg tüzet gyújtottak. A 350 kilométernyire lévő Bogotában riasztást adtak ki, mert a lángok már oda is eljutottak.
Környezetvédelmi riasztást adtak ki Bogotában, füstfelhő tört fel az Amazonas vidékén égő erdőtüzek miatt. A lángoló erdő füstjét 350 kilométerre, egészen Kolumbia fővárosáig elhordta a szél – a légminőséget figyelő állomások magas légszennyezettségi szintet mutatnak.
A polgármester felszólította a főváros mintegy nyolcmillió lakosát, hogy lehetőség szerint kerüljék el a szabadtéri tevékenységet.
A hatóságok szerint az erdőtüzeket olyan lázadó fegyveres csoportok okozhatták, amelyek nem tartják tiszteletben a kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet közti békemegállapodást. A felkelők azért raktak tüzet az erdészeti területeteken, hogy megtisztítsák, majd illegálisan állatokat tartsanak rajtuk.
Egy közeli megye kormányzója szerint mintegy tízezer hektárnyi terület vált a lángok martalékává. Az erdőtüzek kiterjedtek az UNESCO világörökségi listáján szereplő Serrania del Chiribiquete természetvédelmi parkra is.
A bogotái kormány szerint az utóbbi években hatalmas méreteket öltött az erdőirtás az Amazonas vidékének Kolumbiához tartozó részén.
#BREAKING - Jason Childers shot this video of the rapidly spreading #wildfire in Bay County, #Florida Friday afternoon. WMBB News 13 reports fire is now more than 100 acres and two homes were engulfed in flames at Alva Thomas Road. pic.twitter.com/X1mYrckjYA
Avec la #sécheresse marquée s'accentuant sur la région, le risque d'#incendie se montre très marqué pour la période sur le Sud-Est de la #France. Un feu a parcouru 10Ha cet après-midi près de #Grasse dans les #AlpesMaritimes, menaçant des habitations. Photos via Riviera Meteo pic.twitter.com/9PYVVos2Ks
Les sapeurs-pompiers du @sdis_06 à pied d’œuvre sur les hauteurs de #Grasse, entre #Spéracèdes et #Cabris, pour venir à bout d’un violent feu de forêt qui menace une centaine d’hectares de végétation après en avoir détruit au moins une dizaine. ? Frantz Bouton pic.twitter.com/4lCrgFxB0X
Bad news from home ?? Yesterday several wildfires destroyed a large part of the pinewoods in #Bibione, and another outbreak set fire to the fields of #Codroipopic.twitter.com/IiXv3Y9GQz
Wild fires are becoming more and more frequent in these days due to extremely and recursive high temperature and dry conditions. The situation wil very likely become more risky in the upcoming weeks
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
Es brennen aktuell über 400 Hektar Wald und Felder bei #Mühlberg im Kreis #ElbeElster. Zwei Ortschaften müssen evakuiert werden. Es besteht eine amtliche Gefahrendurchsage wegen starker Rauchentwicklung pic.twitter.com/bQi4uKgzbd
VIDEO: Firemen battle against a blaze in the Spanish region of Galicia, where pockets of wilfire threatening the municipalities of Caldas de Reis and Vilagarcia de Arousa continue to break out. pic.twitter.com/2NpCTx6xi8
Uno de los momentos más tensos que vivimos en el incendio de #Verín fue cuando el #fuego, en cuestión de minutos saltó la autovía das Rías Baixas #A52 y cortó completamente la conexión de #Galicia con la meseta. pic.twitter.com/JZ93pmH0L1
En #IFAñoDeMoncayo el #BIEM4 ha realizado ataque directo al fuego en defensa de los municipios de El Buste así como en el Santuario de la Misericordia y camping en Borja, donde han realizado cortafuegos con máquinas de ingenieros. pic.twitter.com/xJhsFCTh21
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
Spain's first major wildfire of the year destroyed 3,000 hectares of forest. Firefighters using 18 planes and helicopters worked throughout the night and on Friday to tackle the blaze near the village of Villanueva de Viver, in the Valencia region https://t.co/V8SHpS3RI8pic.twitter.com/VWvjXkMyJD
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
My family arrived there today, a small fire appeared to start mid afternoon in the hills. Everyone was very calm, but in the last hour they have been told to evacuate. They have been given a town to get to and so they are in the process of trying to do that now. #corfupic.twitter.com/OlTRKG7vAF
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
Helyi törzsvezetők beszámolója szerint tüzet nyitott egy csapatnyi illegális bányász a brazil Amazonas-esőerdő területén élő őslakosokra.
