Az iráni hatóságok januárban és februárban legalább 94 embert végeztek ki – közölte csütörtökön az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet.
Az AI és az Abdorrahman Boroumand Center, egy iráni emberi jogi szervezet, amelynek székhelye az Egyesült Államokban van, közölte, hogy az iráni hatóságok legalább egy ahvázi arabot, 14 kurdot és 13 beludzsot végeztek ki „súlyosan igazságtalan pereket” követően, és legalább egy tucatnyi további embert ítéltek halálra az év eleje óta. Az ahvázi arabok, a kurdok, valamint a beludzsok önállóságuk kivívását szeretnék elérni.
Az emberi jogi szervezetek kutatásai szerint a kivégzések száma jelentősen megnőtt az előző évhez képest. Forrásaikra hivatkozva „szörnyű szexuális erőszakról és egyéb kínzásokról szóló állításokról” is beszámoltak.
Roya Boroumand, az Abdorrahman Boroumand Központ ügyvezető igazgatója azt mondta, az iráni hatóságok ijesztő mértékben hajtanak végre kivégzéseket. Dianay Eltahawy, az AI munkatársa arról számolt be, hogy a kivégzések rendszeresek, miközben a vádlottak elítélésére kínzással hamisított vallomásokat használnak fel a súlyosan igazságtalan perekben.
A nyilatkozó sürgetett minden államot, hogy gyakoroljon egyetemes joghatóságot minden olyan iráni tisztviselő felett, akit alaposan gyanúsítanak a nemzetközi jog szerinti bűncselekmények és az emberi jogok egyéb súlyos megsértése miatt fennálló büntetőjogi felelősséggel.
Az emberi jogi aktivisták évek óta élesen bírálják a halálbüntetés alkalmazását Iránban, mondván, hogy azt az elnyomás eszközeként és tisztességtelen perek után alkalmazzák.
A kivégzések hivatalos számai nem ismertek. Az Amnesty International szerint 2022 első felében legalább 250 embert végeztek ki Iránban, főként kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. A halálos ítéleteket Iránban általában akasztással hajtják végre.
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Iran frees 3 Europeans in prisoner swap while a lawyer for imprisoned U.S. national Siamak Namazi denied reports Namazi had informed his family that he was about to come home. https://t.co/bjYwIYuCmz
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
A video released by @ensafnews shows Iran's "morality" police violently arresting and beating two teenage girls on June 21 in Tehran over hijab. The mother of one of the girls says her face and neck were bruised, her lips swollen, and her clothes torn.pic.twitter.com/E00SvTuUYG
— Iran International English (@IranIntl_En) August 6, 2024
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Calls in Iran for the arrest and execution of IAEA Director General Grossi are unacceptable and should be condemned.
We support the lAEA's critical verification and monitoring efforts in Iran and commend the Director General and the lAEA for their dedication and professionalism.…
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. https://t.co/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Hiába írták fel, hogy gyerekek vannak az épületben, a megszálló orosz hadsereg ennek ellenére mindenkit meggyilkolt.
Egyértelmű háborús bűncselekmény volt az ukrajnai Mariupol város színházát ért orosz légicsapás – számol be az Amnesty International jelentéséről a BBC.
Az emberi jogi csoport jelentésében azt írta, az orosz erők „vélhetően szándékosan vették célba az épületet”, tudván, hogy ott fegyvertelen civilek tartózódnak.
A képek tanúsága szerint az épület elé oroszul a „gyerekek” szót írták fel jól látható módon, nagy betűkkel. Az Amnesty International úgy véli, a színház nem volt legitim katonai célpont.
Azt valószínűsítik, két féltonnás bombát használhattak a mészárláshoz, melyek közel csapódtak be, s egyszerre robbantak fel. Az AI azt állítja, nem találtak meggyőző bizonyítékot arra nézve, hogy esetleg másképp történhettek volna az események – beleértve az orosz védelmi minisztérium azon közlését is, mely szerint az épületből egy úgynevezett „hamis zászlós” műveletet hajtottak végre.
