Legkevesebben 41-en meghaltak és többen eltűntek a Mexikói áradásokban és földcsuszamlásokban. A természeti csapás következtében több tízezer ház rongálódott meg, valamint közintézményekben és utakban is keletkeztek károk. A katasztrófa sújtotta területekre katonákat vezényeltek ki – számolt be az Index.
A heves esőzés nyomán áradások és földcsuszamlások sújtják Mexikó déli és keleti részét, és ezek következtében az elmúlt napokban 41-en meghaltak, 27-en eltűntek – közölték az ország hatóságai szombaton.
A közbiztonsági minisztérium tájékoztatása szerint öt államban 117 várost és falut sújt a zord időjárás, ezekben több tízezer ház megrongálódott. Kórházakban, iskolákban, hidakban és utakban is komoly károk keletkeztek, több tízezren pedig ideiglenesen áram nélkül maradtak – írja az MTI.
A mentésre 6700 katonát is kivezényeltek – derül ki Claudia Sheinbaum államfő közleményéből. „Senkit nem hagyunk cserben, külön figyelmet fordítunk azokra a családokra, amelyek elvesztették valamely szeretett családtagjukat” – tette hozzá az elnök az X közösségi oldalon.
A közlések szerint Veracruz államban öt ember áradásban vesztette életét, sokan a háztetőkön és fákon kerestek menedéket, százakat a mentőegységek menekítettek ki. Hidalgo állam kormányzata földcsuszamlások miatt 22 halálos áldozatról számolt be, Pueblában kilencen haltak meg és sokan eltűntek. Qerétaro államban egy hatéves kisfiút temetett maga alá egy földcsuszamlás. San Luis Potosí államban szintén komoly károk keletkeztek.
Az áradások miatt kiszabadult egy tigris egy Puebla tartományban található állatkertből, ám az állatot a tartományban lévő Xicotepec polgármestere szerint nem sokkal később sikerült befogni.
Mexikóban idén szokatlanul esős az időjárás, a meteorológiai adatok szerint a fővárosban is rekordmennyiségű csapadék hullott.
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
Több ember is életét vesztette Bulgária délkeleti részén, Elenite városában, amikor a heves esőzés következtében hatalmas áradás lepte be a települést.
A bolgár belügyminiszter bejelentése szerint legalább három ember meghalt a népszerű üdülőhelyen, amikor a hirtelen lezúduló esőzések következtében hatalmas áradás lepte be Elenitét. A tengerparti városban további egy embert eltűntként keresnek, valamint 50 főnek kellett elhagynia a lakóhelyét az áradások miatt.
Daniel Mitov a bolgár közrádiónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a helyszíni mentést végző csoport két tagja, egy határőr és egy munkagép vezetője is életét vesztette, míg a harmadik áldozat a hatóságok szerint egy szállodában, a gyorsan emelkedő vízszint miatt halt meg. Toni Todorov bolgár belügyminiszter-helyettes korábbi, szófiai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az áradás épületeket és utakat rongált meg.
Massive flooding caused by heavy rainfall in Elenite, Burgas Province, Bulgaria 🇧🇬 (03.10.2025) pic.twitter.com/Y82ys3bj4X
A felvételeken látható volt, hogy a sáros vízözön autókat és szinte minden mást is lesodort a település utcáin egészen tengerpartig. A belügyminiszter-helyettes közölte, hogy egy helyszínre küldött drón segítségével megkezdték a kialakult helyzet felmérését. Az ország délkeleti és északnyugati részén kialakult heves esők és áradások miatt több településen is szükségállapotot hirdettek ki.
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
Több mint 480 embert evakuáltak szombaton Borneó Malajziához tartozó térségében áradások miatt.
Helyi hatóságok közlése szerint a sziget két, Malajzia fennhatósága alatt álló tartománya közül Sabah területéről 420, Sarawakról pedig 68 embert telepítettek ki a heves esőzések okozta árvizek miatt.
Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök pénteken elővigyázatosságra intette az érintett területeken élőket, akiket egyúttal arra kért, működjenek együtt a hatóságokkal.
A délkelet-ázsiai ország meteorológiai intézete szerint további heves esőzésekre és erősen szeles időjárásra lehet számítani a következő napokban.
Közép-Vietnámban több ezer otthon rongálódott meg, utak vannak blokkolva, és kommunikációs és áramkimaradásokat regisztráltak. Legkevesebb három ember halt meg Közép-Vietnámban, miután a Kajiki tájfun által hozott heves esőzések áradásokat okoztak a part menti városokban és a főváros, Hanoi utcáin, jelentette az Associated Press.
A hatóságok adatai szerint az ország középső régióiban több ezer ház rongálódott meg, utak vannak lezárva, kommunikációs és áramkimaradásokat regisztráltak. Hanoi utcáinak nagy része víz alatt van, így a városban szinte lehetetlen közlekedni: az autók és buszok lassan haladnak az elárasztott utcákon, a gyalogosok térdig érő vízben gázolnak, a helyiek körében népszerű robogók és motorkerékpárok pedig az elárasztott parkolókban vannak.
Mielőtt a tájfun elérte volna a Dél-kínai-tenger partját, a kormány közel 600 000 ember evakuálását tervezte négy magas kockázatú tartományban. Több mint 16 500 katonai személyzetet és mintegy 107 000 önkéntest mozgósítottak a mentési akciókhoz.
A Kajiki tájfun 117 km/órás széllel csapott le Közép-Vietnámra – közölte a Nemzeti Meteorológiai Ügynökség. A heves esőzések hirtelen árvizeket és földcsuszamlásokat okoztak, a part menti településeket pedig dagály sújtotta. A tájfun most Laosz felett halad át, és heves esőzésekre lehet számítani a szomszédos Thaiföldön is, ahol a hegylábak és a folyók közelében fekvő alacsony fekvésű területek lakóit áradások és földcsuszamlások veszélyére figyelmeztették. Az időjárás-előrejelzések szerint a tájfun szerdára gyengül, csökkentve a természeti katasztrófák kockázatát.