A Yanonami törzs beszámolója szerint a gépfegyverekkel érkező bányászok támadásaira íjakkal és nyilakkal, valamint puskákkal válaszoltak – írja a BBC. Az őslakosok közül egy, a bányászok közül legalább négy fő sérült meg az összecsapásban.
Brazília egyik legvédettebb őslakos rezervátumában, a Yanonami körzetben egyre több illegális, főként aranyra vadászó bányász jelent meg az elmúlt időkben, számuk körülbelül 20 ezer főre tehető. Jair Bolsonaro elnöksége alatt csak sokszorozódott a számuk, vele együtt pedig az őslakosok kárára elkövetett erőszak is.
Bolsonaro ideje alatt jelentős tempóban elkezdték irtani az Amazonas esőerdeit, hogy azok helyén bányászati és mezőgazdasági lehetőséget biztosítson a szegényebb brazilok és a kormánnyal jó kapcsolatot ápolók számára.
A populista elnök hivatalba lépése óta a gazdasági érdekek mindig felülírták a környezetvédelmi érdekeket, melynek következtében az erdőirtás mértéke rekord szintekre ugrott. Bolsonaro hangos kritikusa volt az őslakos rezervátumok méretének is, melynek csökkentését ígérte azoknak, akik bányászni vagy gazdálkodni szeretnének az érintett területeken.
A BBC-nek nyilatkozó Junior Hekurari Yanonami elmondása szerint a mintegy félórás lövöldözés még hétfőn történt, a Palimiú közösségben, a Venezuelával közös határ közelében, ahol mintegy 930 ember él.
A bányászok az Uraricorea folyón keresztül érkeztek a helyszínre, amelyet már régóta használnak elsősorban a kibányászott nyersanyagok, vagy akár olaj szállítására. A Yanonami közösség azonban barrikádokat állított fel, hogy megakadályozzák a területükre való belépést.
Mint a BBC is megjegyzi, a támadás feltehetően azért történt, mert a közösség lefoglalta az egyik olajszállítmányt, amelyet a közösségen keresztül szerettek volna a bányásztáborba küldeni. Hozzátették: a támadók állítólag egy bűnszervezetnek, a PCC-nek a tagjai, amely a brazil drog- és fegyverkereskedelem legfőbb lebonyolítója.
A BBC felhívja a figyelmet, hogy illegálisan árusítják a brazil esőerdők egy részét a Facebookon. A hirdetések némelyike ezer focipályányi esőerdőt kínál. Az eladásra kínált területek között indián törzsek földjei és természetvédelmi területek is szerepelnek.
Kayapó indiánok tiltakoznak egy országút elfoglalásával a brazíliai Novo Progresso közelében 2020. auguszts 17-én Fotó: Andre Penner
A Facebook „együttműködik a helyi hatóságokkal”, de önállóan nem akadályozza az esőerdők kereskedelmét. A cég azt írta a BBC megkeresésére, hogy „a vevő és az eladó felelőssége betartani a törvényeket”.
Az őslakosok és a természetvédő aktivisták szerint ez kevés. „A területfoglalók annyira pofátlanok, hogy már a Facebookon hirdetik a törvénytelen üzleteket” – mondta Ivaneide Bandeira, a Kanindé nevű civil szervezet vezetője.
Ha valaki beírja a Facebook marketplace keresőjébe az erdő vagy a faanyag portugál megfelelőjét, és a találatokat Amazónia területére szűkíti, több találatot is kap. Egyes hirdetések műholdfelvételeket és GPS-koordinátákat is tartalmaznak.
Az eladók egy része elismeri, hogy nincs iratuk az erdőségek tulajdonjogáról, ami a brazil törvények szerint igazolhatná a birtokot.