„Arra következtetünk, hogy a légicsapás egyértelműen háborús bűncselekmény volt, melyet az orosz erők követtek el”- jelentette ki az Amnesty International főtitkára.
Agnès Callamard hangsúlyozta, rengetegen megsérültek, vagy éppen veszítették életüket ebben a kegyetlen támadásban, halálukat pedig az okozta, hogy az orosz erők szándékosan ukrán civileket vettek célba.
A színház egyfajta információs központként működött, ahol a várost körülzáró orosz katonai egységek miatt menekülni kényszerülő lakosok kerestek menedéket, illetve segítséget, hogyan hagyhatják el Mariupolt.
Az Amnesty International szerint több száz civil tartózkodott a színházban és annak közelében, amikor a támadás március 16-án, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor bekövetkezett, bár pontos időpontot nem sikerült kideríteni Mivel a megszállók azóta elvitték az épületben maradt holttesteket, így ez alighanem már soha nem is lesz lehetséges.
A szemtanúk és túlélők 300-400 és ezer közé tették ezt a számot, akiknek többsége gyerek, nő vagy idős ember volt. A szervezet becslése szerint legalább egy tucat ember halt meg, azonban sok áldozatról nem érkezett jelentés. Megállapították, hogy az elhunytak száma jóval kevesebb lehet, mint azt korábban feltételezték.
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
Meanwhile, a malfunctioned (?) Russian missile wipes out an entire street in the town of Petropavlovka in Russia’s Voronezh Region. Why would anyone want and need this endless idiocy, I’ll never know. pic.twitter.com/PbgtFZsUBP
Russians dropped a heavy aircraft bomb on Russian territory for the eighth time since the beginning of the year
Another FAB-250 high-explosive aerial bomb dropped by a Russian bomber has been found in the Belgorod region, sources of the Astra telegram channel report. According… pic.twitter.com/RmYfgUd78I
Russians dropped a heavy aircraft bomb on Russian territory for the eighth time since the beginning of the year
Another FAB-250 high-explosive aerial bomb dropped by a Russian bomber has been found in the Belgorod region, sources of the Astra telegram channel report. According… pic.twitter.com/RmYfgUd78I
Meanwhile, a malfunctioned (?) Russian missile wipes out an entire street in the town of Petropavlovka in Russia’s Voronezh Region. Why would anyone want and need this endless idiocy, I’ll never know. pic.twitter.com/PbgtFZsUBP
🚨🚨 #Lebanon: video making the rounds on Lebanese WhatsApp presumably from Haret Hreik, a neighborhood within Beirut’s suburbs, shows aftermath of a possible strike. pic.twitter.com/hFG7cJYBnA
— Bachar EL-Halabi | بشار الحلبي (@Bacharelhalabi) July 30, 2024
A junta warplane bombed a Buddhist monastery in the Sagaing Township as many villagers were taking shelter there. At least 28 civilians are confirmed to have been killed in the attack, women and children included. pic.twitter.com/j9hQomFCXw
Az Amnesty International négy aktivistáját kettő és hat év közötti szabadságvesztésre ítélte pénteken egy török bíróság, írja a BBC. Az Amnesty International törökországi kutatója, Andrew Gardner szerint: „Elképesztő igazságtalanság történt ma a bíróságon. A mai döntés nemcsak az érintetteknek és családjaiknak, de mindenkinek felér egy arcul csapással, aki hisz az igazságban és az emberi jogokban.”
Fotó: Ozan Kose / AFP
Taner Kilicet, az Amnesty törökországi tagszervezetének tiszteletbeli elnökét 6 év 3 hónapra ítélték terroristaszervezetben való részvételért, míg Idil Esert, az Amnesty korábbi törökországi igazgatóját, Özlem Dalkırant és Günal Kurşunt terrorszervezet támogatásának vádjában találták bűnösnek. Mindhárman 2 év 1 hónap börtönbüntetést kaptak. Hét másik Amnesty-tagot felmentettek. A 11 emberi jogi aktivistát még 2017 nyarán tartóztatták le.
Az Amnesty International minden vádat tagad, és a fellebbviteli bíróság elé viszi a négy aktivista ügyét. Ameddig ott nem születik döntés, nem kell börtönbe vonulniuk. A fellebbviteli eljárás hónapokig, de akár évekig is eltarthat a CNN szerint.