A kereskedelem azonban így is működik, a faipar és az állattenyésztés részéről nagy igény van a kivágható fára és az utána maradó földterületekre.
Egy rejtett kamerával készített felvétel szerint egy eladó azt mondta, „kizárt, hogy a hatóságok bármit ellenőrizzenek”, miközben egy általa felégetett esőerdő területén lépdelt. A gazdálkodásra ilyen módon előkészített földet az eredeti ár háromszorosáért kínálja.
A BBC másik négy eladóval is találkozott. Egyikük azt mondta „nem állítja, hogy néha nem járnak a területen bennszülöttek”, a valóságban az általa árult terület egy nagyjából 200 fős törzs élőhelye és vadászterülete.
A rezervátum földjét áruló Alvim Souza Alves azt is elmondta a találkozón, hogy erőteljesen lobbizik azért, hogy legalizálják a hamis adásvételi szerződéssel birtokba vett földek tulajdonjogát. Módszere, hogy kivágja vagy felégeti az erdőket, így az „már nem szorul védelemre”. A BBC stábja eljutott a felégetett területek legalizálásában érintett kongresszusi képviselőhöz, aki a farmerek és a hatóságok közötti találkozókat szervezte. Colonel Chrisóstomo azt mondta, neki „nem mondták, hogy a földekhez illegális úton jutottak”, ezért ő tiszta lelkiismerettel működött közre a földek legalizálásában.
A BBC megkereste a brazil környezetvédelmi minisztert is. Ricardo Salles szerint az ország kormánya nem tűri a bűnözést. A kormányzat azonban 40 százalékkal csökkentette az erdőőri feladatokat ellátó Ibama költségvetését.
A Facebook szerint számukra túl bonyolult lenne kiszűrni az illegális földszerzők hirdetéseit, a törvénytelenségeket a helyi hatóságoknak kell megoldaniuk.
Brüsszelben pénteken környezetvédők tiltakoztak az Amazonas esőerdő pusztítása ellen.
Az aktivisták az Európai Bizottság és a Tanács épülete előtt gyűltek össze, és azt követelték az Európai Unió döntéshozóitól, hogy állítsák le az EU és a dél-amerikai közös piac közötti, ún. EU-Mercosur szabadkereskedelmi szerződést, valamint vezessenek be bojkottot a Brazíliából érkező termékekre, mivel azok előállításánál a gyártók „nincsenek feltétlenül tekintettel a természetre”.
I am deeply concerned by the scenes of violence in Northern Ireland, especially attacks on PSNI who are protecting the public and businesses, attacks on a bus driver and the assault of a journalist. The way to resolve differences is through dialogue, not violence or criminality.
НАПАДЕНИЕ ВЛАСТЕЙ НА РЫНОК КОЛОС, г. НИКОЛАЕВ. 04 апреля 2021 г. Часть 2https://instagram.com/300nikolaevcev?igshid=1mkzlbv9mliajСайт : http://300niko.online/Facebook : https://www.facebook.com/300nikolaevcev/Telegram : https://t.me/nikolaevcev300 YouTube : https://www.youtube.com/channel/UCMC88YYX9iAEf0lYWKVVrgQ#300николаевцев#Николаев#mykolaiv#300Niko#300vsCorona#РАЗОМСИЛА
#Colombia: During the protest against far-right President IvanDuque, on Wednesday, the Misak indigenous people overthrew the statue of the genocidal conqueror Sebastián de Belalcázar in Cali.#Paro28A Via @marthaperaltaepic.twitter.com/7knGOU2LH5
Oye @ilianahcuba los cubanos nos caracterizamos por ser justos y solidarios y ni tú, ni esos a los que agradeces tienen esas cualidades, pues ya que están en #Chile debían ocuparse por denunciar los crímenes que allá comete el gobierno de #PiñeraAsesino y dejar a #Cuba en paz. pic.twitter.com/KOT8pcguOs
Security forces have entered the Kazakh city hoarded together, as eyewitnesses and social media video show 'LIVE' gun fire and fighting pic.twitter.com/m6M3zJuiD7
Violent clashes resumed between anti-government demonstrators and security forces in Almaty, Kazakhstan’s largest city, on Wednesday amid an eruption of unrest sparked by the removal of a cap on fuel prices, which doubled the price of gas for Kazakhs. pic.twitter.com/Pl7d42AX16
Hundreds of police forces trying to repress protest in #Almaty#Kazahstan. There are multiple reports that in different parts of the country police is joining the protestors. pic.twitter.com/ymo3BvdhzZ
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
A legdrámaibb a helyzet Kaliforniában: házak tucatjai váltak a tűz martalékává, és a következő napokban a meleg és száraz időjárás miatt csak súlyosbodhat a helyzet. A világ másik felén és az Amazonas mentén is tűzdráma van, továbbá Oroszország Jakutföld részén is küzdenek a lángokkal – jelentette az M1 Híradója.
Fotó: EPA
Veszélyesen megközelítették a lángok Los Angeles egyik külvárosát csütörtök éjjel. Az ott élőket még délután kitelepítették, azonban a tűz végül irányt változtatott és egyelőre elkerülte a lakott területet.
Nem mindenhol voltak ilyen szerencsések a kaliforniaiak. A térségben ugyanis már több, mint tízezer hektárnyi terület égett le, így sok jármű és több épület is a lángok martalékává vált.
Kalifornia déli részén több helyen azután gyulladt ki a bozótos, hogy a térséget egy újabb melegfront érte el a hét közepén. Van olyan terület, ahol több mint ötven éve nem gyulladt ki a növényzet. Most viszont az állam nagy részére riasztást adtak ki tűzveszély miatt. Az előrejelzések szerint ugyanis a bozóttüzeknek kedvező száraz, meleg időjárás egész hétvégén kitart.
A lángok több, mint 5400 házat fenyegettek az elmúlt napokban, így sokan kénytelenek voltak befogadóközpontokban éjszakázni. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt nem a megszokott módon alakították ki a menedékhelyeket. A bajbajutottakat parkolókban gyűjtötték össze, ahol autóikban várják ki a katasztrófa végét.
Dél-Amerikában, az Amazonas mentén is lángol az őserdő. A Brazíliához tartozó területeken a legnagyobb a kár, a leégett terület már meghaladta kilencezer négyzetkilométert. A világ legnagyobb kiterjedésű őserdejét általában a gazdák gyújtják fel, hogy termőföldhöz vagy legelőhöz jussanak.
Eközben Oroszország északi részén sikerült visszaszorítani a hetek óta tartó erdőtüzek terjedését.
Jakutföldön a korábbi nyolc kerület helyett már csak négyben pusztítanak a lángok. A tűzoltóság 50 szárazföldi és nyolc légi egysége küzd a tüzekkel. Oroszország több pontján kigyulladt a növényzet a szokatlanul forró és száraz időjárás miatt. Idén eddig összesen több mint százezer hektárnyi terület égett le.
There are currently 20 large #wildfires burning 476,027 acres in Oregon & Washington. Extreme fire weather continues across the region. We all need to do everything we can to minimize every single spark because, w/these conditions, a spark could easily result in a wildfire. pic.twitter.com/DdyHKqGlOb
Poor air quality in Los Angeles area. Smoke & ash around us esp. from the Bobcat Fire in Angeles Nat'l Forest. About 20 minutes from downtown L.A. The skies are orange & weird sun obscured by smoke. Death toll rising & missing people. pic.twitter.com/DeooX7911P
Hoy la noticia es los incendios que arrasan algunas zonas de España, en este caso en la provincia de Ávila, desde Navalmoral. Este imagen nos la hace llegar @Meteoavila2pic.twitter.com/IX2KCNWGoh
#BREAKING - Jason Childers shot this video of the rapidly spreading #wildfire in Bay County, #Florida Friday afternoon. WMBB News 13 reports fire is now more than 100 acres and two homes were engulfed in flames at Alva Thomas Road. pic.twitter.com/X1mYrckjYA
Avec la #sécheresse marquée s'accentuant sur la région, le risque d'#incendie se montre très marqué pour la période sur le Sud-Est de la #France. Un feu a parcouru 10Ha cet après-midi près de #Grasse dans les #AlpesMaritimes, menaçant des habitations. Photos via Riviera Meteo pic.twitter.com/9PYVVos2Ks