Taner Kilicet azzal vádolják, hogy kapcsolatban áll Fetullah Gülen mozgalmával, akit Erdogan a 2016-os puccskísérlet mögött sejt. Az USA-ban élő török hitszónok mozgalmát terrorszervezetként tartja nyilván a török kormány. Kilic tagadta, hogy tagja lenne a mozgalomnak.
Croatian court sentences former prime minister Ivo Sanader to 8 years in jail for siphoning millions of euros from public funds in a long-running corruption casehttps://t.co/1aiX2jokym
Bill Cosby will walk free after Pennsylvania’s highest court ruled he should not have been prosecuted for sexual assault in 2018. pic.twitter.com/oE3Pe6PA4q
Another bad news came from Antalya's Manavgat district, which has been struggling with fires for days. As a result of the overturning of the tour midibus carrying Russian tourists, 3 people lost their lives and 16 people were injured. pic.twitter.com/0hrKbAd5Cx
Seems all the newly built verandas, balcony window structures cannot resist the extreme whirlwind of #lodos in #Istanbul The governors office issued a warning last night and this morning but nothing prepared the city for this type of #windstorm#Fırtınapic.twitter.com/uPEESW0MNs
Powerful explosion at the Kirkuk-Ceyhan oil pipeline in #Turkey (Marash). The reason is yet unknown. Efforts to put out the fire are ongoing. pic.twitter.com/NCxqIRcAmQ
??? #BREAKING: The main suspect in the trial has been found guilty on charges of murder linked to the terrorist attacks in Paris, says the court's presiding judge Jean-Louis Périès.
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
A devastating fire has raged at a holiday hotspot for Brits, forcing some flat block residents to jump off their balconies to escape the blazehttps://t.co/TodjDObyM4
Ankara kızılay da içisleri bakanlığı önünde alçak saldırı da 2 terörist gebertildi, Masum insanların canına kast eden bu Lanet İnsanları Allah Kahhar ismiyle Kahretsin.#patlama#bombapic.twitter.com/6gXLEnRvwv
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…
Turkish media reports that in protest against the war in Gaza, an armed individual has taken employees of the Procter & Gamble plant hostage in Kocaeli province.
#BREAKING Türkiye: The shooter was apprehended & all #hostages were released in the P&G Chemicals factory in #Türkiye, Turkish media report.
Some staff at a Procter & Gamble factory in northwestern Turkiye had been taken hostage by an armed man apparently protesting against… pic.twitter.com/w7UbdHbKmH
🚨Μία από τις μεγαλύτερες καταστροφές εξόρυξης στον κόσμο συνέβη στο Erzincan 🇹🇷 πριν λίγο
Κατέρρευσε το ορυχείο κυανιούχου χρυσού Anagold στο İliç , και έγινε τάφος για τους εργάτες .Το κυάνιο διαχύθηκε στον Ευφράτη ποταμό δίπλα στο ορυχείο καθιστώντας το νερό δηλητηριώδες pic.twitter.com/BgnocGix5w
❗🪨🇹🇷 - A huge landslide left several workers buried underground at the Copler gold mine (Anagold Mining) in the Iliç district of Erzincan province, Turkey.
The mountain has literally descended on the mine and Mountains of cyanide and sulfur waste have migrated and millions of… pic.twitter.com/3jPrbaMmpB
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0
Bugün Antalya Konyaaltı ilçesinde bulunan Sarısu-Tünektepe teleferik hattını taşıyan direklerden birinin devrilmesi sonucu vagonlardan biri kayalık bölgeye düşmüş; teleferikte bulunun 1 vatandaşımız maalesef hayatını kaybetmiş, 7 kişi ise yaralanmıştır
Pogroms have been going on for several days in Turkey amid the rape of a 7-year-old girl by a migrant from Syria
Turkish police detained more than 470 participants in anti-Syrian pogroms. The riots began after the detention of a Syrian accused of raping a child in Kayseri… pic.twitter.com/HbKWTzOj4Y
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s