Les sapeurs-pompiers du @sdis_06 à pied d’œuvre sur les hauteurs de #Grasse, entre #Spéracèdes et #Cabris, pour venir à bout d’un violent feu de forêt qui menace une centaine d’hectares de végétation après en avoir détruit au moins une dizaine. ? Frantz Bouton pic.twitter.com/4lCrgFxB0X
Es brennen aktuell über 400 Hektar Wald und Felder bei #Mühlberg im Kreis #ElbeElster. Zwei Ortschaften müssen evakuiert werden. Es besteht eine amtliche Gefahrendurchsage wegen starker Rauchentwicklung pic.twitter.com/bQi4uKgzbd
Forest fire North Tenerife, we normally have fires this time of year but it's so hot and windy today, hope the firefighting teams can extinguish it soon, it looks big! https://t.co/GG0r5gynK2
VIDEO: Firemen battle against a blaze in the Spanish region of Galicia, where pockets of wilfire threatening the municipalities of Caldas de Reis and Vilagarcia de Arousa continue to break out. pic.twitter.com/2NpCTx6xi8
Uno de los momentos más tensos que vivimos en el incendio de #Verín fue cuando el #fuego, en cuestión de minutos saltó la autovía das Rías Baixas #A52 y cortó completamente la conexión de #Galicia con la meseta. pic.twitter.com/JZ93pmH0L1
En #IFAñoDeMoncayo el #BIEM4 ha realizado ataque directo al fuego en defensa de los municipios de El Buste así como en el Santuario de la Misericordia y camping en Borja, donde han realizado cortafuegos con máquinas de ingenieros. pic.twitter.com/xJhsFCTh21
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
Spain's first major wildfire of the year destroyed 3,000 hectares of forest. Firefighters using 18 planes and helicopters worked throughout the night and on Friday to tackle the blaze near the village of Villanueva de Viver, in the Valencia region https://t.co/V8SHpS3RI8pic.twitter.com/VWvjXkMyJD
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
Brazíliában miközben egyre jobban tombol a koronavírus-járvány, az Amazonas-medencében, amit a Föld tüdejének is neveznek, soha nem látott ütemben folytatódik az erdőirtás. Áprilisban 64 százalékkal több fát vágtak ki az őserdőben, mint egy évvel korábban. Az illegális fakitermelők megfékezésére a kormány a hadsereg bevetését is engedélyezte.
Brazília az elmúlt hetekben Dél-Amerika legfertőzöttebb országából a világ egyik legnagyobb járványgócává vált. Két héttel ezelőtt még a 60 ezret sem érte el a fertőzöttek száma, most viszont már a 150 ezret közelíti, a halottak száma pedig már a 10 ezer főt is meghaladta. Miközben az ország elnöke, Jair Bolsonaro a válságban lévő gazdaság újraindítását sürgeti, a szövetségi államok vezetői tovább szigorítanak az óvintézkedéseken annak érdekében, hogy valahogy úrrá legyenek a helyzeten.
Van azonban egy olyan iparág, amely az országban tomboló járvány és a korlátozó intézkedések ellenére is virágzik: az erdőirtás mértéke hónapok óta rekordokat dönt az Amazonas-medencében. Az év első harmadában 55 százalékkal nőtt a kiirtott terület nagysága a brazil űrkutatási hivatal adatai szerint.
A szervezet 2016-ban vezetett be egy gyorsmérési rendszert, azóta pedig sosem regisztráltak ilyen mértékű pusztítást: márciusig majdnem 800 négyzetkilométernyi esőerdőt vágtak ki vagy égettek fel a gazdák és az illegális fakitermelők, ami nagyjából másfélszerese Budapest területének. Mindezt úgy, hogy az év eleje hagyományosan esős időszak Brazíliában, és ilyenkor a szándékosan gyújtott erdőtüzek száma rendszerint jelentősen csökken.
A járvány csak ront a helyzeten
Áprilisban újabb 400 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki, ami 64 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az őserdő védelméért küzdő csoportok szerint a kialakult helyzetért a koronavírus is felelős, a hatóságok ugyanis kevesebb figyelmet fordítanak az erdőirtók elleni küzdelemre a járvány kitörése óta. Paulo Barreto, az Imazon nonprofit szervezet kutatója így fogalmazott:
A világjárvány nem segített, hiszen láthatóan kevesebb ellenőr van a környéken, az illegális fakitermelők pedig természetesen nem törődnek a vírussal az Amazonas eldugott pontjain.
A négymilliós lakosságú Amazonas szövetségi államban már több mint 10 ezer fertőzöttet azonosítottak. Ez azonban igazából nem nehezíti meg a fakitermelők dolgát, az őserdőben ugyanis alig élnek emberek. A Magyarországnál több mint tizenötször nagyobb államban négyzetkilométerenként mindössze 2,5 fő a népsűrűség, és a lakosság fele a kétmilliós Manausban lakik.
Még Bolsonaro is felveszi a harcot
Az erdőirtás felpörgéséért sokan a tavaly beiktatott Jair Bolsonarót is okolják. Az elnök korábban többször is kijelentette, hogy támogatja az erdővel borított területek visszaszorítását az ország gazdaságának élénkítése érdekében, sőt, szerinte máshogy az Amazonas vidékét nem is lehetne kiemelni a szegénység csapdájából.
Bolsonaro az űrkutatási intézet tavalyi adatait egyszerűen hazugságnak nevezte, és ősszel az intézet igazgatójának is távoznia kellett, miután az államfő többször is bírálta tevékenységét, és Brazília jó hírnevének befeketítésével vádolta meg.
Egy hétéves kisfiú játszik az erdőtűz után maradt rönkökön 2019 szeptemberében AP Fotó/Rodrigo AbdRodrigo Abd
A helyzet súlyosságát jól mutatja az országban tavaly pusztító hatalmas erdőtűz, melynek füstje még az Amazonastól több ezer kilométerre fekvő São Paulóban is elsötétítette az eget. A tavalyi év első nyolc hónapjában nagyjából 80 ezer erdőtüzet regisztráltak az országban, kétszer annyit, mint egy évvel korábban.
Bolsonaro az utóbbi időben igyekezett cáfolni, hogy a megnyilvánulásai és döntései hozzájárulnak az erdőirtás fokozódásához. A héten a hadsereget is felhatalmazta arra, hogy beavatkozzon az Amazonas-medencében a helyzet javítása érdekében. A rendelet a természetvédelmi területekre és az indián törzsek lakóhelyére is vonatkozik.
Two dams have broken in northeastern Brazil, threatening worse flooding in a rain-drenched region that has already seen thousands flee their homes. https://t.co/legqwbvZpG
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
Az elmúlt esztendő azonos időszakához képest – január és március között – idén drámaian, több mint 50 százalékkal nőtt az erdőirtás az Amazonas-medencében – derült ki a brazil űrkutatási hivatal (INPE) előzetes adataiból.
Fotó: Twitter
A mutatók szerint idén január, február és március folyamán 796,08 négyzetkilométernyi esőerdő tűnt el a fakitermelés miatt, ami a legmagasabb érték azóta, hogy az intézet 2016-ban bevezetett egy gyorsmérési rendszert.
Az előző év első három hónapjában 525,63 négyzetkilométeren irtották ki az erdőt Amazóniában.
Az INPE műholdas felvételek révén követi nyomon a fakivágás és erdőégetés mértékét, valós idejű képet adva a megtisztított területekről.
Fotó: Gcom-MT / Mayke Toscano
A környezetvédők és a kutatók szerint a fakitermelés mértéke várhatóan tovább fog emelkedni az év folyamán, mivel az erdőirtást felügyelő hatóságok valószínűleg lazítottak az ellenőrzéseken az új koronavírus-járvány miatt.
Noha a kormányok elrendelték a társadalmi távolságtartást, az intézkedések nem biztos, hogy elérnek a távoli vidékekre is: mivel a fakitermelők és egyéb tevékenységeket végzők is folytatják a munkát, a koronavírus a természetvédelmi területeken élő őslakosokhoz is eljut.